Délmagyarország, 1913. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1913-01-21 / 16. szám

4 színház, művészet Szinházi műsor: KEDD: A farkas, vígjáték. SZERDA: Cigánybáró, operett. CSÜTÖRTÖK: Teli Vilmos, színmű. PÉNTEK: Teli Vilmos, színmű. SZOMBAT: Limonádé ezredes, operett. VASÁRNAP d. u.: Ábrahám a meny országban, operett. VASÁRNAP este: Parasztszivek, népdráma és szép Galatea, operett. Levél Almássytól. Látja (kedves Szerkesztő uram, már címet is aditam a soraimnak, hogy sdk dolgában még ezzel se terheljem. Mert tudom sok a dolga s igy nem ás csodálom, hogy bizonyos tényelk miegállapitáisláiban téved, mert hiszen nem is lehet ideje minid'ent aprólékosan és alaposan megfigyelni, kitapasztalni. Hogy rámutatok a tévedésekre, abban az a tiszteletreméltó szándék vezet — hogy végre talán egy sínpárra kerüljünk — mind a hárman. És pedig Ön — sőt mondhatnám önök; én — mondhatnám mi — és aki a legfontosabb, akit- mindketten szolgálunk: a közönség. Kedves Szerkesztő uram! Nem mellékesen vetettem ón oda, (hogy sokam, vagyunk. És nem is ugy értettem a sokat, mint ahogyan Ön értelmezte; hanem ugy, hogy azt logikusan érteni lehetett niekem: sokan, azaz többen az elégnél. És ez igy van s hogy igy van, mindjárt bebizonyítom az Ön példájával — a baritonista kérdéssél. Ön ott Oláh Gyulára célzott — ugy-e bár? Látja én ezt kimerem irni, nekem nem kell Oláh miatt — <aki az én legderekabb tagjaim, leghűbb, odaadóbb munkatársaim közé tartozik — szégyenkeznem. Őneki sincs szüksége a diszkrécióra, mert Ö már a színészetnél tehetsége és tudása révén valaki, aki számit — s akire •sokfelé számítanak. Szóval ön Oláh Gyulára gondolt, kapcsolatban Ripp hatalmas áriáival. De bizony sok gondja közt 'elfeledte Ladiszlayt — aki jelenleg énekelni szokta Rippet nálunk. No lám Szerkesztő ur, elegen legalább iis vagyunk. De kérdje meg Szűcs Irént, Harmathot, Gyöngyössyt, Körmendit, Nagy Arankát, Lászlót, Pogányt, Csikyt, Szathmáryt, Unghvárit stbit — kiket nem birok mindig tehetségük és ambíciójúiknak megfelelő mértékben foglalkoztatni, hogy nem-e sokan vagyunk? Hisz a fentiek — hozzájuk véve Ladiszlait, Tormát — annyi művészi erőt képviselnek, hogy egy jó társullat zömét képezhetnék; a gerincét; és nálunk a foglalkoztatás, nem a tehetség, — de a körülmények szerinti szerepek; a darabok karaktere szerinti foglalkoztatás szerint — Déry, Antal. Miklóssy, Gömöry, Szohner, Csáder, Virányi, Heltai, Oláh, Solymossy, Baróthy, Mihó képezik az úgynevezett zömöt, nem számítva egy pár 'értékes kis szereplőt, — mint Virágháty, Lebeda, Heltai Olga, Kállay Margit. Hát ugy-e bár, Szerkesztő ur, vagyunk nem csak sokan, de elegen. Elegen, mert többet a szinház sem bírna meg. 'Mint üzlet Sem! És itt rátérek a másik kérdésre. A külügyi, belügyi vitára! Hát bizony a.z üzleti könyv, egyszerre belügy is, külügy is. Belügy amig az igazgató miniden jogos igényt törekszik kielégíteni. Külügy lesz akkor, ha valamire lazt mondja: ezt nem birja a büdzsém. Ezt azután Ml ós illik bebizonyítani. Így tettem én tavaly, miikor a helyárfelemelés kérdésekor a szinügyi 'bizottság és a tanácsnak rendelkezésére bocsátottam a DGLMAQYARORSZÁQ " szinház összes üzleti könyveit — szerződéseit — kasszareportjáil