Délmagyarország, 1913. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1913-01-19 / 15. szám

8 PFIeMAqYARORSZXG 1913. január 14. SZÍNHÁZ, művészet Színházi műsor: VASÁRNAP cL u.: Válás után vígjáték. VASÁRNAP e®te: A leányvásár, operett 25-ik előadása. HÉTFŐ: Éva, operett. KEDD: A farkas, vígjáték. SZERDA: Cigánybáró, operett. CSÜTÖRTÖK: Teli Vilmos, színmű. PÉNTEK: Teli Vilmos, színmű. SZOMBAT: Limonádé ezredes, operett. VASÁRNAP d. u.: Ábrahám a meny országban, operett. VASÁRNAP este: Parasztszivek, népidnáana és szép Galatea, operett. Levél Almássyhoz. . Igen tisztelt Igazgató ur, szives engedelmével most án kérek szót. Annyi levelet Leközlünk, amit hozzánk intéznek, miért ne közölhetnénk le egyszer egy olyan levelet, amit mi irnnik máshoz. Ön azzal küldött hozzám egy levelet, hogy adjam át a nyilvánosságnak, ón most arra kérem, szíveskedjék ngy .fogadni ezt az irást, mintha a mettörnek nem azért adtam volna át, liogy felvigye a nyomdáiba', hanem azért, hogy elvigye önlböz a szin\h|ázh»a. Hogy a levéltitok korszakában miért levelezünk mi egymással ugy, hogy az nagyon sokszor sokszorosítva nagyon sok emberinek legyen hozzáférhető? Ezt ön, aki hozzám intézett levelének közzétételét kérte, ép oly jól tudja, miint ón. Mi nem egymásnak inunk, eszközei és szolgái vagyunk azoknak az erőknek és hatalmaknak, amelyekből a nyilvánosság összetevődik, amelynek Ítélete alá vagyunk kénytelenek hajtani fejünkét. És ez az ítélet lesújtó lesz arra, aki küldetésében meg nem állta helyét. Eljárását, hogy a nyilvánossághoz .intézett levelét az én címemre küldte, nagyon helyeslem. Nem szeretem, ha valaki fél a nyilvánosságtól és különösen nem szeretem, ha olyam ember fél a nyilvánosságtól, aki annak nagy szerelméből akar, vagy kénytelen táplálkozni: az erkölcsi diadalok ós anyagi sikerek utján egykép. A vitának helyes módját ,is kevesen találják el, ön megérezte, mit kell tennie annak, aki nem személyeskedni, vérmérséklet — szabadgyakorlatokat csinálni, luanem objektív alapon — ha tulerős érzelmj. aláfestéssel is — dispuítáitníi akar. Nem haragudott ós ez tetszett nekem. Újságírói pályámon ugyanis elégszer volt alkalmiam tapasztalni, bogy kevés ós tiszteletre méltó kivételtől eltekintve, rendszerint akkor haragszanak legjobban az emberek, ha ami megjelent róluk az újságban, föltétlenül és nagyon igaz. Ezeken a pontokon tehát valahogy összetalálkoznánk. Lenagyobb sajnálatomra sokkal kevésbé büszkéik edhetem ezzel egyéb kérdésekben; ós ez baj: Vagy önnek vagy nekem, mert ezek az egyéb kérdések a színház külügyei, amelyeikihez pedig közöm van nekem is, Jancsinak is. A belügyek és külügyek között való disztinkcióval ezutita.1 nem kívánok bővebben foglalkozni, bár azt hiszem, be tudnám önmek bizonyítani, bogy nem produkálhat jó előadást, az olyan szinház, amelynél az úgynevezett belügyek feje tetejére vannak állítva. Csuk egy példát. Merem állítani, minden színigazgató azt vitatná, ínég pedig a legnagyobb meggyőződós és szenvedély hangján, hogy tisztára a szinház belügye, senkinek semmi köze hozzá, hogy milyen a szinház üzleti mérlege. Bizonyára sokan lennének, még annál is többen, .mint