Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)

1912-09-22 / 35. szám

4 DfibMAOYARORSZÁQ 1912. szeptember 19. delem ezidei tapasztalatait fogja előadni. Utána Jablonovszky József, az állami szőlőkben végzett molyirtás elleni kísérletek eredményét fogja a gazdaközönséggel megismertetni. A kongresszus után délben a gazdák társasebédre gyűlnek össze a Tisza-szálló nagytermében. BaasaanaHBaBaaeaaiisaBanBanaMaaaBBiiBanBBiiBtiiiaeEaaa KALEIDOSZKÓP, Szeged, szeptember 22. Benn ülök a színházban. Taps, a függöny WÖrdült, az orehest,érben valcert dirigál a ka rmester. Föl vonásköz. A szék víszintesét fölhajtom, nézgelődök, zsebbe dugott kézzel, kis«é kényelmesen. Megrázkódom, arcomba szökken vér, hirtelen iforróság fut bennem keresztül. A csodálkozásba a szemem is heléragyog. Valakit megpillantottam. Földszinten vagy páholyban, mindegy. Valakire rávetődik a tekintetem. Olyasvalakire, akit régen nagyrabecsülök, akit gondolatban minden gyönyörűséggel elhalmozok. Fölvidulok, megélénkül a fantáziám, ha látom. Pedig ismerem. És mégis, ha véletlenül szembekerülök vele, fölszikkad bennem minden szomorúság és tűz fénye csillámlik a szemembe. Most is ngy volt, a szinbázban. Valami pokoli gyönyörűséget éreztem, hogy az arcába nézhettem, jó hosszan. Senki sem zavart ebben az élvezetemben. Ugy gondoltam, csak ketten vagyunk a theátrumban: ő, akit nézek és én, aki őt nézem. És ő sem sejtette a különös szórakozásom. A nézőtéren sok száz szem elvonul egy nő előtt. Már most azt szinte lehetetlen kiérezni, liogy melyik szemsugár izzó a forróságtól, melyikben van vágyódás. Arra azonban ügyet sem vettem, hogy válasz nélkül maradt a cselekvésem. Csak néztem, néztem . . . aztán csengetvüszó ra széjjellibbent a függöny és a színpadon folytatták a komédiát. Most már kevéssé érdekelt az, amiről odafönn kimaszkirozva diskuráltak. Kissé oldalvást hajlítottam a fejem és lopva őreá néztem, a kábitóan szép nőre. Aztán utoljára összecsapódott a függöny, a publikum kitódult a színházból, ő is, én is. A ruhatárban roppant fürgeséggel magamra kaptam a kabátomat, fejembe nyomtam a kalapomat és siettem, nagyon siettem, bogv hamarosan az utcára érjek, a nagy szárnyas ajtó ele, ahol ki és bejárnak. Idegesen mozgolódtam, erre meg amarra néztem feszült figyelemmel, amíg végre megpillantottam őt, akire benn a nézőtéren annyira ügyeltem. Néhány másodperc, aztán eltűnt. Én elballagtam, busán fütyörészve és arra gondoltam, hogy istenem, milyen szerencsétlen vagyok. És ezzel nemcsak én vagyok igy. Bizonyosan önnel is megesett már, Uram, hogy nyugodtan olvasgatott a kávéházban vagy elmélázva bandukolt a sétatéren, amikor hirtelen rápislantott valakire, egy nőre, aki roppantul megtetszett önnek. Talán sose látta azelőtt, talán nem is látja soha többé. De az a nő attól a perctől kezdve mindig kisért, folytonosan arra gondolok, hogy be jó is volna újból találkozni vele. És ez igy tart sokáig, amíg csak belé nem bal az ember. Vágyódunk a nő utón, ön is, én is, még az is, aki hajlott korban, bus lemondással sóhajtozik, hogy „engem már nem érdekelnek a nők." Idővel aztán már odáig eljutunk, hogy kiválasztunk kettő-három-négy nőt, akivel óhajtjuk a sürii találkozást. Ne tessék fölreérteni, most csak arról van szó, hogy sZomtől-szembe, bizonyos diszkrét távolságban. A szinbázban, a