Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)

1912-09-27 / 39. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon 305. • D a a Előfizetési ár Szegeden egész évre . K 24-— félévre.... K 12 — negyedévre K 6'— egyhónapraK 2'— Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28-— félévre.... K 14'— negyedévre K 7'— egyhónapraK 2'40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefon 81. • • • • Szeged, 1912. I. évfolyam 39. szám. Péntek, szeptember 27. A hadügyminiszter. Mindvégig tartó szakszerűség, tárgyilagosság, az állami és a nép teherviselő képességének gondos számbavétele s ennek kiemelése: ezek Auffenberg közös hadügyminiszter ekszpozéjának legjellemzőbb vonásai. Az ekszpozé már első szavaiban ezt a szellemet juttatta kifejezésre, midőn a hadvezetőség nevében köszönettel adózott a törvényhozásnak, hogy az uj véderőtörvény létesítésével a hadsereget az évek óta súlyosan érzett kényszerhelyzetből kivezette. A hadügyminiszter egyúttal kiiiö» kiemelte a reform nagy horderejét intézkedését, a katonai szolgálati idő megrövidítését, a minthogy ekszpozéja során ismételten súlyt helyezett a népjóléti és uépmüvelődési szempontokra. S megállapíthatjuk, hogy a hadügyminiszter programjában ezek a kulturális célok ismételten, hangsúlyozottan szerepelnek, ezekre szeretettel tér vissza. Ekszpozéja során kiemeli, hogy ,,a kétévi szolgálat életbeléptetése után a hadsereg még sokkal inkább, mint eddig, iskolához fog hasonlítani". Szokatlan látvány: a hadügyminszter, amikor takarékos. Bizonyára a rsosz pénzviszonyok hatása, — mondják majd savanyu humorral azok, akik a maguk mindennapos dolgaiban csordultig vannak a pénzviszonyokkal. Ha rosszul megy az üzlet, az asszony is kevesebb kosztümöt csináltathat; a hadügyminiszternek is öszszébb kell vonni az igényeit, csillapítani a milliókra és milliárdokra való étvágyát. Pedig Berchtold gróf, külügyminiszter ekszpozéja, mintha csak uj, drága hadikészülődések megszavazására csinált volna hangulatot. A szokott megnyugtató nyilatkozatok helyett, amelyek az elpusztíthatatlan béketörekvésekről, a nagyhatalmakkal és a kevésbbé előkelő államokkal való zavartalan barátságunkról szóltak, a külügyminiszter feltűnő pesszimizmussal hangsúlyozta a helyzetnek borús, veszélyes feszültséggel teli voltát. A Balkán állapotáról meg egyenesen ugy szólott, mintha ott minden pillanatban várható lenne a háború kitörése, a mi viszont a monarchia állandó fegyverben való állását teszi kívánatossá. Ilyen előljáró után szinte annak kellett következnie: tehát a hadseregre, a megnyugtató és megbizható fegyveres készültségre nem lehet semmi pénz sok és semminő áldozat indokolatlan. (Bizonyára nem is véletlenből történik, hogy a külügyi ekszpozé az első és utána következik a hadügyi budget tárgyalása.) A ravasz orvostanár is a betegség várható rettenetes következményeivel, halálveszedelmével rémítgeti a vagyonos pácienst, akit a drága operációra rá akar venni. A hadügyminiszter azonban nem élt az alkalommal és össze-vissza negyvenegy , millióval kiván többet. Ez, mondja fino' mul, „szigorúan beleilleszkedik a pénzügyi programba, amelyet mindkét állam kormányaival annak idején 1911-től 1915-ig megállapítottak". Tehát a negyvenegy millió voltaképen százhatvan millió, csakhogy azt nem állították be egyszerre az 1911. évi költségvetésbe, hanem négy részre osztva, fokozatosan emelik azzal a hadügyi budgetet. Ez mindenesetre kevesebb, mintha a százhatvan millió mindjárt a tavalyi évet terhelte volna, de több, mintha azt egészen el lehetett volna 1915-ig tolni. Azonban ez már adott helyzet, amelybe bele kell nyugodni a delegációnak és a hadügyminiszternek is. A takarékosságnak túlságos hangsúlyozása azonban mintha valami lappangó törekvésekre mutatna. Ha hadügyminszternél ez a négy éven át életbelépő százhatvan milliós többkiadás is a „legmeszszebbmenő takarékosságot,, jelenti, hangsúlyozván, hogy az összegeket „mélyen a tulajdonképeni szükséglet által megszabott határon alul" állapították meg; akkor ez annyit jelent, hogy jövőre a költség-emelés mértéke