Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)

1912-12-25 / 114. szám

1912. december 24. DÉLMAGYARORSZÁG 1 Pártharcok az ország érdekei körül. —• Nyilatkozatok az adóreform elhalasztásáról. — •. (Saját tudósitónktól.) A vad pártszenvedély az ország szemeláttára csinált legutóbb politikai ügyet egy tisztára gazdasági kérdésből, abból, hogy mikor lépjenek életbe az uj adótörvényeik. A gazdasági kérdéséknek a politikai ellet örvényébe való lecibálását fölötte vészesnek tartjuk, mert hiszen ilyen eseteikben pártérdekek istápolására rántják elő a kereskedelem és ipar érdekeit, amiket pedig nem szabadna odaadni korteszászlók kiabáló jelmondatának. Az adóreform kérdésében bölcsen és természetesen kizárólag az ország érdekeire való tekintettel döntött már a kormány. De még mindig lehetnek kétkedőik és sokkal többen olyanok, akik ebben a jelben akarnak hangulatot csinálni. Ép azért célszerűnek, sőt szükségesnek láttuk, hogy vezető és felelősséggel dolgozó politikusok véleményéit kikérjük ebben az ügyben. Madarassy-Beck Gyula báró — kinek szava súllyal jön számításba mindenütt ott, ahol közgazdasági kérdések eldöntéséről van szó — gazdag tartalmú cikkben válaszolt, mélyet lapunk vezető helyén kölünk. Nyilatkoznak még Kamui crer Ernő, Lengyel Zoltán és Okolicsányi László. Mind megfontolt, gazdag tartalmú és tárgyilagos nyilatkozat, alkalmasak arra, hogy hü világításban mutassák be ezt a kérdést és azt a harcot, mely körülötte zajlik. KAMMERER ERNŐ miniszteri tanácsos, a Szépművészeti Muzeum igazgatója, országgyűlési képviselő. A kormány adóreformja elé a legteljesebb bizalommal tekintünk, már csak azért is, mert ez a törvény végre meg fogja szüntetni azt a hihetetlenül bizonytalan állapotot, mely ebben a tekintetben eddig Magyarországon uralkodott. Teljes bizalommal vágyók a kormány iránt és meg vágyók róla győződve, hogy ,az adótörvények életbeléptetése után el fog oszlani, semmivé fog válni az a sok fantasztikum, melylyel most a közönséget rémitiík. Hiszem, hogy a törvények életbeléptetése után mindenki látni fogja, Ihogy a rémhírek költése manőver volt csupán, melynek azonban alapja nincs. A mostani közgazdasági viszonyok között én is szükségesnek tartom az életbeléptetés" dátumának kitolását és nagy köszönettel veszem tudomásul, hogy a kormány ezt belátta és maga javasolta a felfüggesztést. LENGYEL ZOLTÁN országgyűlési képviselő. Az a sók hűhó, lárma, mely a reform körül keletkezett, nem adóügy, hanem politikai hajsza, politikai manőver. Ha adóügy lenne, akkor azoknak, akiknek most fáj a zsebe, már régebben fájhatott volna a lelkiismerete, hiszen a koalíció adójavaslata, nem, hogy külömb lett volna, de sokkal rosszabb volt. A tiltakozók közül egyedül Vázsonyi Vilmos a következetes, ő akkor is tiltakozott, ma is protestál. Egyébként az egész hadjárat épen olyan sikertelen galvanizáló akció, mint a többi. Egy rosszul kezdődött, szerencsétlenül folytatott és sikertelenül végződő akció fejleménye. Kezdődött az ellenparlament nevetségesen komolytalan puescsával ia külpolitikai kérdéseikben, folytatódott a kivételes törvényjavaslatok ellen támasztott viharral, amelyet épen azok támasztottak, akik a kormány kivételes törvényénél sokkal rosszabb törvényt akartak elfogadtatni. Ennek az akciónak a folytatása az adóreform megostromlása és lesz a választójog ellen való küzdelem, holott a kormány választójogi tervezete annyival jobb a koalíció plurális tervezeténél, annyival bölcsebb. igazságosabb, liogy nem is szabad őket egy napon említeni. Az adóreformot niost már azért is végre kell hajtani, mert annak az előnyös részeit, például a másodosztályú kereseti adó elengedését, már végrehajtották. Szóval engedményeiket már tettek s most joggal várják az engedményeket követő kötelezettségek teljesítését. OKOLICSÁNYI LÁSZLÓ országgyűlési képviselő. Az a nagy izgatottság és félelem, melylyel az adótörvényeket várják, teljesen indokolatlan. Nem olyan rossz az a törvényjavaslat, amilyennék elhíresztelték. A kormány megtett mindent, amit tőle Ikivántak, az uj törvények alapján való adókivetést, azaz a törvény végrehajtását föl is függesztette. Ha a közgazdasági viszonyok megjavulása júliusban lehetővé fogja tenni a törvény életbeléptetését, ugy ez az életbeléptetés mindannyiunknak, az ország minden polgárának kivétel nélkül, csak örömére szolgálhat, hiszen azt fogja jelenteni, hogy a most fennálló feszültség engedett s hogy az ország financiális viszonyai ismét teljesen épek. Egyébként is igazságtalan dolog az adóreformot támadni. Akik a progresszivitás alapján megcsinálták, teljesen tisztában vóltak azzal, hogy amikor a kisemberek terhein könnyitenék, az egyensúly megtartása érdekében, a nagyobb jövedelmeket kell megterhelniök s fél