Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)

1912-12-03 / 95. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Nappali-telefon: 305. Éjjeli-telefon: 10-83. Előfizetési ár Szegeden egész évre . K 24-— félévre.... K 12 — negyedévre K 6-— egy hónapra K 2'— Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28-— félévre.... K 14 — negyedévre K 7'— egy hónapra K 2 40 Egyes szám ára 10 fillér. K l a d ó [b 1 vfaT a|l Kárász-utca NI Kiadóhivatali-teIefon(:S7305. Kiadó'telefonja!: 81. Szeged, 1912. 1. évfolyam 95. szám. Kedd, december 3. Nemzetiségi siralmak. A Ház legutóbbi ülésein régi siralmaikat hígították föl a nemzetiségi képviselők és ezeknek a beszédeknek,ma, amikor az elsimulni nehezen tudó külpolitikai bonyodalmak kapcsán minden bizonnyal ujult erővel fog fölszinre tódulni a nemzetiségi kérdés, különösenbb jelentőségük van. Kétségtelen, hogy a helyzeten sokat ront az ellenzék gyűlölettől izzó állásfoglalása, amelynél — szomorú — mindig az a legfőbb cél domborodik ki: a kormánnyal és a többséggel szembehelyezkedni. Igy talál legtöbbször helytelen értelmezést az állami és nemzeti politika és ami vele egy portán lakó szomszéd: a nemzetiségi politika. Jól tudjuk, hogy politikusok és ujságirók sokat összetévesztik, egymással sokszor élesen szembeállítják a magyarság állami és nemzeti politikáját. A miniszterelnök legutóbbi beszédében kezébe vette az aranyábécét s gyakorlati példákkal tette szemlélhetővé, hogy nincs más jó nemzeti politika, csak az, amely az állam erejét fokozza, hatalmát gyarapitja, az állami szervek zavartalan funkcionálását intézményekkel biztositja. És nincs jó állami politika, csak az, amely a nemzeti érzés kiapadhatatlan kutjából merit, amely nemcsak a nemzet fenmaradását, de kulturális és nyelvbeli hóditásait is szolgálja és munkálja. Öröm, hogy Lukács László mily beiKelet és Nyugat. Irta: Adechi Kinnosuke. Japán első nemzetközi uszóversenyének napja fölvirradt. Amerika, Anglia, Franciaország, Németország/India, sőt Ausztrália is képviselve volt a verseny résztvevői között. Egész Japán lázban égett és nem a legkevésbé a mi családunk. Shizno, a bátyám, szintén a versenyzők között volt és mi remegtünk az izgalomtól arra a gondolatra, vájjon sikerül-e majd neki, aki hosszú évek óta minden hazai versenyen fölénnyel győzött, sikerül-e majd neki a sok idegen elől is elvinni a dicsőség pálmáját. Miss Toyo, aki ugyan nem tartozott szorosan a famíliánkhoz, napok óta imádkozott Shizno sikeréért. Szerinte a japán zászló becsülete a bátyám kezében volt. Korán kint voltunk a verseny helyén, de már akkor nyüzsgött a tér az emberek sokaságától. Izgatott férfiak és fölcicomázott asszonyok hangosan vitatkozva mentek föl és alá. A bátyáim elől ment Miss Toyo-vab én utánuk. Amint elmentünk az amerikai tábor előtt, hallottam, amint valaki „a kis japán bajnok"-ról beszélt. Odafigyeltem. — Nézd, Jim, ott megy, — súgta valaki elég hangosan ahhoz, hogy én meghalljam. ";lven izmos! Komoly ellenfélnek látszik. JVl"'' t— „ c°se félj, öregem, — hangzott — Ezr ^v, só harmóniába, mily szerves kapcsolatba tudja hozni egymással az állami és nemzeti szempontokat. A két fogalom az ő fölfogásában és cselekedeteiben összeforrott. Az ő fölfogása és programja kényes kérdésekről (teszem azt a nemzetiségi és a horvát problémáról), oly józan, okos, természetes, az állami és nemzeti szempontnak oly egyformán megfelelő, hogy mindenfelé csak megnyugvást kelt, csillapit, keserűségeket elmulaszt és sebeket gyógyit. A magyar politika két fájdalmas sebe, a nemzetiségekhez való viszonyunk és a horvátok magatartásának dolga megenyhül és elveszti lázas hőfokát, ha ő veszi kezelése alá. Keserűnek és igazságtalannak tartja a román képviselők kifakadásait; ám örül neki, hogy ők tárják föl nyíltan panaszaikat és gondjaikat, ahová az ország minden dolga tartozik: a képviselőházban. Perbe száll velük, a magyar nemzet igazát nem hagyja, ám polémiája nem önt olajat a tűzre, a nemzteiségi képviselők érzékenységét nem bántja. Nem levágni, meggyőzni akarja őket, válaszol kifogásaikra, a való tények világításában mutatja be fölhozott