Délmagyarország, 1913. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1913-01-26 / 21. szám

4 DÉLMAGYARORSZÁG 1913. január 29. közben Tripoliszból Enver bej is, a hévvel teli fiatal vezér; a hosszú béketárgyalás alatt kiszállt a pánik a török hadsereg lelkéből s helyét bizakodás, harci kedv, a nemzeti önérzet uj föllobbanása és vallási fanatizmus foglalták el. Harcolni (kívántak, újra szembeszállni az ellenséggel, kiköszörülni a csorbát, visszaszerezni az elvesztett területeket és mindenekelőtt fölmenteni és megtartani az ostromlott erődöket: Janinát, Szkutarit és mindenekfölött Drinápolyt, a szent várost. A béketárgyalást tűrték, amig ezeknek megtartását remélhették. De amint kimondatott, hogy Drinápoly is az ellenségé, az uj-törökség a tömegek hangulata által emelve ismét forradalmi csínnyel magához ragadta a kormányt. Ezúttal azonban nem vértelenül: Nazim tábornagy, a nagy vereségek fővezére, a rossz fegyverszünet megkötője, golyótól halott. Az ő végzete heteit, mint egy klasszikus sorsdrámában. És Európa újra izgulhat, újra töprenghet, újra tanácskozhat a balkáni békén és a balkáni uj renden: uj tényezővel van dolga, amely ugy lehet, még kemény próbára teszi az együttesen működő hatalmakat. — Bucsu a volt hercegprímástól. A magyar katolikus püspöki kar képviseletében ma délelőtt Csernoch János dr. hercegprímás, valamint Szmrecsányi Lajos egri érsek és Radnai Farkas besztercebányai püspök küldöttségileg tisztelegtek a budai palotában Vaszary Kolos volt hercegprímásnál. A tisztelgésen Csernoch János dr. hercegprímás föliratot nyújtott át, amelyben a püspöki kar hivatalosan elbúcsúzik a volt heroegprimástöl. — A barátaim. A púpos ember rövidesen megtudta, hogy Annuska apja madárkereskedő volt és amikor öreg idejére abbahagyta az üzletet, ezekkel a kanári madarakkal vonult vissza a nyugalomba. A pálya, amelyen az ember a kenyér után baktat, minden ember karakterét különködve megformálja és a hosszú élet az énekes madarak között a valószínű magyarázata, hogy Annuskáék állandóan énekes kedvűek voltak. Ünnepi este volt a púpos ember bevonulása, aki hirtelen ugy beilleszkedett a famíliába, mint a teli. hold udvarába az odatévedt csillag. Az uj lakó muzsikus volt egy szinházi zenekarban;és a hegedűjével uj hang csendült meg az énekes családban. Az öreg madárkereskedő citerázott, Annuska ábrándosan énekelt, bóhaju anyja meleg alt-hangon kisérte, a púpos ember pedig hegedűjátékával szépen, harmonikusan megkoronázta a furcsa muzsikát. Borongó, szerelmes magyar dalok röpültek ki Annuskáék ablakából és odaszálltaik a folyosókon álmodozó mátkapárokhoz. A gyönyörűségektől borzongó fiatalok nem eresztették el a dalokat és ájtatosan, halkan belefonták a maguk énekét, s muzsikás, tRilos lett a ház, melyre friss virág-illaiával ráborult a májusi éjszaka. Ezután minden este volt szerenád. Amikor véget ért, a folyosókon megmozdultak a fiatalok és karöltve, énekes szóval elindultak a lépcsőház felé. Imbolygó léptekkel valamennyien fölkerekedtek, mentek a májusi sétára és a park a ház előtt imár messziről kibontotta, emelgette feléjük ölelő karjait. Orgona-, jázminbokrok árnyékában mátkapárok sétáltak és esténként itt volt a két nyomorék is, a szivükkel beszélgető embeSzükség van-e Szegeden jogakadémiára ? (Sajút tudósítónktól.) Rendkívül értékes, érdekes és tanulságos dologra hivja föl figyelmünket egy hozzánk beküldött cikk. Alább szó szerint megtalálja az olvasó, de a főiskoláért való harcunkba épen főiskolai rendszerünk helytelen arányainak ismételt föltárásával és hivatalos köreink állásfoglalásának minden bizonnyal hiteles ismertetésével ugy szól bele, hogy mindenkit a legkomolyabb megfontoltságra és meggondolásra kell késztetnie. Csak a legnagyobb méltánylás hangján emlékezhetünk meg niindenkot azokról a törekvésekről, amelyei: Szegedet főiskolai központtá akarják tenni. Természetes, hogy ennek a törekvésnek első reprezentánsai nem nyugodhattak bele a volt kormánynak abba a döntésébe, amellyel az uj egyetemeket Pozsonynak és Debrecennek ítélte oda és nyomban e döntés után a legkézenfekvőbb ideálok fordultak annak érdekében, hogy Szeged régi vágya — ha a kisebbik felében is — teljesedésbe menjen. Igy nyert életet az a törekvés, hogy Szeged a pozsonyi jogakadémiának ide helyezésével kérjen a kormánytól rekompenzációt. Határozottan tudjuk, hogy Szeged megkapja a pozsonyi jogakadémiát, csak kérnie kell. De mindjárt akkor, amikor ez a törekvés közismertté lett, aggályok merültek föl a tekintetben, hogy hasznára lenne-e Szegednek, megéri-e az áldozatokat egy jogakadémia azután, hogy Pozsonyban és Debrecenben fölállították az egyetemet. Joggal hivatkozhattak arra, hogy ez a jogakadémia csak tengődnék és ép oly kevéssé tölthetné be tudományos, mint a város érdekében való