Délmagyarország, 1912. október (1. évfolyam, 42-68. szám)

1912-10-13 / 53. szám

1912. október 18. DÉLMAGYARORSZAG * 3 gadhatjuk delegátusaink amaz észrevételeit is, hogy a hadi flotta beszerzéseinél s a hajóépitő, fölszerelő munkáknál a magyar ipar kvóta-arányu részesedéséről teljes mértékben gondoskodva van. A hadvezetőség ellenőrző felülvizsgálatra a delegáció előterjeszté erre nézve az összes megrendeléseket és szerződéseket. Ha ez eredményekhez hozzácsatoljuk a magyar delegáció kimondott határozatai közül azt, mely a zászló- és cimerkérdés napirenden lévő megoldásába a hadi flotta cimerés zászlókérdését is belekapcsolandónak nyilvánította: számot adtunk a mostani ülés jelentőségéről. Az eredmények eléggé beszélnek önmagukért; de a nemzeti munkapárt érdemét is mutatják, mely politikájával s az állam rendjét biztosító kormányával, Lukács László miniszterelnök égisze alatt lehetővé tette, liogy az uj véderőtör vények végrehajtas sanak, szárazföldi és tengeri védelmünk uj lendületbe jöjjön, a monarchia nagyhatalmi állása szilárd biztosítékokat kapjon és e politika által Magyarország presztízse és súlya is helyreálljon a világ ítéletében. Megtörtént. Mindeneket legyőz a szerelem, ez a mondás egy kicsit elkopott és valószínűtlenné vált, de a hivatalos, .lap, a szürke hivatalos lap ina vezetőhelyen, a Hivatalos Részben lielyerállitja a poéták igazát. Tudtul adja mindeneknek, akiket illet, hogy Mechtildis főhercegnő ő cs. és ikir. fensége, Károly István főherceg ur ő cs. és kar. fenségének leánya. Ö császári és apostoli királyi Felsége engedelmével önként elhatározta, liogy herceg Czartoryski Sándor Olgierddel házasságra lép. A fennálló házi törvény és az uralkodó Ház családi szabályzata értelmében tehát szükségessé vált, hogy a (fenséges menyasszony a házasság megkötése előtt az őt születésénél fogva megillető utódlási ós öröklési jogról a maga és utódaira nézve is lemondjon. Ez a lemondási nyilatkozat 1912. évi október kilencedikén délelőtt pont tiz órakor Károly István főherceg ur ő cs. és kir. fenségének palotájában megtörtént, — jelenti a hivatalos lap. Pedig ugy-e megirta a poéta, hogy lemondani nehéz. S lám, megtörtént. Az ország mérnökei Szegeden — A Rapaícs-szobor leleplezése. — (Saját tudósítónktól.) Vasárnap lesz Szegeden az ország mérnökeinek nagy ünnepsége, melynek keretében fölavatják a magyar mérnök és épitész egyesület szegedi osztályát és leleplezik a Rapaich-szobrot. A magyar mérnök és épitész egyesület szegedi osztálya avató díszközgyűlése a városi közgyűlési teremben délelőtt féltizkor kezdődik s tárgysorozata a következő: 1. Reök Iván m: tanácsos, országgyűlési képviselő, osztályéinük elnöki megnyitója. 2. Kovács Sebestyén Aladár műegyetemi tanár, udvari tanácsos, egyesületi elnök avató beszédje. 3. Dr. Lázár György, Szeged város polgármestere, kir. tanácsos, tiszteletbeli tag üdvözlő beszéde. 4. Söpkéz Sándor műegyetemi tanár, országgyűlési képviselő: A mérnök munkája az ökonomla fejlesztéséiwvi. 5. Tóth Mihály városi főmérnök előadása: Szeged város újjáépítéséről. 