Délmagyarország, 1913. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1913-02-14 / 37. szám

2 DÉLMAQYARORSZÁG 1913 február 11, Maga a demokratikus kívánság sem akarja, legalább soha egy szóval se lett fölemlitve, a magyar nemzeti érdekeket sérteni, nem akarja a képviselőház színvonalát sülyeszteni, sőt inkább az a hangoztatott indokolás, hogy az általános választói jog mellett, tiszta választások útját összeülő parlament tekintélye lesz nagyobb, ez pedig csak ugy lehet, ha a tiszta választás utján is csak arra való egyesek jutnak be a parlamentbe. És mindezen vita alá sem vont igazságok dacára, miért nem esik tehát szó arról, hogy törvényileg szabjuk meg ama képesitési föltételeket, melyeket mi az országgyűlési képviselőtől megkivánandónak tartunk. Miért nem kisértjük meg, törvény utján létesiteni biztositó intézkedéseket, hogy a magyar parlament tagjai hazafias érzelműek, erkölcsösek, értelmesek, higgadtak és kötelességtudók legyenek és maradjanak. Olyan egyszerű, könnyű dolog és olyan erős közvetitő a kivánt béke megteremtésére. — Hiszen ha ez utón sikerül mellőzni azt, — mitől a honatyák jogosan félnek, — hogy a .magyar nemzeti fölény az uj választási törvény által veszélyeztessék, akkor a demokratikus kívánságok kiszolgálásának akadálya többé alig lesz. A miniszterelnök Bécsben. Lukács László miniszterelnök /szombation Bécsbe utazik, ihogy a vasárnap tartandó közös minisztertanácsom résztviegyem. A miniszterenlök a vasárnapi napot Bécsben szándékozik tölteni cs legkésőbb vasárnap éjjel utazik vissza Budapestre, bogy a hétfőn, február 17-én megtartandó Lukács—Désy tárgyaláson jelen lekessenó. A miniszterelnök beszéde a választójogi bizottságban. (Saját tudósítónktól.) A mai nap politikai eseménye Lukács László miniszterelnök beszéde, amellyel a választójogi bizottság a parlamenti reformról szóló törvényjavaslat általános vitáját be is fejezte. A miniszterelnök beszéde igen jó hatást tett, mert a kormányelnök konciliánsnak mutatkozott mindazokban a kérdésekben, amelyekben az engedékenység a javaslat alapelveit és javaslatba megóvni óhajtott nagy nemzeti érdekeket nem érinti. Igy kijelentette a miniszterelnök, hogy ha részletes tárgyalás során akadályok merülnek föl arra nézve, vájjon célszerű- e föntartani azt a tervezeti intézkedést, mely a munkások választójogát többi között ahhoz köti, hogy két esztendeig egyazon munkaadónál dolgozzanak, ugy hajlandó ezen korlátozást esetleg elejteni. Sok félreértést is eloszlatott a miniszterelnök. ' Igy mindenekelőtt azt, mintha a mezőgazdasággal foglalkozó népességgel a javaslat mostohán bánna. A javaslat szerint a jövő választók közül 59 százalék a mezőgazdasággal foglalkozó polgárság köréből fog kikerülni. A harminc éves korhatárt a kormányelnök elejtendőne'k nem ítélte. Bajos is volna más korlátját találni annak, hogy az ország értelmisége őt megillető vezető szerepet továbbra is megtartsa és hogy a munkásságnak ne jusson teljesen domináló szerep a polgárság egyéb osztályai fölött, holott kétségtelen, hogy a munkásosztály minden megbecsülése mellett sem volna igazságos a többi osztályokkal szemben. A miniszterelnök fejtegetései mély benyomást gyakoroltak a hallgatóságra. Az első fölszólaló a mai ülésen Vargha Gábor volt. Csak olyan reformot hajlandó V. Nem tudom, hogy fogta föl a