Délmagyarország, 1912. október (1. évfolyam, 42-68. szám)

1912-10-20 / 59. szám

6 DELMAGYARORSZACI 1912. október 20. elé. A török sereg meg se áll Szófiáig, — ez a kitűzött cél. Ez a hir óriási lelkesedést keltett a török fővárosban. Midőn a mai napon Üunkő Pista érdemeit hivatottabb toll tolmácsolja, én ebből az alkalomból kifolyólag erre akartam rámutatni. zettségnek állott szolgálatába az öntudatlanul kikölcsönzött „vélemény" kifejtésével, honnan sejtse ezt az olvasó? Ezért veszedelmesebb az öntudatlanul befolyásolt kritika, mint a „Leben und leben lassen" elvének meghódoló diosériáda vagy egyszerű szívességből irt füllentgetés. Valaki azt mondhatná: — Engem az nem érdekel, hogy Tüzes doktor urnák lehető legsajátabb, egyéni véleményeve az, amit nem osak leir, hanem szépen ki is fejt, vagy tulajdonképpen más tói hallotta etet ós tudtán löívül valami szuggesztónak enged, amikor igy nyilatkozik. Engem csak az érdekel, hogy okosan ir-e. Ennek a valakinek nem volna igaza. Mert nem mindegy, hogy Tüzes doktor ur tudtán kivül valamely szövetkezésnek a szekex-ét tolja-e, hogy aztán ez a szekér eltaposson olyasmit is, ami életrevaló volna; és nem mindegy, hogy a sok Valaki, Tüzes doktor ur okoskodásának meghódolva, sikerhez juttat-e egy olyan szövetkezést, amely a sikert nem érdemli meg. Aztán meg az egyéni vélemény nem éppen alábecsülni való holmi. Mert az ilyen öntudatlan befolyásoltságból eredő kritika, meg az egyéni vélemény közt ugyanolyan nagy a külpttiliség, mint a csinálmány, meg a természeti produktum közt. Mindenesetre az egyéni vélemény értéke is változó ahihoz képest, hogy mennyire értékes az az egyéniség, akitől ered. De az egyéni vélemény már valami, ha közepes tehetségű embertől ered is és többel ér, mint egy gyakran kártevő szövetkezés mindig azonos vélemény nyilvánításának egyegy uj — bármilyen ügyes — megszövege zése, ami mindig csak egy-egy szavazat a sok közül. Csak ahban volna igaza a Valakinek, hogy: a legkomolyabb ikritika is rászorul a személyi hitelre. És mindenki azt a kritikust ajándékozza meg a bizalmával, akinek a gou dolkozása és az Írásmódja — neki a legjolban tetszik. Hanem ez már más fejezet. Itt csak arra akartunk rámutatni, hogy az öntudatlanul befolyásolt kritika kártékonyabb lehet, mint a tudatosan füllentő. Ami annál közelebbről érdekli tárgyunkat, mert egy kis figyelmességgel észrevehetjük, hogy az öntudatlanul befolyásolt kritika nálunk sokkal gyakoribb jelenség, mint másutt. * A limonádé ezredes. Unalmas és rossz darab A limonádé ezredes, e rossz darabot ama gyógyíthatatlan fajtájából, amelyen mit sem segit a szereplők igyekezete. Siralmas bohózat, minden humor és tökéletesség nélkül; ostoba közhelyek váltakoznak öles ízléstelenségekkel és a mi jókedv, pajkosság itt-ott előfordul benne, az erőszakolt és kabarémódra előráncigált a sivár ötlettelen unalomból. Néhány kedves, fülbemászó zeneszám élénkíti az „énekes bohózat"-ot, hol nép szinmüi magyaros zsánerben, hol pesti gassenhauer-jellegben és ugy hat mindenkire, mintha önálló és a darabhoz nem tartozó betét volna. Ilyenek az egyes jelenetek is, amelyek szolgai módon emlékeztetnek a Tatárjárás pompás