Délmagyarország, 1912. október (1. évfolyam, 42-68. szám)

1912-10-17 / 56. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. a D Telefon 305. n n Előfizetési ár Szegeden egész évre . K24 — félévre.... K 12 — negyedévre K 6-— egyhónapraK 2 — Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28 — félévre K 14 — negyedévre K 7-— egyhónapraK 240 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. • • Telefon 81. • • Szeged, 1912 I. évfolyam 56. szám. Csütörtök, október 17. Deák szellemében. A delegáció tehát megszavazta a hadügyi és tengerészeti póthitelt. Helyesen tette. máskép nem is cselekedhetett. Ma már az ellenzékiek is belátják ezt. S nem képzelhető komoly, lelkiismeretes és hazafias politikus, aki e belátás elől igazán elzárkózhatnék. De ha még lett volna valakinek aggodalma vagy kétsége, azt ma teljesen meggyőzte Khuen-Héderváry Károly grófnak a delegációhoz mondott nevezetes beszéde. E beszéd — a delegáció legkiemelkedőbb szónoki eseménye — épp ugy hatott hangjának őszinteségével, mint érvelésének súlyával. Tudvalevő, hogy KhuenHéderváry volt annak idején a Schönaichhal megállapított öt éves hadügyi tervezet egyik megalkotója s ezért, ha valaki, ugy ő illetékes arra, hogy a megállapodástól való eltérés fölött kritikát mondjon. De Khuen-Héderváry — mint a lapok is közölték — négy nappal azelőtt bizalmas értekezleten kijelentette, hogy a mai viszonyok közt Lukács László helyében ő is elejtené a Schönaich-hal történt régebbi megállapodást. Ma pedig a delegáció ülésén meggyőző bizonyítékokkal indokolta, hogy miért kell a Schönaich-féle tervezettől eltérni. Az a tény, hogy Khuen-Héderváry egyénisége teljes súlyával száll az uj tervezet védelmére, nemcsak a kiváló államférfinak utódjával szemben való lojalitását mutatja, hanem igazságszeretetét s lelkiismeretességét is, mely a magyar állam létérdekeit minden körülmények között szivén viseli. Khuen-Héderváry e föllépése már magában is gondolkodóba ejthet mindenkit az iránt, hogy a delegáció határozataira valóban szükség volt. A fejtegetések pedig, amelyekkel föl lépését indokolja, abszolút meggyőző erővel tanúskodnak a kormány álláspontja mellett. Beszéde első felében azt indokolja Khuen-Héderváry, mért volt tanácsos annak idején a Schönaich-hal való megállapodás létesitése. Akkoriban a magyar állam pénzügyi állapota parancsolta, a külpolitikai helyzet pedig lehetővé tette az 1915-ig szóló hadügyi tervezetet. Két évnél alig több ideje volt annak, — úgymond Khuen-Héderváry — hogy a mostani többség s ennek kormánya vette át az ügyek vezetését és pedig a legdesparátusabb finánciális körülmények között. Mi akkor tudatában voltunk azoknak a költségeknek, melyek az országra, illetve a monarchiára hadszervezetünk kiegészítése végett még várnak. De akkor még nem kellett sietni, a költségek még elodázhatok voltak. Most azonban teljesen máskép áll a helyzet: „Először is a külügyi viszonyok beállott változása következtében mindenesetre nagyobb felelősség hárul ránk abban a tekintetben, hogy gyorsabb vagy lassúbb tempóban haladjunk-e haderőnk kiegészítésénél. Minden jel arra mutat, hogy inkább sietnünk kell, mintsem tartózkodnunk. A másik szempont, amely módosítja a szituációt, az, hogy azóta financiális helyzetünk is örvendetesen javult." Ezek Khuen-Héderváry legfontosabb érvei a delegáció mai határozatai mellett s ezekkel mint a kritikára leghivatottabb és legilletékesebb fél, minden jóhiszemű politikus előtt eldöntötte a kérdést. De KhuenHéderváry nem elégedett meg ezen aktuális föladat megoldásával, hanem a szóban forgó ügyekkel kapcsolatban oly fontos nyilatkozatokat tett, amelyek államunk több belső és külső ügyében közvéleményünknek utmutatóul szolgálhatnak. Mig a katonai póthitel dolgában egyéniségének kötelességtudása és lelkiismeretessége emelkedett ki, addig a Balkán-ügyekről, valamint a trializmus törekvéseiről mondott szavaiban a jövőbe tekintő, széleslátókörii államférfi eszmei fölfogása jutott kifejezésre. Miután a mostani Balkán-bonyodalmakkal szemben a statusquot s a konzervatív külpolitikát