sorsát. Csak annyit láttunk, hogy megkomolyodott. Talán örült is ennek a tallérnak, amit — szegény koldus — vakon talált, kotorászva az életben. Fájdalmas nosztalgia élhetett benne a távol Kelet után. Egy este meglátogattam őt. A szobája most már egy tarka és rikító szarkafészekhez hasonlított, amelyben roskadozva és zsúfoltan álltak a badar csecsebecsék, a kinai teakészletek, állványok, porcellánok, vázák. Az asztalán tusosedények. Tao és Konfueius könyvei. Ágya fölött egy nyugalmas, barna szobor, petyhüdt arccal, lógó emlőkkel, egy ijesztő fa-Buddha, aki könyös és idegen szemmel nézett le rám és a sápadt fiúra, akit egy szó, egy hülye ötlet, egy farsangi tréfa tett a hivévé. — Minden pénzemet ezekre költöm, — mondta. A könyvtára a szenesládán egy kinai gyűjtemény volt. Érthetetlen ákombákomok, furcsa pergamenek, zavaros irások. Egy kis étagére-en pedig egy másik vasszobor. — A Pusztulás Istene. Kezembe adta a szobrot. Egy kaján és kárörvendő gnóm volt, egy táncoló és gonosz isten, aki vigyorogva ujjong mindenen és táncol életek és romok fölött, bősz haraggal rázva hosszú copfját: a testet öltött pusztulás. Ijedten néztem rá a sötétes szobában. Majdnem leejtettem a földre. VI. — Fiuk, — mondtam másnap, — kegyetlen a tréfa. Hagyjuk abba. Képzeljétek, ez a szerencsétlen csakugyan megtanult kínaiul. — Óriási, harsogta a röhögő kórus. — Iszonyú, — mondták elsápadva mások. Fáztunk és melegünk volt. De a kinai emberen már nem lehetett segíteni. Mogorván tünt el a szemünk elől a kinai könyveivel és a rongyaival. Pár hónap múlva már alig került a szemünk elé. Egyszer valaki látta még egy vendéglőben, amint egy copfos kinai odament asztalához és hamutartókat kinált neki. Állítólag kínaiul beszéltek, örültek egymásnak és mosolyogtak. Mások szerint azonban ez a találkozás is mese. Szegény fiu rettegett a kínaiaktól és mértföldre futott tőlük, ha látta őket, otthagyva vacsoráját, a borát, nehogy beszédbe kelljen elegyednie velük és kisüljön a hazugsága. Egyelőre a kinai nyelvtant tanulta éjjel és nappal. Egy év mult el és nem láttam. Aztán egy éjjel találkoztam vele, hajnal felé, az Üllőiuton. Már majdnem csontvázzá aszott. Mikor köszöntöttem, nem ismert meg. Azóta nem is láttam. VII. Akkor már nagyon messze volt. Kínában, a porcellán tornyok között vagy még távolabb. Nem is igen lepett meg, amikor pár évre Pekingből kaptam tőle levelet. Azt irta benne, hogy jól van, dolgozik és boldog. De a szájamban keserű lett a szivar és egyszerre unalmasnak és érthetetlennek tetszett a könyv, amit olvastam. Arra gondoltam talán, hogy egyszer majd azért kell meghalnom, mert valaki elneveti magát. Múltkor tudtam meg, hogy tavaly nyáron, forró augusztusban, elragadta a sárgaláz. Sokat nyomorgott. Tussal festett furcsa figurákat és ábrándokat' nyers selyemre. Ebből tengődött. A halált azonban nyugodtan fogadta, mint egy bölcs ázsiai ember. Egy apró teáscsésze állt a bambusznád-asztalon, az ágya mellett és egy rézsutszemü kis kinai ápolónő fogta le szemeit. Különben azt mondják, hogy az utolsó években már egész jól beszélt ídnaiul. támogatni, amely a magyarság szupremáciáját biztosítja. A kormány javaslata megfelel ennek a szempontnak s ezért általánosságban örömmel elfogadja. Azok a felszólalások, melyek az erdélyi magyarság veszedelmét ecsetelték, kell, hogy gondolkozóba