De bár mosit nem óhajtok semmit kérni és semmit mégtagadni, én részemről minden komoly érdeklődőnek bármikor szívesen engedek ez irányban is betekintést. Sem olylan silány nem az eredmény, liogy szégyelni — sem olyan fényes, hogy példáiul az adóikivetés miatt titkolni kellene. Gyenge és jó hónapok váltják oitt egymást és hála Istennek s az én jó közönségemnek, fenntudtam tartani az egyensúlyt. De ha baj leinne — ettől Isten óvjon — és iltt is segítségre sietne a hatóság — bizony Isten nem azért tenné mert egyik fiiszerkeneefcedlés kedvesebb neki, mint a másilk: de azért, mert s meg bocsát nekem minden fülszerkereskedő — a szinház még is valami más, mint egy füszerkereskedés. Ha isegiteégóre siiet egy bukó színháznak a hatóság, néha a kormány, a szülész-egyesület stb., ez azért van Szerkesztő ur, mert nem egy emberről, egy existeutiáról, de másról van szó és sok egyéb érdekről. Zilahyt sem segítetté ki a debreceni tanács. Szegény, most a saját társulatánál fizetett tag lett, — de mindene elveszett. Másfélév múlva sem tag nem lesz — sem ifelszerelése nem lesz — szerződióst is alig kaip — nyugdíj jogosul tsáiga sincs, mert negyven éves elmúlt, .mikor vidékre került. Hát ez a segítség, csak alamizsna azért a sok művészi gyönyörűségért, amit Zilahy évekig két kézzel szórt szét Debrecenben a játékával s ezért az alamizsnáért még másfél évig fogja szórni. De segített 100 családon a debreceni tanács, bogy télvíz idején ne maradjon kenyér nélkül, — segített Ddbreeen közönségén, hogy a szezon teljében ne maradjon iez ia közönség szinház nélkül, amelyre minden kulturált városnak jogos igénye Van — s amely szinház — mint minden szinház, n'eui füszerker'esk'edés, — hanem kulturális tényező. Szerkesztő uram: egy-egy naigyobb füszerkereskedés megmentésére áls összieállanak az érdekeltiek nem .egyszer — de egy bank vagy nagyvállalkozás miegmemlősére még a kormány is óda siet. Miért? Mert sok emberről van szó — sok existenciáról. Tndja-o ön szerkesztő ur, hogy 129 embernek nyújt a szegedi szinház kenyeret, nem számítva a sdk szegedi üzletet, ahol ezreket és ezreket vásárol. Száznál több adófizető Van nálam alkalmazva — há't ez mégis több mint. egy füszerkiereskedés — még ha minden egyéb értéket 'is megtagadnak tőlünk! A szinügyi bizottságot nem 'akarom én megvédeni — ha védeni kelleme, megtennék ezt nálam hivatottahblak. De csak arra akarok rámutatni, hogy az én szerződésembe a szinügyi bizöttság belevett egy pót-pontot, miszerint én tartozom a Makó-rezsimtől átvett díszleteiket egy éven belül átfiestetni és modernizálni. Ugyan ez a bizottság, nem is egy év múlva — de 4 hónlapra rá konstatálta, hogy ezen kötelezettségeimnek eleget tettem. Hát ebben a dologiban is tett a bizottság! Az igazság kedvéért megjegyzem, hogy én 'ezt a pályázati kérvényemben a magam jószántából ígértem meg s ,a bizottság pedig óvatosságból — egész helyesen ezt szerződéses kötelezettséggé tette utólag — iaz én belegyezésemmel. Ezeket a dolgokat azért irtain le, hogy az a két sínpár, melyre Szerkesztő ur célzott, közeledjék végre egymáshoz. Tudom nehezen megy — mert sokszor akaratlanul is akadályok merülnek fel, bár anniak oikla sokszor nem vagyok. Például vasárnap Önök és a többi