hangoztatta, annak a megA zsebkendő. Irta: Jósé Echegaray. — Édes anyád elment hazulról, jer, beszélgessünk kissé egymással. Hogyan, te álmos vagy? Nem tart sokáig. Hiszen csak arról az ügyről szeretnék beszélgetni veled, a melyet holnap reggelre fejedbe vettél. Semmi iigyed sincs? Igazán? És a párbajod Chuecával? Látod, liogy én mindent tudok. De a meddig megakadályozhatom, meg is fogom akadályozni, ötvennyolc éves ember vagyok, de istenemre, mielőtt Chuecával megverekedel, szentelj nekem pár percnyi időt. Jer, ülj le mellém. Tehát mégis igaz? Egy olyan aszszonyért készülsz megverekedni, aminő Rossala? Egy táncosnőért? És a zsebkendőn keresztül akartok ölni? Eredj fiam, ott van az a szekrényke, hozd csak ide. Nyisd ki, mert az éli ujjaim már nem igen igazodnak el a sok levél közt! — Te nevetsz. Ne hidd, nem olyan levelek, aminőkre te gondolsz, azokat mind elégettem, midőn te a világra jöttél. Látod azt is, hogy férfi-irás. Ott van köztük az a zsebkendő. Ugy-e, mennyire megfakult már? Egy lyuk van rajta. Hadd mondom el neked a zsebkendő történetét. Ugy ülsz itt, mintha tűkön ülnél. Szeretnél elmenni és lefeküdni. Se baj. Itt maradsz és meghallgatsz. Mily monogramm van rajta? -J. V. — Ugy van Jüan Valdara, igy hivták azt, akié e zsebkendő volt, tőle valók ezek a levelek mind, mert barátom volt, a legjobb, a leghívebb, az egyetlen igazi barátom. Ismertük egymást már kora gyermekségünktől kezdve. Kis birtokaink egymás mellett voltak. Kedves, boldog ifjú volt, boldogabb, mint én mindenben. Az ő szülei éltek, az enyéim meghaltak mind a ketten. Nagybátyámnál lakiam, aki nem értett meg, aki leányának csúfolt, mert nem tellett örömöm sem a lovaglásban, sem a vadászatban; féltem tőle, de nem szerettem. Jüan Valdara volt az egyetlen, akivel érintkezni szoktam s egy napon a Valdara-család eladta birtokát és Madridba költözött. Jüan boldog volt, én sirtatn bánatomban. — Csak maradj, azonnal rátérek arra, ami téged is érdekel. Megbetegedtem. Nagybátyám egy tanárral akart megvizsgáltatni és igy elutaztam a városba. A gyógykezelés hosszabb időt igényel, mondta az orvos, tehát a Valdara-családhoz mentem lakni, akik nem akarták tűrni, hogy másutt lakjam. Ezek voltak életemnek legboldogabb napjai, mig meg nem ismerkedtem Muracciával. La Muraccia hires táncosnő volt, aki az egész várost magához bolondította, az egész férfivilág, a királytól le az utolsó napszámosig, mindenki bolondult utána. A láz engem is magával ragadott. Valdarát is. Muraocia természetesen egyikünkkel sem törődött. Az ily fajta nők csak gazdagság, gyémántok és orgiák után sóvárognak. Mi nern voltunk ! sem elég gazdagok, sem elég romlottak ily asszony számára. De Muraccia azért elmulatott velünk udvarlói közt, mert minél nagyobb volt udvarlóinak serege, annál nagyobb reklámot csapott az számára. Nagyon gyakran a guny céltáblája volt ilyenkor a mi barátságunk, Valdaráé és az enyém. Egyszer Muracciával egy pár drága boutonba fogadott egy udvarlója, — mi nem tudtunk a dolog felől — hogy sohasem sikerülne neki széttörni barátságunkat. A táncosnő mosolyogva tartotta a fogadást. Mert ez az asszony gyémántokért mindent megtett. Először Jüant akarta féltékennyé tenni rám. De kísérlete nem sikerült. Aztán máskép vetette ki hálóját. Hirtelen engem vett elő, kacérkodott velem, kikocsikázott velem és reményt nyújtott, hogy viszonozza szerelmemet, sőt tényleg viszonozta is, úgyhogy a boldogságtól azt sem tudtam, mitévő legyek. Aztán hirtelen faképnél hagyott és Valdarával iizte ugyanazt a játékot. Eleinte nem értettem a dolgot. Elmentem hozzá, de nem bocsátott be és aztán elment sétálni. — Jüannal. Magamon kivül voltam és ekkor valaki beszélt nekem Valdaráról és sajnálkozott rajtam és nevetett. Tizennyolc év^s voltam akkor, először szerelmes, csoda-e, ha az őrület környékezett. Újra elmentem Muraccia házába. Nem volt otthon, se baj, várni fogok. Órák multak és már éifél után járt az idő, amikor megállt egy kocsi a ház előtt. Muraccia jött meg és \ele Valdara. Hogy mit mondtam, mint fenyegetőztem, hogy mi minden — a. i.i -ni.