epizódjaira, ezek minden kvalitása nélkül. Csak a főváros színházi életében érvényesülő személyi kultusz és a karzat nívójának szolgálata tarthat műsoron ilyen darabokat. A szereplők teljes igyekezettel játszottak, más, jobb darabokból való seminiscenciákat hajszolva. A címszerepben Solymosí Sándor aratott sok nevetést és tapsot kitűnően groteszk ötleteivel. Az öreg katonát aranyos kedéllyel, elegánsan és sok charmennel játszotta. Pompás figura volt egy ügynök szerepében Heltai Jenő és mint családos öreg főhadnagy Pogány Béla. Jóizii cselédleányt játszott Déry Rózsi és kedvesen mozogtak, énekeltek Antal Erzsi, Miklóssy Margit, Szűcs Irén és Kállay Margit. Oláh Gyula igen szépen énekelt két hangulatos dalt és jeles partnere volt Körmendi Ilona, a Konstantinápoly, október 19. Erős török sereg föltartóztathatlan menetben halad Szófia ellen. Már sikerült elérni, hogy a bolgár hadsereg, mely ma két részre szakadva akar védekezni, egymással nem egyesülhet. A bolgár hadsereget gyors összeütközésre akarják kényszeríteni a törökök. _ i A szandzsák körül. Köln, október 19. A „Kölnische Zeitung" ma azt a szenzációs hirt röpiti világgá, hogy Pallavicini őrgróf, a konstantinápolyi osztrák-magyar követ megjelent a török külügyminiszternél és tudomására adta, hogy a monarchia megszállja a szandzsákot, ha török csapatok nem birják szerb bandák betöréseit meggátolni. A porta aggódik, hogy Anglia, Ausztria és Magyarország, valamint Oroszország beavatkoznak a balkáni háborúba. A legjobb és legújabb harctéri térképek kaphatók: Várnay L. könyvkereskedésébenKALE1DQ5ZKQP Szeged, október 19. Rövid, nagyon rövid időközökben íme a harmadik szegedi emlékműről hull le a lepel. A honfierény megtestesülése Rákóczi, — a műszaki tudás bajnoka volt Rapaics, istenáldotta művész Dankó Pista. Más és más érdem jutalmai tehát az emlékmüvek, melyek városunkat ezentúl ékesítik. Vidéki városunk egy sincs, amelynek annyi szobra volna, mint éppen Szegednek. A legtöbb szegedi szobor nemcsak az illető kiváló férfiúnak dicsőségét, de egyúttal derék polgármesterünk: Lázár György dr-nak az agitálását is hirdeti. Szeged a szobrok városa, azzá tette polgármesterünk. A kicsinyesek és szüklátókörüek a kritika, hogy ne mondjuk a megszólás tárgyává tették polgármesterünk e ténykedését. Joggal-e vagy anélkül, ahhoz akarok egy pár rövid szóval hozzászólni. Én azt tartom, hogy minden egyes szobor fölállítása egy-egy okos tett. Szeged a Délvidék megmagyarositásának az empóriuma. Ezrével haladnak el szobraink mellett nap-nap után idegenajku, de magyarosodni akaró diákjaink. Ezeknek a szobroknak a látása micsoda fölemelő hatással kell, hogy idegenaiku gyermekeinkre legyen. Szinte, önkéntelenül fölébred a fogékony gyerme ki lélekben az ilyen nemzethez való tartozás vágya. S ki ne tartoznék szívesen olyan nemzethez, melynek oly sok nagy fia van s mely nemzet nagy fiait oly hálás kegyelettel megbecsüli?! A magyar nemzet pedig megbecsüli minden érdemes fiát akár az irodalom, vagy tudomány, akár a technika, vagy politika terén kiváló. Ennek maradandó és beszédes emlékmüvei a szegedi szobrok. Nem szabadulnak azonban ezen szobrok imponáló hatása alól azok a délvidéki