Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)

1912-12-10 / 101. szám

1912. december 8. DÉLMAGYARORSZÁG 3. megrendülve vagyunk kénytelenek ittirni, liogy a szövetkezetek országszerte gomba anódra szaiporodvla miiként szivjia el előlünk megélhetésünk alapfeltételeit. Ezenközben pedig az ünierejiére utalt magyar kereskedő a folyton szaporodó köz- és egyéb 'terheik sú­lya alatt egyre .jobban roskadozik. iA viszon­tagságos élejtiküzdelem némi javulását abban is látnóik, lia a bélyeg árusításával foglalkozó kereskedők az okmiánybélyegek után járó 2% és a levélbélyegek után járó 1% jutaléka egy­önitietüen, már a közel jövőben legalább 3%­ra emeltetnék fel. Talán felesleges ecsetelni ama kaimat és időveszteséget, valamint a nagy kockázatot, melyeik a befektetést igény­lő hártyaszerű finomságai bélyegeik eladása, forgalomba hozása nyomán járnak. Jóllehet, liogy a kis 'és közép kereskedelem fájó sebeit ezen most kért kedvezmény nem heggeszti be, de lelki megnyugvást nyújt az iránt, liogy ,az irányadó körök a magyar kereskedelem eny­hülését elősegítik. Mély tisztelettel kérjük a tekintetes Kereskedelmi ós Iparkamarát ós ezúton a nagyméltóságú iiiiagy. kir. Pénzügy­minisztériumot, liogy egyesülétünk móltá­nyos ós szerény kérelmiét kedvezően elintéz­ni kegyeskedjék. Szeged, 1912. cleoemiber 8-án. Hazafias tisztélettel: a „Szegedi Kereskedők Egyesülete" nevében Lövész Antal elnök, Ko­csis Ferenc jegyző. Bizonyosra vehető, hogy a kamara tá­mogatni fogja a kereskedők kérését. Vala­mint abban se kételkedhetünk, hogy az or­szág többi kereskedő egyesületei és kamarái csatlakozni fognak a szegedi mozgalomhoz. Elvégre, amit ezek kivánnak, az az ő kíván­ságuk is, mert ők is ugyanígy érzik a bajo­kat, a felelősséget és a jutalék aránytalan voltát. Ha pedig egyértelműen juttatják el jogos kérésüket a pénzügyminisztériumhoz, a mozgalom föltétlenül sikerrel jár. — Lukács Bécsben. Becsből jelentik: Litkdcs miniszterelnök ma reggel a magyar palotában hivatalos ügyeket intézett el, fél fiz óra után pedig kihajtatott Schönbrunnba, az uj hercegprímás eskütételére. Tiz órakor tette le Schönbrunnban Csernoch János dr. esz­tergomi érsek, Magyarország hercegprímá­sa a király kezébe az esküt. A hercegprímás eskütétele után Frentiu Valér dr. lugosi gö­rög-katollkus román püspököt és Zubkovics György dr. szentendrei görög-köleti szerb püspököt eskette meg a király. Az újonnan mondta Parka uram és biztatóan hunyorított a szemével. A lublói főbíró elhelyezkedett a szánon és elgondolkozva nézett a messzi havas or­szágútra: — Ebben a hósivatagban akarod te meg­találni a Kornádi nyomát? z — Már meg is van! — kiáltott Parka a gondolataiból felriadva. — Titokzatosan nevetett: — Hejnye, hejnye, a vén gazember!... No, jó utat, Prihoda és meleg bort a Vörös­toronynál. — Majd iszom az egészségedre! A lublói szán csilingelve vágtatott ki Krakóból. A téli nap még magasan állott a székesegyház tornya felett. A szenátor ki­számíthatta, hogy a lublói főbíró alkonyatig elérkezik a Vöröstorony fogadójáig, ahol a határon átkelők az éjszakát szokták tölteni. A telivér lengyel fogadősné majd megvigasz­talja a bírót. De ki vigasztalja meg a búsongó Parka uramat? A „3 muskatéros"-hoz cím­zett bormérőházban egy darabig csak elgyö­nyörködött a kékróka-mentékben. Forgatta őket jobbról-balról: — Hej, mégis csak jobb királynak lenni! — dörmögte magában. A sarokban egy vándor katona üldögélt. Csillogó szemmel nézte az is a mentéket. Az­zai beszédbe ereszkedett a szepességi szená­tor. i — Honnan jösz? — Stockholmból. — Hová mégy? — Ha én azt tudnám! Megyek addig, a kinevezett egyháznagyok az ünnepies aktus befejezése után egyenként magánkihallgatá­son jelentek meg a királynál. Lukács László miniszterelnök este kilenc órakor érkezett vissza Budapestre. Büntető expediczió Prohászka konzulért Kedden ultimátum? — A kor­mány a háborús veszedelem­ről. — Lukács miniszterelnök tárgyalt Berchtold gróf kül­ügyminiszterrel. — A monar­chia kétszázötven milliós köl­csöne. — Schemua vezérkari főnök és Auffenberg lovag hadügyminiszter lemondása. (Saját tud ősit ónktól.) Vilmos császár tegnap este beszélgetés közben ezt mond­ta egy politikusnak: — Nem értem, hogy miért félnek annyira a háborútól, amikor az ujabb há­borús bonyodalom veszedelme véglegesen megszűnt. A német császár ezzel Oroszország visszavonulására célzott. A legnagyobb valószínűség szerint csak a monarchia és Szerbia között való háború van kitörő­ben, az orosz beavatkozás veszedelme el­múlt. A monarchia