Délmagyarország, 1913. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1913-02-23 / 45. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Nappali-telefon: Éjjeli-telelőn: 305. 10-83. ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre.... K12.negyedévre K 6-— egy hónapra K 2-Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28-- félévre.... K 14-negyedévre K T— egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász - utca 9. • • • • a Kladóhi vatall-telefon: 305. Kiadó telefonja: 81. hl eqed, 1913. II évfolyam 45. szám. Vasárnap, február 23. A kormányozható föltétel Száraz tényeket regisztrálunk. Désy Zoltán vádlottól a büntető biróság elnöke megkérdezte, kiván-e nyilatkozni a Sas-körben elmondott beszédéneik körülményeiről? A vádlott szórói-szóra a következőket válaszolta: — A Sas-körben, mult évi szeptember 18-ikán tartott beszédem tulajdonképen csak -megismétlése -egy vádnak, melyet mult évi május 22-ikén egy heves képviselőházi jelenet alkalmával gróf Zichy János miniszter urnák vágtam -a szemébe, állítván a többségi pártról, hogy a defraudált pénzen, lopott pénzen került a Házbia. Zichy János gróf erre röviden- kijelentette, hogy ő erről nem tud, mire én azt mondtam, hogy bizonyítani fogom ... A következő héten, mint köztudomású, megkezdődött a tárgyalás a pártok között, amely békével kecsegtetett. Ekkor magam nem láttam célszerűnek folytatni a kérdést, valamint politikai barátaim is többen kértek arra, hogy ne veszélyeztessem a készülő békét. De a béke meghiusult . . . Igy adta ezt elő Désy a biróság előtt. Bizonyosan ez is >az igazság. Bnnelk az igazságnak konzekvenciái azonban inkább lesújtók Désy Zoltánra éis elvtársaira, mert a teljes és tökéletes rosszhiszeműségeket igazolja. Igazolja azt, hogy az egész kérdést — ahogyan Désy Zoltán magát diplomatikusan kifejezi — merőben a célszerűség szempontjából kezelték, azaz jégre tették és fölmelegítették ,a felháborodásukat, ahogyan azt a politikai érdekük épen megkívánta. Kérdezzük: 1. Ha Désy Zoltán már május 22-ikén tudta >és bizonyítani is képes volt, liogy a többség lopott pénzen került a parlamentbe, minő erkölcsi alapon akart ő politikai békét kötni a „tolvajokkal?" 2. Minő jogon veszi elő valaki, aki a „célszerűségnek" ilyen tág teret enged az erkölcsi fölfogásában, hogy a biróság előtt hangoztatni merészelje, hogy „ő mint képviselő tartozik ellenőrizni, hogy az ország vagyonával miként sáfárkodnak?" 3. Micsoda politikai morál az, amely az ellenőrzést csak akkor ismeri kötelezőnek, ha politikai céljainak az igy felel meg s nyomban lemond a sáfárkodás ellenőrzéséről, sőt még az általa ismert visszaélések fölfedezéséről is, ha békével kecsegtetnek? 4. Ki látott valaha erkölcsbirót, aki előbb súlyos vádat vág az ellenfele szemébe, azután elhallgat és megpróbál vele megegyezni, majd amikor a megegyezés nem sikerül, ismét sazbad folyást enged az erkölcsi felháborodásának? De Désy állítása szerint politikai barátai közül is többen kérték őt, hogy a kérdést ne folytassa, nehogy a készülő békét veszélyeztesse. Nagyon érdekes volna megállapítani, hogy ezek a politikai barátai névszerint kik voltak? Kik voltak azok, akiknek csakúgy, mint a vezető erköilcsbirónak nyomban másodrendű fontosságúvá lett a „lopás és a defraudálás", mihelyt a defraudársokkal a tárgyalás békével kecsegtetett? E politikai barátok között volt-e netán Andrássy Gyula, Apponyi Albert vagy Zichy Aladár, akik ma mindennél fontosabbnak tartják a „sáfárkodás ellenőrzését?" De a béke meghiusult! íme az egész gyűlöletes akció megfejtése! Nem sikerült a megegyezés a tolvajokkal, a hatalomhoz vezető utat a hó befújta s a künnrekedtek közül nyomban gombamódra kelnek ki az erkölcsbírák. A sok gróf és őrgróf, aki május 22-dikétől szeptember 18-dikáig előkelő hallgatásba merült, ma mind fölháborodik. Igazán senki az országban megérteni nem fogja, hogy az eljárás a végletekig üldözendő visszaéléssé válhatik, csak azért, mivel egy politikai paktum nem sikerült és hogy egy állítólagos purifikációt célzó akció helytelen és elítélendő cselekedetté lesz, amig alkalmas rá, hogy a visszaéléseket elkövetett ellenféllel á sikerrel kecsegtető