nagyobb lesz a már megállapított automatikus szaporulatnál. És jövőre azok az igények, amelyek kielégítéséről a hadügyminiszter nagylelkűen lemondott, már mind halasztást nem tűrők és el nem odázhatók fognak előállani — az erődítések, a léghajók, a hadihajók és egyebek és ekkor vastagon kell megfizetni a mai, úgynevezett takarékosság fölött való örömet. Szomorú dolog az a hadügyi költségvetés, — maga Hegedűs Lóránt az előadó, aki egyike a legjobb budget-tudósoknak és Szinház és koporsó. Irta: Paul Giriinsky. Az impresszáriónál több szinész gyülekezett össze, mert egy nyári társulatot akart összeállítani. Többen uti élményeikről, de legfőképen a távoli országokban aratott sikereikről beszéltek. Az igen sokat utazott művész ma már az igazi művész. A tourné-k elviszik őket mindenfelé, átutaztatják velük az országokat, sőt egyes világrészeket s ez tágítja látókörüket olyanformán, mint a világutazóknak. S az impresszáriók mégis a legtöbb esetben csak egyéniek: egy esetleg romantikus város emlékét legtöbbnyire csak valami szinházi esemény örökíti meg bennük. Különös siker már feledhetetlen s elhományosit minden más benyomást. Tizenkétszeri kihívás! Ez örökíti meg a város emlékét. — Istenem — jegyezte meg egy molett hölgy, Chevillon asszony, aki Delhin Marin néven szerepel — nekem most a beszélgetés révén egy igen szomorn emlék éled föl a bensőmben. Már régen volt, akkor még nem a kómika szerepét töltöttem be. Akkor fiatal voltam. Mint egy operett-társaság sztar-ját szerződtettek Mexikón át az Egyesült-Államokba. Micsoda távolságok voltak ezek; gyerekek, ti csak vasúton ismertétek meg őket. Akkoriban azonban még nem robogott f mindenfelé vasút és mi rettenetes napokat | éltünk át a döcögős postakocsikban, amelyet ; nem mindig egészen megbizható kiséret követett. Igy jutottunk el Guarajatoba, egy városba, amelyet magas hegyek öveztek körül s amelyet én ma is tisztán látok magam előtt. Azelőtt még beszélni sem hallottam erről a városról, pedig hatvanezer lakosa volt, mint egy tartomány fővárosának. Nem egészen | modern, de fényesen berendezett színháza volt, amelyet még egy a spanyol alkirály idejéből való palotából alakítottak át. Mielőtt a terraszszerüen emelkedő városba értünk, egy hatalmas sziklaalaguton és a vámállomáson kellett átmenni. Mert akkor Mexikóban minden városban vámot kellett fizetni, ami természetesen jól megdrágította az utazást. Engem a megérkezésem alkalmával egy rossz hir várt. Lagos-ban, ahonnan jöttünk, ott maradt az egyik utiládám és pedig épen az, amelyben azok a jelmezek voltak, amelyekben a Mézeshetek operett Gracielláját kellett volna este játszanom. Ne nevessetek, én akkor husz éves voltam és nagyon csinosnak tartottak. Az útitáska a leggyorsabb szállítással is csak másnap reggel érkezhetett volna meg. Mit tegyek? A szállóban kérdezősködtem egy francia szabónő után s akkor Becherrele asszony, aki nemrég véletlenül került Guarajotóba, adott egy tanácsot, amikor közöltem vele balesetemet. — A menyasszonyi ruhához — mondotta — kisegíthetem egy pompás szoknyával, amelyet csak egy kissé kell renoválni. Erre még van idő. A faliszekrényből előhozott egy suhogó, fehér selyemszoknyát, amely csodaszép hímzéssel volt diszitve, a motívum pompás sziliekben viritó tropikus virág volt aranyszárakon. — Nemde, fölséges? — kérdezte Becher el Iné asszony. — En ezt a szoknyát egy embertől vettem, aki mindenáron szabadulni akart tőle. Nekem valami romantikus történet epizódjának tiint fel. Azt mondta, hogy nem akar semmit, ami egy olyan asszonyra emlékezteti, akit imádott és aki megcsalta. Igy aztán potom áron vettem meg ezt a ritka szép darabot. Eleinte az volt a szándékom, hogy ezeket a csodás hímzéseket és virágokat egy ruha díszítésére használom föl, mert én itt francia szalont rendeztem be és az ottani modellt is bevezettem. De viszont itt most nagyszerű alkalom volna a szoknya viselésére, ugy a hogy most van, igy még jobban örülik, — fejezte be elbeszélését szeretetremé. m. A rú\ 1 idő alatt Becherelle asszony még a derekat is igen ügyesem rám igazította. Az