Délmagyarország, 1913. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1913-02-20 / 42. szám

1913. február 20. DÉLMACIYARORSZAO 5 az öltöző folyosóján látta Diósy Nusit, amint az énekelve, vígan szaladt be öltözőjébe. De nem mert szólni úrnőjéhez, -hanem dr. Frank­nét hivatta ki az öltözőből, akinek a követke­zőket mondotta: — Az ebédlő és a hálószoba ajtaját ott­hon nyitva találtam s a ruhaszekrény fel van törve. A megrémült úrinő nem merte megmon­dani a veszedelmes hirt Diósynak s bár a színpadán akkor már tudták, ihogy a szubret­tet alighanem kirabolták, eltitkolták előtte az esetet, de a rendőrséget értesítették. Diósy a harmadik felvonást jókedvűen lejátszotta. Előadás után nagyon szomorú képet nyújtott Diósy otthona. A szubrett egy szé­ken ült, a haját tépte és keservesen zoko­gott. — Elrabolták minden vagyonomat, tönk­re tettek, oda minden ékszerem! — kiáltozta Diósy. A helyszíni szemle alkalmával konstatál­ták, hogy az összes ajtókat álkulcscsal nyitot­ták fel, csak a hálószoba ruhásszekrényét, a melyben az ékszerek -és közel ezer korona készpénz volt, feszitették fel. A szekrény aj­taja kevés erőszakra engedhetett. Az éksze­rek egy papiros skatulyában voltak, a pénz pedig egy kézi táskában. Az ugyanott lévő vaskazettában Diósy nem tartott semmit. Az ellopott összes ékszerek értéke közel százezer korona értéket képviseltek, Volt egy darab, amelyet a szuibrett húszezer koroná­ra, másikat tizenötezerre, a harmadikat ti­zennégyezerre becsült. Az ellopott ékszerek jegyzéke a kő vétik e­zö: Egy brilliáns fülbevaló arany foglalattal 20.000 korona. Egy brilliáns körvü sima arany gyürü platina foglalattal 14.000 korona. Egy patkóalakiu melltü, nagy brilliáns kővel a közepén, kivül rubintokkal 4000 korona. Mell­tü nemes kék kővel kirakva, egy nemes kő körül 13 'gyémánttal 10.000 korona. Egy arany karperec négy-négy szögű lapból ösz­szeáillitva, minden egyes ilyen négyszögben nagy gyémánt és körül rübintokkal kirakva 15.000 korona. Karperec láncokból, a láncsze­mek között az összekötésnél brilliánssal ki­rakva 3000 korona. Aranygyűrű három borsó nagyságú igazgyöngygyei kirakva. Platina­gyürü rubin, gyémánt és ametiszt kövekkel kirakva. Az utóbbi három tárgy értéke kö­rülbelül 30—40 ezer korona. Egy szürke bőr­táska közel ezer korona tartalommal. A rendőrfogalmazó vallatóra fogta Gaj­dost, aki azt állította, hogy azért tartózkodott az első felvonás után háromnegyed óráig a lakásban, mert a fürdőkádat kitakarította, csak később vette észre, amikor a nappali szobában a villanyt felgyújtotta, bogy az ebédlő és a hálószoba ajtaja nyitva van s a szekrény fel van törve s a papirskatulya, melyben úrnője az ékszert tartja, egy szé­ken üresen bevert. A rendőrség tovább nyomoz, bűntársak utón. A képviselőház munkarendje. A válasz­tójogi (bizottság a hét folyamán, de legké­sőbb a jövő hét elején befejezi a választójogi törvényjavaslat tárgyalását, A 'képviselőhá­zat hétfőre már ülésre hivták össze, ennek a gyűlésnek napirendjére a további teendők •megállapítását tűzték ki. Előreláthatóan ked­den vaigy szerdán megkezdi a Ház érdemle­ges tanácskozását is. Előbb a tanítók fizetés­rendezéséről szóló törvényjavaslatot fogják tárgyalni, azután kerül a sor a választójogi törvényjavaslatra. Hogy az ellenzék milyen álláspontra helyezkedik a parlament ülései­vel szemben, egyelőre bizonytalan. Most már valamennyi ellenzéki képviselő kizárása le­jár, rendőrkordon sem lesz a Ház előtt és az ellenzék szabadon megjelenhetik az ülésen. Valószínű azonban, hogy csak azon a napon mennek be a parlamentbe, amikor a Ház a vá­lasztójogi javaslat tárgyalását megkezdi és amikorra a szocialista-párt kihirdetni készül az általános sztrájkot. Főpróbán. —A szegedi Vörös Kereszt színházi estélye — (Saját tudósítónktól.) Délután négy óra. A néhány reflektorral bevilágított színpadon díszletek jönnek-mennek, sürögnek-forognak és sóik kipirult arcú, kissé félszeg leány ámu­lattal bámulja a fakult sziklatömbök és lyu­kas felhők ölelkezését. Egy alacsony, csap­zott hajú, mosolygós képű emlberke áll a I szinpad közepén és vékony pálcát tartogat a I kezében. És csak int egyet a pálcájával ós már játszanak a díszletek. A felhő lejebb ereszkedik, a szikla kiszélesedik, a ház meg­mozdul és félkörbem nekiindul sétálni. A le­ányok szóhoz sem jutnak a csodálkozástól és csak ennek tulajdonítható, liog'y a Regatta­bál 'eseményei nem képezik élénk vita tár­gyát. A sötét