Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)

1912-09-05 / 20. szám

DÉLMAGYARORSZÁG 1912 szeptember 5. rnes Zoltán, Farkas Pá!, Rakovszky Iván, Bárczay Ferenc, Szczitovszky Béla, Siegescu József és Molnár Viktor. Ausztria vallásos hadüzenete. — A bécsi eucharisztikus körmenet. — * (Saját tudósitónktól.) A pompa minden fényével övezetten fog lefolyni Bécsben az eucharisztikus kongresszus, a katolikusok világünnepe. A nevezetes találkozóra a nemzetek legnagyobb katolikus fiaikat küldik el, akik ilyen szavakkal jelentik be részvételüket: — Ausztria ősz császárját az oltári szentség előtt térdepelni látni, egymagában megérdemli az utazás fáradságát. Eljön a pápa képviselője, akit — egyenesen a király rendeletére — olyan pompával, hódolattal és dísszel fogadnak, mintha maga a pápa jelenne meg. Leborul előtte a Habsburgház minden főhercege, Ausztria minden főméltósága, ezerhaiszáz ember. Ausztria szemefénye, válogatott kiválósága fog hódolni a pápai követ fogadtatásánál. És a rendkívüli ünnep csillogó keret-adására ki van rendelve a katonaság. Mintha Ausztria valamelyes szimbolumot akarna szolgáltatni: minden hódolatunk a pápáé, de az övé minden hatalmunk is, minden fegyverünk : És ez nemcsak szimbólium, hanem valóság is. A katolikus világ olyan demonstrációt, olyan ünnepet fog ülni Bécsben, amilyenre az újkorban még nem volt példa. Vájjon miért történik mindez ? Megfelelhetünk a kérdésre í egészen precízen: Bécs meg akarja mutatni az j egész katolikus világ előtt, hogy nem Róma, | hanem a császárváros az egyház fővárosa. Nem- ' csak vallási demonstráció lesz az eucharisztikus kongresszus, hanem politikai tüntetés is, amelyhez — követe utján — a pápa asszisztál. Olaszország — ez a köztudott dolog — leigázta a papságot. Megdöntötte a pápai államot. A Vatikán nem tud feledni; az a gyűlölet, amely a Vatikán és a Kvirinál között fönnállóit az elhalt XIII. Leó alatt enyhült ugyan, de a most uraikodú pap* alatt ujra kiélesedett. Ausztria-Magyarország és Olaszország viszonya egyre rosszabbodik. Az is ismeretes, hogy Ausztriában összeverődött egy kimondottan háborus-párt, amelynek a trónörökös a feje. Ez a háborus-párt az elmúlt esztendőben kis hija, hogy nem győzedelmeskedett a béke-párt fölött, amelynek Aehrenthal volt a feje. Építették is már az erődöket az olasz határon ... És ma ? Ma Berchtold külügyminiszter is teljesen a trónörökös embere. Ma a monarchia érdekei élesen szembeszegeződtek a Balkánon Olaszországgal. Törökország válsága rendkivül komplikált, minden pillanatban fölborulható helyzeteket idézhet elő. Résen áll Olaszország, Oroszország, hogy a kellő pillanatban döntő sulyu pozíciót szerezhessenek maguknak — a monarchia ellenére — a Balkánon. Ugrásra készen állanak Törökország éhes szomszédai, mint a kapzsi keselyük, hogy a helyzet zavarosra fordultakor elrabolhassanak maguknak valamit a föloszlásnak induló, egykor hatalmas birodalom testéből. Az is ismeretes minden, a viszonyokkal legalább némiképpen tisztában levő ember előtt, hogy Ferenc Ferdinándnak legóhajtottabb vágya, hogy kiterjessze a monarchia határait és az annexio logikus következményképpen Ausztria-Magyarország ráborítsa hatalmát Albániára. A csapatok a Balkánhatárokon, minden eshetőségre készen már hosszabb ideje koncentrálva vannak. Hetek óta visszhangzik a