Délmagyarország, 1912. október (1. évfolyam, 42-68. szám)

1912-10-02 / 43. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. o a Telefon 305. D D Előfizetési ár Szegeden egész évre . K 24-— félévre.... K 12-negyedévre K 6"— egyhónapraK 2'— Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K 28-— félévre.... K14 — negyedévre K T— egyhónapraK 2-40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. • • Telefon 81. no Szeged, 1912. I. évfolyam 43. szám. Szerda, október 2. Balkánon. Az a feszültség, amely a Balkánon az olasz-török háború alatt egyre jobban nőtt, ugy látszik, legfelső fokához jutott. A Törökországgal szomszédos államokban napok óta a hadizenetet megelőző, lázas állapot tapasztalható s most bekövetkezett, minden előzetes cáfolgatás ellenére, a fegyverbe állás, Szerbia és Bulgária hadi erejüket mozgósították és nyomban követte ezt Törökország másik két szomszédja, Montenegró és Görögország is. Természetesen, ez nem jelenti még a háborút. Ha visszagondolunk arra, hogy Ausztria-Magyarország és Szerbia között is mozgósitásra került a sor, sőt a két állam katonái a határon szinte farkasszemet néztek egymással, anélkül, hogy a harc kitört volna, — most se lehet kizárni azt, hogy a feszültség robbanás és az egész Balkán tüzbeborulása nélkül fog elmúlni. Minden attól függ, hogy a nagyhatalmak béketörekvése, amely eddig a külügyi hivatalok kommünikéiben nagyon aláhuzottan jelentkezett, mennyire őszinte és hogy mennyi eréllyel igyekszik majd érvényt szerezni. A bolgár és szerb mozgósítások ürügye az, hogy Törökország a határokon nagymérvű csapat-koncentrációt folytat és igy az ő támadásától lehet tartani. Ennek az oknak erőszakos voltát nem kell hosszan bizonyítgatni. Törökország, melynek hadierejét még mindig leköti a tripoli- J szi háború, nem gondolhat támadásra I egyik szomszédjával szemben se, annál | kevésbbé, mert a hóditó törekvések egyik irányba se unszolják. Sokkal inkább kézenfekvő az, hogy a szerbek és bolgárok a mozgósítással (esetleg magával a háborúval) akarják kényszeríteni az ozmán birodalmat, hogy a szláv nemzetiségeknek autonómiát adjon. Ez természetesen Törökországot gyöngítené s reményt adna arra, hogy, a tőle elszakadó részek Szerbiához, vagy Bulgáriához csatlakozzanak. Hogy lesz-e hatása a fenyegetésnek, a pressziónak, azt nem tudni. Tény az, hogy Törökországot a két, sőt négy oldalról jövő hadizenet, vagy szorongatása legalkalmatlanabb időben éri, amikor kifelé háborút visel, belül pedig a leghevesebb politikai pártharcok, sőt véres zendülések, fölkelések pusztítják. Ugy fest a helyzet, mintha az olasszal verekvő, külső sebektől és belső vérzéstől gyöngülő török körül támadó, ugrásra kész helyzetben állanának a szomszéd államok, lesve az alkalmat: vájjon elég tehetetlen, elég fáradt arra, hogy valamennyien, közös jelre ráugorjanak és kifosszák? Azonban bizonyos, hogy a nagyhatalmaknak ez időszerint nem lehet nagyon kedvükre a háború. Még azok a nagyhatalmak, amelyek egyébként nem rokonszenveznek a portával, igyekszenek a kis államok harci kedvét megfékezni és elejét venni a fölfordulásnak, amely az Európaszerte tartó gazdasági krizist még kegyetlenebbé tenné és ujabb bajok forrását nyitná meg. Különösen érdeke ez az osztrák-magyar monarchiának, amelynek érdekei ezer szállal fűződnek a Balkánhoz és amelynek minden erejével igyekeznie kell, hogy a békét megmentse. A külügyi hivatal igen jól ismeri a helyzetet, amit eléggé illusztrált Berchtoíd gróf ekszpozéja, amely rámutatott a Balkán villámmal teli felhőire; s bizonyára tudni fogja, hogy rni módon érvényesítse befolyását a háború veszedelmének elháritására. Az esztendők óta húzódó Balkán-krizisnek forduló pontjához jutottunk. Előrelátható volt, hogy az ellentétek, amelyek önmagukba fennállottak, amelyeket apróbb és nagyobb események mindjobban kihegyeztek, összeütközésre fognak