Délmagyarország, 1912. október (1. évfolyam, 42-68. szám)

1912-10-30 / 67. szám

Szerkesztőség Kérász-utca 9. a l Telefon 305. • • Előfizetési &r Szegeden egész évre . K 24 — félévre.... K12 negyedévre K 6'— egy hónapra K 2 — Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28-- félévre.... K 14negyedévre K 7-— egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. ••••a • • Telefon 81. • • Szeged, 1912. I. évfolyam 67. szám. Szerda, október 30. Szociális munka. Jól esett látnunk és olvasnunk azt a néhány sort, amelyben a szociáldemokrata párt a városi költségvetés miatt panaszkodik. Végre olyan munkánál találkoztunk vele ismét, amelynél megtanultuk becsülni és szeretni. Készséggel ismerjük el, hogy a munkásosztály helyzetének javitását célozza az a harc is, amelyet a párt a választójog általánosításáért folytat, de már a küzdelem előcsatározásaiban letért a helyes útról, amikor olyan pártok és célok szolgálatába szegődött, amelyeket eddig az ország előrehaladására és minden komoly munkára károsaknak hirdetett. Sajnos, a minden áron izgató politizálás vészes szenvedélyétől és kicsinyes hiúságaitól nehezen tud megszabadulni ez az ország. Szegeden is azt kellett látnunk, hogy a szociáldemokrata párt a népgyűlések egész sorozatát rendezi addig, amig például a községi politikában egyszer emeli föl szavát. Politikai pártállásunk tudott dolog, ép azért sietve kell kijelentenünk, hogy ezek a népgyűlések nem azért fájtak nekünk, mert más politikai irány szolgálatában rendeződtek, mint a minőt mi tartunk üdvösnek az ország érdekében. Sajnáltuk azt a nagy energiát, amelyet igy a párt elpazarol és továbbra is nélkülöznünk kellett szavát a községi politikában, pedig első sorban annak kellene útját és módját keresni, hogy itt érvényesíthesse törekvéseit minél gyakrabban és hathatósabban a város fejlődésében alapvető munkásosztály fölvirágoztatása érdekéből. A munkásosztály szemüvegén nézve akár a város költségvetését, akár mindazt, amit a tanács egy-egy évben végez, meg tudjuk érteni azt a kritikát, amit e fölött a munkásság fölött a munkások pártja, a szociáldemokrata párt gyakorol. Sőt érveik, gáncsaik legtöbbjét elfogadjuk és szavunknak egész súlyával sürgetjük mindazoknak az intézményeknek létesítését,, a melyeket a párt is sürget, mert egyik biztositékát látjuk bennük annak, hogy Szegedet ipari várossá sikerül fölvirágoztatni. A szociáldemokrata párt egyelőre négy pozitiv követelést állit föl. Sürgeti a munkásházak, munkásotthon és népfürdő létesítését és a munkásegyesületeknek nagyobb összeggel való támogatását. A kiélesedett kül- és belpolitikai helyzet reménytelenné teszi a pénzpiac alakulásait, igy szinte .illuzóriusnak látszik ma erről beszélni, hogy ilyen intézmények a közel jövőben megvalósíthatók legyenek. De itt nagy és hézagos mulasztásokról van szó, amelyek pótlása minden időben disputábilis és mi az ipar érdekét annyira mindenek fölött valónak tartjuk, hogy szerintünk vitázni, de főkép tenni kellene értük még akkor is, ha jóval nagyobb közelségben dörögnének az ágyuk, mint amilyen közel dörögnek. Egy pontnál különösebb mulasztást követett el a szociáldemokrata párt: tudomásunk szerint munkásegyesületei számára nem kért segélyt a várostól. Az alkotásokhoz pedig elvi értékű kijelentések vajmi keveset érnek és bár a költségvetés készen áll a közgyűlés előtt való tárgyalásra, helyén valónak tartanók, ha azok a munkásegyesületek, amelyek működésűk irányánál és céljánál fogva ilyen segélyre igényt tarthatnak, folyamodásukat sürgősen beadnák a .városhoz. Hisszük, hogy a közgyűlés nem zárkózik el ipari munkásaink jogos kérése elől és ha a munkásság követelései közül ez az egy mindjárt teljesedésbe menne, egyengethené az útját a szociális irány .térhódításának, amely bizony gyönge lábon áll a mi törvényhatóságunk közgyűlésében. Ép az utóbbi napokban mutattunk rá arra az áldatlan állapotra, hogy egy-egy közgyűlés elé sokszor garmadával érkező indítványok között hány van az érdektelen, a kicsinyes, szinte érthetetlen. Nem lehet az ilyen Írásoknak más eredményük, minthogy a skontró számára