Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)
1912-12-17 / 107. szám
8 DÉLMAGYARORSZAG 1912. D3C3TNB3R 17. HIREK Szegedi kalendárium. IDŐ: A meteorológiai intézet jelentése szerint: Léjd fffff I nyegtefm hőváhtozásisgl, M X I helyenként csapadékkal I még nyugtalan idő várható. Sürgönyprognózis: Változékony, enyhe, elvétve csapadék. Déli hőmérséklet: 9.4 C volt. A VÁROSHÁZÁN: délelőtt 10—l-ig fogad a polgármester, a főkapitány pedig 11—l-ig. A KÖZKÓRHÁZBAN: A beteg látogatási idő délután 1—3-ig tart. SOMOGYI KÖNYVTÁR: Nyitva délelőtt 10—l-ig, délután 4—7-ig. VÁROSI SZÍNHÁZ: Este 8 órakor „Leányvásár". URÁNIA-SZÍNHÁZ, előadás kezdete 6 órakor. Előadásra kerül „Manón Lescaut" dráma három felvonásban. VASS-MOZI, délután hattól kezdve „Osztrigás Miéi", Feydeau bohózata és más darab. Csáky Albin halála. (Saját tudósitónktól.) Vasárnap hajnalban, három óra ötven perckor az Andrássyuton levő villájában hetvenegy éves korában örök álomra hunyta le szemét Csáky Albin gróf, vélt vallás- és közoktatásügyi miniszter és a főrendiház volt elnöke. Sokáig volt beteg és sokáig viaskodott a halállal. Ma délután három órakor szentelték be holttestét, azután elszállították Szepesmindszentre, a hol holnap délelőtt Isz a temetése. Halála országszerte igaz részvétet kelt ós mélyen sújtott családja tömegével kapja a részvétnyilatkozatokat. A király a következő táviratot küldte az elhunyt özvegyének: A legmélyebb sajnálattal értesültem férje elhunytáról. A megboldogultban kipróbált kedvelt hívemet veszítettem el, ki a közügyeknek szentelt élete folyamán nekem és az országnak sok kiváló szolgálatot tett. Emlékét hálás kegyelettel fogom megőrizni. Fogadja Ön, valamint a gyászoló család többi tagja legbensőbb részvétem biztosítását. Ferencz József. Ezek a meleghangú királyi szavak elismerése annak a munkának, melyet az elhunyt huszonnégy éves kora, óta, mikor mint Szepesmegyének egyik képviselője a közpályára lépett, a közjó érdekében végzett. Azóta egyre fokozódott mértékben szerezte meg magának az általános rokonérzést, a köztekintélyt és politikai egyéniségének súlya mindegyre növekedett. Következetes volt min dig, bátor a cselekvésiben és elsőrendű tényező a közéletben. Emlékezetes még elszánt föllépése az egyházpolitikai kérdések idején, aminthogy mint kultuszminiszter mindenben szakit ott elődjének halogató, félénk rendszeré vél és sok üdvös reifiormot teremtett meg. Amikor a főrendiház radikális egyházpolitikai javaslatait visszautasította, ott hagyta a miniszterséget és évekig visszavonulva élt. De a király bizalma a főrendiház elnökévé nevezte ki. A koalíció idejében iámét visszavonult a közélettől és a nemzeti munkaipárt megalakulása. után újra ő lett a főrendiház elnöke. Erről a méltóságáról betegsége miatt köszönt le, amely egyre jobban elhatalmasodott. Utolsó kívánsága az volt, hogy temetése minden hivalkodás tói s fényűzéstől menten, a legnagyobb csöndben menjen végbe s koporsójára ne helyezzenek drága koszorút, hanem az erre szánt összeget fordítsák jótékonyoélra. Az elhunyt végóhaja szerint cselekedtek hozzátartozói. —• Tisztújító közgyűlés a zsidóegyesüben. A szegedi zsidó nőegyesület vasárnap délután tartotta meg közgyűlését. Igen élénk érdeklődés nyilvánult meg a tagok részéről, különösen azért, inert tisztujitásról is volt szó. Mivel özvegy Holtzer Jákabné elnök betegsége miatt nem vehetett részt, igy özvegy Fóliák Lajosaié dr.