Délmagyarország, 1913. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1913-02-25 / 46. szám

' 2 DÉLMAGYARORSZÁG 1913. február 23. erősítette a véres eseményt és a következőkben számolt be róla: — Éjfélikor ötven főnyi csoport megtámadta Madero és Suarez foglyok száz rurales-katonából álló kíséretét. Maderonaik és Suareznek erre a (kísérő katonák megparancsolták, hogy szálljanak le a kocsiról. Mikor ez megtörtént, (harminc embeir vette őket körii'l, a többiek a tüzelést viszonozták. A harc husz percig tartott és imikor véget ért, Maderot, Suarezt, két ruralest és néhány polgárt holtan találtak a harc helyén. Az életben maradt támadók mind elmenekültek. A képviselőház ölése. — Lukács miniszterelnök beszéde. — (Saját tudósítónktól.) Ma újra összeült a képviselőház. Ettől az üléstől a mult hetekben sokat vártak és sökan bizonyosra vették, hogy az ellenzék is megjelenik a Házban. Hanem az ellenzék most elmaradt. Mivel az ellenzék nem jelent meg, a Ház mai ülésének lefolyása zavartalan volt. Az ülés végén Pékár Gyula ímeginterpellálta Lukács László miniszterelnököt a Désy-ügyben, mire a miniszterelnök nagy beszédet mondott az ellene fölhozott' vádak teljes alaptalanságáról. A Ház a miniszterelnök határozott beszédét nagy tetszéssel fogadta. Az ellenzéki szövetkezett pártök közös értekezletet tartottak a képviselőházi ülés előtt és elhatározták, hogy mindaddig, mig a megsértett jogrend helyreállítva nincs és amig a miniszterelnök nem ad alkalmat Désy Zoltán vádjainak tisztázására, a parlament tanácskozásában nem vesz részt. Ezt a határozatát 'a Ház ülésén is ki fogja nyilatkoztatni az ellenzék, de hogy minő formában és mikor, azt később fogják megállapitani. A Ház üléséről ez a tudósításunk szól: (Az ülés előtt.) Mára lejárt az összes ellenzéki képviselők kitiltása, kordonra és karhatalomra tehát nem volt szükség. Az országház környéke azonban neim volt csendes. Közönség legalább annyi volt, mint a legizgalmasabb kivezetési napokon. Az Országház-téren és a tBátliory-uteában igen sok érdeklődő álldogált; ezúttal senki sem szólította meg őket. A rendes posztoló létszám képviselte csak a rendőrséget. A főkapitányságon számítottak ngyan azzal az eshetőséggel, hogy utcai tüntetésre kerül a sor és rendőri beavatkozásra lesz szükség. Már szombaton utasítás ment a külterületi kapitányságokhoz és ma reggel 8 órakor a rendőrtisztviselőik uniformisban várták az .esetleges riadót. De minderre nem került a sor. A Ház karzatán .is meglátszott az érdekes alkalom. Minden hely el volt foglalva, de a karzat is megelégedett a csöndes érdeklődéssel. Százötven munkapárti képviselő jelent meg az ülésteremben. A kormány tagjai közül Lukács László miniszterelnök, Teleszky János pénzügyminiszter, Balogh Jenő kultuszminiszter és Beöthy László kereskedelmi miniszter voltak jelen. (Az elnöki bejelentés.) Tisza István gróf elnök fél tizen két órakor nyitotta meg az ülést. Minidénekelőtt elparentálta Székely György, Jakabffy Ferenc és Duka Géza báró elhunyt munkapárti képviselőket. Aztán jelentette, hogy ma lejárt a Szmrecsányi György és Zboray Miklós kitiltása is, ma tehát már az összes ellenzéki képviselők akadálytalanul megjelenhetnek a Házban^ Bejelentette végül, hogy Janko-vich Bélát, a Ház volt alelnökét 'közoktatásügyi államtitkárrá nevezte ki a király. Tisza István gróf ezután bejelentette a Háznak, hogy Pékár Gyula az ülés vágón sürgős interpellációt terjeszt elő a miniszterelnök ellen hangoztatott vadaik ügyében. (Törvényjavaslat és interpelláció.) Teleszky János pénzügyminiszter