Délmagyarország, 1912. október (1. évfolyam, 42-68. szám)

1912-10-25 / 63. szám

1912. október 20. PÉT. MAGYARORSZÁG 57 A vasárnapi szociálista gyűlés A „Szegedi Napló" egy idő óta különös figyelemmel, de különös modorban is foglalkozik velem. Tudva azt, hogy aki a közélet terén bármily szerény keretben működik, az erre vonatkozó többé-kevésbbé Ízléses kritikát is ki kell hogy állja, természetesen és annál inkább nyugodtan néztem és nézhettem ezen állandó Ízléstelenségeket, mivel azok kétségtelenül nem nekem, hanem csak a lap nivójának ártottak. A lap velem foglalkozó keddi cikke azonban oly tűrhetetlenül ocsmány modorban van irva, hogy helyén valónak tartom egyszer mégis leszámolni vele, természetesen csak ugy, hogy azután irhát a lap megint amit akar, mert hiszen és a karaván halad". ^ Amikor azonban a „Szegedi Napló" ezen sületlen támadásaival foglalkozni kezdek, természetszerűen fölmerül az a kérdés, hogy tulajdonkép kivel is állok én szemben? Tömörkény Istvánnal, városunk és országunk ezen kiváló írójával, akinek csak a szerénysége nagyobb a tehetségénél, bizonyára nem. Móra Ferenc, e szintén általános tiszteletben álló, kifogástalan jellemű iróval sem. De a felelős szerkesztő Fehér Árpáddal sem, akinek kedves, uri modorát, amióta városunkban van, mindenki elismeri. Nem, én itt a modern újságírás egy fekélyével állok szemben, a 20-ik materialisztikus század azon kinövésével, hogy egy analfabéta, vagy a jelen esetben egy 4 elemi iskolát nagy nehezen végzett, minden intelligencia nélküli egyén valahogy egy kis pénzhez jut, e pénzzel nem egy sajtos boltot, amihez talán értene, hanem egy „lapot" vesz, felcsap kiadónak és a nem intelligens emberek módjára a zsebére ütve, ő adja meg a lap irányát, iratja pénzeért a cikkeket, megmarva mindenkit, akit zsebének érdekével szemben állónak vél. Igenis Engel Lajossal állok szemben, ezzel a csak brutális erőszakosságáról ismert egyénnel, akinek minden lépését a botrány kiséri, akinek csak azért, mivel ő a laptulajdonos, egyébként teljesen jelentéktelen személyével az egész városnak foglalkozni kell: amikor katonák megverik, amikor hónapokon át a másik lappal verekszik, mert az is fennállani és az ő jövedelmét megszorítani merészkedik és aki a 8-ik nagyhatalomnak képzelve magát, nyilt helyen 100 ember előtt üti az asztalt, — „hogy majd ő megmutatja a polgármesternek" — mert az egy másik lap fennállását lehetővé tette. (Mai lapjában különben már 3 helyen megmutatja ezt.) Ez az alak évek hosszú során át barátságával tüntetett? ki, terveinek bizalmasává tett, amikor tanácsot kért tőlem, most pedig haragszik rám, mert én is, azok között voltam, akik a konkurrens lap fenmaradása mellett állást foglaltak. Amikor mindezeket igy leszögezem, már végeztem is a támadóval, mert hisz ennyi ép elég arra, hogy azon távolabb állok is, akik ezt eddig nem tudták, ismerjék meg a lap rólam irt cikkeinek szennyes forrását. Azok részére pedig, akik közéleti szereplésemet egy kis szimpátiával kisérik, röviden még annyit, hogy igenis az volt vasárnapi föllépésemnek a szociálista gyűlésen a célja, hogy a munkásnépet lehetőleg figyelmeztessem arra a hibára, amellyel az egész választási jog iránti, elismerésre méltó küzdelmüket egyenesen kompromittálják, azzal, hogy szövetkeztek a „levizsgázott" grófi párttal, amely az ő segitségiikkel újból csak a hatalmat kivánja magának megszerezni; fölhívjam őket arra, hogy ne gyöngitsék saját erejüket azzal, hogy demonstrálnak akkor, amikor a parlament szentélyéből az ott garázdálkodó urakat kidobják, ne engedjék magukat arra fölhasználni, hogy ezen urakat népszerűséghez segitsék, mert ha a szociálisták ott hagyják őket, egymagára marad a „grófi párt" — párt nélkül, — hisz gyökere a népben egyáltalán nincsen. Ezen, világosan csak személyes harcot vivó párt izolálását én politikai életünk békéje érdekében végtelenül fontosnak tartom és ha ez az én szerény fölszólalásom keretében természetesen teljesen nem is sikerülhetett, merem mondani, hogy föllépésem épenséggel nem volt céltévesztett. Wimmer Fülöp. Vojtha válópöre a szegedi törvényszéken. — Cigányprímás lesz a Haverdabünpör szereplője. — (Saját tudósítónktól.) A szegedi törvényszép első emeleti folyosóján csütörtökön délelőtt meglehetősen föltűnést keltett Nagy György dr, Hódmezővásárhely bozontos hajú kuruc fiskálisa. Az ex-képviselő egy diszkréten elegáns, magas termetű hölgy társaságában sétálgatott kissé türelmetlenül a bírák szobája előtt. — No, kolléga ur, — mondta derült hangon egy szegedi ügyvéd — talán megint baja esett a