világsajtóban: a pénzintézetek roppant óvatosak, őrzik a pénzt, a birodalmi bankokban fölhalmozzák az aranykészleteket, mert a külpolitikai helyzet túlontúl feszült; félő, hogy egy rettenetes pillanatban irtózatos robbanás történik . . . ... És azalatt, mig a diplomácia ravasz hálójában bujkálnak a készülő világesemények, Bécsben fölragyog a katolikus glória. Tüntetően hódolnak a pápának, az egyházfejedelemnek, akit Olaszország rabságban tart. Megmutatják, királyi pompával, hogy a császárkezdenek, — de ugyanakkor panaszkodnak, hogy a kormány és a többség állítólag nem eléggé — méltányos, nem eléggé — békeszerető. Restituciót emlegetnek, — holott magától értetődőleg elfogadják a juniusi törvényalkotásokat. Az uj házszabályok ellen szólanak, holott tudják, hogy az nem egyik, vagy másik párté s épp az ugy védné a parlament tekintélyét, ha majd egyszer ők jutnának kormányra, mint ahogy most védi. Állítólag a Ház feloszlatását kivánják, mert az uj választás — szerintük — elsöpörné a munkapártot, — de ugyanakkor kimondjuk, hogy a mai választási rendszer mellett az „igazságnak" nincs győzelemre reménye. S uj választást sürgetnek ők, akik annyira — félnek tőle. S bizonyos, hogy ha a kormány engedne a sürgetésnek, s igazán uj választást rendelne el, kétségbeesve jajveszékelnének, hogy el akarják őket nyomni. Ép igy vannak egyéb kívánságaikkal. A hány párttöredék, annyiféle az óhaj s mindegyik az ellenkezőjét is kívánja annak, — amit óhajt s valamennyi együtt csak abban nem tud megállapodni, ami lehet. A beszámoló-sorozat. A parlamenti nyári szünet alatt a következő nemzeti munkapárti képviselők tartottak beszámoló beszédeket: Beöthy Pál, Bornemissza Lajos, Ertsey Péter, Telegdy József, Kozma Andor, Hantos Elemér, Sárkány Ferenc, Kállay Tamás, Miskolczy Imre, Csuzy Pál, Jaros Vilmos, Lukács György, Münnich Kálmán, Lukács László, Kálmán Gusztáv, ifj. Szász Károly, Jakóy Géza, Magyar Károly, Antal Géza, Szabó János, Szuhányi Ferenc, Herceg Ferenc, Jankovich Béla, Szinnyei Merse Félix, id. Erdélyi Sándor, Tisza Kálmán gróf, Sztankovanszky Imre, Huszár Károly (nagyzorlenci), Kammerer Ernő, Pirkner János, Lé- i vay Lajos báró, Woracziczky János gróf, Ver- ' lem szüksége, megmásíthatatlan sors, mely a szuverén szenvedély felé kerget, a lángsziv felé, mely ő érte emésztődik (én vagyok a szuverén szenvedély és a lángsziv). Hangsúlyozza különösen a megmásíthatatlan sorsot, mely a szerelem felé vonz. Engemet persze nem nevez meg, csak ugy homályosan céloz rám, az elég. A kis asszonyka meg fogja érteni. Elég erősen udvarlok neki, de anélkül, hogy határozottan nemet mondana, haboz, tapogatózik, skrupulusai vannak. Andrée, az én teleségem miatt. Rombolja le a skrupulusokat, törje le a habozását, fesse az érzelmek hevét, melyek körülfogják, mondja el neki, hogy ő a mindenható szerelemnek van a sorstól szentelve, mely fényt fog deríteni az egyhangú életére. Megteszi? — Uram, mondta Lazzara asszony méltósággal, az ön eljárása annyira rendkívüli, hogy nem lehet másnak tartanom, mint földöntúli erők megnyilvánulásának, melyek az emberi sorsot kormányozzák. Engedelmeskedni fogok tehát nekik. Mit mondjak a barna nőnek ? — Intse, hogy ne tűrjön semmi flirtet, liogy iszonyúan féltékeny vagyok, hogy imádom őt, hogy mintaférj vagyok, erényes, ki csak öt szereti, ha mindjárt