Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)

1912-12-13 / 104. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Előfizetési ár Szegeden Előfizetési ár vidéken Kiadóhivatal Kárász-utca 9 ..... egész évre . K24-— félévre.... K 12-egész évre . K28 — félévre.... K 14-— ..... Nappali-telefon: 305. negyedévre K 6'— egy hónapra K 2'— negyedévre K 7-— egy hónapra K 2*40 Kiadóhivatali-telefon: 305. Éjjeli-telefon: 10-83. Egyes szám ára 10 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Kiadó telefonja: 81. Szeged, 1912. I. évfolyam 104. szám. Péntek, december 13. Hadik utja. Hadik János grófnak nincs szerencséje főrendiházi szereplésével. Minden akciója balul sül el: vagy visszacsap, vag^y viszszaveretik. Igy járt a főrendiház nevezetes véderővitájában, igy járt a miniszterelnök ellen való vad személyeskedésben, s igy járt végül a főrendiháznak bizottsági ülésében is, amelyen egyebek közt az utóbbi hetek két legtöbbet vitatott törvényjavaslatát: a kivételes intézkedésekről és a parlamenti őrségről szólót készítették elő és fogadták el a plenáris tárgyalásra. Az ellenzék tudvalevően mindenféle ürügyek alatt távol tartja ma gát a képviselőház tanácskozásaitól. Nincs áz a veszély, nincs az a baj és válság, mely, még ha valóban fenyegetne is, rábírhatná őket, hogy a parlamentben megjelenjenek. Ezt ők hazafiságnak, alkotmányvédelemnek, elvi tüntetésnek s más e félének hirdetik. Hadik Jánós gróf nemcsak saját példájával, hanem kimondott szóval is bevallotta e módszer kudarcát és elitélte az ellenzéknek ezt a politikáját, A bevallás abban van, hogy eddigelé „nem sikerült a törvénygyártásnak ezt a módját megakadályozni". Az elitélés pedig abban van, hogy „kötelességének tartja a javaslatokhoz hozzászólani s ezzel legalább megkísérelni" azoknak módosítását. íme, Hadik gróf ellenzéki kötelességének tartja hozzászólani olyan javaslatokhoz, amelyek ellen kifogása van. És ha Hadik grófnak kötelessége ez a főrendiházban, akkor még inkább kötelessége ez az ellenzéknek a képviselőházban, amely a törvényalkotás első retortája, s mely a megjavításnak első és természetes fóruma. E bizonyára nem szándékolt önkéntelen elitélésén kivül azonban maga Hadik sem teljesítette kötelességét. Mert nem megjavítani, hanem elrontani akarta a törvényjavaslatot. Vissza akarta állítni annak régi, koalíciós formáját s erre nézve tett javaslatot. Közben pedig védeni próbálta volt minisztereit és jelenlegi vezéreit. És e ponton érte őt a második kudarc. Mert Hadik gróf addig feszegette a dolgokat, a mig megint eszébe juttattak valamit neki is, az ellenzéknek is, A gróf újra előhozakodott azzal a naiv és közhitelt már nem találó mesével, amelyre volt miniszterei is bágyadt és óvatos célzásocskákat eregettek, hogy az ő kivételes javaslatuk nem tetszett — Bécsnek. De a rossz emlékezetet itt is utóiérte az — emlékeztető! — Az urak részben a kellő határon túlmenő, részben a szükséges intézkedések nélkül való, tehát hibás és hiányos javaslatot készítettek. Bizonyos tekintetben túlsók volt benne, más szempontból meg tulkevés és hiányzott belőle a legfontosabb: a hadi előkészületek preventiv biztosítása. Ezekért küldték vissza a mértékadó körök a törvényjavaslat tervezetét, amelyet aztán a volt koalíciós kormány ki is egészített. Vagyis, a volt koalíció „Bécs" kívánságát készségesen teljesítette. E helyreigazítás Lukács László miniszterelnök beszédéből derül ki, aki a maga szenvtelen nyugalmával hozzátette, hogy nem leleplezési szándékból, kellemetlenkedési vágyból, hanem a kormány igazának és az ország nagy érdekeinek jogos védelmében cselekedett és cselekszik. Valóban tűrhetetlen az, hogy komoly politikusok, vezéremberek gyűlöletes, vad harcot inditsanak valami ellen, mit nemcsak szükségesnek tudnak, ami nemcsak benső meggyőződésük szerint is életérdeke az országnak, hanem amit maguk is akartak, meg is csináltak, s aminek végleges parlamenti letárgyalásában csak — bukásuk akadályozta meg őket. És amikor anynyi izgatás után ezt a lázitó mérget akarják a közvélemény lelkébe lopni, s amikor a kormány nemcsak