Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)
1912-09-29 / 41. szám
1912. augusztus 29. DÉLMAGYARORSZÁG 13 TÖRVÉNYKEZÉS Ügyész és védő. (Saját tudósítónktól.) A szegedi esküdtbíróság szombati tárgyalásán érdekes affér történt Szápár József dr ügyész és Sebők Ferenc dr védő között. Sebők dr a védőbeszédében foglalkozott a bűncselekmény minősítésével. Az ügyész erre replikájában azt válaszolta, hogy — Ha ilyet mondott volna a védő ur az ügyvédi vizsgán, hát nem bocsátották volna keresztül . . . — Szerencse, — válaszolta az ügyvéd — liogy az ügyész ur nem volt a vizsgáltató bizottság tagja! . . . Az affért azután békésen elintézték. Az eset egyébként a rablással vádolt Kiss János ügyének tárgyalása közben történt. Kiss János ügyét már tárgyalta a februári esküdtszék, amikor zsarolás büntette miatt két évi fegyházra Ítélték. A Kúria azonban megváltoztatta az Ítéletet, mert ugy találta, hogy a zsarolás kérdésének föltevése az esküdtek megtévesztésére történt. Az eset a következő: Kiss Imre hódmezővásárhelyi gazdálkodó a mult év novemberében Szegedre jött mulatni. Egyik depóban találkozott Kiss János napszámossal, akivel aztán együtt mulatozott. A korcsmából egyedül távozott, részegen. Alig haladt néhány lépésnyire, amikor valaki hátulról megtámadta, földreteperte és elrabolta tizenöt koronáját. Másnap az esetet bejelentette a rendőrségen és közölte a gyanúját, hogy valószínűleg a cimborája, Kiss János volt a támadó. A rendőrség nyomozása '? beigazolta a gyanút, dacára annak, hogy tanú nem akadt. A vádlott már a februári tárgyaláson is mindent tagadott, épen ugy, mint szombaton. Az esküdtbíróság most már rablás bűntettében mondta ki bűnösnek a napszámost. Az esküdteknek verdiktje alapján a bíróság három évi fegyházra itélte Kiss Jánost. Az Ítélet ellen a védő semmiségi panasszal élt. NYILT-TÉR*) Bútorok és gázlámpák eladók. Széchenyi-tér 2a. I. em. Teljesen uj állapotban lévő, 3-5X4'5 méter méretű smyma-szőnyeg helyszűke miatt olcsón eladó. "Dr. Forbátpalota, II. emelet, 6. ajtó. Kávéház Budapesten. Aranybánya, ritka alkalom, nappali és éjjeli üzlet, teljesen konkurrencia nélkül, betegség miatt rögtön eladó. Szükséges tőke 60.000 korona. "Bővebbet. "Bánó Budapest, I., Schwartzer Ferencutca 3. szám. I^orona-utca 17. számú sarokházban egy négy szobás lakás, továbbá a korábban nyomdai, később bádogárugyári célra szolgált földszinti és pincei helyiségek egészben vagy külön bérbeadók. — Frtekezni lehet a Szegedi Ritelbank "Részvénytársaságnál, Kölcsey-udvar. *) E rovatban közlőitekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség. KÖZGAZDASÁG URANIA magyar tudom, j szinház 1912. szeptember 29-én vasárnap Ő császári és királyi fensége Ferenc Ferdinánd trónörökös jelenlétében lefolyt mezőhegyes! hadgyakorlatok. Eredeti helyszíni felvétel. lovas. Artista dráma 3 felvonásban. Főszereplő: Psulander SH. A dráma előtt: Express-Hiradó. Heti aktuálitások. A titokzatos csörtetés. Amerikai vígjáték. Délelőtt 11 órakor,félhelyárakkal PALI 7 ESETE. 