Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)

1912-09-14 / 28. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. q n Telefon 305. • • Előfizetési ár Szegeden egész évre . K 24 — félévre.... K 12negyedévre K 6'— egy hónapra K 2' Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28 — félévre K 14'— negyedévre K 7-— egyhónapraK 240 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. • D Telefon 81. n a Szeged, 1912. I. évfolyam 28. szám. Szombat, szeptember 14. Fejlődik a város. Tulajdonképpen semmi közünk se volna ahhoz a kinos válsághoz, amely az ország egyik legszebben fejlődő városának lakóit ejti most izgalomba. Az eset azonban annyira tipikus, hogy érdemes tudomást venni mindama városoknak, amelyekben az egészségtelen spékuláció nem egy egzisztenciára borított halotti leplet. Debrecenben, épen ugy, mint a legtöbb nagy vidéki városban szertellenül tobzódott az utóbbi években a telekspekuláció. És Debecenben — nem ugy, mint némely metropolisban — sokan tönkrementek a spekuláció miatt. Most nagy krach, siralmas anyagi romlás támadt a hajdúk szép városában. A krach — mint a legtöbbször, most is — nagy vigassággal és sok reményteljes örömmel kezdődött. Debrecen gyors fejlődésnek indult és ezzöl egyszerre óriási ugrásokkal emelkedtek fölfelé a telekárak. A város miaga is nagy beruházásokra és rendezési tervdk megvalósítására készült. Kaszárnyákat akartak építeni a város környékén, nyilvánosságra jutott, hagy az egyetem is Debrecenbe kerül, uj utcák, uj terek nyitását tervezték, szóval egy nagy föllendülő irányzat minden szimptomája együtt biztatta és kecsegtette a derék debrecenieket. A nagy föllendülés azonban nemcsak a város érdektelen barátait, a városukra büszke cíviseket biztalt'ta és kecsegtette, hanem a kapzsi és üzletes embereket és panamistákat is. Városi urak, akik szerepet játszottak a város politikai irányításában, társas üzleti viszonyba állottak másokkal és elkezdtek telket vásárolni. Véletlenül mindig ott, ahol a városnak épitő, szabályozó, vagy utoanyitó tervei voltak, a megvásárolt telkek árát azután, amikor azokra a városnak lett volna már szüksége, nyomban fölrugtatták a kétszeresére. Embereik óriási kölcsönöket vettek föl, nagy kamatra, aztán a város környékén megvettek teljesen terméketlen és kietlen földéket, amelyeknek nem lehet semmi hasznát venni. A derék emberek azonban nem busultak azon, hogy a pénzük, amelyikért ők olyan nagy kamatot fizetnek, egyelőre nem hoz semmi hasznot, mert tudták, hogy majd behozzák azt is, busásan egyszerre, mert a város erre a helyre akarja építeni a kaszárnyát. A város eredetileg tényleg oda akarta épiteni a kaszárnyát, most azonban, hogy már a ridek és kíméletlen telekspekulánsok kezében vólt a telek, visszariadt az ellene szegezett szemérmetlen követelésektől. Ugyanez volt a helyzet az egyéb reform és épitő városi munkálatoknál, az a néhány ember, aki a város érdekeit a szivén viselte, kétségbeesve vette észre, hogy Debrecen város akármilyen gazdag, végül még tönkre is juthat, ha ragaszkodik ahhoz, hogy most hajtsa végre | ezeket a szabályozásokat és épitkezései ket. A becsületes embereknek sikerült feltil kerekdeni a seftelőkön és az üzéreken, a város közgyűlése legutóbb kimondotta, hogy a város a rendezési terveket egyelőre fölfüggeszti. Ezzel már itt volt á krach, az apró üzletek és a nagy seftelők veszedelme. Elesték először attól a reménytől, hogy a spekulációra vett telkeket hamarosan értékesíthessék. A nagy kamatot fizették olyan földekért, amelyek egy garas ára hasznot sem hoztak, mert keserű lapun és kutyatejen (kívül semmi sem termett rajtuk, a várostól pedig olyan messzire feküdtek, hogy épiteni sem lehetett rajtuk. Azután az történt, hogy nyomban harminc százalékkal esett minden teléknek az értéke, mihelyt kiderült, hogy a város nem engedi magát kiszipolyozni és nem engedi magát megrabolni. Semmi sem bioznyitja jobban azt, hogy az egész üzlet csak rablásra és panamázásra ment, mint a