Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)

1912-12-01 / 94. szám

io DÉLMAGYARORSZÁG 1912. december 1, Hademköji az elevenek temetője. Ig.v nevezi Renzo Larco olasz ujságiró a „Corriera della Sera" cimii laphoz irt tudósításában Hademköi-t, amely nemrégiben még a törökök főhadiszállása volt és most embertömegeknek félelmetes sirja lett. Azok a képek, amelyeket az ujságiró itt látott, ahol a kolerabetegek ezrei hullanak el, fölülmúlja borzalom dolgában mindazt az iszonyatosságot, amit eddig a liáboru produkált. „Amit itt szemeink látnak — irja Renzo Larco, —az fölülmúl minden emberi leiróképességet. Hadeinköi-nek ami számunkra örökre borzalmasan félelmetes hire lesz ós félek, bogy az irgalmas feledés sohasem szabadit meg ezekre a képekre való visszaemlékezéstől." Az országot formálisaai egészségügyi hatóság zárja körül, de ez a rendszabály inkább látszat, semmint valóság. Az utón jobbról-balról kordék sorakoznak, amelyekre a halottak tetemeit hányják föl. Gyorsan lódítják a kordákra a szerencsétlenek földi maradványait és az ember alig ismeri már meg, hogy ezek emberi testek, mert szinte kibogozhatatlan gomolyaggá kuszálódtak össze a ruhákkal. Es a halottak kocsijaira, a bullahegyek közé, a gyors munkában egy-egy élő, egy-egy beteg vagy egy-egy haldokló is jut, aki még lélegzik s kezét mozgatja. A főútnak a túlsó oldalán katonákat látunk, akik hatalmas gödröket ásnak és mellettük százszámra bevernek a bullák, abban a helyzetiben, amelyben a halál mejgjkypte és megváltotta őkqj. És eközben ismét mások balnak meg, mialatt közvetlen közelükben megássák számukra a. sirt. Egy ilyen hullahalonnhoz közeledtem, fényképfölvételt vegyek róla: ekkor láttam csak, hogy a fele élő, halódó ember volt. Bizonyos, bogy a szerencsétlenség szörnyűséges méretei lehetetlenné tesznek minden megfontolt intézkedést. Lehetetlen itt segiteni, könynyiteui, lehetetlen irgalmasságot gyakorolni: itt a kegyesség gyilkossággá lesz. A rettenetes viszonyok csak egy törvényt és kötelességet. ismernek: védelmet a még élőknek, megmenteni az egészségeseket. Pusztuljanak azok, akikben már nem lehet segiteni. A kolerabetegek látását megszoktuk, láttuk már a kocsik végtelen sorát, amelyeken betegeket és haldoklókat szállítottak, láttunk már embereket elhullani az utón: de amit Hademköiben tapasztaltunk, az minden eddigit fölülmúl. Csak egy százötven méternyi területet jártunk körül Hademköi-ben. És ezen a kis helyen kétezernél több halott bevert és közöttük a halódók még nagyobb tömege. Amerre a szem ellát: mindenütt csak megmerevedett holttestek. A ,,Délmagyarország" telefon számai: Nappali szerkesztőség 305. Éjjeli szerkesztőség 10 83. Kiadóhivatal 305. valódi ItAUCSUIKIPOSAROIi DOBOZA. MINŐSÉGE:) ARANY Farkas és a bárány. A Farkas-1, Molnár Ferenc vígjátékát januárban mutatja be a szegedi szinliáz. Budapesten egy hónappal ezelőtt játszotta első izben a Magyar Szinház művészgárdája, tüneményes sikerrel. A Molnár-preniiér olyan diadalmas estéhez juttatta, a színházat, aminőben fönnállása óta még nem volt része. Egész Budapest ujjongott és tapsolt Molnár Ferencnek, a lapok hasábokon igyekeztek rábizonyítani, hogy milyen zseniális iró és szuverénje az irásmüvészetnek. A vidék intelligenciája is feszült izgalommal várta a Farkas bemutatóját — vagy inkább sikerét — a premier után következő napon a kávéházban