Délmagyarország, 1912. november (1. évfolyam, 69-93. szám)

1912-11-07 / 73. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG 1912. november 1. mán vidékről Romániába, se pedig Bácskából, vagy a Bánátból Szerbiába. A nemzetiségi értelmiségnek igen kis ezrelékét az egyéni érvényesülés átöltözteti, -— azonban a népben ilyen átvándorlási vágy, tehát az egyesülés szándékának kétségtelen, első jele, nem mutatkozik. Talán latba veendő az is, hogy a mikor a macedón Törökországból Bulgáriára nézett, a kultúrában fölfelé pillanthatott, mig a mi nemzetiségeink, a szerbek és románok e tekintetben mindenesetre lefelé nézhetnek a „fajrokonok" államaira. Lehetne még egyéb érveket fölvonultatni annak bizonyítására, hogy a nemzetiségi kérdés a volt Törökországban és nálunk sehogyse analóg; el lehetne mondani, hogy ott a nemzetiségek hóditott tartományokat formáltak, nálunk pedig az államalapítástól kezdve élnek velünk együtt; föl lehetne hozni, hogy nálunk a leghevesebb nemzetiségi mozgalmak se közelitik meg azokat az állapotokat, amelyek Törökország forrongó részét évek óta szinte állandóan fegyverben tartották. Igaz, voltakesetek a mi történelmünkben, bogy a nemzetiségek fegyvert fogtak, de ezek körülményei a balkáni helyzettel nem hasonlíthatók össze. Egyet azonban meg kell állapítani: Magyarországon nem foglalkoznak elegen és elegendő komolyan a nemzetiségi kérdéssel. Csak néhány politikus, néhány tudós és néhány ujságiró; csak ők azok, akik ezt a kétségen kivül nagy jelentőségű problémát figyelemre, kutatásra, a jövő alakulásai felől való fejtörésre méltatják. Ennek kell megváltozni. A nemzetiségi ügyet nem szabad hatalmi kérdések összecsapásának teréül átengedni. A történelem, a jog, a célszerűség nézőpontjaiból kell azt tekin„teni és intézni: az igényeket, ha alapjuk Hiába gúnyolták tiszttársai érzékeny lelke miatt: Mimi korntesz (mert annak gúnyolták) maradt, aki volt: a rajongó fantaszta, aki, miután megtépték az eszmények világában repeső szárnyait, kinosan vergődött a földön alant s vergődésében összevérezte a szivét. Pedig örömmel ment a katonasághoz. Csak azt érezte akkor, hogy egy bilincs hull le a csuklójáról: megszabadul végre atyja börtönéből. Arra nem gondolt, hogy ott újra béklyóba verhetik. Ha nem is az apja, de a viszonyok. Nem is igen gondolhatott erre, mert joggal hihette, hogy egy huszártiszt kijöhet a gázsijából, ha virslit vacsorázik és vizet iszik rája. Csakhogy ez nincs igy. Mert a huszárhadnagynak először is nem engedi meg az ezredese, hogy virslit egyék és vizet igyéK rája. Snyeffet kell neki ennie és Muinmot a hegyibe innia, mert igy kívánja a tiszti porttipé fényessége, vagy valamifajta becsület .. . igen: a tiszti rarig becsülete. Hát ez egy. Más az, hogy akkor se lenne elég a hadnagy fizetése, ha virstlivel táplálkoznék. Még akkor sem, ha levegőből élne. Mert a gázsit az utolsó krajcárig elnyeli a reprezentáció és az aranyzsinór: magának a hadnagynak nem jut belőle mit nyelnie. Hogy miért van ez igy, az nem bizonyos, de a tény maga bizonyos s a logika vastörvényeinél fogva bizonyosak a tény következményei is: aki nem tudja kifizetni az ételét, adós marad vele, mert enni muszá.i. Hát Mimi is adós maradt vele, mert Mimi sem volt csuda: a levegőből ő sem tudott jóllakni, sem az eszményeiből. Íme: ez az adósság tette másodszor rabszolgává Mimit. Még pedig egy vendéglős rabszolgájává. Ami pedig igen veszedelmes dolog, mert tartozni tartozhatik a huszártiszt akárki gazember uzsorásnak — ez divat is