paktumot zavarja. Tegyük föl, hogy a nyár elején a béke sikerül. Akkor ma Désy Zoltán elvtársai — valamely aranyhidon át bevonulván a hatalomba — azokkal működnének politikailag együtt, akiket most mint bűnszövetkezetet igyekeznek az ország elé állítani. Hát van ebben politikai morál? Eljöttem, vissza. . . Eljöttem hozzád keleti királynő, Elhoztam, a zaranyos topánt; Taposd belé a hímes éjszakákat S a lelkemet, mit lelked is kivánt. Pedig topánom nem téged illet; Te, a regéknek országában Nagyi Éjszakád a ragyogások álma ... Hamupipőkém, tudom nem Te vagy. Nyári szonáták hárfazencje, Sok régi emlék, vissZa-vissza téé, Selyemcipőmbe picike lábad... S a sok-sok emlék nún-mind belefér. IV ÁNKOVITS IMRE. Márta anyasága. Irta: Révész Béla. Purpurint hintettek a tüzes kályha tetejére. Buja, brutális illatok terjengtek a meleg szobácskában, melyben három leány ült egymás mellett kuporogva 'és beszélgették. A szagos 'forgács felperzselődött a kályha tetején és a leányok mohó lélekzéssel szippantgattak a füzseres levegőből, mely nyájasan rájuk borult és fürdőztette őket, mialatt furcsa-boldogságokkal bibelődtek, öreg este volt már, de a leányok inem mentek ki az utcára, összebújtak és néha nevettek, néha elérzéke-, nyedték s megilletődve töprengtek a nagy rejtelmen, mely Mártát szemelte ki, hogy csudát kínáljon nekik, akik a szerelmek posványain áthurcolódva és elégve, meddőek lettek, mint a parlag föld. A kályha világosságában Márta csöndesen pihent és a méla vallomás után hallgatta, az eszében ábrándoson forgatta a suttogó beszédet, amint társai váltogatták érzésüket, ötleteiket. Töprengve, kémlelve kotorták az éjszaka mélységeit és az árnyas embereknek bujdosó serege fölvonult előttük, külön-külön maguk elé állították, belenéztek az arcukba, éhes szemeikbe és halkan, újra csendült :a kérdés: fci volt... ki volt... Igazán meghatódtak, a Márta esete izgalmakkal száll le reájuk és amikor mohó sietséggel átszárnyaltak éjszakáik emlékein, igazában büszkélkedtek s elnyűtt testükön uj, diadalmas érzések suhantak át. Az iigézetes csöndbe hörgő jajgatás bődült belé, künn az udvaron valaki üvöltő harsogással lökte föl a torkából a szakgatott kiáltást : — Gyilkos ... Gyilkos ... A vak sötétségben kivágódtak az ajtók, a lányok, a megriasztott férfiak vijjogva, ordítozva kirohantak a lámpással és a rozzant házacska kivilágosodott. Az egyik ajtó előtt lemészárolva feküdt egy leány. A nyakából düft a vér, a megfagyott hó kipirosodott és gőzölgött tőle. Testét a görcsös vonaglás megrázta, elvágott nyakával is talpra állította. A hörgő leány a kőfal irányában mutatott, amelyre egy ember gyors szökkenésekkel felkúszott, egy szemvillanásra még visszatekintett, azután kiugrott az utcára. A lemészárolt leány csetlett-botlott egy-két lépést a kőfal felé, de aztán elvágódott és tátongó torkából már csöndesen szivárgott a vér . Amikor már eltemették, Márta azután is együtt maradt a megölt leánnyal. A véres éjszaka brutális erővel beleütött az eszébe és iszonyatosan ébredt. Márta, aki eddig közönyösséggel, minden iránt érzéketlenséggel kószált az utcákon és mosolygott rá az éjszakai vándorokra, nyugtalankodni kezdett és ha egyik-másik férfi-valaki megszólította, összerezzent, félt. A meggyilkolt leány sorsa lidércesen ráfeküdt képzeletére és amint leszállt az este, árnyasodtak az utcák, Márta mellé odaállt szerencsétlen társa és együtt bolyongtak a fekete házak között. Márta két életet féltett — a másikat is, akinek megszületéséről a szivével gondolkozott. Minden eltaposott érzés uj erőre ébredt benne és valamennyi összefonódott a beteg rajongás körül, amivel a züllött leány a maga szenzációját átérezte és átgondolta. Egy csúnya,, vizels téli éjszaka Márta künn ácsorgott az utcán', gyászos bura alatt volt az egész világ, a vak homályban itt-ott ütöttek rést a fakó gázlángok. Márta belebámészkodott a messzeségbe, tágra nyitott szemekkel kémlelte az utcát, az egyik sarkon befordult egy ember. Márta szivére rázudult a rémület. Maga köré nézett és" senki a közelében, senki más a messzeségben. De nem mozdult és nézte, várta, mint jön feléje az az ember. A ködös árnyak között utat tort ma-