Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)
1912-12-24 / 113. szám
24 DÉLMAGYARORSZAG 1912. december 20. ez az előkelő s tekintélyes lap. Tessék elhinni, hogy ha nem volna valami közérdekű a dologban és a hivatali diszkréció megengedné, készséggel nyilatkoznék. De az egész ügy két embernek a marakodása, amely most a rendőrség elé kerüli. Csak nem méltóztatik gondolni, liogy mozgósítási terveket egyszerű vezető tisztre bizunk . . . A nagy ügy tehát összezsugorodott két vasutas privát harcává. — Az elrabolt és megtalált ékszer. A szabadkai Takarékpénztár és Zálogháziba a minap betörtek és nagy mennyiségű ékszert vittek el. A rendőrség Szauer Henrik nyugalmazott vasúti lokomotivvezetőt gyanúsította a betöréssel. Vasárnap délelőtt a rendőrség átkísérte Szánért az ügyészség fogházába. Rögtön ezután Pertics rendőrkapitány öt napszámost hozatott, kikkel elment Szauer házához és ott fölásatta a rózsáskertet. Az egyik virágágy szélén egy méter mélységben 25 kilogram sulym vasutas táskára akadtak, melyben kilenc és fél kiló arany és hét kiló ezüst ékszer volt, továbbá sok betörő szerszám és tolvajkulcs. A ház előtt lévő kertet is fölásták, ihol egy cigarettahüvely dobozra akadtak, melyben huszonöt darab brilliáns ékszer volt. Ezután a kutatást abbahagyták, de a házat rendőri felügylet alá helyezték. A megtalált és mintegy 50.000 korona értékű ékszert vasárnap este a királyi ügyész jelenlétében a város házipénztárának vasszekrényében helyezték el. — Tiz gyermeket agyonnyomtak a moziban. Párisból jelentik: Darraques belga városban tegnap egy mozgószinházban nagy szerencsétlenség történt. Előadás közben egy film meggyuladt, a nézők rémülve tódultak a kijárókhoz s e közben tiz gyermeket agyonszorítottak. A szinház egészen leégett, mert az alkalmazottak elmenekültek és senki sem gondolt az oltásra. — Bombamerénylet az indiai alkirály ellen. Londonból jelentik: A Reuter-iigynökség jelenti Delhiiből: Hardington lord a 1 királynak Delhi uj fővárosba való bevonulása közben egy háztetőről bombát dobtak le, mely az alkirályt vivő elefánt ülését érte. De lepattant és egy kis távolságban ifölrobbanva, egy szolgát megölt, Egy szilánk az alkirályt is érte és vállán megsebesitette. Felesége sértetlen maradt. Hardington lordot a kórházba szállították. — Pusztuló vidék. Odesszából jelentik: A part mentén három verstnyi útvonalon földsiippedés történt, amely teljesen megváltoztatta a partvonalat. A tengerfenék fölemelkedett és több kis sziget keletkezett a tenger színén. Több, mint lmsz talu Langeron és Otrada között nagy kárt szenvedett. Jelentékeny területek eítolődt.K, részben négy öt méterrel lesüllyedtek. A kár kiszámíthatatlan. Már a földrepedések által tönkretett termőföld értéke is több millió rubel. — Egy utas halála. Megrendítő szerencsétlenség történt tegnap este a szepesszombat vasúti állomáson, iScholtz Lajos malombérlő a város egyik tekintélyes polgára az esti 7 órai személyvonattal érkezett haza Iglóról s mikor le akart szállani a vonatról, kabátja megakadt a kocsi ajtajában, ugy, hogy Scholtz egész teste a levegőben lógott, A vonat ezen az állomáson csak egy pillanatig áll meg s most is elindult, még mielőtt Scholtz rettenetes helyzetéből kiszabadithatta volna magát. A vasúti őr észrevette a veszedelmet, s kézi lámpájával jelzést adott a megállásra, de lengetés közben lámpása elaludt és a vonat 25—30 méternyi távolságra vonszolta magával a lépcsőkön kétségbeesetten kapálózó Scholtzot. Köziben kabátja kiszabadult. és a szerencsétlen ember a sinre zuhant. Scholtz Txijos fejét a kerék teljesen összeroncsolta s jobb karját tőből lemetszette. A vizsgálat megindult, de felelősségre senkit sem lehet vonni. — A morfium áldozata. Bichel René, a budapesti egyetemen a francia nyelv tanitója, Párisban, ahol látogatóban volt, a morfiumnak lett az áldozata. Tragédiájáról ezt jelentik Párisból: Bichet René, aki a budapesti egyetemen mint a francia nyelv tanítója volt alkalmazva, néhány nappal ezelőtt rokonainak és barátainak látogatására Parisba érkezett. Tegnapelőtt este több barátjával együtt jelen volt