Délmagyarország, 1913. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1913-01-24 / 19. szám

1913. január 19 DELM AGY ARORSZÁG 9 nak megváltoztatása céljából. — Ugyancsak pénteken délután öt órakor tart ülést a pénzügyi bizottság is és a Gazdasági és Iparbanknál elhelyezett városi betétek ügyé­ben fog javaslatot tenni a közgyűlésnek. (—) Házat vesz a város. Az Ipar-utca 11. szám alatt lévő házat telkestől együtt megvételre kínálták a városnak a tulajdono­sok, a Privári-örokösök. A tanács ma dél­előtt tartott ülésében foglalkozott az ajánlat­tal és ugy határozott, minthogy erre a te­lekre a Templom-tér és a fogadalmi templom környékének rendezése céljából szükség lesz, javasolni fogja a közgyűlésnek a telek meg­vásárlását. A mérnökség az ingatlan értékét 13400 koronáiban állapította meg, mig a tu­lojdonosok a beterjesztett ajánlatban 10000 koronát kérnek a tulajdonjog átengedéséért. NYILT-TER*) Nyilatkozat. Vendég akarok lenni a saját lapomban, amelyben megválogatjuk, hogy kivel állunk szóba és amelyben nem szoktunk pertrak­'tálni olyan dolgokat, amelyeknek bármi vo­natkozásban privátizük van. Mentségemül szolgáljon az, hogy ezzel az ügygyei kap­csolatban a tollat utoljára veszem kezembe, a bírósághoz utoljára fordulok. Vannak vég­re is emberek, akik ha szemenköpik őket, le­tagadják és azt mondják, hogy az eső esik. 'Szabadjon végül megjegyeznem, hogy azt a harcot, amelyet vélem együtt mások is vív­nak, a legeminensebb közérdek parancsolta ránk. Endrényi Imre ma nyilatkozatot tesz közzé délutáni lapjában, amelynek utolsó­előtti bekezdéséit szórói-szóra ideiktatom: „Nem vagyok ííjságiró, hanem üzletember vagyok. Százhúsz munkás családnak adok Üllandó foglalkozást. Ha alkalmazottam ko ziil valamelyik, akár egy sajnálatos félre­értés miatt, akár más okból olyan lépést 'tesz, mely kifogás alá vehető, ezért én min den irányban kénytelen vagyok az anyagi felelősséget viselni; de hogy még egyénileg is felelni tartoznék ilyesmiért, ezt csak a mi nagyon kezdetleges esküdtszéki intézmé­nyünk sok jogi merényletben hibás — igaz­mondása képzelheti." Az egyetlen őszinte és becsületes véde­kezés, amely ebben a nagy perben, amely­nek a tegnapi tárgyalás csak egyik fölvoná­sa volt, elhangzott. De azt kérdezem én En drényi Imrétől — és pedig mai nyilatkozata után teljes joggal és sok alappal, — ha nem hajlandó az erkölcsi felelősséget vállalni al­kalmazottainak olyan lépéseiért, amelyek ki­fogás alá vehetők, miért nem tagadja meg azokkal a közösséget? Hiszen ebben a nyi­latkozatban ö emeli a legsúlyosabb és leg­burkolatlanabb vádat délutáni lapjának szer­kesztője ellen. Az van a Friss Hirek-ben, hogy engem vád alá helyeztek annak a röpiratnak szer­zőségeért, amely a mult évben „Bünlíaj­strorn" cimen megjelent. Vád alá bizony. De vád alá helyezték Faragó Miklóst is és a végén azokat bélyegezte meg az esküdtszé­ki itélet, akik vád alá helyeztették. És mint­hogy az én pöröm bizonyítási anyagának csak a kisebbik része az, amelyet Faragó Miklós fölvonultathatott, amiről a Friss Hi­rék-nek tudnia kell, igazán érthetetlen előt­tem, hogy lehet bizni egy olyan pörnek ki­menetelében, amelyben közérdekből annak bizonyítására vállalkoztunk, hogy a főma­gánvádló lopott, sikkasztott és zsarolt. Azt eddig is sejtettem, hogy a fővárosi lapok: a Pester Lloyd, Az Újság, a Pesti Napló, a Pesti Hírlap, a Budapesti Hiriap, a Népszava, Az Est, A Nap, a Polgár, a Füg­getlen Magyarország, a Friss Újság mind tendenciózusan közlik tudósításaikat, folyton hazudnak, piszkolódnak, rágalmaznak és