kávéházban, a korzón ülünk és sóvárgással várjuk, hogy na, mikor toppan elibénk valamelyik a kettő-három-négy közül. Néha mór annyira vagyunk, hogy követeljük önmagunktól, keményen ráparancsolunk becses személyünkre, liogy most okvetlen találkozni kell vele. Találkozni, mert ha nem, hát . . . Itt megállás következik. Félben marad saját magunk megfenyegetése, mert egy kissé gyöngédek c\s elnézők vagyunk önmagunkkal szemben. És milyen jó, ha találkozunk azzal, akivel akarunk és akkor, amikor akarunk. Valósággal föllelkesedünk és egy pillanatra megbarátkozunk a sorssal. Pedig az a nő talán a legközönyösebben bánik velünk: észre som vesz. Sőt az is megtörténhetik, liogy ha túlságos buzgalommal bámuljuk, liát elfordítja a fejecskéjét. De ez nem baj, mert ez nem rosszakarat, rideg visszautasítás vagy pláne bocses személyünk lenézése, hanem szimpla szemérem; a nő tartózkodása. És különben is, ez egyoldalú élvezet: én nézem őt és ő nem néz engem. És ennek a bosszú játéknak ebben van az érdekessége. Az is igaz, hogy ez az egyoldalúság néha halálos sebet ejt, de az most nem ide tartozik. Az komoly nagy szerelem, amely a szivre rakódik és nem lehet onnan kipusztítani. Amiről most diskurálok, az csak amolyan futó-szerelem. Föllobban, ba látom a nőt és azzal együtt a legközelebbi találkozásig el is tűnik. Ez az érzelem a szívnek csak időszaki lakója. Megtörténhetik, liogy mind a kettővel, hárommal vagy néggyel találkozunk, ugyanabban az időben. Ülök mondjuk a színházban és apránkint rajtakapom magam, hogy nini, mind a négy itt van. És pedig négy merőben eltérő szemvonalban. Tűkön ülök. Merre nézzek? Melyiket nézzem hosszabb ideig? Majd kitekerem a nyakam nagy igyekezetemben. Aztán az is megeshetik, hogy a kávéház ablakánál ülök és hirtelen elvonul előttem a nő (az első, második, harmadik vagy a negyedik) egy egészen incifinci legénnyel, akinél Ön vagy én sokkal többre becsüljük magunkat. Erre méltatlankodunk, fölháborodunk, még a kezünk is ökölbe szorul, hogy ez már még sem járja. Önnek vagy nekem — gondoljuk — sokkal inkább jussunk lehetne ahoz a nőhöz. De ez mindhiába: ők elmentek és mi tovább ott bóbiskolunk az ablaknál. Kérem, Uram, higyje el, ilyen dolgokon nem lehet fölháborodni, még csak méltatlankodni sem szabad. Ugy van az jól, hogy mi ülünk a színházban, a kávéházban vagy a korzón ós megilletődéssel vagy rajongással bámuljuk a nőt, futó-álszerelmünket. Hogy aztán ő mit csinál, kivel diskurál: semmi közünk hozzá. Csak végesvégig maradjon fönn ebben a játékban az egyodaluság és ne buzgólkodjunk a személyes ismeretség megkötésén. Mert a szem tévedhet és ha rájövünk erre a tévedésre, akkor bekövetkezhetik a szomorú kiábrándulás, amely elsöpör minden ábrándot és illúziót . . . Csak nézelődjünk tovább a szinbázban, kávéházban, sétatéren és szemünkön csillogjon a forró vágyódás . . . Tölgyes Gyula. Hogyan sprengolják a játékbarlangot? (Saját tudósitónktóí.) Bejárta ma a lapokat az a hír, hogy P. György szombathelyi földbirtokos sprengolta az abbáziai játékosokat. Most már az is köztudomásu, hogy a szerencsés játékos neve Pick György, akinek esete azonban nem is olyan nagyszabású, mint amilyennek sok irigye elképzeli. Most épen, hogy megint sok szó esett a magyar fürdők tarthatatlan állapotairól, nem érdektelen arról beszélni, hogy mi