magyar köztársaságnak? — Nem, kartárs ur, most egészen más dologról van szó, Vojtháné őnagyságát képviselem a válópörben, — válaszolta Nagy György és tapintatos gesztussal rámutatott a kíséretében levő urinőre. És még néhány ilyen kérdést és találgató szempillantást kellett kivédenie a fiskálisnak. amig végre megnyílt Czukor Ignác dr törvényszéki biró szobájának az ajtaja és megkezdődött a válópör tárgyalása. . . . Vojtha Antal válópöre! Ugyan ki ne emlékeznék a Voitha névre, a Haverda bün • pörre, a három izgalmas esküdtszéki tárgyalásra? Szabadka, Szeged, Budapest . . . Fölmentés . . . fölmentés és bankett és üdvrivalgás . . . aztán pfuj és abcug és Haverda Máriának tizenkét év, Jánossynak tiz év és Vojthának nyolc év. Mária-Nosztra, Vác és Sopron . . . Most már teljesen kihűlt a Haverda-szenzáció. Már aligha érdekel valakit a szép, cselszövő és póruljárt Mariska regénye, a tunya, energiátlan, szerelmébe belévakult Jánossy Aladár is messzire kigurult az érdeklődés köréből. A hirhedt bünpörnek csak egyik szereplője izgatja még a nyilvánosságot, a harmadik: Vojtha Antal. A tárgyalásokon is javarészben feléje fordult a publikum figyelme. Egyrészt, mert igen sok rést találtak a bűnügyben való szereplésében, kevéssé tisztázódott a működése, másrészt a múltja is sok izgató csemegével szolgált. Snájdig hadnagy ur, aztán rendőrtiszt, később készülődés a postagyakornoki vizsgára és végül — egy igen szimpatikus feleség, még a vádlottak padján ülő Vojtháért is rajongó asszony . . . * Az érdeklődés — és talán mondhatni: szimpatikus érdeklődés — még fokozódott, a mikor nemrégiben liire kelt, hogy Vojtha a soproni fegyház dalköltője. Csinos dalokat ir, amelyeket lekottázva hazaküldözget a feleségének, Várásbelyre. — Ez a Vojtha egy zseniális ember — mondogatták akkoriban, — nem kell őt félteni. Igazán kedves és megható ez a vélemény olyan emberről, akire az igazságszolgáltatás — nyolc esztendőre rászabta a fegyencek egyenruháját. — Majd szépen kitölti a büntetését, aztán hazajön a feleségéhez és még rendes ember válik belőle — toldották meg a véleményt. Ezt a csöndes részvétet aztán lesújtó villámcsapás érte. Vojtháné — a rajongó aszszony — válópört inditott a férje ellen. Tehát bekövetkezett az, amire senki nem számított. Amint ez már igy szokás az élet tragéd iái ham Találgatták az asszony váratlan elhatározásának az okát, Talán a szégyenérzet . . . elhidegülés . . . Balzac asszonyának ébredése . . . Persze, a találgatásokra nem érkezett válasz. A válókereset a legkomolyabb formában megtörtént és a szegedi törvényszék csütörtökön délelőttre békéltető-tárgyalást tűzött ki az ügyben. A tárgyalás — egyébként valószínűtlen — szenzációja elmaradt: Vojtha Antal nem vehetett részt a tárgyaláson. A törvény a válást teljesen privát ügynek tekinti és ilyen esetben nem nyújthat módot a büntetés végrehajtásának fölfüggesztésére. Még igen kis időre sem. A törvényszék ngv határozott, hogy Vojthát a soproni járásbíróság utján hallgatja ki és majd a kihallgatás jegyzőkönyvét hozzácsatolják az aktákhoz. Vojtháné a tárgyaláson megerősítette a válási szándékát. A kihallgatása igen megható jeleneit volt, Elcsukló hangon, könytől csillámló szemmel mondta, hogy: — Kénytelen vagyok elválni az uramtól . . . pedig szeretem . . . épen ngy, mint régen szerettem . . : * — Hát mi a válás oka? — kérdeztük Vojthánét a tárgyalás után. — A családom kényszerit a válásra. Hiába való volt minden igyekezetem, hogy a magaménak tartsam Vojthát. Nem bírtam már tovább a küzdelmet. De azért mi állandóan levelezünk, tudja, hogy szeretem. Minden héten két levelet irok neki még most is. ö minden három hónapban egyszer válaszolhat a leveleimre. Igen sok levélben megírta, hogy ártatlanul ítélték el és én ezt el is hiszem neki. — A fegyházban — amennyire lehet erről beszélni — jó dolga van. Egy cipőgyáros dolgoztat a fegyházban és a gyárosnak ö végzi el a f egy házi köny velését és levelezését. Szépen keres és finom, hegedűt is vásárolt már magának, Gondoltam, hogy nem birja ki zene nélkül, valóságos hegedűművész. Odahaza a kávéházban igen gyakran kivette a prímás kezéből a hegedűt és játszott. Mindenki elragadtatással hallgatta a játékát. — A fegyházban már egész csomó dalt komponált. A kottát mind hazaküldte és irta a levelében, hogy adassam ki a dalait. Sajnos, nem teljesíthetem az óhaját, ez sok pénzbe kerül. Irt igen sok kupiét, keringőt és egyházi éneket is. Van egy igen szép, dallamos kupié ja, amelynek „Lumpolni szeretnék, lumpolni jó! ..." a cime. — A fegyház lelkésze nagyon kedveli,