-né alélnöknő vezette a közgyűlést. Elparentálta a közgyűlés a emuit napokban elhunyt özvegy Szivessy Józsefnét. Az egyesület ügyésze, Barta Dezső dr. ismertette az egyesület bárom évi történetének főbb mozzanatait, hangsúlyozta az elért rend kívüli fényes eredményt, különösen azt, hogy rövid idő alatt a tagok száma megkétszereződött. Ezután megejtette a közgyűlés a tisztújítást. Kállai Márkné egyesületi tag indítványára-a közgyűlés az elöljáróságot egyhangú lelkesedéssel három évre újra megválasztotta. Elnök özvegy Holtzer Jakabné, alelnök özvegy Pollók Lajos dr.-né ós Kiss Mónié, nőegyasületi. pénztáros Vajda Sándorné, árvaalapi pénztáros özvegy Patzauer Miksáné, árvaalapi ellenőr Özvegy Biedl Adolfné, ügyész Barta Dezső dr. lett. Az özvegy Szabó Jakabné elköltözésével megüresedett nőegyesületi ellenőri állásra a közgyűlés szavazattöbbséggel Benedikt Ferencnél választotta meg. A választmány tagjai közé egyhangú választással bekerültek: Berger Mérné, Fellegi Lajosné, bástyái Holtzer Aladárné, Moreno Károlyné és Szécsi Ödönné. Számvizsgáló-bizottsági tagok lettek: Kállai Márkné, Kun Bertalanná, Pártos Simonná dr.-né, Rózsa Mibályné, Ungár Benőné, özvegy Várnay Lipótné, Winkler Mónié ós May Gyula. Özvegy Pollák Lajosné dr.-né az elöljáróság nevében (köszönetet mondott ezután a közgyűlésnek azért a megtisztelő bizalmáért, amellyel az elöljáróság tagjait egyhangú lelkesedéssel megválasztotta. ígéri, hogy az elöljáróság főtörekyése nnint eddig, a jövőben is az egyesület felvirágoztatása és a szegények nyomorának hathatós enyhítése lesz. A közgyűlés elhatározta, hogy ez idén a háborús viszonyokra való tekintettel nem rendez semmiféle mulatságot, hanem a szükséges összeget gyűjtés utján teremti elő. Barta Dezső dr. ügyész indítványára az egyesületi tagok küldöttségileg keresték föl a betegen fekvő elnököt, özvegy Holtzer Jakahnét, hogy őt a lelkes megválasztásáról élőszóval értesitsék és ebből az alkalomhói üdvözöljék. — A fogadalmi templom bizottság ülése. A szegedi fogadalmi templom-bizottság kedden délelőtt tizenegy órára hirdetett ülését délután öt órára halasztották, mert délelőtt Hazai Samu báró honvédelmi miniszter Lázár György dr. polgármesterrel értekezik a tüzérlaktanya ügyében. — A szegedi Vörös Kereszt akciója. A Szegedi Vörös Kereszt Egyesület háború esetére 12 súlyos sebesült részére kórházat rendezett be a Szeged vasúti állomáson, hol a betegeket a sajátjából látja el élelemmel; köz- és magán épül etekben eddig 1257 megsebesített harcos kórházi ápolással biztosította, végül egy 200 ágyas tábori egészségügyi osztagot szervezett, melyet Worzikovsziky Károlyné elnök vezetésével 40 szegedi úrnő lát el s gondoz a harcvonal közvetlen közelében s ennek a. fölszereléséhez 5000 koronával járult. Ápolónői tanfolyamot is szervezett, a melyen Turcsányi Imre dr., Illés Imre dr. és Szmollény Nándor tartottak előadásokat. Az elméleti előadásokat Illés Imre dr. törzsorvos egészítette ki a gyakorlati teendőkkel s általán Illés Imre dr. törzsorvos oly kiváló munkásságot ifiejtett ki az ápolónői tanfolyam körül, hogy a vörös kereszt egyesület legmélyebb háláját tolmácsolta eredményes buzgalmáért. A szombati elnöki ülésen a Szegedi Vörös Kereszt Egyesület 100 koronát utalt ki avtováci katonáink karácsonyi megseegitésére. A cisapatkórházi ápolónői tanfolyamion résztvett úrhölgyek ápolónői (tanfolyamon) bizonyítványt kapnák, mely most készül. A szombati ülésen Worzikovszky Károlyné, Veress Károly elnökök, Horváth Lajosné alelnök, Vészits Lajosné, Szmollény Nándor, Illés Imre dr. ós Somogyi Szilveszter dr. vettek részt. — Szegedi orvosok közgyűlése. A szegedi orvos-egyesület csütörtökön este hat órakor tartja a Kass-Vigadóban közgyűlését. . •' — Háziipari vásár. A Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület, amely