csalogatja hót Abbáziába, ebben az osztrák tengeri fürdőbe a sok magyar vendéget. Először is nem az olcsóság az. ami hamarosan magára vonja a fürdőzni készülők figyelmét, hanem a töméntelen szórakozás, a nagyhangú ünnepséni hirdetmények vonzanak. S mig szerényen húzódik meg a reklámokon a tengeri fürdő gyógy Hatása, sokat ígérően tündökölnek a Casino des F.tmnaers araszos betűi. Ennek a •"omrég gründolt játékbanknak evidens érd ke, hogy minél nagyobb forgalma legyen Abbáziának s ezért készséggel fedezi a fürdő' gazgatóság hirdetményeinek költségét. A játékbank természetesen mint easzinó szerepel s azzal, hogy minden játékosnak be kell iratkozni, ezt a látszatot akarja kelteni. Mint easzinó természetesen estély eket., vízi ünnepségeket s reunionokat rendez. Bár a knrkomissiót is belevonja az ilyen ünnepségek rendezéseibe. költségei nagyrészt a bank kasszájából kerülnek ki. Az ilyen estélyeket a Quarnero-kávéház óriási terrasszán tartiák, a vizi ünnepélyekre pedig kibérelnek az Ungaro Croatától két-három gőzöst, amely az öböl minden részéből Abbáziába hozza a publikumot s tizenegy órára befejezik az ünnepségeket — hetenként kétszer-háromszor s a publikum éjfél utánig kéuytelen Abbáziában maradni, aliol most már az egyetlen szórakozás, ahol ezenkívül a kirándulás s az unalmas estély tekintélyes kiadásait is vissza lehetne szerezni, a Oasinó des Etrangers. A kurpark közepén, szemben az Anglolina fürdővel, az egész fürdő legszembetűnőbb helyén egy kis emelkedésen áll a Casinó de Etrangers. Kivilágított termei a messziről közelgő hajóknak is feltűnik, a parkban járó-kelőknek. meg a folytonos pénzcsörgés é« francia kiáltások kapják meg a figyelmét, A bejutás körülményein esik át először a kíváncsiskodó publikum, mert a higgadtabbakat eleinte nyereségvágy nem izgatja, pusztán a játékot akarják látni. A főbejáratnál a cifraruhás portás hajlong a belépők elé, mig beljebb feliér harisnyás lakájok udvariaskodnak. A földszinten van a titkári hivatal s az olvasó és zeneterem, valamint a beiratkozási iroda. A beiratkozás ugv történik, hogy mindenkinek ki kell állitani egy belénési nyilatkozatot, amelyen egyben a nacionáléjét s foglalkozását s tartózkodási helyét is köteles feltüntetni. Ezzel az Írással azután a pénztár elé járul, ahol egy nevére szóló belépőjegyet kap. Ez a jegy lehet egy estére vagy szezónra szóló. Az előbbi esetben két korona, az utóbbiban ötven korona az ára. Mikor a jegyváltás nehézségein átesik az ember, süppedő pokrócok fedte lépcsőn az első emeleti játéktermekhez jut. Az első emeleten két játékterem van. Mindkettőben a loracska-játék folyik. A második emeleten bakkszobák vannak, de ott csak télen van jeou s oda tiz korona esetenkint a belépés dija. — A lovacska-játék az első percre határozottan kommerce szórakozás jellegét hordja s csak lassan veszi észre mindenki azt a rettenetes hazárd tempót, a mely ugyancsak jellemzi ezt a játékot, A terem közepén áll egy asztal, amely a központja felé esik, ugy, hogy a beguritott gummilapda azután az itt elhelyezett apróbb mélyedések egyikébe téved. Kétszer kilenc ilyen kis mélyedés van, mindegyik számmal ellátva. A játékasztal felett villamos masina mutatja a kijött számot. Az asztal két oldalán áll egy egy játékmester, akik egyike begurítja a lapdát s ba az megáll, franciául és né-