törvényjavaslatot terjesztett elő az adótörvények végrehajtásának elhalasztása tárgyában. Ezután elhatározták, hogy a következő ülés csütörtökön lesz, amikor alelnlötoöt választanak és megkezdik a tanítók fizetésének rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalását. De hát ez minden! Egyéb nem választja el az ellenzéki pártokat egymástól és különösen Andrássyt Justbóktól? A konkrét kérdéseknek egész sora, maga a 67-es alap negációja, vagy a hatvanhetes kiegyezés ilyen vagy olyan értelmezése nem sokkal nagyobb, valóságosabb gátja-e az egyesülésnek, mint a perszonális unió? A vámterületnek, a banknak önállósága, a hadseregnek, a diplomáciának különválasztása, a közösség s a delegáció eltörlése: vájjon nem inkább az ezekről való lemondás az, amire Andrássynak a többieket fölhivnia kellene? S nem kellene-e neki magának is sok mindenről lemondania, amit hirdetett? Mert ugy látjuk, most már tisztában va.n vele, hogy egyszerű szavazással £ok mindent nem lehet eltörölni, — hozzátesszük — életbe léptetni sem lehet mindent. Igy például a századnyelvet sem. Mindezek elől aI kérdések elől Andrássy kitér. Hogyisne! Hisz feszegetvén őket, eleve éket verne a pártok közé. Vagy tán ezek a kérdések nem ék a 67-es Andrássy és a 48-as pártok között. S a Jiberálimus nem ék Andrássy és a néppárt között? Kérdések, amikre nem találunk feleletet az Andrássy fölhívó cikkének ellentmondásai és tágértelmü általánosságai között. Hacsak azt nem, hogy Andrássy a perszonál-unió elejtése ellenében hajlandó ujabb lépéseket tenni a függetlenségi politika irányában. (•••arntKnKUHMBMEHBaatMaaHMnaBniaiiaHaBBBneH Maderot agyonlőtték! Mexikóból jelentik: Madero volt elnököt és Suarez volt alelnököt, akiket a fogházba vittek, többen ki akarták szabadítani. Harc fejlődött ki, amelynek során Maderot és Suarezt agyonlőtték. A támadók közül .kettőt szintén lelőttek a kisérő katonák. Huerta ideiglenes elmök megne mlehet, a fejlődés örök igazsága miatt, a mely soha nem egy, hapem mindig módosuk — mi miattunk. Miattunk, akiknek anynyiban van történetünk, amennyiben változást kapunk. A mai: modern színjátszás kezd például elavulttá válni, a legelső rendezők és szinpadirók folyton kisiklatlak a „modern" szinház vágányaiból és Gordon Craig, ki ha nem is olyan ügyes üzletember és reklámhős, mint Reinhardt, de elméletileg mégis a legelső rendező, — azt tartja, hogy a színpadi művészet igazi anyagának a pantomimiát tartja és ebből kiindulva, képzeli el a szinház renaissance-át. És tényleg: szuggesztióval kell visszaadni a színpadnak a természet legbensőbb lényegét. A jó színpadi dekoráció elve tehát a szuggesztió és nem a reálizmus! Másodszor: a színjátszás igazi renaissancea a szinpadi művészet minden ágának reformja: egyetlen rendszertől áthatva. Ez az és ez megköveteli eleméül a klasszicizmust is. Mert a klasszikus színjáték perspektívája imi volt mindig? A szuggesztió. Szinte erre ment a játék: életre-halálra. És ma, amikor elültek a viharok és újra tespedünk, látjuk, hogy a szuggesztió mindig fontosabb a reálizmusnál! És itt, — mellékgandolatul — megmarad az, hogy a reálizmus szintén eleme, örök része az igazi színjátéknak. A viharokból tehát tanulságul és mienkiil jut, hogy a klasszikus játéknak ugyanannyi a létjogosultsága, mint a reálizmusnak — de csak a helyén, mindkettőnek külön élete és területe van. Egy Antonius és Cleopatrát, nem játszhatok verizmussal és az Éjjeli menedékhelyet nem adhatom klaszszikus stílusban. S a jövő drámáját aki megalkotja, az — hitem — egyesiteni fogja