egy-egy ujabb aktaszámot teremtsenek. Céljukat nem látjuk, mert a szereplési vágy talán még se tud mindent megmagyarázni. Talán okoltabb, a képviselői hivatásnak megfelelőbb lenne, ha a szerepelni kivánó vagy dolgozni akaró városatyák egy-egy pillantást ezek felé a nagy kérdések felé is vetnének. Alig van néhány gyárunk, azok is állandóan panaszkodnak, hogy nem tudnak elég és megfelelő munkást kapni. Nem gondolják, hogy az iparfejlesztési politika egyik sarkköve a munkásosztály számára olyan helyzetet teremteni, amely ide vonzA valóság meséi. Irta: Maxim Gorkij. Egy csöndes, kék tó lent, a hóval boritott hegyek között. A kertek sötét szegélye, lenyúlva egészen a vizig, gazdag redőkben simul a hegyóriásokra. A partokról fehér házikók, mintha cukorból épitették volna őket, tükröződnek vissza a vizben. Köröskörül olyan tninden, mint egy gyermek békés álma. Kora reggel van. A hegyek lejtőiről enyhe virágillat száll föl. Ép most kelt föl a nap. A fák levelein, a fűszálakon ínég ott csillog a harmatcsöpp. Az országút sötét szalagja egy hegyszorosba húzódik. Az ut kövekkel van kirakva, de bársonynak látszik, amelyet az ember megsimogatna a kezével. Egy kőtörmelék rakásnál egy széniekete munkás áll. A mellét egy érdemjel disziti, az arca komoly, bátor és szelíd. Bronzszínű keze a térdén, a fejét magasra tartva, a szemében nézett annak az utasnak, aki a gesztenyefa alatt állt. — Ezt, uram, a Szimplonért kaptam. Ezt az érdemjelet a Szimplon-alagutnál végzett munkámért kaptam. Lehajtotta a fejét és .szeretetteljes pillantást vetett arra a szép fémdarabra a mellén. — Hát bizony minden munka nehéz addig, amig megszereti az ember. De azután már serkentőleg hat és könnyebb lesz. Végtére — mégis nehéz volt! Könnyedén bólintott a fejével, a nap felé pislogatva. Hirtelen megélénkült, kezét meglóbálta a levegőben, fekete szemei ragyogtak. — Néha még félelmetes is volt. A föld is érez néha valamit — nemde? Amikor egy mély bevágást csináltunk a hegybe és mélyen behatoltunk a belsejébe, nagyon szigorúan fogadott bennünket a föld. Éreztette velünk forró lehelletét, amelytől a szivünk verése elállt, a fejünk nehéz lett és a csontjaink fájtak. Azután köveket hányt az emberekre és leöntötte őket forró vizzel. Igen . . . félelmetes volt! Olykor, amikor a tűz égett, a viz vörösnek látszott és apám azt mondta nekem: „Megsebesítettük a földet. El fog égetni és vérbe fog fojtani valamennyiünket, várj csak." Ez természetesen csak mende-monda volt, de ha az ember ezeket a szavasat lent a föld mélyén hallgatja, a nedves, dohos sötétségben, a viz csobogása, a vasnak a kövön való nyögése közepette — akkor kissé megfeledkezik arról, hogy az a fantázia szüleménye volt. Mert ott, uram, minden fantasztikus volt: mi emberek, akik oly kicsinyek voltunk és az a hegy> amely égig nyúlik és mi a belsejét mégis földultuk. Mindezt látni kell, hogy az ember megérthesse. Látni kellett volna azt a sötét mélységet, amelyet mi, kicsi emberkék, a hegybe vájtunk. Reggel, amikor a nap fölkelt, lesüllyedtünk ebbe a mélységbe és a nap szomorúan nézett az emberek után, akik elhagyták őt és leszálltak a föld mélyébe. Látni kellett volna még a gépeinket és a hegyóriás sötét arcát is és hallani kellett volna azt a tompa dübörgést a belsejében, a robbantások zaját, amelyek az őrült nevetéséhez hasonlóan hangzottak. Megnézte a kezeit, az érdemjelét megigazította kék munkászubbonyán és halkan sóhajtott. — Az ember tud dolgozni — folytatta tcvábo félreismerhetetlen büszkeséggel. Oh, kedves uraim, az ember legyőzhetetlen hatalom, ha dolgozni akar. És higyje el nekem: ezek a kis emberek végül mindent megvalósítanak. amit akarnak. Az apám eleinte nem akarta elhinni: „Egy hegyet egyik országtól a másikig áttörni — mondotta — ellenkezik az isten akaratával, aki az országokat hegyfalakkal választotta el egymástól. Majd meglátjátok, a Madonna elfordul tőlünk." — Az öreg tévedett. Későbben az apáin is majdnem ugy gondolkozott, mint én, mert végül ő nagyobbnak és erősebbnek érezte inagát, mint a hegy. De volt egy alkalom, egy ünnepnapon, amikor egy üveg bor mellett