ejtsenek minden jóérzésű magyar embert. Ezzel a veszedelemmel szemben sürgős \ és mélyreható akcióra van szükség. A közigazgatás államosításának nyomon kell követnie a választójogi reformot, még pedig a községi jegyzői kar államosításával /együtt, Telecsky Kristóf az ipari munkásság számára minél liberálisabb jogkiterjesztést kiván. A sokat hangoztatott nemzetiségi veszedelemmel szemben utal a szerbek hazafiságára, amely a legnehezebb időkben is megállotta a próbát. A 30 éves korhatár leszállítását óhajtja. A 20, illetve 40 koronás adócenzust magasnak tartja. Szulyovszky , Gusztáv azokkal a felszólalásokkal szemben, amelyek a felvidéki nemzetiségi mozgalmakat , ecsetelték, kijelenti, hogy a maga részéről sohase tapasztalt oly jelenséget, mely arra vallana, hogy a tótok kifelé gravitálnak. Kívánságaik gazdasági és kulturális természetűek s egy kis jóakarattal teljesíthetők a nemzeti érdekek sérelme nélkül. Sajnálja, hogy az ellenzék nem vesz részt a reform tárgyalásában, de ezért a távolmaradásért reája hárul minden felelősség. í íj Latinovics Pál Issekutz Győzővel szemben a reform minél gyorsabb megoldásának hive. Az ipari munkások jogkiterjesztését szívesen látja. A hat elemi osztály elvégzése olyan föltétel, melynek a. legtöbb helyen nehezen tud a lakosság megfelelni. A 30 éves korhatár a mezőgazdasági népesség szempontjából nem kívánatos. A területi cenzussal szemben az egységes adócenzust óhajtja. Tallián Béla báró szerint a radikális jogkiterjesztés a parlament színvonalának lesülyedését fogja eredményezni. Ha a reform következtében 60—80 nemzetiségi és 20—30 szociálista képviselő kerülne be a parlamentbe, ez kész veszedelem lenne a magyarságra nézve is. Az osztályparlament vádját nevetségesnek tartja, mert a magyar törvényhozás ötven esztendőn keresztül mindig az ipari érdekeket pártfogolta a mezőgazdaság érdekeivel szemben. Helytelennek tartaná, ha most megint az ipari munkásságot favorizálnák a mezőgazdasági népességgel szemben. Sürgeti a reformmal kapcsolatban a népoktatási törvény végrehajtását. A Területi cenzus a magyar vidékek rovására fog érvényesülni. Kívánja annak kimondását, hogy az ügyvéd, ha képviselővé választják, ne folytathasson gyakorlatot, A/közigazgatás államosítását a jegyzői kar államosításával együtt kell végrehajtani. Melczer Vilmos után, aki a szászok szempontjából foglalkozott a javaslattal. Szentiványi Gyula mondott rövid beszédet. Ugrón Zoltán szólalt még föl, majd a miniszterelnök mondott nagyobb beszédet. A MINISZTERELNÖK NYILATKOZATA. ' Lukács László miniszterelnök azokkal szemben, akik a javaslat tárgyalásának elhalasztását kívánják,, arra hivatkozott, hogy a mai politikai helyzetért nem a kormányra hárul a felelősség, hanem az ellenzékre, a kormány mindent megtett, hogy az ellenzéket rávegye a parlamenti tanácskozásban való részvételre, de hogy ez nem sikerült, arról a kormány nem tehet. A reformot most már nem lehet elodázni. , Antal Gézának azt az álláspontját, hogy a választói jogosultságot a magyarul irni és olvasni tudáshoz kellene kötni, nem helyes, mert ez igazságtalanság lenne a nemzetiségekkel szemben. Az, hogy a nemzetiségek nem tudnak mind magyarul, első sorban a magyar állam lelkiismeretét terheli. A nemzethez való hűség és ragaszkodás különben sem függ a magyar nyelv ismeretétől.