Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)

1912-12-17 / 107. szám

Szersesztőség Kárász-utca 9. Nappali-telefon: 305. Éjjeli-telefon: 10-83. Előfizetési ár Szegeden egész évre . K 24-— félévre.... K 12-— negyedévre K 6-— egy hónapra K 2 — Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K2S-— félévre.... K 14 — negyedévre K T— egy hónapra K 2 40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9 Kiadóhivatali-telefon: 305. Kiadó telefonja: 81. Szeded, !S!2 !. évfolyam 107. szám. Kedd, december 17. A választások. A vasárnap lefolyt törvényhatósági bizottsági tagválasztásoknak több értékes tanulságuk van, amelyek megállapítása nélkül nem lehet elmenni ezek mellett a szenzációs eredményű választások mellett. Amennyire igaz, hogy a jelöltek személye és a kampányba belejátszó motivumok a legfinomabb mérlegelést és a legéberebb tárgyilagosságot igénylik, annyira bizonyos, hogy ezek körül a kérdések körül nem lehet, nem szabad tojástáncot járni, itt csak az éles bonckés és a szigorú, az őszinte, a gyors diagnózis segithet valamit. Az első kerületben két mandátumért három jelölt küzdött: Nagy Aladár dr., a törvényszék elnöke, Turcsányi Imre dr., az állami gyermekmenhely igazgatója és Vékes Bertalan, a Kereskedelmi és Iparkamara jegyzője. Nagy Aladár dr. az első kerület domináló pártjának, a nemzeti munkapártnak is jelöltje volt. Ez a politikai hátvéd, nagy képzettsége szinte kikészítették számára az utat a közgyűlésbe, amelyben egyik legelső hely illeti meg állásánál fogva is. És megtörtént az a szinte páratlanul álló eset, hogy a törvényszék elnöke a kereskedelmi és iparkamara egyik kisállásu tisztviselőjével szemben a törvényhatósági bizottsági tagválasztáson hihetetlen és megdöbbentő kisebbségben maradt. Miért történt ez és van-e része a törvényszék elnökének abban, hogy ilyen bukás részesévé vált? Ellenjelöltjének pozíciója, képzettsége összehasonlithatlanul kisebb, mert Turcsányi — akit a munkapárt is jelölt — nem volt ellenfele Nagy Aladárnak. Talán szervezetlen volt a pártja, nem agitált, nem rendezett be rendszeresen munkálkodó pártirodát? Mindez valószínű, hiszen még Nagy Aladár-féle szavazó-cédulák se voltak. De akkor miért fogadta el vagy tűrte a jelölést? Ha a jövő ködfátyola mögött a valósziniitlenségek meredekei rémedeznek felém, nekimehetek a küzdelemnek: én, te, ő, de a törvényszék elnöke csak akkor, ha minden emberi számitás szerint nyugodt lélekkel hiheti, hogy a küzdelemből az első sorban győzők között fog kikerülni. Ha kalkulálok, nem hihetem másként, minthogy Nagy Aladár nagyon is biztos volt a dolgában, ami őt majdnem olyan rossz taktikusnak tünteti föl, mint amilyen jó biró. Miben bizhatott? Hogy mögötte áll a biróság és Szeged nagy tisztviselői kara. Mögötte állt a munkapárt, hiszen az jelölte is, ha pikáns és kényes szóváltás után is. Táborában hihette a birói tábornak azt a véghetetlen tiszteletét, amely példaszerű hivatali munkássága, hozzáférhetetlen életmódja jutalomkép méltán övezi a magyar birói kart. Táborában hihette az ügyvédeknek, az orvosoknak egy részét, akik között bizonyára akadnak, akik még titokban is szívesen stréberkednek és sokkal többen olyanok is, akiket meggyőződés vezet, amikor nevét az urnába dobják. Táborában hihette mindezeket és ugy kellene is lenni, hogy mindezek megtegyék kötelességüket, amikor arról van szó, hogy bukjon-e vagy győzzön a törvényszék elnöke a bizottsági tagválasztáson. És máskép történt. Nagy Aladár szavazói elmaradtak, elmaradt a biróság, a hivatalnoksereg, az ügyvédek, az orvosok, a munkapárt szinét vesztette