van, kielégíteni, ha pedig nincsen: inkább fölvilágositással, meggyőződéssel, mint elrettentéssel némítani meg. Ennek a változásnak el kell jönni a magyar politikában, a közigazgatásban, a társadalomban, a sajtóban s mindennapos életben; akkor nem lehet ijesztő hatása az olyan rémnek, aminő most, egyébként is sok bajtól és veszedelemtől beteg napjainkban, kisérteni próbált. A város pénze és a Gazdasági Bank. — Nem határozott a közgyűlés. — (Saját tudósítónktól.) Szeged városnak négy millió korona betétje van nyolc szegedi pénzintézetben. A Szegedi Gazdasági- és lparba'nikban kétszázötvenötezer koronája van a városnak. Amikor a bank válságba jutott, fölmerült a kérdés, hogy mi lesz a város pénzével, a nagy összegű közvagyonnal? A kérdés megoldásánál diplomatikus óvatosságra volt szükség, mert egy könnyelmű és elhamarkodott lépés végromlásba dönthette volna a bankot és vele igen sok ekszisztenciát. Ennek a teljesen indokolt óvatosságnak a következménye, hogy a Gazdasági Bankban elhelyezett közvagyon ügyében ezideig döntés nem történt, sőt szerdán a város közgyűlése sem hozott határozatot. A tanácsot utasította a közgyűlés, hogy tárgyaljon az igazgatósággal, állapitsa meg a bank státusát és ennek alapján a novemberi közgyűlésre terjesszen a törvényhatósági bizottság elé érdemleges javaslatot. Balogh Károly pénzügyi tanácsos fölolvasta a közgyűlésen a bank igazgatóságának a beadványát, amelyben a következő módon ajánlják a megegyezást: — A bank kibocsátott hatszázezer korona névértékű elsőbbségi részvényt, ebből vásároljon a város százötvenezer korona értékűt. A fönmaradó betétösszeget egy éven belül, havi részletekben törleszti a bank. — de egy becsületes vendéglősnek nem; az, ha kitudódik, a kardbojtjába kerül. Pedig kitudódott Miminál. Naiv ember létére ő maga panaszolta el egyszer egy kamerádnak, hogy a Hemmigennek egy félévi kosztjának az árával adósa, mert az apja nem fizet érte, inkább kitagadja, de nem fizet. A kamerád, egy bizonyos Schmatz báró nevezetű hadnagy, aki nagy szakértő volt a becsület terén, előlegül lenézte Mimit, mint egy páriát, aztán sarkon fordulván, fölkereste az ezredesét, akinek is kereken kijelentette, hogy Mimi nem zsentlmén, mert nem tudja kifizetni a kosztját, ergo el kell venm a portupéját, különben nimbuszát veszti a portupé, amely nimbusz nélkül pedig nem lehet csatát nyerni, hiszen tudnivaló, hogy idáig a nimbusszal is alig lehetett. — No jó — mondta az ezredes — elvesszük a Mimi kardbojtját, ha nem fizet 48 óra alatt. De ha fizet, ne bántsuk, mert akkor újra becsületes ember lesz. A tisztikar megértette ezt és igen természetesnek találta. Mimi pedig az ezredes parancsára fölkerekedett, hogy kölcsön kérjen valakitől a hiányzó becsületét, ami 520 forintot tett ki, osztrák értékben beszélvén. Estére meglett a kivánt becsület. Nem az apjához folyamodott érte Mimi — tőle nem remélt irgalmat — a nagybátyja kölcsönözte neki, a Tivadar gróf. Hanem előbb becsületszavát kérte Mimitől, hogy több adósságot nem csinál ez életben. Mimi, bárha olyasmit érzett, mint az, akinek az életét kérik 520 forintért, más kibúvó hijján, odaadta Tivadarnak a becsületszavát. Akkor aztán fizetett a nagybácsi, aki viszont olyasmit érzett, mint aki egy züllött embert rántott el az örvény széléről a becsületszavánál fogva. (Folytatjuk.) A pénzügyi bizottság ezzel szemben azt javasolta, liogy az összeg felét, 1912. október elsejétől kezdődőleg, havi részletekben, egy éven belül törlessze a Gazdasági Bank, betét másik