Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)

1912-12-01 / 94. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Előfizetési ár Szegeden Előfizetési ár vidéken K i a d ó h i v ajt a 1 Kárász-utca egész évre . K24-- félévre.... K 12egész évre . K28-— félévre.... K 14 — zstmwm " Nappali-telefon: 305. negyedévre K 6-— egy hónapra K 2-— negyedévre K T— egy hónapra K 2-40 HÜ Kiadóhivatali-telefon(: [305. $ Éjjeli-telefon: 10-83. Egyes szám ára 10 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Kiadó telefonja!: J81. Szeged, 1912. I. évfolyam 94. szám. Vasárnap, december I. Návay. A többség győzött. Amint láttuk, az ellenzék tagjai egyenként besurrannak a képviselőházba és ott pálcát törnek azok taktikája fölött, akik még kivtil vannak. Giesswein nem mert — a többség ellen támadni és nem merte védelmezni hitsorsosait a kisebbségben, akik közül az nap már csak tizennégyen apostoloskodtak a szabadéi viiséghez cimzett néppárti klubban. Igaz, bogy a külföldről visszaérkező Justh Gyula, akivel az ellenzék példás elernyedését a háborús időkre való tekintettel, .szikratávíró utján közölték, még az állomásról Budapestre rendelte Kossuth, Zichy és Károlyi összes párthiveit, mire Lengyei Zoltán megjelent a Házban, elfogadta a költségvetést és megtagadott minden közösséget az ellenzék álháborusdijával. Á mai ülésen Lukács mondott nagyérdekességü beszédet, ismételten hangsúlyozva. hogy az ellenzék ne azokon az ajtókon igyekezzék a Házba jönni, amelyek zárva vannak előtte, hanem azokon, amelyek nyitva vannak. Ma bizonyosabbra vesszük, mint bármikor, hogy ez be fog következni. Návay Lajos tegnapi beszéde ugyanis végkép meggyőzhette a közvéleményt arról, hogy az ellenzék szegényes fegyvertárában mennyi a szivárványszerü utópia. Újra és újra megkísérelték a köztudatba dobni, hogy a munkapárt bomlás előtt áll és az állítólagos disszidensek veMária álmai. Irta: Révész Béla. Nyugtalan tavaszesti napsugarak kévésen ráfeküdtek a szobára és sárga, fáradt volt Lina néni, aki elhallgatott és a többiek is, akik a bolondos anyókát hallgatták. Zsigmond rádült Mária mellére és göndör, fekete fejét engedelmesen átnyújtotta a vézna leánynak. Csönd volt, hirtelen keletkezett furcsa csönd, Mária vékony ujjai lassú cirógatással játszadoztak Zsigmond hajával. Mária ráhajolt a legény fejére, megdörzsölte az arcával és megbámulta a kincses fürtöket. Mária arca hirtelen lesiklott Zsigmond fejéről, a tekintetét ráemelte a legény arcára és belenézett a szemébe: — Zsiga, te kopaszodsz ... A legény dühös grimace-t vágott, a leányok nevettek, vidámodtak és kacagtak akkor is. amikor Lina néni u.ira beszélt. Az öregasszony kaszált a kezeivel, jártatta az arca előtt, a keszkenőjéhez kapkodott, jobbra-balra igazgatta a fején. Száraz hangiát átfutotta az izgalom és kicsengett, megszakadt a szava, amikor mondta: — Gyula szép ember volt és jó volt... ugy szeretett engem ... Amikor Gyula hazajött a munkából, mindig megcsókolt engem... Azt mondta, hogy én vagyok a mindene, az élete, boldogsága ... Gyula mondta, hogy a mig én élek, nem házasodik meg soha... és velem akar élni, csak velem... Jaj, az börzére hol Kabos, hol Návay volt. És most a klasszikus vágású Návay elfogulatlanul, bátran és nyilt lélekkel megforgatta vizsgáló műszereit a parlamenti helyzet tagozataiban. Nem kerülgette, inkább kereste a kényes, fájós helyeket, hogy rájuk és beléjük világítson, a sebek természetét föltárja, a róluk keringő vagy terjesztett képtelen ráfogásokat szétszórja illetékes és avatott tekintély gyanánt. Kritikai módszere a személyes vonatkozásokban finom tapintatu és minden érzékenység iránt kíméletes, de a dolgok lényegében átlátszóan határozott s egyeneslelkü, keresetlenül szókimondó. Kiderült, ami egyébként bizonyos volt, hogy Návay Lajos a nemzeti munkapártnak meggyőződötten hűséges és politikájával szolidáris tagjául vallja magát, követi ugyanazon politika logikáját, melynek értelmében Andrássy Gyula gróf harmadfél éve az alkotmánypártot föloszlatta, nehogy a 67-es alapon való konszolidációval szemben kelljen ellenzékieskednie. Beszéde az igazság könyörtelen szeretetével világit rá a junius 4-iki megoldás előzményeire, arra a képtelen