Délmagyarország, 1912. november (1. évfolyam, 69-93. szám)

1912-11-28 / 91. szám

1912 november 28. DÉLMAGYARORSZAG ) 1 munkákra, mert nagyon jól tudják, hogy ugy sem érnek célt, sőt még az elbírálásnál rneg is hurcolják őket. Az ipartestület is fog­lalkozott ezzel a kérdéssel és teljesen a ma­gáévá tette Fekete Nándor felebbezését, aki igazságtalanul esett el a munkától. A tanács javaslatával szemben indítványozta a íeleb­bezés elfogadását. Becsey Károly dr. csatlakozott a fölszó­lalóhoz és kifejezést adott a „közhangulat­nak, amely szerint „a második árlejtés csak azért volt szükséges, hogy Fogel Ede nyerje el a munkát". Bokor Pál helyettes polgármester ez el­len hevesen tiltakozott a hatóság nevében. A város érdeke megkövetelte a második árlej­tést, amint azt fényesen igazolja az ered­mény. Wimmer Fülöp elfogadta a tanács ja­vaslatát, amely szerint pénzügyi ériekből a leghelyesebb. A közgyűlés végül huszonkét szavazattal huszonegy ellenében elfogadta a tanacs ja­vaslatát. A közgyűlést csütörtökön délután foly­tatják. Szerb kémek a szegedi ügyészség fogházában. (Saját tudósítónktól,) A szegedi ügyész­ség fogházába, kedden délután két újvidéki embert kísértek be szuronyos csendőrök. A fogház legújabb lakóit királysértéssel és ha­zaárulással vádolják, a; határrendőrség kém­kedéssel is gyanúsítja őket. Spajovics Zsiva és Braikovics Bran a gyanúsítottak: neve, a kiknek a bűnösségére elegendő bizonyítékot talált a határrendőrség. A két újvidéki szerb már az an.nakszió idején is foglalkoztatta a hatóságokat. Sű­rűn érintkeztek Begrádidíaíl, de nem sikerült rajtakapni őket. A monarchia, és szerbia kon­fliktusa óta állandóan szennmeltartották Spa­jovicsot és Braikovicsot. Miniden lépésüket figyelemmel kisérték 'a határrendőrök. Az utóbbi napokban különösen gyanút keltett a viselkedésük. Titkos rejtekhelyen találkoz­tak, ahol megbeszélték a terveiket. Néha órák hosszáig nem mozdultaik a rejtekhelyről. Napról-napra bejárták azokat a korcsmá­kat, ahol sürün megfordul a szerb lakosság. Igyekeztek hangulatot teremteni a mon­archia ellen és biztatták őket, hogy nem kell mitől tartamok, gondol rájuk Péter király. Egy ilyen korcsmai látogatáson meglepte őket a rendőrség. Néhány rendőr egy fogal­mazó vezetésével elrejtőzött a csapszékben és amikor már majd befejezték a mondóká.ju­kat, fülönesipték őket. Nem is gondoltak a védekezésre. A rendőrségen megimoztozták a hujtoga­tókat és néhány föltűnő tartalmú írást talál­tak náluk. Ebből azt következteti a határ­rendőrség, hogy kémszolgáliatot teljesítettek Szerbiának. A letartóztatottak minden fölvi­lágosítást megtagadtak. Az eredménytelen kihallgatás után két csendőr kíséretében Sze­gedre szállították őket, az ügyészség foghá­zába. Az ügyészségen nem közöltek fölvilá­gosítást. Szápár József dr. vezető ügyész ezeikkel a szavakkal tért ki a fölvilágositás elől: — Sajnálom, nem szolgálhatok fölvilá­gositássaí. Ez egész természetesnek találha­tó a kormány rendelete után, amely a na­pokban jelent meg a lapokban. A titkolódzás teljesen érthető. A letar­tóztatási hírekkel nem akarják még inkább fölizgatni a nyugtalan szerbeket. A monarchia és Szefbia konfliktusa. — Pasics békés nyilatkozata. — (Saját tudósítónktól.) Az osztrák-ma­gyar—szerb konfliktus ügyében a hivata­los jelentésekből ma békésebb hangulat érezhető. Londonban is kedvezőbben íté­lik meg a helyzetet. A táviratokban sok az ellentmondás. Például itt van két belgrádi távirat, az egyik szerint Pasics ugy nyilat­kozott egy ellenzéki képviselőnek, hogy a konfliktust békésen elintézik. Ellenben egy másik távirat pedig azt közli, hogy a bel­grádi hadkiegészítő parancsnokság behív­ta az eddig visszamaradt összes tartalé­kosokat. Lehet különben, hogy ez az ujabb haderő a törökkel szemben való háborúhoz szükséges. Ugyancsak Belgrádból jelentik, hogy Jankovics tábornoktól ma távirat érkezett a külügyminisztériumba, hogy csapatai be­vonultak Durazzóba. A bécsi japán követség megcáfolja a japán mozgósítás hirét. Bécsből jelentik, hogy a király ma Ferenc Ferdinánd trónörökös, Auffenberg hadügyminiszter, Schemua vezérkari fő­nök, Berchtold gróf külügyminiszter és Hazai honvédelmi miniszteren kivül