1912. szeptember 29-én vasárnap Előadja: Andrée Deed. Pali mint fogadott ggermek. Pali és a télvilági nő. Pali mint biró. Pali mint biztositási üggnök. Pali és az apacsnö. Pali és Lujza mulatnak. Pali a rendőrség védője. Előadások szombaton Vs6,8 és 9 órakor Vasárnap d. u. 3 órától éjjel 11 óráig x A gyufatröszt előkészítésének munkálataiban a kiküldött bizottság annyira haladt, liogy az összes magyar gyufagyárak értékét fölbecsülte és smegállapitotta, liogy az alakitandó részvénytársaság egyes telepeiért milyen megváltási ár volna fizetendő: Az érdekelt vállalatok október első napjaiban teljes ülést (fognak tartani, amelyen a bizottság a becsléssel párhuzamosan több pénzintézettel is folytatott tárgyalásokat az üzemek megváltásához, illetőleg a részvénytársaság megalakításához szükséges 10—12 millió korona töke megszerzése végett. A terv az, hogy az alakítandó rézvénytársaság a magyarországi gyufagyárakat mind megveszi, a foszforos gyufák gyártására berendezett üzemeket megszünteti, a többieket pedig egységes központi vezetés alatt folytatja és az eladásokat és egyöntetűen eszközli, amiből az is folyik, liogy az egyes gyufafajták árait is a központi vezetőség fogja megállapítani. x Országos baromfikiállitás. A Szegedvidéki baromfi- és házinyulteny észtők egyesülete október 20. és 22. napjain Szegeden országos baromfi-, galamb- és házinyulkiállitást rendez a Baromfitenyésztők Országos Egyesülete és a Házinyultenyésztők Országos Szövetsége erkölcsi és Szeged város anyagi támogatásával, Teleky Józsefné grófné, Lipthay Frigy esné báróné és Gerliezy Ferenc báró védnöksége mellett. Megfelelő kiállítási helyiség hiányában az egyesület a kiállítását az ujszegedi népligetben, a Vigadó összes fedett helyiségeiben rendezi, de a kiállítók érdeklődése máris oly nagy, hogy az a helyiség is kicsinek fog bizonyulni, ezért a rendezőség a viziszárnyasoknak szabadban való elhelyezését határozta el, megfelelő fedett udvarokban. A bírálat megejtésére sikerült a rendezőségnek az ország legelső szaktekintélyeit megnyerni, ugyanint Reitter Oszkárt, Rácz Ödőnnét, Buzzi Géza Félixet, Ludwigh Rezső dr-t, Pókay Dezsőt, -Kubinyi Bélát. Számos egyesületi és szövetségi érmeken felül máris tekintélyes pénzdijak és emléktárgyak állanak a rendezőbizottság rendelkezésére. A kiállításra vonatkozó bejelentési ivek szétmentek már és a bejelentések máris nagyon szép számban érkeztek be, holott a bejelentési záros határidő csak október 10-én jár le. A földmivelésügyi kormány által évenként tenyésztési célokra kiosztandó és beszerezni szokott fajbaromfiak egy részét ezen a kiállításon fogja megvenni. Hogy az összes kiállítók teljes megelégedéssel gondoljanak vissza a kiállításra, a renHezobizottság ez évben ismételten össze fog vásárolni 100 értékes állatot és azokat tombolán ki fogja sorsolni. A kiállitásra vonatkozó bármely felvilágosítással és bejelentési ívvel szívesen szolgál az egyesület titkára: Vogel Antal, Szeged. x A must cukrozás. Most már bizonyos liogy az idei magyarországi bortermés minőségileg nagyon rossz. A szőlők nagy része a sok eső következtében elrothadt ugy, liogy több helyen szükségből már most le kell a szőlőt szüretelni. Az uj bor cukortartalma csekély, ugy hogy a szőlősgazdák és borkereskedők máris sietnek élni a bortör vény idevonatkozó szakaszában biztosított fakultatív cukrozásd joggal. A cukrozási engedélyt olyan nagy tömegekben kérik, liogy a földmivelési miniszter a formalitások betartása (szakközegek kiküldése stb.) nélkül fogja a termelőknek az engedélyeket vidékenkint megadni. A borkereskedőket a szigorú formalitásokra (szakértői szemle) akarják szorítani. A bécsi „Neue Wein-Zeitung" máris óvja a borkereskedőket, hogy a magyar ujborok vásárlásánál ez idén nagyon óvatösak legyenek. x Komlótermés Bácsmegyében. Zomborból jelentik: B.-Bobrodmegyében a komlót ermelós évről-évre nagyobbodást mutat, olyannyira, hogy a Báesbodrogmegyei Gazda-