nézőtéren, a földszint első sorai­ban kedves ós kíváncsi uri hölgyek foglal­nak helyett, akik csöndesen és a témához illő mély megilletődéssel beszélgetnek. • Arról pa­naszkodnak, bogy milyen különös, nincs bál, nincs muri, a leányok parlagon hevernek, nem táncolhatnak. És ennek a sajnálatos kö­vetkezménye már észlelhető az anyakönyvi hivatalban. Közben a színpadon fölharsan a vezényszó, liogy: — Takács, told beljebb azt a sziklát! •Erre a nézőtér a végsőikig feszült izga­lommal, mint egy ember — mert jóformán csak eggyen vannak — a színpadra bámul és meghökken, amikor egy hosszú és sovány emberke finom és könnyed gesztussal előre guritja a sziklát, mint egy krumplit. Most egy kis zűrzavar, a szereplő díszle­tek és leányok az alacsony, csapott hajú, mo­solygós képű és vékony pálcás emberke bang­janak az irányába ide-oda futkosna^, a szik­lak nyikorognak, mert valaki hátulról sróíöi­ja őket, végre aztán elül a vihar, •kiderül az égboltozat, mert a paulasról tisztáob felhói eresztettek a színpadra. Hölgyeim és Uraim, most már minden előkészület megtörtént, megkezdődik a nyil­vános főpróba. Ez ugyanis, ami eddig tör­tem, egyáltalán nem számított a nynivánoh­sagra. E sorok irója is .csak egy diszkrét ku­lissza-jóakaratával szemlélte az egesz dolgot. A Vörös Kereszt csütörtöki színházi es­f élvének a főpróbája kedves • meglepetéssel kezdődött. Illés limre dr. törzsorvos felesége, akinek a szereplése az .estély .egyik különös érdekessége* énekeit. A Sámson és Delila nagy áriáját énekelte .és egy hangulatos francia schansont. Meglepő biztonsággá! ós közvetlenséggel énekeit, pompásan érvénye­sült finom és iskolázott hangja. Aztán az élőkép lópróuaja következett. Az estély ugyanis stílusos tableauval kez­dődik, közben Aímássy Endre színigazgató Sz. Szigethy Vilmos prológusát szavalja. A színpadon tábori kórházat rendeznek be, ahol vöröskeresztes uri leányok, ápolónői kosz­tümben sebesülteket ápolnák. Közben hord­ágyon ujabb sebesülteket cipelnek, a háttér­ben pedig, fönn a magasban megjelen két géniusz. — Kettő?! — mondja a nézőtéren egy hölgy — ón még sohasem láttam két gé­niuszt! — Ugyan kérlek — "nyugtatja meg a méltatlankodót a szomszédja — minél több, annál szebb! Az élőképet Ferenczy Frigyes, a szinház főrendezője rendezte. Hosszabb ideig tartott* a kép beállítása, mert minden oldalról ujabb és ujabb kíváncsisággal találkozott a főren­dező. Huszonöt tanítóképzői növendék a se­besült katonaság, ez a szám azonban a főpró­bán kevésnek bizonyult. — Majd adok még husz katonát! — kiál­tott föl a nézőtérről a színpadra Gallér Kris­tóf, a tanítóképző igazgatója. — Nagyon köszönöm — válaszolt özvegy Worzsikovszky Károlyné, az agilis elnöknő. A sebesültek elhelyezésénél Illés Imre dr. törzsorvos segédkezett. Ide-oda cipelték, tolták a díszleteket, ta­lán igy lesz jobb, talán ugy, a nézőtéren a kedves hölgyek mind fölcsaptak rendezőnek és Ferenczy Frigyes nagy busán elgondolko­zott: — Nem is tudtam, liogy ilyen sok kon­kurrensem van . . . Másfél óráig tartó próbálkozás után, a mikor már végre elkészültek az élőképpel, belátták, hogy talán még sem lesz igy egé­szen jó. ÉrS megcirógatták a Ferenczy Frici arcát: — Bizzuk csak a dolgot a főrendező úrra, mégis csak ő ért, hozzá legjobban . . . A főrendezőt mélyen meghatotta az elis­merés és az ő utánozhatatlan gesztusával mondta: — Hát persze, hölgyeim, ez az én mes­terségem . . . Néhány hölgy igy aggodalmaskodott: — Hanem milyen sápadtak a leányok, bogy nincsenek befestve . . . — Majd be lesznek — szólt a megnyug­tató válasz —• Miklóssy Margit majd befesti a leányokat. És ezzel az akkorddal befejeződött a fő­próba. —öl.— ÉRTESÍTÉS. T. c . Van szerencsénk értesíteni , hogy Szende és Vadas cég meg­változott és ezután „Vadas és Vámoscher" cég alatt fog to­vábbműködni. Amidőn ezt a t. közönségnek tudomásárahozzuk, azon megjegyzéssel tesszük, hogy minden igyekezetünk oda fog irányulni, hogy minden idénynek legmodernebb divat­cikkeit, lehetőleg még a fő­városi üzleteket is megelőzve raktárunkban készentartunk. Különösen figyelmébe ajánl­juk a t. közönségnek a londoni kiállításon „Grand Prix"-vel kitüntetett saját műhelyünkben készített úri fehérnemű ké­szítményeinket, melyek a leg­kényesebb izlést is kielégítik. Kiváló tisztelettel VADAS és VÁMOSCHER. Intelligens uri leány állást keres pénztárhoz, irodában, esetleg jobb üzletben kiszol­gáláshoz. Cim a kiadóhivatalban.

Next

/
Thumbnails
Contents