helyi lap — egész jogosan — kifogá1913. január 21. solták, liogy ia szinházi zenekar színpadi házi ünnepségére n sajtót nem hivták mleg. Én ezt az ünnepség előtt egy fél órával megmondtam a. rendezőségnek! Mert ezt az ünnepséget nem a szinház 'rendeiZte — magam is betegágyból keltem fíel rá. Az intézők azzal védekeztek, hogy a kaitonai főihatóság csak azzal a feltétellel .engedélyezte az ünnepséget, ha az nem a nyilvánosság előtt történik s teljlesen házias jellege lesz. Ezt la feltételt magyarázták túlzottan szigorúan — s szerintem sem helyesen — a rendezők — ugy, hogy az önök meghivába elmaradt. Ismétlem ez elég rosszul történt — ezt szombat este íéf nyolckor megmondtam az illetékeseknek. És bár semmi tekintetben, nem ihtézkedltem a dologban, de mintán a házigazda mégis csak én voltam, tisztelettel megkövetem az egész tisztelt, szegedi siajtőt a sérelemért, mely nem szándékosan, csak félreértésből és nem is az én és a szinház részéről történt. Ezzel kedves Szerkesztő ur részemről befejezem a polémiát. Egy kissé hosszas voltam — d.e sok mindent megkellett világítanom, s megígérem, hogy mostanában nem fogok ulk almatl ankodni. Szegled, 1913. január 20. Maradtam igaz ihive: Almássy Endre. Házi kérdésben. Igen tisztelt Szerkesztő Ur, lapunk vasárnapi számában voltál szíves vendégjogon e rovatban válaszolni Almássy Endre urnák,, ia szegedi színház igazgatójának, amit szívesen- láttam, mert kifejtett igazságaidat is helyeselhettem. Ha, -ezúttal mégis, előtörve a névtelenség homályából, a levélváltás tárgyához személyesen szót veszek, ez csak azért történik, mert leveled egy mondatában franciás könnyedséggel rólam is kritikát"mondottál, bizonyára legyőzetve attól a bíráló szellemtől, amelyet iaz a rovat ural. Bocsá-s meg, de ha a szavak puszta értelmében túlterjeszkedem, ugy nem adhatok neked írásod e részében igazat, még ha én rólam magiamról is van szó. Azt mondod, hogy egy nagyon kedves és véghetétlenül elnéző kollégád referál ebben a rovatban, aki rossz néven vénné Tőled!, ha a színház női tagjainak a hangjáról kezdenél vitát. Nos, igen tisztelt Szerkesztő Ur, a mi a jóakaratát is elnézés niekem impotált hangoltságát illeti, neked szólván,, de másn-alk is beszélvén, irányelviem a (következő: Az ujlság minden rovatában és minden igazi újságíró tárgyilagos, leíró és regisztráló munkát végez. Az egyetlen rovata a napisajtónak a művészet — vidéken, ugy-e bár, majd csak a szinház — ahol az újságíró is örökösien értékelő, becsülő, gáncsoló munkát kénytelen végezni. Ahol pedig értékelni kell, ott Vagy abszolút értékekhez kell viszonyítanunk mindent tárgyaligols ridegségge!, örökös resizkíetésíben attól a magunk elfogultságától, 'amely ilyen értékelő szellemi munkában soha egészen ki nem küszöbölhető, vagy pedig bizoinyos rokonszenvvel -értékelünk mindent, mert számitálába w-esszük azt a tömérdek jogos és viharvert életérdeket, -amely a szinház kérdéseiben előtérbe áll. Megvallom: én a szinészek munkáját annyira egyedüniek, a nemzetgazdasági munlkafogailom sablonjától -el,ütőnek, érzékenynek és változatosnak -tartom, hogy félv-e a magam elfogultságától inkább kedvezően akarok elfogult lenni, mint kedvezőtlenül. Én azokat az igényeket, amelyeket ia szin-