gyakorlati hivatását. Az alább közölt cikk megszívlelésre narek között. Valami rejtelmes barátkozás egymás mellé boronálta őket. Különben itt a parkban alig beszélgettek, csak ültek egymás mellett a zöld fapadon, mély hallgatással, néha-néha egymásra tekintve. Egy este a púpos ember nyugtalankodott. Kemény, sárga arcát az ég felé emelgette és a sánta leány is fölnézegetett a mennyboltra. Olyan volt az ég fölöttük, mint egy regés baldachin. A világoskék firmamentum puha, süppedős volt, mint a finom bársony, a fehér felhők, mint a habos selyem, gomolyogtak rajta. A hold ráderengett a mennyboltra és halovány sugárkévéivel összeszőtte az ég játékait. A púpos ember egyszer csak megszólalt: — En olyan furcsán érzem magam, ha a hold sül... A sánta leány ráemelte barátjára a tekintetét és madárarcán nyugtalankodott a kíváncsiság. Nem tudta, hogy mit .mondjon, egy kicsit gondolkozott, aztán lehajtotta a fejét: — Én is ... A muzsikus újra rábámészkodott az égre, a hold delejes erővel rásütött gnóm-fejére. Kemény arca csupa izgalom volt, amikor beszélt: — Én még mindig nem vagyok pesti ember. Ilyenkor, ha a hold süt, otthon járok, a kis városban, ahol nincsenek paloták. Itt ki kell menni a városból, ha a holdat látni akarom, a paloták elrejtik, a sugarait elfogják. De én szeretem a holdat és imindig tudom, mikor van telihold. Ilyenkor felnézek a paloták között az égre és látom... a mi fehér utcánkat, melyben nem ég a lámpás, a Nagy-Dunát, mely ezüstfolyókat ringat, az arany klastromot, melyből hófehér apágyon érdemes állásfoglalása szerint a pozsonyi jogaikadémiának Szegedre való helyezését sem helyi, sem országos érdekekkel nem lehet támogatni. Rámutat a gyakorlati irányú főiskolák nagy szükségére és arra, hogy az illetékes körök inkább ujabb egyetemek fölállítását, mint sem az akadémiák lábraállitását tervezgetik. Nagyon ajánlatos lesz mindezt niegszivlelnünk, mielőtt végleg megválasztjuk azt az utat, amelyen megvívni szándékozunk a főiskoláért való uj küzdésünket. % * * A szegedi sajtó ismételten foglalkozott azzal a kérdéssel, mondja a hozzánk beküldött cikk, hogy a polgármester által oiy nagy kitartással propagált jogakadémiára egyáltalán van-e szükség, szabad-e más főiskolai szükségletek kielégítése előtt Szegeden jogakadémiát fölállítani, nem veszélyezteti-e tanulóifjúságunk helyes pályaválasztását és nem fogja-e a jogi pályán -működő proletárok számát továbbra is növelni akkor, amidőn más, nehezebben megközelíthető főiskolák nem nevelnek még ma se ke'.íő szánm diplomás embereket a gyakorlati, nevezetesen a műszaki és gazdasági pályára. Érdekes, reánk nézve rendkívül fontos Ítéletet olvashatunk az- uj jogakadémiák helytelen törekvésére vonatkozólag egy kiváló tudós-professzor nemrégiben megjelent kiváló tanulmányában. Gergely György dr., máramarosszigeti jogakadémiai tanár, az ujabb irányú jogászképzés alapos ismerője a következőket írja a máramarosszigeti jogakadémiai életképességi kérdésével kapcsolatosan:' „A minisztériumok következetes eljárását igazolja az a mai az u. n. „Felsőoktatásügyi Egyesület" májusi gyűlésen egy .minisztériumi főtisztviselő ifölszólalásából is kipattant, de más oldalról- is sejthető, hogy t. i. illetékes körök inkább ujabb egyetemek (gazdasági, technikai és esetleg még egy ujabb tudományos egyetem) felállítását tervezgetik, semmint a kis akadémiák lábraállitását". cák néznek ki... és eszembe jut, hogy ilyenkor mennyi ember szerelmes ... A két nyomorék mögött megzörrent a jázminbokor. Rövid, forró kacaj csengett, aztán a-pró trillákban ijedten, ujjongva, sóhajba halkulóan tovább zengett és belemerült egy villamosan ütköző hirtelen néma csókba. A púpos ember elejtette a szavát és zavarodottan nézett párjára. Ezután mind a ketten a földre bámultak és a zöld fapadon lassan, palástolt mozdulással, egymás mellé húzódtak. A leány szólalt meg, de tekintetét nem emelte fel a földről: — Én nem születtem hibás lábbal. Beteg voltam és akkor lettem ilyen .., A púpos ember a leány mellé csúszott, már érezték a testük forróságát és halikan, félénken beleionta szavát a leány szavába: — Engem a dajkám ejtett le, két éves voltam... — Mennyit szégyenkeztem ... — Nem mertem a lányokra nézni... — A többi lányok mind boldogok ... — Mindig akartam és sohse mertem szeretni... Elhallgattak, nagyszerű látomásoktól terhesen s gyáván vártak vala-mi káprázatos eseményre. Csók csattant újra mögöttük, friss vérű szerelmesek nászos játékba kezdtek. Rezgett a bokor, fehér jázminvirágok hulltak a csúnya emberekre. A sánta leány a két kezébe rejtette az arcát, ugy zokogott, de a púpos ember megkereste a párja kezét, egyenként lefejtette az ujjait és belekulcsolta azokat a maga kezébe; amikor pedig egymásra néztek, akkor összeborultak és sziiz csókokkal összefonódtak.