bandita remények élhervadása után a telkeknek ez a rohamos elértéktelenedése. Most már egymást érik a jól megérdemelt csődök és fizetésképtelenségek. A Nagymagyaralföldi bankot követte a Nagymagyaralföldi épitő- és műszaki részvénytársaság, ezt követte az Agrárbank, mint szövetkezet, velük együtt jöttek a magányos és külön csoportokba szervezkedett telekspekulánsok, akik mind a város pénzén akartak meggazdagodni és most váratlanul azt is elvesztették, amit a „biztos üzlet"-en megreszkiroztak. Intercisa. ? Irta: Szekula Jenő. íróasztalomon egy pár topánka mereng, j Parányi, formás gyermekcippellők. Már régiek. Idestova kétezer éve viselhette egy hét-nyolc éves római gyermekleányka. DunaPentelén ásták ki a szőlők mögül egy ősi római sirból. A topánkából csak a talpfoszlány maradt meg és egy szalag, csillogó csil- I lámpaiától bevonva. A villamlámpa fényéné1 az apró homokszemek néha szikráznak, villognak a bőrmaradványok fölött, mint a gyémánt a kiégett fülbevalóban. Az évezredek nemes patinája, a mely megőrizte eme gyermekcipőcskéket, a pentelei szőlőik alatt, hogy szét ne essenek, el ne porladjanak egészen. Duna-Pentele a népek temetője. Egymás alatt hármas, sőt ötös rétegekben is találtattak itt sirok föltorlódva és összegomolyodva egészen, a hogy a népvándorlás hullámverése egymásra sodorta azokat. Az őskori kelta sziklasirok, római tumulák, a szarmata sirvermek, melyekbe lovastól együtt temették a föld alá költözött hősöket, egymás fölé kerültek eme szűk Dunavölgyben, ahol az ókor alkonyán annyi nép tolongott keresztül, mint sehol másutt a világon. Egy nagy temető, amelyről most sem tudni, hogy hol az eleje s hol a vége, — tárház antropologusok és numizmatigusok számára; egy földalatti muzeum, amelynek gazdag kincseit még a napvilágra kellene előbb hozni. Csak szórványosan voltak itt szántások, — Inem tudós kéz irányította a kapát s ami kevés érték elő is került a szőlőtőlkék alól, az is többnyire német muzeumokba került. Az én évezredes topánkáim is vándorútra keltek. Most valahol a drezdai germánrómai munzeumban őrzik. Egy régiségkereskedő adta el, akinek szívességéből a kétezer éves gyermekcipőcskék néhány hétig az én íróasztalomon találtak menedéket. Hogy néha álomnélküli estén, költői hangulatba ringathassanak. Kár, hogy elrepültek onnan. * Intercisa. Ez volt Duna-Pentelének ókori neve. Csupa sejtelem és titok egy hatalmas és ismeretlen ókori város, amely fölé most szőlőkertek domborulnak. A falakat, a templomokat, a várost elnyelte a föld, a homok, csak néha, kapavágáskor, bukkan ki a hantok alól egy görög faragású oszlop, elárulva, hogy itt hajdan sokkal nagyobb kultura volt, mint amilyet ez a szegényes fehérmegyei falucska ma befogadni tudna. A legtöbb emlék amelyet napvilágra vet 1 olykor a kapa, római maradvány. Intercisa a Valéria-gyarmat városa volt, csakúgy, mint Akvinkum, legdélibb csúcsán FelsőT'annóniának, amelyet már az Augusztus utáni időkben római katonák szállhattak meg. Előbb volt itt ősi kelta város s azután épült fel a római tábor, vagy épen a római tábor körül alakult ki később az aravszk-római várso, azt nem tudom, csak egy nagyobbszabásu ásatás volna képei; eldönteni. A falvakból csak az alapépítmények maradtak meg. Ezt a várost ugy söpörte el a népvándorlás, mint a hogy a korall-szigeteket elnyelni a haragos óceán árja. • ' De engem csupán a sirlelet érdekel, a melybe a gyermekcipőcske találtatott. Hogy a topánka megmaradt s a bőr, ez az állati termék nem porladt el egészen, ez már maga küiön csoda. A pentelei szőlők homokja, a száraz, évezredes homok óvta és melengette, mint a hogy a memfiszi sziklasirok megőrzik haragos féltékenységgel a kánaáni időkbői való búzaszemeket. Kis, semmitmondó apróság, amelyben egy kedves leánygyermek tipeghetett, akit idő előtt ragadott el az Orkusz. A felhámja, amely most csillog a fényben, mintha igazgyöngyöktől és gyémántoktól volna berakva, — valamikor piros színűre volt befestve egészen, hogy olyan legyen,