Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)

1912-12-25 / 114. szám

18 I DÉLMAGYARORSZÁG 1912. dccc • ber 25. vei beszélni nem tud, idegenekkel alig érintkezhet. Igaz, hogy beszél idegen nyelveken, igy németül, franciául és valamennyire angolul, de még igy is kinos a helyzete. Anyagi segitséget pedig sehonnan se kaphat. Beszélik, hogy atyjának Csanádapácán több százezer koronát érő birtoka, háza, gőzmalma van, de hogy otthonról diákkora óta nem kap segitséget, az bizonyos. Például mint egyetemi hallgató, hihetetlen nélkülözéseken ment át, volt olyan hónap, amikor összesen tizenkét forintot költött egy hónapra. Afrikába azon a pénzen ment ki, melyet mint ifjn orvos megtakarított. — Csak véletlenül juthatok annyi szerencséhez, hogy forró klima alá kerüljek, mint orvos, — irja le és. érezzük, milyen érzéseken vergődik a lelke, egész lénye. Leirja aztán, hogy mindenhová pályázik a konzulátusok utján. „írtam már levelet Kalkuttába, Colomboba, Bombayba, Hágába, Columbiába, Kameruniba! Hágába már egy folyamodv'.. yt is beadtam s a buda-vs.'t hollandiai konzul be is terjesztette kérvényemet a miniszterhez.1' Ezekben bizony — valljuk be — csak véletlenül bizhat. Faggatásunkra aztán a következőket irja le (és rögtön érezzük, ebben bizhat legjobban): — Egy indiai fejedelem volna, de ez a nagyszivuségéről ismert zoinbori Rónay családtól függne. Leirom, hogy: a baroilai gekvár (Baroda-állam, gekvár-cim) európai utján megismerkedett a magyar báró-családdal is és a család egyik hölgytagjának: Rónay Cecília bárónő csillagkeresztes hölgynek levelet s irt az indiai fejedelem, nagy tisztelője. A Zombory-család ismer és ha ezen az uton ... az indiai fejedelem nagy ur, igen nagy ur, óriási a birodalma és érdekes, hogy huszonegy ágyúlövés járt neki udvari ünnepeken, de legutóbb, mikor György angol ívi'ály indiai megkoronáztatása alkalmával ott járt, a barodai gekvár nem hajolt meg előtte es azóta csak hét ágyúlövés jár neki. Ez volna a iegiobb! Ezt igazán megtudnám szolgálni, meit Indiában óriási a szükség orvosokra. Szóval leszolgálnám, tudok minden szemoperációt végezni és sebészi gyakorlatokat is szereztem a klinikán. És Indiában "rendki\iil keresettek az orvosok, mert például ott egy angol szemész napjában 30—40 hályogot operál, mert nincs más, aki segítene . . . Ezeket irta le Szabados Sándor dr., kinek a följegyzéseihez nem adunk hozzá semolyalx 'komoly ember. Boldog lehetne vele. Az irodáiban sok ilyen esettről tudnak. Nem kerülte el ettől fogva. Két-három órta. ihoszszat sétáltak együtt. Rovatsz kifogásokat kellett otthon mondani, ezekért eleinte gyakran pirult a leány. — Most baj volna, — gondolta, — ha megtudnák. Pedig, ihogy fognák majd örülni egyszer. Miikor hazajövök és mondom: eljegyeztem magamat, itt van a vőlegényem, Szállté Benedek, hivatalnok az államnál, háromezer forint fizetéssel. Ezt a pillanatot, ezt a szép, nagy pillanatot várta reménykedve ós kiszintezte magában, minden szót tudott, laimit mondani fog, látta a meglepetést, a boldogságot, az egész iroda i ügyködését. Szabó Benedek azonban sohasem beszélt erről. Nem szerette a terveit emlegetni. Egyelőre esak a szerelemnél maradt. Egyre e ll i agy a tot taibb helyeikre