átböngészte a budapesti újságok elitjét, bogy mit irnak a darab sikeréről s az íróról. Egy hétig Molnár Ferencről diskuráltak az emberek, a fővárosban és vidéken. Az első két napon báromezer példányban fogyott el a Farkas Budapesten. Már majd két hete a vidéki könyvesboltok kirakatában is föltűnt a Farkas, Falus Elek címrajzával. Irodalmi szenzáció volt ez a darab. A szószerint való lázas érdeklődés előzte meg a premiert és kisérte a sorozatos előadásokat. Már arról is olvastunk, hogy a külföld jelentősebb színházai is megszerezték előadásra a Farkast, A Vígszínház pedig siet tőkét kovácsolni a Molnár lázból és uj szereplőkkel fölujitja másik munkáját, a Testőrt, Egy rövid hónap azonban az irodalomban és a színházakban is nagy idő — a publikum már éhes az ujabb színházi szenzációkra. Már feszült izgalommal várják, bogy mit produkált például Bródy Sándor, vagy Biró Lajos, esetleg Lengyel Menyhért. Persze azért a Magyar Színházban estéről-estére zsúfolt ház élvezi a Farkast, de az irodalmi szenzáció már kihűlt. Az irodalmi professzionisták és amatőrök már letárgyalták a Farkast, részben megírták, részben pedig elmondták a véleményüket. A vidék javarésze is hasonlóképen cselekedett, A láz már elmúlt, izgalom nincs. A feszült érdeklődés uj sinre gördült. És ez természetes: semmi nem tarthat örökké. Még Molnár Ferenc sem kívánhatja a publikumtól, bogy minden pillanatban az ő zsenijét magasztalja, az ő alkotásaiért hevüljön. Na már most jön a szegedi szinház és nagy dérrel-durral világgá kürtöli, bogy hallgass csak rám, óh publikum, figyeld a szám járását, imint egy prófétáét: januárban láthatod a Farkast, a Molnár Ferenc darabját! Hát mit gondol az a szegedi szinház: eddig aludt a publikum? Januárban (akkorra ígéri...) akarja ő nekünk fölfedezni Molnár Ferencet a Farkassal?! Bocsánatot kérünk, a zseniális szerzőtől, de már egy kissé el is felejtettük az egész dolgot. Résztvettünk mi is a nagy lármában, lelkesedtünk ós tapsoltunk, sőt el is olvastuk a Farkast, aztán — lecsöndesedtünk. Épen ugy, mint Budapest, Ki csodálkozhat hát azon, ha komikusnak tűnik föl a szegedi szinház beharangozása!"- És még a jövő évben: januárban! Addig talán Kalkuttában is hujihuznak a kedves benszülöttek Molnár Ferenc tréfáján. Milyen naiv is ez a szegedi szinház, evvel a Farkassal. Ugy viselkedik, mint egy — bárány. A „Farkas" esetével kapcsolatosan tollhegyre szökik a kérdés, hogy miért is von olyan messze Szeged Budapesttől? Már mint a színháznak. IMert a privát ember csak három óra hosszáig diskurál vagy szundikál a kupéban ós — hopp!, már megérkezett Budapestre. És csodálatos, bogy irodalmi vagy művészeti termék, mint szinházi cikk, .csak hetek, sőt hónapok multán jut el Budapestről Szegedre. Azt lehetne mondani, bogy az európai körút után megérkezik Szegedre is, bogy megpihenjék egy kissé, homlokáról letörölje az izzadságot. A hosszú u-t persze alaposan kifárasztotta és belepte a por. A színigazgató üzleti érdeke is megkövetelné, hogy siessen a friss darabok előadásával, amig le ripm csillapult a publikum iz- ] galma. A legjobb példa erre a Farkas esete. Ezzel a darabbal annyira .fölhangolták a publikumot, hogy reggel négy órakor is betódult volna a színházba. Aki az ilyen alkalmat nem tudja kihasználni, az vagy nagyon rossz üzletember, ki nem ért a mesterségéhez, vagy pedig nagyon elbizakodott