6. Zárszó. Közgyűlés után az egyesület csoportokra oszolva koszorúzza meg a következő emlékműveket: Vásárhelyi Pál szobrát, hová Kvassay Jenő .miniszteri tanácsos vezetése mellett megy a koszorúzó küldöttség. Tisza Lajos gróf, a magyar mérnök egyesület alapító tagjának szobrát, hová Csernovics Agenor főmérnök vezeti a küldöttséget és végül a Bertalan emlékhez Hoszpoczky Alajos miniszteri tanácsos vezetése mellett hajón megy át a koszorúzó küldöttség. Déli 12 órakor veszi kezdetét a Rapaics-szobor leleplezési ünnepélye a következő programmal: 1. A dalárda a Himnuszt énekli. 2. Zombori Rónay Jenő ünnepi beszédet mond. 3. A város polgármestere a szobrot átveszi. 4. A koszorúk elhelyezése. 5. A dalárda a Szózatot énekli. Leleplezéi ünnepély után déli egy órakor közös diszebéd lesz a Kass-vigadó Otthon termében. Délután fél 4 órakor indulás a belvárosi temetőbe, hol 4 órakor Jászai Géza cimzetes püspök a Rapaich-siremléket és sirboltot szenteli föl. Utána séta a városban s közös vacsora a Kass kistermében. Este 8 órakor a színházba mennek a vendégek, a részükre fentartott páholyokba. Hétfőn reggel 8 órakor a város műszaki nevezetességeinek megtekintése céljából találkozó a Corsó-kávéházban. A rendezőség központi irodája az ünnepségek egész ideje alatt a Tisza-szállóban lesz. Az avató díszközgyűlésre vidékről és a fővárosból a következő urak érkeztek Szeged re: Aradról: Finta Lajos kir. főmérnök, Gillyen József főmérnök, Hánn Lajos kir. (főmérnök, Herrling Gyula mérnök, Konkoly Thege Elemér kir. mérnök, Nachtnébél Ödön tb. főmérnök. Budapestről: Ascher Elemér gépészmérnök, Bálint Zoltán épitész, Balla Pál miisz. főtanácsos, Bánó László gépész• mérnök, Bánó László ifj. gépészmérnök, Ber'. nauer Zsigmond szab. ügyvivő, Bisselisches j Mózes gépészmérnök, Bollgár Sándor máv. mérnök, Bresztovszky Béla dr főtitk., müegy. tanár, Bründl Károly gyorsíró (Pesti Hírlap), Buday Zádor miisz. tanácsos, Chatel Vilmos niüsz. tanácsos, Csányi Károly mérnök, Cséti Róbert mérnök, igazgató, Dillnberger Béla kir. főmérnök, Éder Róbert gőzikazánvizsg., Egyes, ügyv., alelnök, Egan Ede máv. felügy., Enyedi Béla dr máv. mérnök, Farkas Kálmán min. tanácsos, Fenyő Henrik magánmérnök, Fleischl Róbert épitész, Fodor István udv. tanácsos, Fritz Jenő (kir. posta t. mérnök, Gabcxs Oszkár épitész, Gálócsy Árpád kohóménnök, Gáti Béla müsz. tanácsos, Halász József mérnök, Havas Sándor épitész, építőmester, Hajós Sámuel min. legelrejtettebb, a legképzeltebb szépségeit is, még azokat is, amelyekről maga az alkotó művész sem tudott; belemagyarázásait kimagyarázni, szabályokat levonni, irányzatokat megállapítani, belesejteni, lemérni, felmérni, okoskodni, bölcselkedni, ah, minő nagy, felséges élvezet!' Tudja, mi ez mindent összevéve? — Micsoda? — A másolás élvezete. — Igen, ezt már mondta, — jegyezte meg Krizsóczyné nem minden guny nélkül. — De nem lehet elég sokszor ismételni. Krizsóczyné lemondott arról, hogy megértesse magát a körtyvmolylyal, megkérdezte hát: — És min dolgozik most, tanár ur? A tudósnak fölgyúlt a tekintete. — Egy izgalmas érdekességü tanulmányon! — felelte a tudós diadalmasan. — És mi az? — A cinie: „A pontosvessző művészi elhelvezése Baróti Szabó Dávid müveiben." II. Vasárnap délelőtt volt és a