az elfoglaltsága kissé elhanyagolni kényszeríti őt. Ennek pompás hatása lesz. Meg fogja őt nyugtatni. Én pedig még szabadabb leszek s több időt szentelhetek a nőm legjobb barátnőjének. Kivett két darab száz frankos bankjegyet a tárcájából s oda nyújtotta diszkréten a jósnőnek, ki még diszkrétebben elfogadta. A látogató még egyszer ellátta az asszonyt a két fiatal nőről szóló részletes tudósításokkal s azzal távozott. Lazzara asszony önelégülten mosolygott és megtette az előkészületeket vendégei fogadására, kik nemsokára be is csengettek hozzá. Glória nyitott nekik ajtót violaszinü hosszú palástban, a mellén geométriai figurával. Egy homályos szobába vezette a vendégnket, melyet három vörös lámpa világított meg halványan a helyiség három sarkában elhelyezve, mig középen egy kerek székre állított serpenyő parázsáról felszálló nehéz aromatikus füst töltötte be a levegőt. A két fiatal nő szivdobogva várt benn szótlanul. A háttérben egy ajtó nyilt meg. Glória kísértetként surrant be a vastag szőnyegen. — Egyikök, — csak az egyikök! — suttogta. Kézen fogta Andréet és bevezette a jós kabinetbe. Boszorkányosan diszitett kis helyiség volt ez, ablak és látszólag ajtó nélkül. A mennyezetről zöld lámpa függött alá. A falakat az állatkör ábrái borították. Az egyik sarokban két zsöllye állott egy ébenfa asztal előtt, melyen vázában orrcsavaró parfüm égett. A padlón nagy fehér kör, melyben Lazzara asszony állott a zöld lámpa alatt vörös tunikában, melyet kabalista jegyek tarkítottak. Bíborpiros szalaggal volt a feje átkötve, mi még jobban kdomboritotta sápadt széles arcát, mely mintegy a sátán befolyása alatt már is rángatódzott. — A körbe! A körbe! — p. ancsolta tompán. A fiatál nő engedelmeskedett. A jósnő balkezével megfogta az Andrée kezét, mig j jobb kezében egy háromágú kis vasviliát tartott — Bármit halljon, bármit lásson, — I mondotta Lazzara asszony ; ne szóljon semmit, ne moccanjon; itt biztonságban van. Megkezdem a szellemidézést. — „Megidézlek téged Lucifer az On, Alfa és Oméga istenek, Elay, Eloym, Ya, Saday, Adonay nevében." Szélsebesen mondotta e szavakat, miközben idegesen szorongatta az Andrée kezét és hadonázott e villával a levegőben s azt végre a zöld lámpa lángjába döfte. — Jön már, jön! — kiáltotta. Mit akar nagysád tudni ? A jövőt ? Hallgassa ! Egy negyed óra múlva Andrée kissé sápadtan ment ki a Szibilla barlangjából, hol Irén reszketve váltotta őt fel. Amint aztán a két fiatal nő az utcán volt, elmondták egymásnak benyomásaikat. — Csodálatos, bámulatos! — jelentette ki Irén. Nekem mindent megmondott. El voltam rémülve. Ismeri az egész életemet. Követem is a tanácsait. A sorsom ez, amelynek engedelmeskednem kell. — Engemet is megdöbbentett, mondta Andrée és én is követni fogom a tanácsát. Ugy, hogy Irén fagyos lett az egész világgal szemben, a férjét kivéve, akiben a félreismert szerelem egész óceánját fedezte fel és a legiszonyúbb féltékenységet, mig Andrée ismerősei közt kutatta azt a lángszivet, mely öt imádja s melyet természetesen könynyen meg is talált. Mert Lazzara asszony jól emlékezett ugyan rá, hogy mit kell jósolnia a két kis menyecskének, de összecserélte őket az elegáns úrral való viszonylataiban; a szőkét vette a nejének és a barnát az esenget jó barátnéjának és ehhez képest látta el őket prófétai jóslatokkal.