sérelmeiket s pontról-pontra bebizonyítja, hogy a kormány minden jogos és igazságos panaszt megviszgál és megorvosol. A sérelmeket, amelyeket az agitátorok szeretnének általánosítani s ugy tüntetni föl, mintha az elnyomásnak rendszere nehezednék népükre: leszállítja a egy halk, barátságos nevetés — több viz lesz közöttünk, mint amennyit ez a kis ember meg tud inni, ha akármilyen öreg lesz is. Megnéztem azt, aki nevetett. Óriás, legalább hat láb magas, erőteljes férfi volt. Olyan jóságos, őszinte gyermekarca volt, hogy akaratiamul rámosolyogtam. Négy kilométeres verseny volt Wada Beachtól az Awaji szigetig és vissza. A bátyám elsőrangú uszó volt ,és mindenki föltétlenül bizott benne. És ekkor mégis — nem tudom, miért — nyugtalan voltam. Talán az az amerikai óriás ijesztett ugy meg? De hiszen ez nevetséges volt. Pont három órakor lövés hallatszott és a verseny megkezdődött. Az ég ragyogóan kék volt, a tenger pedig pompás, szines képet mutatott a sok zászlós csónak, motor és vitorláshajótól. Shizno tisztafehér dresszben volt és messziről kivilágított a többiek közül. A startnál iminden rendben ment. Pár percnyi feszült figyelem után Miss Toyo fölkiáltott: — Ugy-e megmondtam! Már ő vezet. Mindenki Miss Toyo felé fordult és sokan megértően mosolyogtak. A leány piros volt az izgalomtól és tágranyilt szemekkel kisérte Shizno minden mozdulatát. — A japán bajnok menyasszonya, — mondták az emberek egymásnak és barátságosan nézték a szép fiatal leányt. — Nézzék, nézzék, milyen előnye van már, — mondta Miss Toyo megint. „nemzeti" sérelmek magas paripájáról és annak tünteti föl, a mi valójában: a közigazgatás hibáinak és fogyatékosságának, amely egyformán érhet imagyart, tótot, románt, szerbet, ruthént. Közös szenvedések ezek, segiteni kell rajtuk, nem a nemzeti politika céljait sokszor kijátszó és paralizáló nemzetiségi autonómiának kiszélesítésével, hanem az adminisztráció gyökeres reformjával. A közigazgatás „vis inertiae"-je igen nagy. Nemcsak az adózó polgárok, a kisemberek érzik tétlenségének és tehetetlenségének hátrányait, de maga a kormány is. A kormány legjobb szándéka, intézkedése, parancsa holt pontra jut olykor, a közigazgatási szervek kényelemszeretete, vagy lappangó ellentállása folytán. Ezen a nagy bajon, az ország érdekében segiteni kell. Nem normális dolog az, ha az államtestben a vérkeringés nem zavartalan; ha a sziv által szabályosan kilökött vérhullámok nem jutnak el az érhálózat legtávolabbi pontjára. Vannak oly vérkeringési zavarok, főleg államok életében, amelyeknék nem a sziv megbetegedése az oka, hanem a végtagok használhatatlansága. Amiket Vajda-Vojvoda Sándor képviselőházi beszédében oly nyájas célzattal hozott föl, hogy a magyar-román egymásrautaltság órájában, a két szövetséges nép érzése közt ürt támasszon: hidegen, nyugodtan, fölényesen megfelelt MagyarValóban, a bátyám jó darabbal elhagyta volt a többieket. Én kissé nyugtalan voltam. Shizno roppant idegesnek látszott, de Miss Toyo szemei ragyogtak a büszkeségtől és diadaltól. Néztem az amerikait. Egészen a szélső baloldalon volt. Még tisztán látszott nemzetiszínű dressze. A többiektől eltérően nyugodtan, hosszú, kimért tempókban úszott. Szép látvány volt. Amint megfigyeltem, önkénytelenül, talán a saját megnyugtatásomra suttogtam: — Nem, nem fogja legyőzni Shiznot. Az úszók elérték az Awaji-szigetet, megkerülték és indultak visszafelé. Negyvennyolcan indultak, akkor már csak tizenegyen voltak. A többiek vagy imár fölkéredzkedtek az őket követő csónakok egyikébe, vagy pedig olyan messzi elmaradtak, hogy már nem kerültek számitásba. A bátyám mindég elől volt. Különben ezt nem igy szokta, rendesen előre engedett valakit és ugy hagyta megint el. Az amerikai a harmadik volt. Kettőjük között, közvetlen a bátyám mögött egy awaji-szigeti halászlegény úszott. Attól nem féltünk, azt ismertük, tudtuk, hogy mit tud. De az az idegen, a za flegmatikus, nyugodt amerikai, az megdobogtatta a szivemet. És Miss Toyo szivét sem kevésbé, hogy mit tud. De az az idegen, az a flegmaóriást, — mormogta, az ajkát harapdálva. Ebben a pillanatban az amerikai elérte és el-