Délmagyarország, 1913. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1913-02-21 / 43. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG 1913. február 19. ség, amely a hátuk mögött ült, irtózatos vádak özöne elől menekült a biróság elé. Velük is az történt, ami Magyarországon megesik minden poilitikai perrel: bár a biróság elégtételt szolgáltatott nekik, azt a közvélemény nem fogadta el teljes érvényű elégtételnek. S bár akkor nem akadt három „nagy" férfiú, aki a bírósági ítélet dacára, a szegény jóhiszemű ujságiró valamelyik vádját magáévá tette volna: a közvéleményben, sőt egyes lapokban is, az Ítélet dacára tovább éltek és tovább hatottak a szörnyű vádak talpfaszerződésről, szénbányáról, dalmát vasutakról s még más hasonló kellemetes dolgokról. Semper aliquid haeret, — akkor ők a maguk kárán tanulhatták meg, amiért most a miniszterelnököt és ,a többséget vérpadra hurcolnák: hogy a politikai gyűlölet izzó légkörében az igazság virága ki nem nyilhat. «BaB8aaBBaBaaaaaaaaBBBaBBBBaBBaBaBaBBaaaaaBBBaaBBBa Mexikó rémnapjai. Mexikóból jelentik Madeiro volt elnököt és fivérét, Madeira Gusztávot ma korán reggeli órákban erős fedezet alatt a nemzeti palotából az arzenálba vitték. Gusztávot kevéssel kilenc óra után az arzenálból a vesztőhelyre vitték és ott agyonlőtték. • Általánosan hatalmasabbnak tartották, mint a volt elnököt magát és épen Gusztáv autokratikus volta valószínűleg az indító oka a forradalmi mozgalomnak. Miközben ma Madeirot az utcákon vezették, a tömeget nagy izgalom fogta él és az őrségnek nagy fáradságába került őt megvédeni. Hernander Markot, Hernander miniszter testvérét az utcán a csendőrök megölték, mert nem akarta Huertát éltetni. Az eddig megközelitbetetien házakban" igen sok halott hever, a járványos betegségek megakadályozására a holttesteket halomba hordják, petróleummal leöntik és elégetik. Az Egyesült-Államok kormánya az uj mexikói kormányt addig nem fogja formálisan elismerni, amig a mexikói kormány tényleg be nem bizonyitA férjet meg akadályozni abban, hogy ezt a csomagot fölbontsa! — És színlelt vidámsággal futott Forcelli után, amely vidámságon meglátszott, hogy mennyire erőltetett. Követtem. — Ez az ajándék nekem volt szánva; nem engedhetem át néked, — szólt Diego és kiragadni igyekezett a csomagot a kezéből, — Jó zsákmány! — felelte Forcelli és a zsebébe dugta. Nyilván gyanakodni kezdett Diego földúlt arca miatt. A háziasszony felé fordultam. Már nem osztogatta az ajándékokat, a többi vendégre bizta, hogy vegyék át azokat maguk és sietve eltűnt az étteremből. A vendégek közül senki sem vett észre semmit. Én reszkettem. Majdnem valamennyien visszatértünk a szalonba. A két gyermek sugárzó örömmel s gazdagon megajándékozva állott az apa mellett. Forcelli szórakozottan cirógatta őket, körülnézett, mintha keresne valamit és a kijárásnak tartott. Diego forgatta a szemét és követte a másik szobába. Ott hagytam Mirlosckyt, aki jót nevetett a neki szánt ajándékon és utánuk mentem; é>pen eltűnni láttam őket a folyosó végében, mely a Forcelli dolgozó szobájába vitt. Becsapódni hallottam az ajtót. Mögöttem női ruhának a suhogását. — Hol vannak? — kérdezte Forcelliné aggodalmasan. A dolgozó szobára mutattam. Forcelliné kétségbeesetten tördelte a kezeit és eltűnt. Agyonzúzva maradtam ott és nem tudtam, mit tegvek. Aztán sietve az ajtóhoz támaszkodtam és hallgatóztam. — Leüthetnélek, mint egy