ön hiszi, akik ennek az álláspontnak jogossága mellett hajlandók lennének letenni a főesküt. Hogy van mégis, hogy amikor Zilahi Gyula. bélügyeiben a kronométer biztos zivatart mutatott, a belügyiből egyszerre külügy, sőt mindkettő szent összesége, közügy lett? Hát a nyilvánosságnak csak akkor legyen köze a szinház belügyeihez, amikor az üzleti mérleg megbillent egyensúlyának a közügy cégére alatt való visszabillentéséről van szó ? Ha Nemtudom Kicsoda füszerkereskedő — azt méltóztatik tudni, hogy ma erre a dolgos osztályra rossz idők járnak — fizetési zavarokba jut, bizony egy-kettőre fejére borítják a csődöt. A szinluázüzletnek a város, a polgármester, a tanácsos, a főügyész, a miniszter segítségére siessen, végeredményben nem is a szinház, hanem a szinigazgató javára? j Bizony Uram, már ennél az első pontnál is ilyen nagyon különválnak futaink és mint kót.sinpár futnak egymás mellett, sőt egymástól széjjel, ha a levelén végignézek es szemembe ötlik egy-két mondata, amit ön — látszik rajtuk — csak ugy mellékesen vetett oda. Azt méltóztatik mondani, hogy „sokan vagyunk", már mint bogy a társulat tagjai vannak sokan. Azon nem vitatkozom, hogy az összeadás szabályai szerint önnek van-e igaza. Csakhogy arról meg méltóztatott feledkezni, hogy a színházigazgatónak a matematika magasabb szabályaihoz is kell értenie ós hogy a színháznál nem az a fontos, hogy sokan, hanem az, hogy elegen vannak-e. Nos hát szerény véleményem szerint lehet, hogy a szegedi színháznál sokan vannak, de hogy távolról sincsenek elegen, az is bizonyos. Nem a szerepkörökről beszélek, mert ugy-e bár, ba egy valamire való színháznál az ember nem talál baritonistát, arra még Sie lőhet azzal felelni, hogy ma már nem szerepkörök szerint szervezik a színtársulatokat. Hiszeu tetszik tudni, hogy a bariton nem szerepkör, hanem hang. És kissé kellemetlenül érintheti a közönséget, ha a Ripp nagyszerű áriáit olyan hangocska nyomorítja meg, amely idővel helyes irányú kiképzés után elég kellemes tenor lenne. Folytathatnám annak bizonyítását, hogy lőhetnek sokan az ön társulatában, Uram, de nem elegen. Még se teszem, mert nem akarnák hiatársértést elkövetni. Méltóztatik tudni, hogy a színházról egy véghetetlenül elnéző, nagyon kedves és szinházbolond kollégám referál nálunk, aki esetleg rossz néven venné, ha én például a női hangokkal is foglalkoznék. Hogy a szinügyi bizottság fölszántotta Önt valaminek a megcáfolására, ami a lapokban megjelent? Többször tapasztaltam már, bogy a szinügyi bizottság többet foglalkozik a saj tó, mint a szánház dolgaival. Soha se tapasztaltam .még, hogy a szinügyi bizottság, egyszer a nyilvánosság elé állott volna azzal, hogy itt Vau, nézzétek, ezt és ezt végeztem a Szegedi Városi Szinház nívójának emelése érdekéből. Mi mindketten 'tudjuk — és ezt már igazán csak önnek súgom meg, hiszen tiszteletreméltó érdeke, hogy a szinügyi bizottsággal ne álljon hadilábon — hogy miért nem tette ezt. Ugy-e bár azért, mert ia szinügyi bizottság semmit se végez, mert a szinügyi bizottságtól kötél tá neosuők is szerepelhetnek a színpadján, mert a szinügyi bizottság bürokratikusabban végezi a