kormányérdekből, hanem a zaklatott közvélemény megnyugtatása és felvilágosítása iránt tartozó kötelességből közre adia e ravasz taktika tökéletes ellenszerét: akkor még nekik áll feljebb, s a csendes beismerés helyett még ők merészelnek vádaskodni hivatalos „titok" közlése cimén. És amig ezen panaszkodnak, ujabb „hivatalos titok" közlésére nógatják a kormányt. Nos, a választ meg is kapták. S Hadik János gróf, a főrendiházba előretolt csatár, dologbeli tévedéseinek cáfolatán kivül elérte azt, hogy — végezetül semmire sem emlékezett. Visszavonult a valóság ereje előtt azzal, hogy „ő ezekről a dolgokról akkor sem tudott, s ma sem tud". Pisztolypárbaj. Irta: Kanizsai Ferenc. (Folytatás.) Éjfél. Öt óra multán kezembe nyomják a pisztolyt. Öt és fél óra múlva ágyamba fektetnek és lepedővel letakarnak, — addig is, mig a szomszédból áthozzák a ravatalt. Tűrhetetlen ez a várakozás. A halálraítéltnek van reménye, hogy az akasztófa alatt, az utolsó percben, fehér kendőt lobogtatnak felé: megjött a kegyelem. Miért épen én vagyok az a boldogtalan, kinek ez a remény sem adatott meg? És ha megtréfálnám Viski Ferkót, akit a végzet reám küldött, hogy párbajban kivégezzen? Ha most fejbelőnóm magam? A sors, azt hiszem, ki volna elégitve, hiszen — oh hol jár az eszem?! nem az itt a fődolog, hogy párbajozzam, hogy Viski Ferkótól golyót fogadjak a szivembe; a lényeg, a fődolog az, hogy ... Alszik az egész ház. öt órakor idejönnek a segédeim. Holtan találnak. Mert én most fejbelövöm magam. Ez a revolver pompás szerszám. Egy dühös férj kezéből 'csavartam ki. Akkor megakadályoztam ezt a kitűnő fegyvert hivatása teljesítésében; most magam segitek neki. Így. Meg van töltve. Nagyon okosan cselekszem. Erőszakos vagy démon. Hiába hajolsz át a vállam fölött! Nem jársz tul az eszemen: mégsem esem el párbajban. Azért sem. De mielőtt megrántom a ravaszt, egy hajtásra kiiszom ezt a fél üveg konyakot... Megjön az eszem, határozottan meg. Ez a konyak ötletessé tesz. Nézd, hogy is mondtam? igen. Tehát, nem abban áll a lényeg, hogy elesem a párbajban. Ez nem tartozik a jóslathoz. Koporsóba kerülhetek én ugy is, ha fejbelövöm magam. Semmi kedvem ahhoz, hogy hajnalig vitatkozzam veled, démon. Csikorgathatod a fogadat szégyenletedben, mert ime, figyelj csak..és ezt jól jegyezd meg a „jövőben" elkövetendő eseteidnél,... ne csinálj ilyen bambaságokat... Azért sem párbajozom! Öngyilkos leszek. Neked ez is tetszik? Hát téged nermlehet felbőszíteni?! Oly sürgős neked, hogy íejbelő.ijem magamat? Nohát, csak azért sem. Most visszateszem az asztalra a revolvert. Van időm. Ha unatkozol, kérlek, elszívhatsz egy szivart. Adj egyet nekem is. Találsz a dohányzó-asztalon néhányat. Kedélyes fickó vagy! Szivar helyett viszszaadod kezembe a revolvert és sziveskedel a halántékomhoz emelni. Ne babrálj az ujjaimmal. A körmödre koppintok! Hohó, — velem nem lehet kukoricázni. Mondok valamit. Ez tréfás dolog és ettől csakugyan elönthet az epe. Nézd csakr kis öreg: Ha szőrszálhasogató akarnék lenni, — ejnye, de kitűnő volt ez a konyak... igen, ha szőrszálhasogató akarnék lenni, mondhatnám azt is, hogy nem az a lényeg, hogy párbajban elessem, sőt az sem, hogy öngyilkos legyek. Egyáltalában pedig nem, hogy meghaljak. Nem. Mert a jóslat lényege — fogódzkodjál meg, kis öreg, — mindössze az, hogy — koporsóban kell feküdnöm. Mit méltóztatik vélni? Hogy ez a halál? Ohó! Ha akarom, elevenen belemászom a koporsóba, ott egy kicsit heverők, — aztán fölkelek és — kvittek vagyunk a jóslattal. Valóban, kis öreg, meg fogsz pukkadni, mert most csöngetek az inasomnak és nem telik bele félóra: a ravatal itt lesz a szobámban és belefekszem a koporsóba. Jó, jó. Magam is tudtam, hogy csak tréfa. De megteszem, mert tréfás kedvemben vagyok! Ne bámészkodjatok! Senkinek semmi hozzá! Nem fizettem-e meg bőségesen a ravatalt, a koporsót, a diszitésdket — és a munkát, hogy éjfélután előhajtattalak benneteket a csapszékből. Ihattok aztán megint, csak siessetek, legyen már kész az a ravatal. Pista, a redingotra van szükségem. Nem csikós nadrággal, hanem féketével. Öltöztess.