kutyát! . . . Gyermekeim! . . . Gyermekeim! . . . Csak értök! ... Alig lett a beszéd érthetetlenebb, megint benéztem a kulcslyukon. Láttam, mint íWülkedík föl Diego a fájdalmas megadás ja, hogy képes a pillanatnyi koaszban a békét helyreállítani. Körülbelül ugyanoly magatartást fog tanúsítani, mint annakidején Kínával szemben. A külügyminrsztérum akkoriban az elismeréssel addig várt, amig az ideiglenes kormány helyébe állandó alkotmányos kormány lépett. Közben Amerika készentartja magát minden eshetőségre és ujabb hadihajókat és tengerészcsapatokat von öszsze Guantanamóban. Vihar készül a közgyűlésen a vízórák körül. —• A főmérnök javaslata és nyolc városatya kontra-indítványa, — (Saját tudósítónktól.) Hónapok óta tárgyalnak a szakbizottságok a vízórák kötelező beállitása dolgában, sőt a műszaki bizottság kedden tartott üléséből pozitívumokat is tudunk már arra nézve, hogy miképen kívánják megszüntetni a vízhiány okait. A mérnöki hivatalt, miután a szakbizottság elvileg döntött a kérdésben, ennek megfelelően az aprólékos részletek kidolgozásával bizták meg s valószínű, hogy a tanács a vízórákról szóló javalsatot már a februári közgyűlésen tárgyaltatja. Hogy a vízórák ügye a közgyűlésen nagyobb hullámokat fog fölkavarni, bizonyosra vehető. A városatyák egy tekintélyes része ugyanis határozottan ellene van a vizóra-rendszernek és nem reméli, hogy a vízhiányon és a vízpazarláson vízórákkal gyökeresen segíteni lehetne. Ezeknek a városatyáknak a véleményét 'jutatta kifejezésre az az indítvány, amelyet Nyilassy Pál dr., Kiss Gyula, Végman Ferenc, Koós Elemér, Aigner Károly, Schlauch Károly, Pálfy József dr. és Holtzer Emil törvényhatósági bizottsági tagok még januárban nyújtottak be a tanácshoz. Egyben kérték, hogy indítványukat a napról-napra nagyobb mérveket öltő vízhiányra való tekintette! mint közérdekből sürgőset, nyomban vegyék tárgyalás alá és a legközelebbi közgyűlésen terjeszszák elő. Minthogy akkor még a vizórák ügyében sem történt végérvényes döntés a szakbizottmozdulatáva! Hirtelen nagyon megvénültnek látszott. — Párbaj! — gondoltam magamban, De nyomban meggyőződhettem róla, hogy másról van szó. Hogy miről? Azt nem tudtam kitalálni. Jól láttam, mint vett ki Forcelli a szekrényéből papirost és boritékot és tett melléje tintát, tollat. — Diego most újra leül, de háttal hozzám. Forcelli diktált. Diego irt. Öt perc telt el szörnyű aggodalomban! Amikor a hang elhangzott. Forcelli oda tartotta a papirost a gyertyához, elolvasta, összehajtotta és borítékba tette. Diego fölemelkedett. Tudtam, hogy végezték s hogy most majd kijönnek. Lábujjhegyen eltávoztam és visszatértem a szalonba. Forcelliné ott volt; beszélgetett és kacagott, de egyre nézte a kijáratot oiyan tekintette! amelynek jelentőségét csak én értettem. i — Nincs jól? — kérdezte Mirloscky. — Miért? — Elfogulatlannak igyekeztem látszani. — Olyan különös. Mosolyogtam s tagadólag ráztam meg a fejem. Forcelli meg Diego nyugodtan beszélgetve jöttek vissza a szolónba. Sőt Diego még mosolygott is. — Mi történt? — kérdeztem és félrevontam őt. — Semmi! — felelt. — A szeme közé néztem. — Menjünk, — szólt aztán mindjárt. — Ne 'köszönjl el senkitől. — Hallgatva haladtunk le a lépcsőn; de az utcán megálltam. — Szólj. Mindent láttam és sokat hallottam. Párbaj? — Nem! Vége! Jobb igy! Gazember voltam! Jobb. — De mi? Szólj, az istenre kérlek. — Semmi, — felelt Diegt. Ságokban, a januári közgyűlés a tanács javaslatára