a a klasszicizmus lényegét a reálizmus törnyeivel, - mindkettő a mienk marad, mindörökké ! Ezért nincs igazuk azoknak, akik egy kézlegyintéssel vagy undorodó dühvel szokták elintézni a klasszikus szinjátszást. * * * Magyarországon a klasszikus szinjáték lemaradt. Csak a Nemzeti Színházban ápolják, a vidéken eltakarják. A Nemzeti előadásairól pedig jóakaratú vagy gyűlöletes vállveregetéssel imák, a legtöbben. Talán ez okozza, hogy az utóbbi években — például Beregiről — nem olvastam alapos kritikát, pláne tanulmányt nem. Nagy hiba. Mert micsoda kincsünk lenne egy olyan könyv, a mely például Jászai Mari fénykorának alakításait boncolná, igazán jellemezné, fölvonásról-jelenetre, illusztrációkat is adna, 'szóval hűen elénk adná, ki volt a mi tragikánk, ki ha nem magyar, ugy e korszaknak legnagyobb nevű szinésznője, legalább olyan ismertt Európa és Amerika előtt, mint Sarah Bernhard és Duse Eleonora. Ugyanígy Beregi: könyvet költene irni arról, hogy menynyiben igazolja a klasszikus szinjátszást... Mert a legideálisabb klasszikus és csak igy szabad venni. A színpadot külön világnak adja, ahova mink — kicsi és tragikus emberek — soha nem jutunk el, csak a kiváltságosaink, akiket a histórián és művészeten át ismerünk. Fönséges, — ez a főeleme, mert a föruség az emberiség örök ideája. Csupa erő, — a'ki áthatolt az élet és halál kapuin, hisz ezt is magunkévá kívánjuk. Csupa erő, — aki behatol az élet és halál kavadhatatlan koronája. A játéka plasztikus, — hisz a szobrászat célja is igaz és szép s a szinjáték is mozgás: cselekvés. Muzsikális változatokat is ad, — olyan mértékben, a hogy a beszéd, a hang megengedi. Mindezt harmóniával egyesíti a lénye, semmit sem visz át azon a bizonyos határon, ahol a jóból rossz, a nagyszerűből kicsinyes vál. Olyan klasszikus épen, mint egy Shakespeare-mü, — ez pedig a legjobb kritika, amit ember megérdemelhet. És még egyben utolérthetetlen Beregi Oszkár: a legszebb, a legnagyobb és leghatékonyabb orgánuma van, aki színész él s eddig magyar színpadon játszott. Óriási hanganyag, három skálának felel meg és csupa líra, 'kifejezése minden indulatnak, nagy sziv és határtalan szenvedély, minden van benne; ami egy színésznek kell. * * • Romeot játszotta ma este Beregi, a szegedi színházban. Shakespeare! szenvedély s líra jellemzi. A mü is a legszenvedélyesebb, a legliraibb, amit a világirodalom ezideig produkált. Romeo és Júlia ugy hat, minit a mely műben ráeszmélt Shakespeare önmagára és mindenre, zsenije itt teljesedett be. Beregi Rómeójáról pedig igazán nagy tanulmányt kellene irni már. Elemezni, ahogy az egyes fölvonásokat és jeleneteket visszaadja. Júliával való első találkozását, amint először csókolja a leányt és eljegyzi az élet és halál számára, — az erteélyjelenet csodálatos eksztázisát, — Tybálttal való összeütközését, szelídséget és vadságát, amint fölszabadul benne minden indulat, annyira, hogy meg is öli, — ahogy megérezteti, hogy mikor kezdődik a tragédia, — a nászéjszaka misztériumai, — a halálra való elkészülés, mikor az ég és föld: az élet-világ sírboltja a temetőig jut, annak egy sírboltjában összeomlik . . . 'Beregi minden pillanatban, mindenképen tökéletes, más élet illúzióját adja nekünk, gazdagon, üde és naiv s a néző a maga ifjúságát is látja, lesüritve, a fantázia látcsövén' szinte. Beregi shakespearei! A közönség egész este ünnepelte Beregi Oszkárt. A mai előadáson a szegedi szereplökre nem ismertünk rá, más szellem uralkodott bennük is. Ha mmdig igy játszanának, elismerés és köszönet illetné őket. Szalay János.