kerülni. Európa békéje fölött állandó, veszedelmes probléma volt ez. Most ki fog tűnni: egymás húsába csapnak-e a gyűlölködő szomszédok, vagy pedig sikerülni fog azokat megfékezni, —- esetleg az összeütközést prolongálni. A mai helyzetben, amelynek válságos volta szinte képtelenné teszi a gazdasági életet arra, hogy ujabb komplikációk hatását elviselje, még ez a prolongáció is kívánatos lenne. Az európai hatalmak békeszeretete kedvezően óhajtja befolyásolni a balkáni nemzetiségek jogainak békés uton valő Egy pohárkával. Irta: Pierre Bulrant. Bridge ur jól berendezett kis ebédlőiében éppen a villásreggelijét fejezi be. — Hatalmas potroha csak nehezen fér el az asztal mellett, amely az Ínyencségeknek egész kis csendéletét tárja elénk. ízes nyalánkságok, finom gyümölcsök, sajt, különféle szószok és mustárok . . . s egész sereg karcsú, csillogó palack, melyekben különböző, topázsziníi borok ragyognak, — mig egy pókhálós hasú, mintha a kort képviselné közöttük, egy másik pedig mintha fáradt volna, szalmakosárban fekszik . . . készen reá, hogy a kellő pillanatban, fölébredve, bibor nedűjét a pohárba öntse. E kedves képet a cseléd zavarja meg, aki morgósan bedtinnyögi: A tekintetes ur kuzinja, — s aztán választ sem várva, egy kopott ruhás, szánalmas kinézésű fiatal embert tuszkol be maga előtt. Bridge: No lám, a derék Max! Hogy vagy, Max? Mindig jól, mi? Max kuzin (kinek arcán ezernyi kinos gond tükröződik vissza, sápadt mosollyal): Jól? En? Bridge (aki gyűlöli a gondokat, ugy tesz, mintha a választ nem jól értette volna): Annál jobb! Annál jobb! No, ülj le! Műjc: Köszönöm! Kínosan tépelődve, hogyan közelitse meg a tárgyat, amely ide vezette: A feleségem nagyon beteg és szegény kis üeorgesunk egyre jobban köhög igy hát . . . Bridge: Ah, a gyermekek édes jószágok, de sok nyugtalanságot okoznak! (Hatalmas darab camembert szel le.). Mindig azon bánkódtam, hogy magamnak nincs gyermekem, ne is beszélj róluk. . . Egy pohár bort megiszol velem? Max: Köszönöm! Az alkohol nem tesz ! jót nekem. Bridge: Ej, csak nem adsz kosarat! — Megharagszom! Max (nem akarja boszantani): Hát legyen ! Bridge: Vagy taláif egy pohár likőrt? Igen, egy pohár kirschet . . . Mélaine, adja ide a kirschet! Ott van a pohárszék felső polcán, abban a fehér palackban .. (A mindig rosszkedvű cseléd dünnyögve | fölkapja az első kezébe eső palackot, odacsapja az asztalra és két kis poharat is mellé csap.) Max (minden áron meg akarja közelíteni a tárgyat, mely ide vezette): Amint : mondtam . . . I Bridge (fölkapja a palackot, anélkül, j hogy észrevenné, hogy a cseléd a kirsche he- ! lyett egy üveg faszeszt tett elébük, amely, j tudja Isten, hogyan került oda és sziniiltig tölti Max poharát): Felséges ital, kicsim , . . maid meglásd . . . izlik, megadom a cimet, ahonnan hozattam . . . Max (kinos mosollyal): Nagyon kedves, de e pillanatban igazán nem gondolhatok ilyen felesleges kiadásokra . . . Bridge (a szavába vág): Kóstold meg.... kiváncsi vagyok a véleményedre! Max (megizleli s ugy érzi, mintha tüzes vassal égetnék a szájpadlását . . . elfúlva): Oh! . . . Bridge (aki nem tekintett reá): Ugy-e, pompás? Max (ámulva tekint rá, nem tudva, gunyolódik-e, "vagy csakugyan azt hiszi, hogy valami felséges italt tálaltatott elébe s mikor Bridge elégedett, ragyogó arcát látja, meggyőződött az utóbbiról, nem mert ellenkezni és kényszeredett arcfintoritással erősíti): Igazán . . . pompás . . . sohasem ittam finomabbat . . . milyen illat és micsoda iz.... Bridge: Ugy-e? Max: Soha! ... de bocsáss meg, hogy sietnem kell, mert az irodámba le kell mennem ... ha nem esnék túlságosan nehezedre és olyan szives volnál . . . Bridge: Még egy pohárral? Max: Nem, nem, köszönöm! Bridge: Talán nem jó? Max: De igen, felséges, de mondtam, nem szoktam az alkoholt. De . . . há olyan jó volnál és megtennéd . . . Bridge (meglepetve szaglássza kirschel