kell kutatniok azokat a jövedelmeket, melyeik eddig kivonták magukat a megadóztatás alól. Ez az állapot pedig minHÍREI Szegedi kalendárium„ BOLDOG ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK! Ez hangzik most nemcsak a mi, de min denki ajkán, Igazán megtelik a szivünk a szeretet kedves muzsikájával, amikor ránk köszönt a legpoctikusabb ünnep, ami egy vallásnak tartalmát adhat,: a szeretet, Szinte kergettük magunk felé ezt a szent ünnepet. Azt hittük: mentül gyorsabban ér a közelségünkbe: annál bizonyosabb, hogy a dacos fegyverek megalázkodva, járulnak, hódolásra a béke felé, Igy kellett volna történni a hitnek rendelése szerint. Éppen azok részéről, akik, harcos küzdelembe indulván, hitük jelvényeit lobogtatták hadaik előtt, Európa előtt. És ma, előestéjén a kereszténység egyetemes nagy ünnepének, csillapul a fegyverzörgés. Mindenütt a béke szelleme kísért és dacára, hogy külsőleg fekete karácsonyunk van, belsőleg ragyogó fehérnek fantáziáljuk, mert nemcsak egyszerűen boldog ünnepeket kívánunk, de békét is, békét, amilyen békéért a fehér Názáreti e világra született .... SZEGEDEN bizonyára méltóan ünnepelik meg e napokat, Ez a város is a meggyötört lelkeké már, nagyon is az. És az ünnepeken talán fölvidulnak a gondterhelt arcok. — A templomokban szokásos időben tartják az istentiszteleteket. — A városi színházban mindkét napon dél/utáni és esti előadás is lesz. Az Uránia-színházban és a Vass-moziban kora délután kezdődik, az előadás, mely rendkívül gazdag müsoru és igazán nivós lesz mindkét helyen. Bakák a karácsonyi éjszakában. (Saját tudósitónktól.) Mentek szomorúan, mogorva megadással a Kálvária-utca dértől csillogó, ezüstszínű aszfaltján, komisz, fagyos ködben, ma, a világot átfogó bűntelen, tiszta karácsonyi éjszakán. Bakkancsaik fahiangfu dobbanása megállított néhány künrekedt, kóbor embert, akik némán és kíváncsian és megdöbbenéssel a. szemükben állottak sorfalat. Két, három, vagy négy század is lelhetett, nem tudom pontosan, de hosszú-hosszú sornak tűnt, mert még akkor is láttuk őket, a mikor ritmusos dobbanás egyre távolodott, egyre halkabb lett, már esak gyönge koppanásnak hallik s hol járhattak már a szomorú aroukal, amikor a szivünkben egy megható szenzáció érzésével még mindig álltunk, álltunk és bámultunk a -Kárász-utca ködébe. Honnan jöttek, mikor és hová mennek, meddig, titok marad nekünk, csak azt tudjuk, hogy hirtelen a Kárász-utca ünnepi fényében és csöndjében átvonultak előttünk, libegtek a bornyu, puska és nehéz kabátok súlya alatt, a szeműk egytől-egyig bágyadt fényben égett, csontos arcuk fakó és kimerült volt, sehol senkinek az ajkán örömmosoly, vagy szelíd áhítat, komor és törődött még a tiszt is, aki az élükön halad. Karácsony éjjelén nem gyul örömtűz a szivükbon és nem sugárzik a szemükben a leggyönyörűbb éjszaka melegsége. Azok, akik most az Emberfia születését várják, nem tudják miért — honnan is tudnák, — de nekünk, az éjszakában lézengőknek, sötét, dermesztő képek rajzolódnak a lelkünk vásznára. Látjuk őket odalenn, amint vánszorogva cipelik tönkrecsigázott testüket jeges, hóviharos országutakon, egyike-másika kidől s amíg amazok tovább mennek, ezek finomszövésü hótakarót kapnak és álmodnak boldog karácsonyi álmot. Vagy a vártán, miközben bömböl, kavarog-, a hegyek havával birkózó szél, szomorú katona ráhajlik a puskájára, szunyókál és mosolygásba olvad az arca, hazagondol, ahol most a szobában karácsonyfa tündöklik és édeskalácsot sütött az anya katonafiának, érzi összeborulnak és sírnak, aztán örülnek ismét. A másik a menyasszonyáról álmodik, a. harmadik, isten tudja miről, de egyik se érzi most magát ott, a hova a szigorú ordréval állították. S aztán, ha fölriasztják őket, vájjon nem tüzel-e az agyuk attól a gondolattól, hogy a Megváltó születése örömet hoz az egész világnak, igazi, meleg örömet, csak nekik néhány pillanatnyi álmot a csikorgó hidegben, amelyből lia fölriadnak, vad keserűség- kap a szivükbe és mogorva és zord Lesz a.2 arcuk, mint azoké, a kik átvonultak a Kárász-utcán . . . . . . Már egészen elvesztek a ködiben, már koppanás se hallik, csönd, hátborzongató üres csönd maradt utánuk. És még valami. A karácsonyi éjszakának, de talán az egész esztendőnek legmeghatóbb szenzációja. Ahogy itt a papirosra rögzítem és behallatszik a szerkesztőségbe a gépek dübörgő zakatolása, melyek most jobban sietnek, mint máskor, eszembe jut, mire megszületik a Megváltó, elpihennek ezek is, karácsonya lesz az utolsó kicsik gépnek, csak azok a szomorú bakák mennek-menetelnek sötét, fagyos országutakon, bágyadtan és megadással és lehetetlen, meg nem állhatom, hogy egyetlen kis forró könnyet ne hullasak értük sok-sok anya, asszony, menyasszony, öcsiké és hugocska nevében . . . Szerda