Délmagyarország, 1913. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1913-01-14 / 10. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Nappali-telefon: 305. Éjjeli-telefon: 10-83. Előfizetési ár Szegeden egész évre . K 24-— félévre.... K 12.— negyedévre K 6-— egy hónapra K 2"— Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28-- félévre.... K14-— negyedévre K 7*— egy hónapra K 2*40 Egyes szám ára 10 fillér. K i a d ójhll v a.t aMKáriíz-utca 9 •aaaa Kiadóhivatali-telefon: 305. Kiadó:telefonJa: 81. Szeged, 1913. II. Avfolyam 10. szám. Kedd, január 14. Események küszöbén. A szövetkezett ellenzék munkáját balvégzet üldözi. Minden számítása dugába dől, minden reménye meghiusul. Egyik csalódás a másik után szakad a nyakába, hidegen, mint a hóesés. Álmodnak valamit, számokat látnak s az az érzésük Van, hogy az álmukban látott szám, ha megteszik lutrin, kijön. Eddigelé azonban még egyetlen szám sem jött ki, amelyet megtettek. A szerencse, a bolond, meg nem érdemelt vak szerencse, a mely 1905-ben a szó szoros értelmében üldözte őket, ma hét mértföldre elkerüli a kurucok szállásait. Hogy junius negyedike óta háromféle hiu reménykedés csiklandozta őket, arról jobb nem beszélni. A Tisza István első elnöki „erőszaka" napján majd megfulladtak a hazafias örömtől. Egymás nyakába borultak örömükben, hogy a jó Isten megáldotta őket a Tisza „erőszakával". A maguk emberségéből már-már éhen halt volna a politikájuk; de Tisza kihúzta őket az unalomnak és reménytelen elcsüggedésnek mély kutjából. Ha a maguk emberségéből nem is, abból, amit Tisza István junius 4-én délelőtt és délután végzett, majd csak megélnek holtig, ők legalább ugy gondolták. Ám lesújtó kiábrándulás érte őket. Az 1905-iki égszakadás és földindulás ezúttal elmaradt. A dolgai után járó nemzet 'hallotta ugyan, hogy a háta mögött valakinek a fején kemény kavicsok koppontak, de hátra se nézett, hogy kit is ért hat a baleset? Még csak képpel se fordultak azok felé, aki másfél esztendeig nem esőért, hanem csak egy többségi erőszakért imádkoztak, avval a kedves számítással, hogy az ország újra felzudul és mint hét év előtt, most is elvégzi helyettük a kormány megbuktatásának és a munkapárt letörésének nehéz munkáját. Mi mindent elkövettek, hogy a nemzetet fölrázzák közönyéből! Az ország halálos közönyét az adókérdésben indított j agitáció egy kissé megmozgatta. Ezt azonban nem a régi és az uj koalíció hősei csinálták. De nem is valami túlságos az ezen való öröm táborukban. Irigység és féltékenység az igazi oka, hogy oly hidegen nézik az adóagitáció kínlódásait. Igaz, hogy normális okuk is lehetne rá, hogy olyan előkelően tartózkodók: talán még sem illenék fényes nappal gyalázni és üldözni azt az adótörvényt, amely az ő korszakuk egyetlen szerves alkotása. E pillanatban különösen két uj szám kihúzásától reménylik üdvösségüket. Egyik a munkapárti kilépések; másik, a szociálisták tervezett általános sztrájkja. A kilépésekkel egy kicsit furcsán vagyunk. Az eső ugyan megeredt, de csak néhány csepp hult alá a kiszáradt, szomjú ellenzéki reménykedés barázdáira a kecsegtető felhőkből. Megeredt az eső, de attól tartunk, máris elállt. Ellenben az ellenzék sorai kezdenek bomladozni a választójog mértéke miatt. Kilépés is történt, más kilépők nevét is emlegetik. Ami pedig az ellenzékiek ez idö szerint legutolsó reménységét, a szociálista pártvezetőség által kihirdetendő általános sztrájkot illeti: a főnyereményt nem ütik meg, mert nem üthetik meg, ezzel a legkétségbeesettebb számukkal sem. Elmélkedjenek csak józan ésszel a felmerülő probléma felett. Általános sztrájk rendezése kétségtelenül nagy károkat okozhat, veszedelmekkel is járhat, szomorú eredményekre is vezethet, de inkább a polgári társadálom, mint