egy lakomán s ott volt a többi közt egy Bourget Jenán nevü liszonöt éves fiatal tudós is. Bichet ós Bourget iskolatársak voltak és nagyon szoros baráti viszony volt közöttük. Nagyon megörültek, amikor a lakomán viszontlátták egymást s a vacsora után Bourget azt az ajánlatot tette üBichetnek, hogy ketten morfium szeánszot rendezzenek. Tanulókorükban mind a ketten erősen hódoltak a morframszenvedelemnek. Bichet Budapesten lemondott erről a szenvedelemről, de most amikor barátja ezt az ajánlatot tette neki, újra föléledt benne és a lakoma után a Quartier Latin városrésznek egyik szállójába vonultak vissza. Bourget itt morfium-infekciót adott barátjának, de ugy látszik, hogy az adag .túlságosan erős volt, mert Bichet csakhamar elvesztette eszméletét. Bourget ijedten hagyta el a szállót s ezóta nem is mutatkozott. Barátját másnap reggel a szálló szobájában eszméletlenül találták, kórházba vitték, ahol néhány perc múlva meghalt. — Katasztrófa a vizén. St.-Johnsból (Uj-Fundland) táviratozzák: A ForarnesseLine Florence nevü gőzöse Halifax és iSt.Jolins között e hónap 20-án Kap Race mellett viharban teljesen ronccsá lett, A kapitány és huszonegy ember a vizbe fult. Két tiszt és négy matróz megmenekült, miután két napon egy csónakon tévelyegtek. A hajóroncs eltűnt. — Derbentből jelentik: Több mint hatvan halászbárka elsülyedt. A viz tiz halottat a partra vetett. Négy embernek sikerült megmenekülnie. — Román hajóvásárlás. Londonból jelentik: Románia megvette azt a két torpedóhajót, amely Angliában Csile számára épült. Mindegyik hajónak 1430 tonna tartaimav an, sebessége óránkint 31 csomó s fölszerelése hat darab négy hüvelykes gyorsan tüzelő ágyú és két géppuska. A két hajó ára 12 millió korona volt. A hajók januárban szállitandó'k. — A viceházmester halála. Ma délben Budapesten, a Klauzál-tér 15. számú ház házfelügyelőjének Krischker Pálnak valami dolga akadt Dohányos György viceházmesternél. Amikor benyitott a lakásba, Dohányost egy lócán fekve találta. Rászólt, de a vice nem válaszolt. Eleinte azt hitte Krischker, hogy alszik, amikor azonban közelebb lépett hozzá, észrevette, hogy a melléből vér szivárog s hogy teste teljesen mozdulatlan. Meg volt halva, Krischker föllármázta a házat és értesítette a rendőrséget a fölfedezéséről. A viceházmester már régebb idő óta vadházasságban élt egy Keller Mária nevü növel, akivel naponta sokat civakodott. Az asszony csak azután jött haza és borzasztóan csodálkozó arcot vágott az öngyilkossághoz. A holttestet ugyanis oly szabályosan feküdt, sőt tetőtől-talpig be volt takarva, ugy, hogy alapos a gyanú, hogy nem öngyilkosság történt. A rendőrség nyomban meginditotta a nyomozást: önkezével vetett-e véget életének Dohányos, vagy pedig meggyilkolták? — Az „Árpád-Otthon" és Szegedi Jótékony Egyesület által fentartott foglalkoztató műhely növendékei a műhelyekben készült játékszereket ,a behívott /szegedi tartalékosok gyermekeinek segélyezésére árusítják Domán iMiihály ós Fia cégnél. — Munkások vasárnapja. Az állami felsőkereskedelmi iskola, vegytani termében tegnap tartotta meg ,a nyilvános vasárnapi előadásokat rendező bizottság az idei hatodik előadását nagy és figyelmes közönség előtt. Az első előadó Szmollény Nándor állami felsőkereskedelmi iskolai tanár „a nagy pénzválság okairól", a /második előadó Szakáll Zsigmond dr. szintén állami felsőkereskedelmi iskolai tanár „Bosznia-Hercegovina okkupációjáról és anexiójáról" tartottuk szép és tanulságos előadásokat. Az előadások befejeztével Vékes Bertalan bizottsági titkár tartott még tetszéssel fogadott tömör záróbeszédet. NYILT-TER*) ! TANULÓKAT ! FIZETÉSSEL FELVESZ ! VARNAY 1 L. ! NYOMDÁJA SZEGEDEN NEMENYINE FOG MÜ VESTERME Kárász-utca 6a. sz. alatt létezik. Készít mindenféle fogmunkákat kaucsukban és aranyban. Vidékiek 24 óra alatt lesznek kielégítve. - Bármilyen javitás hat óra alatt elkészül. 522 VízVczcfóK, légszesz-& csatornázási-Vállalatomat Vidra-utca 5a. sz. a., Ligeti Béla épitész ur házába helyeztem át. Fehér Imre. Állandó mintaraktár modern fürdők, closettek és mosdóberendezésekről. = Telefon 9—15. =