gyertyák lecsurgó fagyuja tette nehézzé a kis falusi templom levegőjét. Krizsóczyné ott ült a szokott helyén és a mellékoltár egy kis ügyetlen faragású Apostol szobrán mosolygott. Fent, a kórus falépcsőjén dobogtak a szaladgáló gyerekek s a kántor a repedt tüdejü orgonán végigszalasztotta az ujjait. Már beharangoztak harmadikra, de az öreg pap még a sekrestyében bajlódott a miseruhájával. A templomban ép egy köhintés hangzatt el, csikordult a nagy ajtó, a küszöbön léptek járása hallatszott, uj hivők jöttek, bemártottak ujjukat a szenteltvíz kömedencéjébe, meghajtották térdüket és beültek a helyükre. Fent, a kórusban a kántor unatkozhatott, mert időnként belecsapott az orgonába, futamokat játszott, majd megfeledkezve magáról, egész melódiákat. Krizsóczyné ugy vette észre, hogy a kántornak más a billentyüverése mint egyébkor; egyáltalán, mintha más ember orgonálna. Azelőtt fujt, szuszogott, nyögött és hörgött az orgona, most pedig mintha lágyan olvadoztak volna benne a hangok. Aztán milyen különös, honnan szedi ez a falusi tanítómester ezeket a leheletszerű melódiákat, játszi, szeszélyes hangulat-futaínokat? Egyszerre csak mélyen megzendült odafent az orgona öble, mély, meleg, áhitatos, himnuszos hangok törtek ki belőle, uj, uj, fris, különös, megremegtető hangok. Krizsóczyné nem tudta megállni, hogy hátra ne nézzen, fel a kórusra, ahol az orgona megfakult sipjai katonásan sorakoztak egymás 1 mellé. Mi történt itt? Hallucinál? Honnan | kerülnek ezek az isteni hangok e fújtatóval élesztett, öreg sipládába? Ki játszik? A szentélyben megcsendült a csengő, a sekrestyéből nyiló ajtón belépett az öreg pap, kezében az aranyhímzésű lepelbe takart kehellyel, a hivők felálltak, megkezdődött a mise. Mise alatt még néhány közbelopott finom futam gyönyörködtette Krizsóczynét, s mikor véget ért az istentisztelet, sietve ment át -a plébániára. Az öreg pap még ott tettvett a sekrestyében. A refektóriumba, ahová egy kis cseléd bevezette a kastély úrnőjét, behallatszott az öreg duruzsolása. Vetkőzés közben veszekedett valakivel. — Ez igy nem megy, — pattogott Isten agg szolgája — maga még nagyon fiatal, barátom, összetéveszti az Ur hajlékát valami szinházfélével. — De főtisztelendő ur! — hangzott egy megszeppent, védekező, gyámoltalan férfihang. — Nem, nem, ezt nem szabad többet tennie. A legjobb hivem Verzár Demeter, a ki harminc esztendő óta nem hiányzott egyetlenegy istentiszteletről sem és végigvárta mindig az evangélium felolvasását is, ma Urfelmutatáskor hirtelen elment. Megbotránkozott a maga játékán. A sánta Balióné is, Domokos Péter is ... Ha itt akar maradni, akkor igyekezzék ugy játszani, mint az öreg Vincsi játszott. El kell nyújtani a hangokat, aztán ne cifrázza, mert igy nem tudják énekkel kisérni. Nos? — Megpróbálom . . . felelte az előbbi siralmas hang. Hát az Isten áldja meg, kántor ur! Igy már rendben leszünk. De azért ha nem siet, egy kis friss töpörtüs pogácsával és egy kis szilvapálinkával szivesen szolgálok. Tessék besétálni az ebédlőbe, mindjárt jövök én is. — Köszönöm, főtisztelendő ur, majd máskor. Most dolgom van. Dicsértessék az Ur Jézus Krisztus! Mindörökké ámen! (Folytatjuk.)