erre a napra a birói talár makulátlan fénye és csak a katolikus kör jött el szavazni. Hibáztatjuk tehát Nagy Aladárt, amiért végzetesen téves társadalmi politikájával megbuktatta a tegnapi választáson a törvényszék elnökét. Nagy Aladárt oda lehetett adni ennek az eshetőségnek, ma már csúfos bukásnak, az állását nem. Hibáztatjuk Nagy Aladárt, amiért birói talárjában a katolikus kör élére állt, ami bukásának egyetlen és kizárólagos oka volt. Vétkes dolgot követnénk el, ha e sorok mögött a felekezti elfogultságnak bármi fajHitel. Irta: Molnár Ferenc. (Színhely: a Budapesti Általános BuggerBank M. Sz. hivatalos helyisége, amely valamikor kocsma volt s amelyben még most. is elmúlt gulyások illata leng. A háttériben zöklvirágos IGAZGATÓ felirásu tábla, közepén pedig zsírfoltos környékü kilincs látható. — Személyek: az Igazgató, 40—45 éves, kissé kanosai ur. A Pénztáros, piros nyakkendőiben. A Szolga, tagbaszakadt óriás, aki négy éven át „raurszsmejszev" volt a Trieszti Nőnél. Az Áldozat, kopott, sovány, kishivatalnok, könyvelő egy többször leégett ós néhányszor felrobbant kültelki vegyészeti gyárban. Napsugaras tavaszi délelőtt.) A pénztáros. Nix iz nyusz. A pénztáros. Bocsánat. Almát sütök. Az igazgató. Ez egy jó eszme. (A szolgához.) Imre, hozzon nekem is két szép almát. Itt egy hatos. A szolga. Igenis. (Indul.) Az, igazgató. Hopp, hopp! Imre jöjjön vissza. Nézze, itt van az a rossz korona, amivell tegnap becsaptak. Próbálja inkább ezt elsütni az üzletben. A szolga. Csak tessék ideadni. Csak tessék rám bizni. (Indul.) Az igazgató. Hopp. liopp! Imre, hát a hatosomat nem adja vissza? A szolga. Miféle hatost? Az igazgató. Amit most adtam. Ez már igazán szemtelenség, letagadni. A szolga. Nékem tetszttt adni? Az igazgató. No még ... Kvassai ur, nem adtam neki egy hatost? A pénztáros. Igen, én is láttam. Az igazgató. Becsületszavamra mondom. A szolga. Hát akkor itt a hatosa. De bizony isten nem emlékszem rá, hogy adott volna. (Almáért megy.) Az igazgató (angolul). Vatiznyusz? A pénztáros. Nix is nyusz. (Hosszas szünet.) Az iguzgató. Mi van azzal a Hermannal? A pénztáros. Most kell neki jönni. (Az igazgató kiáll az ajtóba és sütkérezik a napon. Arra megy egy ur és köszön neki.) Az igazgató (az üveg mögött). Akaszd fel magad. A szolga (visszajön). Itt az alma. A koronát visszaadom. Nem tudtam elsütni. Kapok hat krajcárt. (A pénztároshoz.) Kérem, jön a Hermann. Itt a hamis korona. Azí igazgató. Jön? Mindenki a fedélzetre ! (Beszalad a tapétaajtos szobába. A pénztáros hamar eldugja az almát és a kasszához ugrik. A könyvelő zsebreteszi a kést, melylyel körmeit tisztogatta. A szolga a fogas mellé ül.) Az áldozat (belép). Jónapot ikivánok. A pénztáros (írások közt kaparászva). ... pot. Az áldozat. Kérem, Litschauer igazgató urat keresem. A szolga. Kérem a kabátját. (Lehúzza róla a kabátot, olyan módon, mintha kifosztaná. A kabátot egy szempillantással husz forintra becsüli. A kalapba belenéz. A nikkelfejü boton eziistpróbát keres.) Az igazgató (kijön). Kérem Kvassai ur, legyen szíves ezt a tőketörlesztést... áh! Hermán ur! Van szerencsém. Az áldozat. Jónapot, igazgató ur. Nos? Az igazgató. Hát kérem, az igazgatóság tegnap tartott ülésén megszavazta önnek a báromszáz koronát. Az áldozat. Istenem ... végre! (Elsápad az örömtől.) Az igazgató. Alá fog irni néhány nyomtatványt és azzal megkapja a pénzt. Az áldozat. Mindent aláírok. Tetszik tudni, kis fiunk született és annak kell. Borzasztó sok kiadás van egy ilyen gyerekkel. Hát kapok háromszáz koronát... A szolga. Na nem az egészet. Az áldozat. Tessék?