konfliktusa visszavon­hatatlanul közeledik a fegyveres beavatko­zás felé. Már hétfőn elterjedt a hire, hogy a monarchia ultimátumot küldött Szerbiá­nak, erre azonban, értesülésünk szerint, csak kedden kerül a sor. Tehát már a leg­közelebbi órák megdönthetik ezt az ag­gasztó bizonytalanságot. Ebben a háború mig valahol háborút találok. Ahol megin kar­dot meg zsoldot kapok. Parka szenátor megnézte jól a vándor katonát. Vasderes-képü, széles vállú, faltö­rő ikosfejü ember volt. A szürke szakálla olyan volt, mint a tigrisé. — Ha néked adnám a bundámat, eljön­nél velem éjszaka a Kárpát Iközé? Lehet, hogy golyót kapunk vagy buzogányütést... A katona vállat vont: — Kaptam én már szöges csizmát is a fejemhez. Azért a bundáért akár a pokolba is elmegyek. A szenátor kezet szorított a katonával: — Hogy hivnak? — Mostanában sehogy. Még nincs uj ne­vem. A régit pedig elfelejtettem. — Az sem baj. Három leányasszonyt kell kiszabadítani a fogságból. A zsoldoskatonának felcsillant a szürke, gömbölyű szeme: — Ezt a munkát szeretem. Fiatalkorom óta nem volt szerencsém ilyen lovagi szolgá­latban részt vehetni. Hát csak induljunk, nagy, jó uram. Viszket a balszemem. Jó utunk lesz. Parka szenátor a fogadóstól szánt bérelt, meg három erős lovat. A város pecsétjét hagyta ott zálogban. A két oroszlánnak hite­le volt akkor egész Európában. A katona hajtott, Parka uram az utat mutatta. Már leszakadt az este, mikor a Vö­röstoronyfogadó mellett elhajtottak. Odabe­liilről vig sípszó hangzott ki. A lublói főbiró mulatott odabenn. A katona egyet sóhajtott az ólomkarikás ablak felé, aztán káromkodva csapott a lovak közé. és béke nélkül való rendkivüli, borzasztó és lehetetlen állapotban csak veszteség van, csak fuldoklás van, csak pusztulás és csak összeomlás. Magyarországon igazán nem volt hírmondója se valamelyes hábo­rús pártnak, de szintazonképen nics olyan ember se, aki ezt a mai gonosz állapotot mindennél rosszabbnak és mindennel gyil­kosabbnak ne tartaná. Valósággal olyan a mi helyzetünk most és az egész mon­archiáé, mint egy ostromban körülvett váré, melyet — ki akarnak éheztetni, mint Drinápolyt, vagy Szkutarit. Pedig minket még nem vertek meg se Kirkkilisszénél, se Monasztirnál és bizonyára arra se va­gyunk hajlandók, hogy ötven millió ember kardcsapás nélkül megadja magát vagy elpusztuljon a rémülettől, ha három mil­lió rác — kitátja rá a száját. De még ak­kor se, ha mögötte áll az egész nagy atya­fisága. A monarchia már minden eshetőségre elkészült. Bécsből jelentik, hogy az osz­trák és a magyar kormány százhuszonöt —százhuszonöt millió korona kölcsönt vett föl a Rotschild-csov>or\i6\, illetőleg a magyar kormány a Rothschildék budapes­ti intézetétől, a Hitelbanktól. A kölcsön rnásfél-két évi lejáratú, négy és fék száza­lékos kincstári jegyek ellenében, örvende­tes, hogy a monarchia ilyen súlyos hlyzet­hen kölcsönt kaphatott papírok ellenében. Szerbia napról-napra folytatja pro­vokatív magatartását. Mint Belgrádból je­lentik, az államtanács ma kiutalványozta az uj Adriai-vasutat tervező mérnökök tiszteletdiját. A szkupstina holnap meg­szavazza az uj vasútvonal kiépítésének a költségeit. — Csak hajts, fiam — dörmögte a háta mögött Parka szenátor. Sötét fenyveserdőn nyargaltak át. A nagy fák komoran álltak a hóteher alatt. Va­lahol farkas üvöltött a távolban. A lovak nyugtalankodva hegyezték a fülüket. A ka­tona csendesen káromkodott. Mikor a közel­ben hangzott fel újra az üvöltés, a zsoldos visszafordult az ülésben: — Legalább azt mondja meg, nagy, jó uram, hogy takarosak-e azok a menyecskék, akik miatt talán itthagyjuk a fogunk? A szenátor hevesen bólintott: — A legszebb szepességi nők. Gömbö­lyűek, hamvasbarnák és a szemükben a Pop­rád napfényes habja csillog. A szájuknak olyan szaga van, mint a fenyőknek ... — Akkor csak menjünk! — kiáltott fel a zsoldoskatona és rövid korbácsa hevesen csattogatt végig a lovakon. Az üvöltés lassan-lassan elmaradozott a távolban. A fenyveserdő ritkulni kezdett és egy szelid dombhajlás felett egy törpe, hor­dóalaku vár fekete körvonalai mutatkoztak. Nem régen még cseh rablók laktak itt. A sze­nátor jól tudta azt, hogy Krisztus takácsa valamikor itt tartogatta azt a feleségét, aki­vel balkézről esküdött meg egy külföldi uta­zása alatt. A balkézről való feleség már ré­gen elmúlott, a takácsot elhagyogatták az asszonyok. Dehát nem lehetséges-e, hogy a hűtlen macska újra visszatér a régi házhoz? Parka uram a hordóalaku várra muta­tott: — Ott vannak a foglyok, katona.

Next

/
Thumbnails
Contents