érdemlegesen nem foglalkozott az indítvánnyal. De most, hogy a közgyűlésnek februárban, de legkésőbb márciusban határoznia kell, bizonyos, hogy akad egy csoport, amely Budapest példáján okulva, szembehelyezkedik majd a főmérnök javaslatával és egy tiszai vizmüíelep létesítésével kivánja a vizkérdés megoldását. Ugyanis Nyilassy dr. és társai indítványukban — mint ismeretes — kifejtették, hogy vízórákkal a vízhiányt megszüntetni nem lehet, mert annak nem is annyira a vízpazarlás a legfőbb oka, hanem az, hogy az ártézi kutak vízszolgáltató képessége folyton apad s ez nemcsak Szegedre nézve áll, hanem más vidéki városokra is. Egy aradi kultúrmérnök fölhívásban figyelmeztette a városokat erre a körülményre s ez a figyelmeztetés adott impulzust a nyolc városatyának arra, hogy vizórák helyett egy tiszai vizmütelep létesítését javasolják. Hivatkoztak Szolnok példájára, ahol ez nagyszerűen bevált s Szegeden még kedvezőbbek a körülmények egy ilyen vizmütelep létesítéséhez. A szegedi háztulajdonosok egy nemrég tartott ülésén is kifejezésre jutott a vizórák ellen támadt aggodalom s nyíltan kijelentették, hogy annak idején, majd a közgyűlésen, állást foglalnak a vizóra-rendszer ellen. Ugyanis akkor a háztulajdonosok nemcsak Budapest példájából kiindulva aggodalmaskodtak, hanem azért is, mert még nem tisztázták a szakbizottságok, hogy ki fizesse a vizóra-dijat. Ha a háztulajdonosok, ez is baj — mondották, — ha a lakó, még inkább az, mert a vizórák a tapasztalatok szerint, igen könnyen romlanak és gyakran előfordul, hogy nem mutatják pontosan a fogyasztott vízmennyiséget. Tehát ugy a lakók, mint a háztulajdonosok érdekei ellen való, hogy esetleg azért a vízért is fizessenek, amit nem fogyasztottak. I A lakosság körében különben már is ellenszenves tünetek mutatkoznak a vizórarendszer iránt, főképen amiatt, hogy a műszaki bizottság javaslata szerint nem is minden házban, hanem minden lakásban vizóra állittassék be, amelynek a beszerzési és fölszerelési költsége a lakót terhelné. Az a vé; íemény, hogy igy nemcsafchogy minden kiadás ,a lakóra hárul, hanem azonkivül az ' örökös molesztálásnak és egyéb a szerelésTöbbet nem birtam kihozni belőle. Két héttel később ám mégis elárulta a szörnyű titkot. — És megteszed? —- kérdeztem megdöbbenve a szörnyű hir miatt. — Igen. — Megölöd magad? — Igen. — Utazzál el, tűnj el; ez ugyanaz! — Holnap elküldi a levelemet a Tribuna szerkesztőjének, amely levélben megírom az öngyilkosságom okát. Nem tehetem magamat nevetségessé . . . Forcelli két hetet adott, hogy ügyeimet rendezhessem és minden gyanút elkerüljek. Igaza van; neki gyermekei vannak. Nem akarja, hogy az anya bűne beszennyezze a gyermekeit. Igaza van! Mintha szuggeráció hatása alatt állana, ugy beszélt; mintha már nem is lett volna „ő". — De én meg fogom akadályozni! — kiáltottam. — Ezt nem fogod megtenni, — szólt parancsolóan. — Csak hiábavaló botrányt idéznél elő. Isten veled! Isten veled! — Ismételten megölelt és megcsókolt. Én sírtam és erősen átöleltem. Azt hittem, szörnyűt álmodtam! . . . Ez a Mutti Diego öngyilkosságának a titka. Forcelliék most Amerikában vannak. Nem jönnek vissza többé Rómába. Te nem ismered őket; azonkivül megesküdtél, hogy megőrzöd ezt a titkot! . . . Én csak a Romiti elbeszélését mondtam el, megváltoztatva a lakóhelyek és személyek nevét. Különben szegény Romiti is meghalt és ugy vélekedtem, hogy a halál legalább részben fölold az eskiim aló!