szülök sem, akik gyermekeiket magyar szóra Szegedre hozzák. Talán egyik vidéki városunkban sem tölthetnék be a szobrok azt a hivatást, mint éppen Szegeden. Striegl F. József. SZÍNHÁZ, MŰVÉSZET Színházi mfisor: VASÁRNAP ESTE: Limonádé ezredes, bohózat HÉTFŐN: Limonádé ezredes, bohózat. KEDDEN: Limonádé ezredes, bohózat. SZERDÁN: Limonádé ezredes, bohózat. CSÜTÖRTÖKÖN: Faust, dráma. PÉNTEKEN: Faust, dráma. SZOMBATON: Bőregér, operett. A kritika elnézése. (Saját tudósit&nktól.) Van befolyásoltság, amelyről még az sem ad számot magának, aki kiállja. Amikor a kritikusból tulajdonképpen a klikkje, a cimborasága vagy akárminő környezete szól, amikor a baráti érzése szuggesztiójánalk enged, amikor csak a szerkesztője, vagy ennek valamely, a kritikus előtt is ismeretlen érdeke beszél belőle és bár sokan tudják vagy kitalálják a titkát, ő maga se akarja elhinni a benne megszólaló „kisbiró"-nák, hogy őt most influálták. Ez azért történhetik meg gyakran és azért százszor annyi az öntudatlanul befolyásolt, mint az a cinikus, aki nyíltan hirdeti, hogy ő mindent megir, a maga nevében is, amit megíratni akarnak vele, mert a befolyásolt érzi, hogy a lélek kikölcsönzése olyanformán megalázó valami, mint a test eladása, ha nem is éppen akkora. És az önszeretet bámulatos fineszt tud kifejteni abban, hogy az efféle önvádtól megszabad itsa az embert. A befolyásoltnak a legtöbbször sikerül elhitetnie magával, hogy az ő lelkéből fakadt az, amit valójában osak penzumul kapott. Számtalan bizonyítékot talál rá, hogy az ő invenciója, az ő ötlete, az ő érzése volt, amit tulajdonképpen csak ekhózott. És az ilyen öntudatlanul befolyásolt kritika már majdnem annyira kártevő tud lenni, mint az az érdeksugallta, nyomtatott hazugság, mely tudatosan él vissza a kritikát megillető — de csakis ennek járó — passepartout val. Miért? Mert amikor a kritikus a maga tiszta impresszióját öntudatlanul más véleménynek, más felfogásnak, más megítélésnek rendeli alá, rendesen nem pusztán egy má siik, az övétől csak divergáló nézetnek hódol .meg, hanem valami preparált megalkuvásnak, vagy éppen valamelyes szervezettségnek, s talán a magában álló tehetséggel szemben a csoportosulás erejével küzdő, te, bűnös módon harcoló szövetkezésnek áll a szolgálatába. És két okból is könnyebben téveszti meg azt, akihez szól, az ilyen öntudatlanul befő lyásolt kritika. Először, mert mig a szívességből füllentő s az udvariaskodásával naivui hazudozó kritika mindig elárulja, néha szán dékosan is, hogy most pedig ne tessék komolyan venni, amit mond, szóval nevető arceal hazudik, mint a gyermek: az öntudatlanul befolyásolt kritika többnyire olyan kitűnően argumentál, mint a jó ügyvéd, mert mindenekelőtt magamagával akarja elhitetni azt, amiről csak véletlenül „győződött meg" ...és hogy ezt elérhesse, — amint rendesen el is éri— nem sajnálja a fáradságot, ha nem összeszed minden elképzelhető bdzonyi tékot ... ilyenkor buzgóbb és leleményesebb, mint valaha. Másodszor pedig azért téveszti meg jobban az olvasóját, mint a humanitásból vagy a komámasszony kedvéért irt dicsérgető cikk, mert ha a kritikus maga sem tudja, hogy micsoda szövetkezésnek vagy minő szerve-