vállalkozó, — akinek a körmiére kell koppintani. Mert mi ebben a dologban a sauce? Az ugyebár, hogy a publikum jogos kívánságát és indokolt érdeklődését pompásan össze lehetett volna illeszteni a szinház üzleti érdekével. Arról nem is lehet beszélni, hogy a Farkas előadására nem volt még elégendő ideje a színháznak. Technikai, fizikai nehézségek? Túlontúl ismert kibúvó. Miért volt ideje a losonci és a munkácsi színháznak és miért a kolozsvári nemzeti színháznak, amelyeknek pedig olyan művészeti programja vau, hogy meglehetősen komplikált föladat egy darab soronkivül való előléptetése. Persze, a szegedi színházban csak a tingli-tanglira. jut idő, azzal bíbelődnek hetekig. Mindezeket pedig nem pusztán a Farkas esetéből emiitjük föl, hanem azzal kapcsolatosa)). Mert mindennel igy vagyunk. Ugy tűnik föl, mintha a szinház a Farkas repvizére készülne. T. Gy. Ankét a szinház bérbeadásáról. Igen tiszta körvonalakban bontakozik ki immár a publikumot képviselő városatyák nyilatkozataiból, hogy mik azok az okok, a melyek a szegedi színházat a mai válságos állapotába sodorták. Ha bizonyos részletkérdéseknél találunk is kisebb eltéréseket az ankét során, de abban tökéletes egyetértés van a vélemények között, hogy a város eddig elhibázott szinházpolitikát folytatott, amelynek miivésziekben és anyagiakban érzékenyen vallotta kárát. De talán nem is ugy áll a dolog, hogy a várost, — értve alatta magát a közönséget — terheli minden ódium. Sőt éppen a városatyák ankétjéből látjuk, hogy mennyire elütő alapokra kívánják lefektetni a jövő szinház politikáját, mint tette akár a tanács, akár a szinügyi bizottság. Hiszen kell-e annál több, hogy a szinügyi bizottság javaslata a legellentétesebb állásfoglalást váltotta ki. a nagyközönségnek a törvényhatóságba küldött képviselőiből? Mi szivesen megtettük közérdekű kötelességünket, amikor a törvényhatósági bizottság tagjait szólaltattuk meg a szinházpolitika kérdésében, mert azt láttuk, hogy az erre rendelt faktorok a szükebbkörü szinügyi bizottság véleményét tartják előbbre, amely nyilvánvalóan személyi kérdést csinált egy a város egész közönségét érintő, hatalmas kulturális ügyből. Amiben az igazgató személye tulajdon-képen nem is fontos, mert a közérdek fölötte áll a szinügyi bizottságnak, de még azoknak a faktoroknak is, akik önhatalmúlag szeretnék irányítani a szinház sorsált. Ezért és csakis ezért vált szükségessé a törvényhatósági bizottság tagjainak megszólaltatása és amikor teret adunlk a közérdek megnyilatkozásának, a kötelességteljesítés megnyugtató érzésével nézünk a város jövendő, helyes irányú szinház politikája elé. Az ankét folytatása itt következik: PERJÉSSY LÁSZLÓ: — A sziniigyi bizottságnak azt a határozatát, amely pályázat mellőzésével ujabb 3 évre kívánja meghosszabbítani Almássy Endre színigazgató szerződését, én csak abban az esetiben látom megokoltnak, ha teljes biztositékot lehet szerezni, hogy ezáltal a szegedi szinház művészeti nívója olyan fokot ér el. amely Szeged város kulturális viszonyaink megfelel. Ha ezek a feltételek biztosítva nincsenek, hanem a szinház tisztán és kizárólag mint üzlet kezeltetik, ebben az esetben semmiképpen sem helyeselhető a pályázat mellőzése és a szerződés meghosszabbítása. — A második kérdésre adandó válasz ebből következik. Bérbe kell adni a színházat, ha raint üzleti vállalkozást nézzük, az én vé-