kihall­gatáson fogadta Steiner János dr. vezér­törzsorvost is, a hadügyminisztérium 14. osztályának a főnökét. A vezértörzsorvos a csapatok egészségügyéről tájékoztatta a királyt. A párisi tőzsdén ma nagy árhanyat­lás történt, mert az a riasztó hir terjedt el, hogy Franciaország három hadtestet moz­gósított. A hirt később megcáfolták, az iz­galom azonban alig enyhült. Bécsből jelentik: Edl konzulnak az a sifferes távirata, amelyben Prohászka ese­téről részletes jelentést tett, még mindig nem érkezett meg. Belgrádból jelentik, hogy Edl konzul Üszkübből Mitrovicára utazott. A Daily Telegraph irja: Valóságos szerencsétlenség volna, ha azok, akik a szerb királyság autokrata követeléseiért felelősek, azt képzelnék, hogy Európa tá­mogatása mellettük van. Ami Angliát ille­ti, Szerbia jórészt elvesztette rokonérzé­sét. A lap képtelenségnek és szörnyűséges abszurditásának mondja, hogy Európa egy adriai kikötő miatt a háború Ínségének le­gyen kitéve, sőt hogy Anglia is belebonyo­luljon a hadviselésbe. A Times irja: Csak kevés ember fogja Szerbia határain kivül megengedhetőnek tartani a szerb igényeket. A szerb keres­kedelem azonban igényelheti, hogy vala­miképpen az adriai tengerhez jusson. An­glia álláspontja röviden az, hogy Szerbiát nem szabad megfojtani, hanem hogy aspi­rációit nyugodtan és kellő időben sürget­hesse. A Daily News irja: Bármennyire szim­patizálunk is Szerbiának a tengerhez való kijutásra irányuló legitim óhajaival, mégis képtelenség, hogy egy ilyen kérdés Euró­pát háborúba döntse. Berlinből jelentik: Schiemann tanár a keresztes újság hasábjain ezt irja: Rend­kivül elszomorító az a kép, amely a cen­zúra által elnyomott táviratok és a magán­tudósitókra gyakorolt nyomás ellenére ide­érkezett 1 magánlevelekből a szerbek és gö­rögök hadviselésére nézve kitűnik. A szer­bek, úgymond a cikk, irtóháborút folytat­nak az albánok ellen, akiket legszívesebben az utolsó szál emberig kiirtanának. A képviselőház ülése. — Beakart hatolni az ellenzék. — (Saját tudósítónktól.) A parlamentnek ma legnagyobb eseménye az volt, hogy az ellenzék be akart hatolni a parlamentbe. Persze a tervük nem sikerült, mert Pavlik megakadályozta. Mindenesetre jellemző a mai nap arra, hogy az ellenzék nagyon sze­retne már egy kicsit ülésezni, helyesebben botrányt folytatni. Mert hogy arra kész, azt a mai nap is igazolta. Az ellenzéki képviselők reggel kilenc órakor kezdtek gyülekezni a Néppárti Klub­ban. Harciasan tüzelték a fiatalabbak a ve­zéreket, kíséreljék meg minden nap a Házba való bejutást. Kossuth Ferenc, Batthyány Ti­vadar gróf, Károlyi Mihály gróf is csatlako­zott ehez a véleményhez. Féltíz órakor a képviselők bizalmas értekezletre vonultak vissza. Kossuth Ferenc elnökölt. Indítványá­ra elhatározták, hogy fölvonulnak a képvi­selőház elé. Harminc képviselő Károlyi Mihály gróf és Batthyány Tivadar gróf vezetésével elin­dult. A Váci-utcán mentek keresztül. A már ekkor népes korzón Urmánczy Nándor kép­viselő hangosan kiáltotta: — Abcug Tisza! A sétálók csak néztek. Mi ez, ezek még mindig itt tartanak? — gondolták az embe­rek. És tovább mentek, az ellenzékiek is. A képviselőház különben egy óráig ülé­sezett és több sürgős ügyet letárgyaltak. A mai ülésről és az ellenzék szereplé­séről ez a tudósításunk: A képviselőház előtt ma is erős rendőr és csendőrkordon állott. Százötven csendőrt és kétszáz rendőrt vezényeltek a parlament elé. A fegyveres erő felett Pavlik Ferenc rendőrfelügyelő parancsnokolt. A rendőrök és csendőrök a képviselői bejáró előtt sora­koztak és a Báthory-utca felőli oldalon egy kis kaput hagytak. Az ellenzék azonban nem arra tartóit, banem szorosan a Duna mellett haladva, közeledett a Ház felé. Amikor a rendőrök ezt meglátták, odamentek. A képvi­selők mit sem törődve, mentek a kapu elé. Ekkor Pavlik lépett elő és igy szólott: — Parancsom van a házelnök rar excel­lenciájától, hogy az urakat ne bocsássam be. — Ez törvénytelenség! — kiáltotta Ká­rolyi Mihály. A TISZA-SZÁLLODA uj I l|tkÁn | zenekara kávéházában ma este Ul UŰII l«fljU3 játszik. Gazdag buffett. - Szinházi vacsorák. - Tisza serleg. Friss kugler és egyébb édességek. - Bliliárd a téli kertben.

Next

/
Thumbnails
Contents