sétáltak ki együtt és 'a bosszú, mohó csókok után ezt állapította meg a jó, naiv Márta: — Milyen fiatal ínég. Milyen forró a csókja. IV. — Hátha csak bolondit! Tatán felesége is van, talán ha akarna, se házasodhatnia. Régi, érzelmes regények nyomán a sárban fekvő zsebkendőre gondolt Márta, unikor mit. Hiszen most, a szeretet ünnepi és a mai általánosan bánatos napokban az emberek úgyis könnyen megtalálják a szivüket, különösen a hivatottak . . . * * * Kérésünkre Szabados Sándor leirtó afrikai utjának tanulságait. Színesek és hűek a leírások. Közöljük a következő részleteket: OÁZISOK. Cönstamtinel Tizenöt órás utunk rí ak csakhogy végére értünk. Nagy megnyugvással ülök az omnibusz szűk falai közé s ki-kli tekintve élveztem az uj képet, már amennyire a nagy fáradtságtól és a közepes világítás mellett erre képes voltam. Utunk egy naigy szakadékon vitt keresztül, melynek feneke mint sötét csík húzódott bele a messzi éjbe. Majd egy egyenes, de szűk utcába, értünk. Jobbról-balról háromnégy emeletes házak és ugyancsak szük utcák. Kevés alak mozgott itt-ott az utcán és a .sarkokon vagy a kapuk aljában összekuporodott alakok nyugodtak békésen. A ká/éházakból még világosság áradt kifelé némelyikbe be lehetett látni. Az arabok kávéházakban szőnyegeken beverve eregették a füstöt kávés csészék közé telepedve. Reggel 6 óra körül indultam tovább. Már megvirradt és az esteli kép nappali világításban tán lt elém. A nagy szakadék mélységes voltát, még csak most láthattam igazán és csak ekkor tűnt föl előttem a város érdekes fekvése. Magas sziklaháton fekszik ós a sziklahasadék szinte a „földig" kelté vágja az egész begyet és várost. A két városfelet hidak kötik össze egymással, melyek közül legszebb és legérdekesebb a szakadék legmagasabb pontján átépített lánchíd. A nép sürü rajokban hullámzott le-föl az utcákon és az európaiak mellett tekintélyesebb számban lehetett látni a különböző arab típusokat is. Robogva rohant le vonatunk a magaslatról, melyre Constantine kedvéért fölkuszoti Viruló tájak gyorsan váltogatták egymást előttünk, mezők, domboldalak, dombtetők szép zöld színekben pompáztak. Néhány órai ut után előbukkanó csuilyen kétségei táimlaidtak. A zsebkendő azonban ott feküdt fehéren, tisztán. Sáraiak, unocsdknak semmi nyoma rajta. Márta végigsimogatta vele a homlokát és megnyugodott. A tükörbe nézett, ráncokat kémlelt a szeme 'alatt. — öregszem, — sóhajtott föl. — Nem bánom, aikármi történik. Az esti sétákon nagyokat hallgattak mind a ketten. A férfi jött, hozott egy csomag cukrot, a leány megköszönte, azután sétáltak, fák közé igyekeztek, elhagyatott helyeken csókolóztak. A napok rövidülitek, az idő hűvösödött. — Máir nem sokáig találkozhatunk a szabadban, — mondotta a férfi. Ilyenkor általában minden férfi ezt mondjia. A nyár a csókok ideje, őszre el kell dőlni a dolognak. A leány hallgatott. — Holnap, — mondotta a. férfi — ha megint ilyen szelps lesz az idő, nem megyünk sétálni. Feljön hozzám, teázni fogunk kettesben. — Nem megyék, — felelte csöndesen Márta — azt nem szabad. — Feljön bizony. Csak nem akarja, liogy meghűljek ebben a hűvös, nedves levegőben. A leány hallgatott erre, lefekvés előtt űrt pasz sziklák tömegei kezdték megvált .zului