csak egy lap van Magyarországon, csak egy, egy szerény, négyoldalas krajcáros dél­utáni lap, amely az igazság majesztétikus hangját eltalálta, soha durván nem ir, má­sok becsületében nem gázolt, egy várost, most már egy egész országot meg nem bot­ránkoztatott és az a Friss Hirek. Meg me­rek esküdni rájj hogy nincs iaz országban ember, akit ez az állítás gúnyra késztessen, aminthogy engem se késztetett és hogy egész Európa megvetésétől kisért magyar sajtótól a megváltást várók mohó sóvárgá­sával fordult az országos közvélemény az igazságszeretet, a példás tárgyilagosság és pedáns becsületesség bethlehemi csillaga, az ártatlan, a drága Friss Hirek felé. Legvégére hagytam az ügynek tisztára magánjellegét. A Friss Hirek a tegnapi, hi­vatalos és az egész ország szine előtt tör­tént megbélyegzése után is mosdatlan száj­jal és pimasz hangon ir. Itt már egyenesen Endrényi Imréhez fordulok. Végre is, mint kiadó, lapjának ő a legfőbb ura. Nem aka­rok fenyegetődzni, amint — biztosan állitha­tom — ebben a néhány sorban nemcsak a magam szava méltatlankodik. Legyen gond­ja rá Endrényi Imrének, hogy tisztességes emberekkel szemben lapjának hasábjairól ez a mocsári hang eltűnjön. Ha nem teszi', ma­gára vessen akkor, amikor majd végkép tűr­hetetlenné válik az a stílus, amelyet Ikilaikol­hatatlanul engedett otthonossá lenni lapja hasábjain. Elvégeztem. Több szavam nem lesz eh­hez az ügyhöz. A Friss Hirek mai cikkéért még megindítom a sajtópört, de kijelentem, hogy jövőben való támadásaival szemben ezt a kötelezettséget sem fogom érezni. Szeged, 1913. január 23. Pásztor József. SPORT *) Ezen rovat alatt közlöttelkért nem vál­lal felelősséget a szerkesztőség. o A SzAK titkári hivatala. A Szegedi Atlétikai Klmlb titkári hivatala mindem este 6—8 óra között a Korzó-kávéház külön he­lyiségében hivatalos órát tart, mely alka­lommal az érdeklődő tagoknak a titkárság szívesen áll rendelkezésére. o Disztorna a városi főgimnáziumban. •Nagy ambícióval készül az intézet ötödik, hatodik és hetedák osztályú ifjúságából össze­állt tornászgárda arra a disztornára, melyet február végéin vagy március elején fog meg­rendezni. A városi főgimnázium demonstrál ni kivánja ezzel, hogy mennyire fel lendült intézetében utóbbi időiben a tornázás, más részt kiköszörülni kivánja az ifjúság azt a csorbát, mely a labdarúgás helyezésében érte. o A SzAK-ból. A közgyűlésen megvá­lasztott uj választmány és tisztikar január 27-én, hétfőn este 9 órakor tartja első, ugy nevezett alakuló ülését. Legfontosabb tárgya az alosztályok, mint footlball ós atlétikai és torna-szakosztály és triibünépitési bizottság szervezése lesz. URANIA magyar tudom. | színház ¥ V 1 B«a Magyar film. :f 554a V Pénteken, szombaton és vasárnap Vj V Magyar szinészek. 1 A csíKós. i jij Irta Feny­51 Előadják a Vigszinház X művészei. & Hortobágyi életkép, vessy Emil. ¥ i ¥ V i S Előadások d. u. 6, este fél 8 és 9 órakor. Vasárnap d. u. 2 órától éjjel 11 óráig. iBSSH^EÜSSSSIBBSBEiBBBBaSa' mozgófénykép szinház Pénteken, szombaton és vasárnap Asta Nielsen. Asta Nielsen. «,« Johó fiatalság. Vigjáték 3 felvonásban. Irta Urbán Gad. A főszerepet ÜST A MIELSEÜ játsza. Előadások d. u.6, estefél 8 és 9 órakor. Vasárnap d. u. 2 órától éjjel 11 óráig. inHHHSSEHfflBHBBBBBIBBBISSIEffl ¥ § s ¥ í ¥ APOLLO mozgófénykép színház am\ttBBmmaamm Pénteken, szombaton és vasárnap A lélek­rabló. Dráma 3 felvonásban. A szerepeket a Deutsches Teater tagjai játszák. A Deutsches Biográf filmgyár szenzá- A ciós sikerű drámája. {fWWWííWWKWíSíi ¥ ¥ ¥

Next

/
Thumbnails
Contents