az állam szempontjából. Ma talán még a polgári társadalom egy része, politikai szenvedélytől elvakítva, fogadkozhatik, hogy igy meg ugy, ő nem bánja, ha a szociálista munkások sztrájkolnak s ha ilymódon a választójognak radikális megoldását a többségtől és a kormánytól, vagy mondjuk a parlamenttől, kikényszerítik. Mi lesz aoznban akkor, ha a nagy revolver-ágyut a szociálisták hiába sütik el, ha a polgári társadalom ily súlyos megkinzásából a radikális választójog vérpiros virága még nem fog kinőni? Az ilyen sztrájk kegyetlen sebeket vág az emberek húsába s a vele járó károkéit, A démon dala. Laurence HOPE „Lalla Radha és a démon" cimü indus legendájából.*) — * „Oh jöjj felém! úgy égek érted, Mért várjak én te rád1? A bíbor alkony ég, ragyog. A perc jó s máris elfutott — Várlak, bolyongva• itt — amott Mért késlekedsz tehát!! Gyorsan múlik az ifjúság, — Egy röpke éjt is mért fecsérelnél el? Csókold ajkam, mely csókot ád: S elárasztlak gyönyörnek tengerével! stfl Az Élet bús, mogorva arcán Csak pir az Ifjúság, — Mely megjelen, mint percnyi báj, — Majd. eltűnik — s ez az, mi fáj, — . *) Az indusok legenda-költészetének egyik legértékesebb darabját dolgozta fel az angol Laurence " ° P e abban a költeményében, melynek a fenti sorok részletét képezik. Lalla Radha, egy tizenhat éves >uu, szeretni vágyva, világgá indul, hogy föltalálja azt, fK'nek a szivét odaadhassa. Előzetesen a paptól kér •anácsot, ki óva inti a legendás Peepul-fák közt lakozó uemontól. Az ifjú azonban az intelem dacára is a káraozatos fák közé veszi útját, hol a démon csábitásainem tudván ellentállani, annak rabjává lesz, ami n tan életébe kerül a meggondolatlan Lalla Radhának. A"m?st közölt részlet a démonnak csábító dala, mely21 a'ldozatát hatalmába kerítette. ZS. B. Elhamvad, mint az őszi táj, Nyomot se' hagyva tán'! Az éjt megfogni nincs erőnk. S a csillagot te, hogy helyén maradjon; Erősen pezseg az ifjú vér, De az Időnek szárnya áll-e vájjon?! Selyem hajad', szűz ifjúságod, Ugy vágyom: add nekem! Szép. harmatos ezernyi éj, Mikor a csend oly méla, mély S nincs ébren, csak a szenvedély: Gyorsan tűnik, velem! A hajnal ébredő hulláma Éjünk, szigetjét oly hamar befödné, S' vágyó szemünk előtt sugara Egyszer se' válnék, sűrű, lomha köddé!... Tündéri kertje a Gyönyörnek, Miénk; enyém a kulcs; Ragadd fel a szív zászlaját, Taníts minden titkára hát, — óh jöjj s velem sok éjszakát Néma gyönyörbe, fojts! i Jöjj, mig a csillag fenn ragyog, Lövellve fényét csöndesen, szelíden; S ha nem jöhetsz szeretni most: Jöjj bármikor, — csak érted ég a. szivem! ZSOLDOS BENŐ. Ella sorsa. Irta : Vásárhelyi Júlia.*) Alacsy Sándor nyugalmazott ezredesnek két leánya volt, Ella és Mici. A leányok korán maradtak árvaságra, az édesanyjuk, egy halvány, szőke asszony, fiatalon meghalt. Budapesten laktak a negyedik emeleten, szük kétszobás lakásban, mert a vagyonukat az apjuk elpazarolta. Ella a tanitónőképzőt végezte s az ezredes összeköttetései révén, kinevezték egy erdélyi kis faluba tanítónőnek. Mici, a fiatalabb, másodéves szininövendék volt. A két leány teljes ellentéte volt egymásnak. Ella barna hajú, kreol bőrű, magas karcsú leány volt, inig Mici világos szőke hajával és kék szemével a babaszépségekre emlékeztetett. Már csak egy napig voltak együtt. Ugy határozták, hogy Alacsy lemegy Ellával, Mici pedig egy özvegy nagynénjüknél marad fönn tanulni és csak szünetre megy haza. Az elutazásukat megelőző estén a két leány könnyes szemmel beszélgetett egymással. Az édesapjuk korán lefeküdt, de az ő szemükre még éjfélután sem jött álom. Ella felült az ágyban. — Mici, alszol? — Nem. *) Most jelent meg a szegedi iróleány novellás kölete, „Mária és más nők" cimmel. Ebből az alkalombót közöljük ezt az elbeszélést.