feléről pedig csak a jövő évben gondoskodjék a város. A tanács pártolólag terjesztette a közgyűlés elé a pénzügyi bizottság javaslatát. Balassa Ármin dr. nem fogadta el a tanács indítványát. A közgyűlés ne hozzon most ebben az ügyben — mondta — érdemi határozatot, hanem adja vissza a tanácsnak azzal, hogy saját felelőssége tudatában kezelje a város pénzét. Most olyan helyzet elé jutottunk, liogy az adós diktál föltételeket a hitelezőnek. Ha most elfogadná a közgyűlés a tanács indítványát, azzal megbolygatná a bank konszolidáltnak látszó állapotát. Mert mi történik, hogy ha a bank már az első részletet sem tudná törleszteni? Akkor pörölni kellene, a bank csődbe jut és ilyen módon könnyen odaveszhetne a közvagyon. Nekünk meg kell arról győződnünk, hogy normális üzletmenettel föntartható-e a bank? A tanács haladéktalanul teremtsen olyan helyzetet, amelyzőf tisztán láthatunk. Vizsgálja meg a tanács a bank könyveit, ne határozzon a közgyűlés egyoldalú publikásra. — Miért kellene most határozattal lekötni magunkat? Meg kell győződnünk arról, hogy a türelmes várásra a bankban meg van-e a vagyoni alap? A város a betét elhelyezésénél elmulasztotta a 'kellő gondosságot. Pálfy József dr. árvaszéki elnök: Ez nem áll! Balassa Ármin dr.: De igen kérem, ez igy van. Indítványozom, hogy, a tanács a bank könyveinek az átvizsgálása után a novemberi közgyűlésre terjesszen a közgyűlés elé érdemleges javaslatot. Azt akarjuk tudni, hogy a bank helyzete alkalmas-e a további hitelezésre. (Helyeslés.) Kormányos Benő dr. azt indítványozza, hogy a tanács lépjen érintkezésbe a bank igazgatóságával a Gazdasági Bank palotájának a megvétele ügyében. A vételárba aztán számítsák be a város betétjét. Wimmer Fülöp: — Nem fogadom el Kormányos Benő dr. indítványát, mert az ebből a kérdésből ki nem vezet. Ha ilyen tranzakciót csinálunk, az egyáltalán nem javit a helyzeten. A véleményem közel áll Balassa Ármin dr. indítványához, de az lehetetlen föladat elé akarja állítani a tanácsot. A könyvekből ugyanis lehetetlen megállapítani a bank vagyoni állapotát. Ilyesmire senki sem képes. — Jedlicska Béla dr., a bank igazgatóságának alelnöke kijelentette egy nyilatkozatában, hogy az igazgatóság a város betétjeért személyes garanciát nem vállal. Már pedig a pénzügyi bizottság és a tanács javaslatában a személyes garanciát feltételül kötötte ki. Tárgyaljon a tanács az igazgatósággal, hogy vállalja-e a személyes garanciát, ebben az esetben elfogadható a tanács javaslata. Indítványozom, hogy a legközelebbi közgyűlésre ilyen értelmű javaslatot terjesszen be a tanács. Hoffer Jenő fölemlíti, hogy a visszleszámitolási pénzintézetek egyezségre léptek a bankkal, személyi garancia nélkül. A törvényhatósági bizottság, mint erkölcsi testület, legalább is olyan méltányos legyen a bankkal szemben, mint a pénzintézetek. Azt is tekintetbe kell vennünk, hogy az igazgatóság szinte emberfölötti igyekezetet fejt ki a bank föntartása érdekében. Taschler Endre főjegyző: Hamarabb kellett volna ez az igyekezet! Szigyártó Albert azt ajánlja, liogy győződjék meg a város arról, vájjon biztosítva van-e az ujabb aláptőke és a veszteség meg!ialadta-e az eredeti alaptőkét, az egy millió koronát? Mert azt meg lehet állapítani, ami már elveszett, csak ahoz lehet hozzászólni, hogy mi van még veszendőben? Harmadik megoldás nincs. Nem szabad ragaszkodni a pénzügyi garanciához, hiszen a pénzintézetek is személyi garancia nélkül adtak moratóriumot a banknak. Elfogad ia Balassa Ármin dr. indítványát.