Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)

1912-09-01 / 17. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG 19 12 szeptember 4. üzlet utján, gazdasági érzékkel, nagyot- j akarással és előrelátással ezt az „ábrán- i dot" megfelelő konjunktúrában a helyes városi közgazdasági politika valóra tudja váltani. A nagy városnak ugy is vonzó ereje van, ha pedig magától nem fejlődik ugy a város, mint a hogy helyzeténél, viz és földrajzi fekvésénél fogva, erre hivatva van, ugy keresni kell a módokat, amely a fejlődés lehetőségeit megadják. A mai helyzetben azonban megállapíthatjuk azt, hogy e város belső fejlődése teljesen szilárd alapokon nyugszik, dolgos polgársága a válság hatását erős munkával ellensúlyozza és a nagy katasztrofális bajokról szóló hírlapi közlések teljesen alaptalanok. Azok, akik azt hirdetik, hogy e város gazdaságát nagy csapások érték, a kik kormánysegély után kiáltoznak, nagyon tévednek, mert az általános viszonyok fordultával újra nagy arányokban fejlődik tovább a város gazdasági élete és a mai helyzet súlyosabb nyomokat a belsőleg teljesen egészséges szegedi közgazdasági viszonyokon hagyni nem fog. Vilmos császár Berlinben. Teljesen felépült már Vilmos császár legutóbbi gyengélkedéséből. Ezt legjobban bizonyltja az, hogy tegnap a császár, a császárnéval és Viktória Lujza hercegnővel, udvari vonaton Berlinbe érkezett. Fogadására megjelentek a trónörököspár, valamint Eitel Frigyes, Ágost Vilmos Oszkár és Joachim hercegek. Az uralkodópárt óriási embertömeg üdvözölte, mikor a kastélyba hajtatott. A császáron a betegség nyomai sem látszottak. Szerbia háborút akar. Belgrádból jelentik: A városban éjjel a házak falára nagyszámú óriási plakátot ragasztottak, amelyen vörös belükkel ez volt olvasható : Követeljük a háborút! A plakát nagy izgatottságot okozott a városban. Még nem tudják, hogy kik függesztették ki a lázitó plakátot. A kibontakozás utja. — A különböző ellenzéki taktikák. — (Saját tudósítónktól. Ellenzéki részről állandóan terjesztik a híreket, melyek azt a látszatot akarják kelteni, mintha a kormány és a munkapárt körében nem volna meg az a hatalmas egyöntetűség és szolidaritás, amely a juniusi napok korszakalkotó nemzeti alkotásait létesítette. Kormány és a munkapárt benső „ellentéteiről" beszélnek, csak azért, hogy a saját meghasonlottságukról, a saját súlyos válságukról a figyelmet eltereljék. Pedig napok óta egyre erősebben érezhető, hogy a különböző ellenzéki párttöredékek szövetkezése csak takarója a legnagyobb belső ellentmondásoknak és kíméletlen ellentéteknek. A Batthyány gróf galántai beszédének hiteles szövege körül megindult csete-paté csak egyik külső tünete a koalíció körében uralkodó sajátságos „fegyverbarátságnak". Ebből nyilvánvaló, hogy a koalíció egyes párttöredókei között nincs egyetértés. S megállapítható, hogy a koalíció körében a hiúsági, sérelmi és bosszú-politikát űzők csapatja mikóp igyekszik terrorizálni ama társait, a kik nem személyeskedésben, hanem elvi gyakorlati vívmányban látják az ellenzéki harc célját.. De természetes, magától értetődő jelenség, hogy a kisebbségi párttöredékek mostani szövetkezése csak ily válságos állapotú lehet, bár még ilyen, egymást kizáró irányzatok egyesülésében is támadhat bizonyos fokig összhangzó együttműködés, ha legalább valamely valódi indulat, sérelem, szenvedély az, ami egyesíti, s igy, ha nem is az alkotás pozitív irányában, legalább a rombolás negatív utján forrhat együvé. Csakhogy ezt a mostani koalíciót még ily szenvedély sem egyesitette. Minden tagja tudta, hogy az obstrukcióval nemzet- és alkotmányellenes, romboló munka folyt és az obstrukció letörése helyes, szükséges, elodázhatlan volt. Mind tudta, mind be is vallotta ezt. Az előző koalícióban sem volt ugyan közös eszme, de legalább külső parlamenti sikere létesített közte előleges kapcsolatot. Most ez a külső siker sincs meg, minden rombolási törekvés kudarcot vallott, a többség keresztülvitte akaratát, s megalkotta az uj házszabályokat, biztosítván a Ház munkaképességét. S most remény sincs arra, hogy a koalíció erőszakossággal győzhetne, s hogy ismét uralomra juthatna. Igy hát a közös érdek sem létesíthet e szövetkezésben bármily rövid ideig tartó szoros kapcsot. Még meghasonlottabb, reménytelenebb szinben láthatja a mostani koalíciót, aki figyelembe veszi, hogy most már az a társadalmi egység sincsen benne, ami az előbbi koalíciót jellemezte. A reakcionárius elemek a szélső radikális és szocialista elemekkel