a vidékek képét s minél tovább haladtunk, annál inkább szapan dott a szürke és sárga szil! Itt-ott csupasz, kopár folt is jele. t meg a zöld vetések között s liova-tova csak hirmagul tűnik föl előttünk egy-egy bokor, egyegy gyatra, inkább sárgálló vetés. Mintha kihalt világba értünk volna. Körülöttünk sehol semmi élet, sehol egy bokor vagy fa, élő állott vagy ember, még madarak sem repkednek a hivegőben. Bámuljuk a nagy kopaszságot. Néhol egy vöröslő 'Ji/tiboldal, szürkés-fekete dombtető, szints abba a hitbe ringat bennünket, mintha itt egy óriási tűzvész dühöngött volna, mintha az perzselte volna le ily tökéletesen az életet és az égette volna vörösre és sötét szürkráe n sziklás domboldalakat. Vonatunk egy karcsú lábú, beton hid felé robog. Egy széles szakadékos meder kanyarog előttünk. Igen, meder csupán, mert viz nincs benne. Az az, szinte észre som lehet venni azt a kis viz eret, mely a fenekén ide-oda bujkál. — Az állomások népe is más erre felé. Kevés az európai, sok az arab. Az étkező kocsiban a déjeunernél egy édeskés hang üdvözöl. Niem vártam semmi megszólítást és ép ezért nagyon meglepődtem. És íme ki áll előttem, a bécsi nő, a sokat tapasztalt, világlátott nő. örömét fejez te ki, bogy ismét találkoztunk és rögtön elmesélte uj társaságának, liogy olasz vagyok, meghűltem, nem szabad beszélnem, a hajón együtt utaztunk Palermóig, én ott kiszálltam, de ő Algerig még tengeri utat akart élvezni, akkor még halvány voltam, die most már sokkal jobb szí nben vagyok. Azután hozzám fordulva, lelkemre kötötte, liogy csak tartózkodjam ezután is a beszédtől, majd nyomban megkérdezte, merre utaztam és hová szállok. Miután nekem jól kibeszélte magát, viszszavonult társaiságálhoz és a vidék szemlélésébe és tárgyalásába merült. Mlindennél jobban tetszett neki a levegő. „Ah, diese reiue Wüstenbeft!" -— szavalta lelkesülten és a helyzet újszerűsége elfeledtette vele, bogy vasúti kocsi füstös levegő jót szivja. Mintha erre mégsem volna annyira, kii halt a táj, a távolban mintha mozogna vailami. Igen egy autónak megifelelő folt rohan egy fehér ut csíkon. A két ut egyre közeledik, és gondosan, vigyázva öltözködött föl másnap. Fél üveg parfümöt locsolt el. V. — Szép lakáisa vau) de az nem illik) liogy én itt vagyok. , — Ugyan miért ne illene. Gondolja, hogy Budán vagyunk, benn az erdőbeu, egyedül, mint a nyáron. Ugy-e, ott se látott bennünket senki. — A világért se, — Hát itt se. Aztán meg, — én megbízható öreg ember vagyok. Sohase emlegette az éveit s Márta most climoso!]yodott, ahogy ránézett. Csakugyan olyan öregesen sürgött-forgott, tipegett Teáscsészéket hozott, rövid léptekkel járt. Kopott, zsinóros bázikaMít volt rajta, a fején pedig kis selyem sapk'a, — Nagyon kopasz lehet, — gondolta a leány és egészen megnyugodva ült le. Megitták a teát. A férfi közelebb 'húzódott hozzá. Most látta csak: a keze reszketett, mély karikák ,a iszeme körül. Megcsókolták egymást. A férfi keze a leányét simogatta. Márta ült, hol melege volt, hol a hideg futott rajta végig. Az egyik pillanatban fel akart ugrani, elmenekülni, aztán elhatározta, bogy marad és nem gondol semmire, nem törődik semmivel. Két. vékony, csontos kar átölelte, azután egy rándulást érzett és