Délmagyarország, 1913. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1913-01-16 / 12. szám

8 DÉEMAGYARQRSZÁG 1913. január 16. egyeztethetők össze a monopólium kérdései­vel kapcsolatos népérdekekkel, mert az em­lített törvények a monopóliumokat inikábh előmozdítják, semJmint korlátoznák. Az or­szág ell ene nyilatkozott nagy kombinációk alakulásának, mert azoik monopóliumhoz ve­zethetnek. Hivatalos felügyeletre szükség van azért is, hogy megakadályozza részvénytár­sulatok hészTOnyftiők'éjének önkényes, fiktív emelését. — Elfogták a leány-gyilkost. A sorok­sárpéterii lieánygyilfcos házmestert tegnap délután elfogta a csendőrség. Közömbösén, minden felhulultság nélkül vallotta be bor­zalmas tettét,, elmondta annak összes részle­teit s azt sem titkolta, hogy a véres tettet előre megfontolt szándékkal követte el. — Nem akart szeretni, hát megöltem! — mondta az élvétemedet't ember, aki a saját lányára vetett szemet. Matyók Ferenc sorok­sári csendőrőrmesternek. Tegnapelőtt óta, amióta ,a gyilkosságot elkövette, az Erzsé­betfalva környékén levő réteken bolyongott, a bestiális gyilkos. Itt találtak rá a csend­őrök, akilk átkutatták érte az egész környé­ket. A csendőrök elől egy árokba ugrott ós késével hirtelen felvágta ereit. Az öngyil­kosság nem sikerült, esaik könnyebb sebet tu­dott magán ejteni. Ranschburg Hugó sorok­sári orvos bekötötte s azután (bevitték a so­roksári cs en dőr lak t any ár a, ahonnan ma ki­kísérték a.z erzsébet falvai járásbiró,ságihoz. Itt Kálmán Elemér dr. vizsgálóbíró hallgat­ta ki. Neki is nyugodtan, közömbös hangon mondta itt el, hogy gyilkolta meg a lányát. Beismerte, hogy szerelmével üldözte gyerme­két, de az ellent,állit, A nagyanyjának ,is meg­írta, hogy apja üldözi, — ezért kellett meg­halnia, Korán reggél leányát hetaszitöita az istállóiba s ott végzett vele. Meugl Ferenc teljesen épelméjű, a gyilkosságot előre meg­fontolt szándékkal követte el. — Rejtélyes eset. Temesvárról Jelentik: Rejtélyes ügyben indította ímeg a nyomozást a temesvári rendőrség. A Józseí-város egyik szegényes, egyszobás lakásában tegnap este­felé két feloszlásnak indult, megfagyott hal­fát találtak és még nem tudni, mi volt az oka a két ember halálának. A Fröbel-utca 36. szá­mú ház udvarán apró házikókban nyomorú­ságos egyszobás lakások vannak. Ezek egyi­kében vadházasságban lakott egy ötven év körüli kertész egy húszéves nővel. Hetek óta nem látták őket és igy a házbeliek jelentést tettek eltűnéséről a rendőrségnek. Mikes Gá­bor rendőrkapitány ikiment a helyszínére, fel­törette az (ajtót. Rettenetes látvány tárult a rendőrség emberei elé. A kis szobában feküdt a bolgár kertész és szeretője megpenésze­dett, összefagyott hullája. Külerőszak nyo­mai nem látszottak a holttestéken. A rend­őri feltevés az, hogy a kertész megfojtotta a leányt és azután öngyilkossá lett, de az is le­hetséges, hogy közös akarattal lettek öngyil­kosok. — Zsebmetsző-tanfolyam. Máramaros­szigétről jelentik: A máramar osszigeti vasút­állomáson ma ellopták Pilustyák Demeter tiszaveresmarti munkás pénzét. Jelentést tett a dologról Szász Ferenc szolgálatot teljesítő csendőrnek, aki átkutatta a kocsikat és az egyik sarokban egy rovott multu suhancot talált. A csendőr kérdéseire a fiu azt mond­ta, hogy Kisbreskóra utazik, jegyet azonban nem tudott felmutatni. A fiu hosszas valla­tás után elmondta, hogy Lax Salamonnak hívják és ihogy ő már Máramarosszigeten el­végezte a zs-ebmetsző iskolát, amely egy ma­gyar-utcai ház pincéjében van elhelyezve. Itt jönnek össze a város fiatalkorú csavargói, ,a kiket rendszeres oktatásiban részesítenek az úgynevezett „hocihem" fiuk, a zsabmetszés mesterei.. A fiatal zsebmetsző vallmása alap­ján a csendőrség még három fiút tartózta­tott le, akik több kiderítetlen betörést és zseh­metszóst ismerteik be, — A régi karabély. Balog János har­minckét éves gazdálkodó Szilléri-sor 36. szá­mú házában régi lovaskarabélyával foglala­toskodott. A két év óta benne levő italténye­ket akarta kiszedni, közben a karabély elsült és a rozsdás golyó belefúródott Balog kar­jába. A szerencsétlenül járt gazdálkodót élet­veszélyes (sebesülésével beszállitották a köz­kórházba. — A facér cseléd tragédiája. Hegedűs Anna buszonnégy éves szegedi cselédleány .szerdán délután szüleinek Nádas-utca 14. sz. .bázban levő lakásán zsirszódát ivott. Súlyos ,sér,ülésévell beszállitották a közkórháziba, A .rendőrségnek azt vallotta, bogy két- hét óta ,nincs állása és szegény szülei nem tudják (eltartani. — Tűz a cselédszobában. A Polgár­utca 22. számú házban, Stábért. György pos­tatiszt lakásának a cselédszobájában szerdán /délután félhat órakor tűz támadt. A ké­mény,csőből kipattant szikráiktól miegjgyuN ,ladt az ágy. A házbeliek és a tűzoltók hama­rosan eloltották a tüzet. A kár száz korona. Óvóiskolát Felsóvárosra! (Saját tudósítónktól.) A felsővárosi pol­gárságnak egy régi sérelmét teszi szóvá az az indítvány, amelyet Franki Antal gyógy­szerész, törvényhatósági bizottsági tag nyúj­tott ma be a városhoz. Inditványában fölpa­naszolja Franki, hogy Felsőváros ezidősze­rirrt óvóiskoia hiányában van, ami igen hát­rányos nemcsak a szül ökre, hanem főleg a kellő gondozást és felügyeletet nélkülöző pro­letár-kisdedekre is, akiknek a szülői egész napon át munkában vannak elfoglalva. Ezek­nek a gyermekeknek tehát az óvóisikola a második és bizonyosan: jobb otthonuk. De nemcsak ;a munkás-szülők, hanem a jobban szituált polgárok is erősen érzik az óvóiskoia hiányát. Amint az inditványból kitűnik, a Bárkány-utcai Lévay-féle magán óvóiskola, ahol 50—60 kisded részesült oktatásban, megszűnt, a nőegyesületneik pedig a Teleky­u teában lévő óvöiskolája annyira tulszorult, hogy egészségügyi szempontokból is kifogá­solható. Az elimult évben ötvenhat kisdedet utasított el ez az óvóiskoia a tömeges jelent­kezések miatt. Ezek az indokok támogatják Franki indítványát, amely általában a fel­sővárosi lakosság nevében szól a közgyűlés­hez. Valószínű, hogy a törvényhatóság nem fog elzárkózni a felsővárosiak eme kívánsá­gának teljesítésétől. Az indítvány igy hang­zik : Tekintetes Tanács! Tisztelettel kérem, hogy az alábbi indít­ványomat, mely szerint Felsővároson kisded­óvó állittassók fel, a legközelebbii tartandó rendes közgyűlés tárgysorozatába felvenni és azt pártol,ólag előterjeszteni szíveskedjék. A közelmúltban ,a városnak .megvételre ajánlotta az árvatár a tulajdonát képező s a Vásárikéi yi-sug,árut 31. ezáon a'liatt levő házát. Minthogy F,elsővároson, az alább ki­fejtett indokok alapján feltétlen szükség van, tisztelettel indítványozóim, bogy e jel­zett házat e célra. íjpcgvenni szíveskedjék. ,Felsővárosnáis$mely a Nagykörúton kí­vüli részen, a Felsőtiszaparttól a Csongriádi­sngárütig terjed s melynek lakossága 3 is­kola körzetébe tartozik, nincsen egyetlen óvóiskolája sem s igy az óvóköteles kisde­dek, a kisdedóvás tekintetében, a legelha­.gyatottaibib és legmostohább elbánásban ré­szesülnek. A Bárkány-utcai Léway-féle magánóvó­isikola, melyben állandóan 50—60 gyermek nyer elhelyezést, a vezetőjének megbetege­dése miatt megszűnt, A Teleki-utcai nőegye­isületi óvóiskola pedig annyira túlzsúfolt, hogy közegészségügyi szempontból is kifo­gás alá esik, minthogy nem kevesebb, mint 86 gyermek van benne elhelyezve. A szülők méltó fölháborodásia mellett, 58 kisdedet uta­sítottak el a beiratkozások alkalmával s óvó­iskola hiányában máig sem részes,ülnek óvó­iskolai ellátásiban. Pedig a törvény maga is megköveteli, hogy 3—8 éves korig a gyer­mekek óvóiskcjlákat 'látogassanak s ettől csak az esetben menti fel, ha igazolni tud­ják, hogy a gyermek otthonában is kellő gondozásban és felügyeletben részesül. íswwwííMMwma URÁNIA 1 mzgyar tudom. ] színház i^BaaaaBMMiumiiwi Szerdán és csütörtökön 554a Nordisk sláger. Dán szinészek. fl cscpiirágíX. C® Artista történet két felvonásban. Irta: Fred. sQs jörcsen. A cirkuszjelenetek felvételei a Char­les cirkuszban készültek. A főszerepet Einar Zangenberg játsza. A Nordisk Film Compagnie szenzációs cirkusz drámája. A szerepeket a dán királyi színház tagjai játszák. V8 «g» Ezt megelőzi £ Az Alpesekban. gf(s Szines, természeti felvétel. Ö Ágoston detektív. b£b Bohózat. Viliiké és a mintaszolga. Bohózat. A Cow-Boy. Amerikai dráma. aSBBBBDBIHBBÍBII' „VASS"| mozgófénykép 1 szisiház j Szerdán és csütörtökön Rudyard Kipling szenzác ós d amája A bosszú istene. Dráma 3 felvonásban, irta;: Rudyard Kipling. A dráma előtf: QSrog-római birkózás. X V' Sportkép. 4 fi rossz afa Bohózat. g fi megfoghatatlan ember. Humoros jelenetek. 8 $ gyújtogatok. Indiánus történet. Előadások d. u.6, eslefél .8 és 9 órakor. Visárnap d. u. 2 órától éjjel 11 óráig. ha3 lasaa&efBasieiiB&aBiBn o a tfil APOLLÓI mozgófénykép szisiház Szerdán és csütörtökön ¥ Tengerészeti tornaiskola V* Tornagyakorlatok. ¥ Jim első autója sQ* Bohózat. X Egy eredeti legyező Vigjáték, ¥ A távirónő X Amerikai életkép. | A bohémek Müvészdráma 3 felvonásban.

Next

/
Thumbnails
Contents