válságra, a melybe az ellenzéki obstrukció a magyar parlamentárizmust bele taszitotta, hogy minden rend fölboruljon, az egész alkotmányos élet fönnakadjon s az ország törvényes boldogulása lehetetlenné váljék. Kimutatja Návay, hogy Justh Gyula elnöki égisze alatt alkalmazták első izben egy rezasztó volt, amikor Gyula eltűnt... az én egyetlen fiam eltűnt... ugy, ahogy eltűnnek a csillagok ... hova tűnnek ... Terihes alkonyat szállt le a magasból, a szomorúságok, komorkodó fátyolok besurrantak a szobába, a roskadt anyóka a leányok ellen fordult és dühösen lamentált: — Tudjátok ti, mi az én fájdalmam... mit szenvedők én?... Tiz év óta nem hunyom le a szemem ... tudjátok ti, mi ez? ... Ti, akik rosszak vagytok, nem éreztek semmit ... se apátok, se anyátok ... A leányok kacagtak, de most már dölyfösen, haragosan és bántották az öregaszszonyt: . — Aztán maga különb, mint mi? ... — Maga már öreg, azért prédikál... — De azért megnyúzna bennünket... — Semmi közöm se az apámhoz, se az anyámhoz ... mit köszönjek inöki'k? ... A vad, gőgös, össze-vissza hangzavarból kisikoltott a Mária hangja: — Nem igaz ... nem igaz ... A leányok meghökkentek, megnémultak és Máriára néztek. A sovány leány összekuporodott, kicsiny gomolytestét rázta a borzongás és jajgatott: — Mért nem felejtettem el... mért nem felejtettem el... az éjszaka álmodtam az apámmal... odajött az ágyamhoz ... nagy szöges bot volt a kezében és vert engem... én megakartam csókolni... de ő vert engem ... vert, vert... A gyenge, beteg Máriát harcba hivták, nitens képviselő kizárását a Házból s intézkedtek elnökileg fegyveres karhatalomról a kizárás ellen való további renitencia esetére. Ami törvényes volt akkor, egy eset fölmerülése alkalmával, épp ugy törvényes most, tömeges rendbontó esetek rendszeres föllépésével szemközt. Különösen fontos tétele Návay beszédének az országos közhangulatra való utalás, mely a junius 4-iki eseményt hideg nugalommal vagy megértő belenyugvással fogadta. Pedig az ellenzék mindent megmozgatott, hogy a közvéleményt fölizgassa és nagy jelszavak rakétáival a tömegét elkápráztatva megtévessze. Valóban minden megtörtént a bizalmatlanság és a gyűlölet fölgerjesztésére a népben, meggyanúsítani a vezető tekintélyek hazafiságát, jóhiszeműségét, férfias becsületét, hogy a tekintélyben való hitétől igy megfosztott nemzeti közvélemény erkölcsileg szegényebbé s minden komoly szellemi erőkifejtésre, küzdelemre képtelenné váljék. Soha annyi szidalom nem röpködött Magyarországon, soha a proskribálás s a hazaárulás vádjával megbélyegzés nem grasszált nálunk akkora mértékben, mint az ellenzék lobogói alatt junius óta. De a nemzet nagy és erős közvéleménye nem volt e csúnya kampányba beugratható. A magyar közönség általán tartózkodással nézte az események folyását s ahol törvényhatóságilag megnyilatkozott, vagy a pótválasztások utján akaratát kifejezhette, ott csúf élete ráemelte a lidércei, amiről sokszor vergődő képzelettel elgondolkodott. A babonás, imádkozó leány a szivével érezte a bűnösségét és ha fojtogatta a mondanivaló, elmondta pogány társainak: — Meglátjátok, rossz végem lesz... Az apám megátkozott és az szent ember volt... Ha ő küldi rám az istent, az megbüntet engem ... Hajnal volt ilyenkor, a leányok részegek, fáradtak .és elkeseredettek voltak, kiröhögték Máriát és gúnyosan bántak vele: — Miért nem mégysz apácának ... — Az isten? ... Mit törődsz vele .... nem gondol az terád ... — Másfelé van dolga ... — Na, menj már egy kicsit imádkozni... A megkábult, italos Mária nem tudott védekezni, csak dadogott: — Te ... te ... és magára kapta a nagykendőt s dülöngélve, vánszorogva kiment a szobából, le az utcára, át a szomszédos kis kápolnába. Mária szobránál letérdelt és ájtatos nekibuzdulással motyogott, össze-viszsza imádkozott. Mária eszét elkapta a rém és ringatta a sötét képzelődések felé. Félt már az éjszakáitól, a bamaszárnyu hajnaltól, mely mikor rájuk libbent, elnyűtt leányokat pihenésre döntött. Mária kuporogva bujt meg az ágyában és sokáig — a nap is jártatta már fakó fáklyáját a lefüggönyözött ablakok előtt — nem tudott elaludni. Megnémult, elhúzódott társaitól és barátja, Zsigmond is hiába szólongatta A slemil boltos-