munkáját, anint a számonkérőszék ós mert a szinügyi bizottság azt biszi, liogy jól csinálta a dolgát, ina kéthetenként egyszer beszélgetésre összejön, közben az elnök megnyitja az ülést, hogy Bárdos Bélának még több dolga legyen, vezeti a jegyzőkönyvet, a tagok meghallgatják a műsort ós szépeket mondanak egymásnak, meg az igazgatónak. Szinház vezetésére, ellenőrizésére majdnem oly szűkek a bürokratizmus magyar csizmái, mint egy plasztikus vers kifaragására. Ahoz, hogy a szinügyi bizottság kötelességét teljesítse, nagyon kevés az, hogy aktákat gyártson. Akire alkotó munka vár, az akkor kritizáljon másokat, amikor már a saját. dolgát jól elvégezte. Méltóztatik-e tudni, hogy a szegedi szinház, amelynek ma annyi tagja van, távolról sincs olyan, mint volt évekkel ezelőtt, amikor talán — hála istennők — nem volt nagyon sok tagja? Kinek a bűne ez? A szinügyi bizottságé. Méltóztatik-e tudni, az ön díszletei sokkal plasztikusabbak, reálisabbak, a mai színjátszás követelményeinek és a mi jogos és érthető igényeiknek sokkal inkább megfelelnek, mintáz elődeiéi? És ez kinek az érdeme? A sajtóé, uram, a mely fáradságot és időt nem himólve szegődött a színjátszás szolgálatába és amelynek ostorozó, szigorú, de a vidéki szinház természetrajzával és anyagi helyzetével is számoló kritikáira ön kénytelen volt a .színpad putikkiállitásait renoválni, újraépíteni. De téved ön is és mindenki, aki azt hiszi, hogy ez rekompenzáció .lehet a tartalmi érték sülyedéséért, vagy azért, hogy az nem fejlődött, finomodott. Nem akarom nagyrabecsült figyelmét tulsoká igénybevenni, csak arra bátorkodom még ezúttal kikérni a közönség iránt való szives jóindulatát, hogy a darabok 3., 4„ sőt 10. előadásán is emlékeztesse színtársulata tagjait, hogy ezekre az előadásokra is ép ugy pénzért váltja meg a közönség a jegyét, mint a többire, legyenek az urak és úrnők rá is tekintettel, ne csak önmagukra és egymásra. < Tisztelő hive: Kézai Simon. * A Bohémélet „ vendégszerepléssel. Puccini Bohéméletje szombaton vendégszereplővel került szinre a színházban. Mimi szerepében föllépett Hilbert Janka, a Zeneakadémia növendéke, az Operaház ösztöndíjas tagja. A szereplése szerződtetósi célból történt, Nagy Aranka távozásával uj koíloratur-ónekesnőre van szüksége a színháznak. A kisasszony első szereplésével igen súlyos föladatra vállakozott, Mimi .a rutinosabb énekesnő számára is kemény dió. És annál1 értékésőbb az az osztatlan siker, amely szereplése nyomán megnyilvánult. Jelenetről-jelenetre emelkedett a hatás, tomboló tetszéssel szólították a lámpások elé és végül a vasajtó is .megnyílt, előtte. Szerződtetésével föltétlenül emelkedik az énekes-előadások nívója. Végre egy énekesnő, aki tud énekelni, akinek nem a karmester pálcájában és nem a cipellője magas Sarkában van a hangja. Végre egy színésznő, aki játszik, akinek az arcán, a gesztusaiban, a mozgásában visszatükröződik a játéka. Aki ugy énekel és ugy játszik, ahogy azt a szerepe, a darab hangulata megkívánja. A hangja nem nagy terjedelmű, de finoman csiszolt, 'kitűnően iskolázott. Tisztán intonál és kellő a hangmodulációja. A kellemes színpadi megjelenésű énekesnő