szövetkeztek s igy a benső meghasonlottságnak oly motívumai kerültek együvé e koalícióban, ami bárminemű egyöntetű működést lehetet lenné tesz. Ezek után méltán kérdezzük, hogy ugyan mi tartja össze e sajátságos szövetkezést, a mely sem elvben, sem személyi célban, sem az épités, sem a rombolás tárgyában egyet nem ért., melyet közös érzés, közös indulat sem fűz együvé, s mely semminemű közös érdekben sem találkozik? A válasz erre csak egy. Ezt a koalíciót csak a terror fűzi együvé. Egyes ellenzéki politikusok, akik felelősségérzet nélkül hazárd módon személyi politikát folytatnak, személyi céljaik elérése céljából megfélemlíteni akarják azokat az ellenzékieket, akik elveikhez hiven a reform munka, az alkotás terére szeretnének lépni. A kérdés már csak az, lesz-e elég erő és elszántság az ellenzék jobbjaiban, hogy a terroristákkal szembeszálljanak ? Ettől függ — az ellenzék sorsa, mert az erőszakoskodás utján tovább haladva, csak ujabb és nagyobb kudarcokat arathat. A kormány és a többség pedig nyugodt önérzettel és határozottsággal tekinthet a jövő elé, s mint már ismételten hangsúlyoztuk, a békét szívesen látja, a harctól nem fél, s igy is, ugy is érvényesíteni fogja a nemzet akaratát. v-st| Egy őszi éj szonettje. * Sejtésem a tengerekre vágyik, Minden sóhaj lelkemet lesi. Rózsafámra sok hurok feszülnek S egy édes dal az éjet öleli. Lomha csikorgás, siet a tornác . . . Selyem cipője levelekre lép; A lépcső fázik, repkénye rebben, Dalom is elhal . . . menj sebesebben! Szellők fakulnak, kósza a szárnyuk Távol ködében egymást még látjuk, Mikor a messzi lámpák kigyúlnak. Amikor egyszer ujjonganak a multak. Orchideák közt csókok pihennek És a dalok mind visszasietnek. IVANKOV1TS IMRE. Este. Irta: Krúdy Gyula. Major Annának, a kéményseprő-mester leányának X városában szőke haja és fehér harisnyája volt, ezért a tánciskola határain tul is ösmerték a kis hölgyet és róla a nők gúnnyal és érdeklődéssel megemlékeztek. Anna ugyanis színésznőnek készült. De ne vágjunk elébe az eseményeknek. Hermán, egy középkori büvészcsalád egyenes leszármazottja, egy télen X-ben állomásozott és sok mindenféle foglalkozása mellett a tánciskolát is megalapította. „Csupán a művészet kedvéért", — mondá Hermán a polgároknak, midőn leányaikat és asszonyaikat elcsalogatta töltik, hogy a régi temető mellett, a Három fehérrózsa tánctermében esténkint Borgozdi vak zenész társaságában a francia négyest, a lengyel polkát és más egyéb kéz- és derékfogással egybekötött testmozgásokat gyakoroljanak. Miután fizetésről nem volt szó, a téli alkonyatban a polgárlányok harászkendőbe burkolták fejüket, az asszonyok kis mantillokat kaptak fel, amely husz év előtt volt divatban és karbafogózva, halkan nevetgélve, csicseregve, suttogva és meleg kacagással lépkedtek a lilaszinü szük utcákon, a lilaszinü havon, és a táncterem ajtaján csendesen bementek. A verebek már mind elaludtak a fehér rózsa salétromos falában és a függőlámpa félhomályban hagyta a terem sarkait, ahol a hó csakhamar feloldódott és barna tócsák alakjában feketéllett. Az emberi testek hamarosan felmelegítették a termet, bár a nők még mindég szorosan bújtak egymás mellé; a barna, szőke hajakkal keritett fehér arcok ugy váltak ki a félhomályból, mint az esti tó szélén úszkáló fehér virágok. Hermán összecsapta a tenyerét, Borgozdi, egykor színházi zenész, később tanár, — meghúzta a vonót a kisbőgő húrjain. Mint a produkcióhoz értő férfihoz illik, előjátékkal vezette be a tánczenét, mialatt bejárta a sarkokat, ahol a leányok, asszonyok a korcsmapadokon meghúzódtak. Mindenki kezet fogott, hosszadalmasan, melegen, az ujjak sokatmondó játékával szoritotta meg a fiatal asszonyok kezét, mig a leányoknak külön-külön szerelmes hódolatot és , tiszteletet vallott kézfogásával. Mindenféle olyan ! dolgokról kérdezősködött, amely dolgok csak i neki juthatnak eszébe. Álmokról, a tegnap este ; történt hazamenetelről, valamint a harisnya! kötők kitartósságáról faggatta a nőket. És nem J ajánlhatta kellő buzgalommal a vállfüzőt a fiatal | asszonyok figyelmébe, amely Regina kisasszony | üzletében kapható. Majd ünnepélyesen a terem közepére vonult vissza, megállott a függőlámpa alatt és teI nyerével csattantott. De Borgozdi nak ugyan csattanthatott, ö mindig befejezte az előzenét az utolsó taktusig. Akkor féloldalra forditotta jégszürke, tekintetnélküli fejét, amelyen kis báránykucsma volt, mintha a valahol messze fölhangzó tapsokra figyelne. Bizonyára tapsoltak is neki valahol,