az utóbbi években a délvidék háziiparának fejlesztéséért elismerésre méltó és már eddig is szép eredménnyel járó munkásságot fejt ki háziipari vásárt rendezett az Iparmüvszeti Múzeum. I. emeleti dísztermiében. A vásárt pénteken délben nyitotta meg előkelő közönség jelenlétében bárói Dániel Ernőné, a DMKE lnö 1 gy bizottságának elnöke, akit mint házigazda Badisics Jenő, a muzeum igazgatója fogaid ott. A vásáron a magyar háziipar művészi értékű termékei kerülnek eladásra. Hatalmas gyűjtemény nyel van képviselve az Izabella főhercegnő védnöksége alatt álló pozsonyi háziipari egyesület, amelynek remek hímzései, népies motívumokkal ötletesen diszitett teritői, retiiküljei, stb., nagy tetszést arattak. Szécsénné Nagy Etelka viert csipkéi régi ismerősei a hölgy közönségnek. Az idén is feltűnnek finomiságukkal és tökéletes kivitelükkel, aminek révén a külföldről belhozott csipkéket értékben messze túlszárnyalják, A Szontágh nővéreknek sdkszor dicsért esetneki csipkéi is szép kollekcióval vannak képviselve. A délvidék specialitása, a szin gazdag torontáli szőttesek, kellemes harmóniában sorakoznak a. terem falain. A vásár feltűnő újdonságai a DMKE szegődi központi háziipari telepén Nagy Ida. vezetésével és tervei szerint készült gyöngy ruhadliszek. A DMKE érdeme, hogy ezt az uj liáziipart, amelj Franciaországban tízezreknek ad kenyeret, nálunk meghonosította. A szegedi telep rövid fennállása óta gyönyörű eredményeket ért el, aminek a vásáron bemutatott szebbnél szebb gyöngyhorgolással készült holmik: gallérok, sálok, teljes kész ruhadiszek, hiúzok, plaszt ironok stb., legmiegyőzőbb bizonyítékai. Igazán kívánatos, hogy a magyar divattárukereskedők ezt a kulturális ós gazdasági szempontból egyaránt fontos ügyét melegen felkarolják ós a DMKE törekvéseit támogassák. Nagy Ida szegedi tanít ványai közül nagy tetszést arattak a gyöngymunkával: Faragóné Gseh Erzsi, Szécsi Mariska, Erzsi, Kamoesay Ida, Nagy Margit, Zsiros Róza, Merle Erzsi és még többen. — A szegedi kereskedők gyűlése. A szegedi kereskedők egyesülete vasárnap délután rendkívüli ülést tartott. Az ülésen javarészben .megválasztották a régi tisztikart, amely után Kormányos Benő dr. előadást tartott az uj adóreformról. Az előadást rövid vita követte, amely után elhatározták, hogy az egyesületben a tél folyamán kereskedelmi és gazdasági ügyekről fölolvasásokat rendeznek. Az egyesület Vázsonyi Vilmos dr.-t az adóreform elhalasztása érdekében inditott mozgalom sikere alkalmából a következő táviratban üdvözölte: Vázsonyi Vilmos, Budapest. Szegedi Kereskedők Egyesülete ma tartott rendkiviili közgyűlése átszellemült lelkesedéssel köszönti Nagyságodat azon alkalomból, hogy a küszöbön levő uj adóteher életrekeltét hazánk agonizáló kereskedelme'és ipara érdekében megállítani méltóztatott. Fegyvertársai iránt is bizalommal eltelve vagyunk hazafias üdvözlettel Lövész, elnök. i Az egyesület titkárául megválasztották Pásztor József szerkesztőt. — Népszerű műszaki előadások. Vasárnap, december 15-én rendezte a szegedi Mlérnök ós Épitészegycsület második népszerű műszaki előadását, melyen Jeseh László fölsőipariskolai tanár a városháza közgyűlési termében diszies és nagyszámú közönség előtt a magas feszültségű áramaikat mutatta be. A közönség az előadást nagy érdeklődéssel hallgatta ós az előadónak szép kísérleteit több ízben tapssiaíl honorálta. Különösen szépek voltak a kísérletek, melyeikben a magas feszültségű áramok világító hatásait látta a közönség. Január folyamán ujabb előadás lesz, melyen Clementis László felső ipariskolai tanár a gőzgép történetét fogja elő-