Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)

1912-09-01 / 17. szám

i Szerkesztőség Kárász-utca 9. • q Telefon 305. a • Előfizetési ár Szegeden egész évre . K24-— félévre.... K 12­negyedévre K 6-— egy hónapra K 2"— Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28 — félévre K 14 — negyedévre K 7-— egy hónapra K 2*40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefon 81. o • • • Szeged, 1912. I. évfolyam 17. szám. Vasáriíap, szeptember I. Szeged és a közgazdasági válság. Irta : Szivessy Lehel dr. Az elmúlt napokban azt irták a sze­gedi lapok, egy budapesti estilap nyo­mán, hogy a nemzetközi pénzügyi válság országos hullámai legerősebben Szeged kereskedelmét, gazdaságát szántják meg, mig más vidéki centrumokat megkímél­tek, Aradról irtak, mint amely város maga is erős, körülbástyázott szigete a pénzbőségnek, amely városnak pénzinté­zetei nem szorulnak olyan mértékben a nagy fővárosi hitelintézetekre, mint a szegediek, aminek folytán saját kereske­delmüket és mezőgazdaságukat jobban, erőteljesebben tudják pénzzel ellátni, mint más városok pénzforrásai. Ez a kérdés nemcsak általános nem­zetgazdasági, hanem speciálisan magyar és elsősorban szegedi vonatkozásban ér­demes arra, hogy beható megítélés tár­gyává tegyük. Mindenekelőtt hasonlítsuk össze a magyar vidéki városok betétállományát és látni fogjuk, hogy mig 1911 decem­berében Aradon a pénzintézeteknél mint egy 86 millió 778 ezer korona volt fel­halmozva, addig Szegeden a betétek összege mintegy 43 millió 138 ezer korona volt. Ha most még tekintetbe vesszük, hogy: Debrecen betétösszege ca. K 53,860.000, Kolozsvár „ „ K 37,618.000, Nagyvárad „ „ K 56,300.000, Pozsony „ „ K 75,000.000, Szabadka „ „ K 27,600.000, Temesvár „ „ K 69,200.000, akkor látjuk, hogy Arad első helyen, Po­zsony második, Temesvár harmadik, Nagy­várad negyedik, Debrecen ötödik, mig Szeged a hatodik helyen áll betétállo­mányával, holott a szegedi törzslakosság mindezen városok lakosságát messze túl­haladja; kétségtelen tehát, hogy nem tel­jesen alaptalan az az állítás, hogy más magyar vidéki városok maguk hitelerejé­ből jobban tudnak táplálkozni, mint Szeged. Ehez vegyük még azt a körülményt, hogy az ország kevés városában vett az építkezés és az ezzel rokonszakmák vál­lalkozása és igy az ipari lendület olyan arányokat, mint Szegeden, akkor tisztá­ban lehetünk azzal, hogy a város gaz­dasága meg érzi ezt a nemzetközi bajt, de kétségtelen, hogy a bajok mérvét mindenfelé túlozzák és a valóságnál sok­kal nagyobb mérvűnek tüntetik fel — holott a szegedi viszonyok nem mások, mint az általános országos viszonyok. Melyek azonban azok a tényezők, : amelyek Arad, Pozsony, Temesvár lakos- j ságainak vagyonosságát ilyen hatalmas j arányokban fejlesztették, a város hitelin- ! tézeteinek gyüjtőmedencéit megtöltötték és amelyek Szegeddel olyan mostohán bántak. A választ megtaláljuk abban az év­tizedes szerencsétlenségünkben, amelyet már más izben is fejtegettem, hogy ez a város az ország szivében, hatalmas, buza­kalászt termő nagy rónaságon, szomorú izoláltságban, magára hagyatva, egye­dül áll. Arad megyeszékhely, nagy környéke, erős agrikulturája, vidéki birtokossága. Pozsony Nyugatmagyarország köz­pontja, hatalmas uradalmaknak gyűjtő medencéje, amellett nyugati arányokban fejlődő ipari gócpont. Temesvár lenyúlik egészen Erdélyig, messze a fővárostól, gazdag, évszázados takarékossághoz, vagyongyűjtéshez szo­kott, nyugati kereskedő polgárság köze­pén, ugyanígy Nagyvárad, messze le Kolozsvárig, mint birtokos gazdáknak ősi gyűlő helye, magához láncolta a föld­birtokos elemet és odavonzotta a gaz­dasági, ipari fejlődés tényezőit. Szeged szinte nagy léptekkel halad előre, de sajnos, csak a maga utján, — 43 millió kor. betétjét nem uradalmaknak, gazdag öröklött vagyonú tulajdonosai, hanem bérföldes zsellérek, szegény, szürke, ko­pott hivatalnokok kuporgatták össze. Nem a termelő, pezsgő közgazdasági élet, nem a nagy járadékot hajtó, kastélyos hit­bizományok — nem a gyárak és válla­latok, hanem a gazdaságilag gyenge elemek hordták halomba. — Aki ezt nem hiszi, menjen el egy takarékpénztár pénztártermébe és hetivásárkor ott látja azokat az embereket, akiket senki nem ismer, mert egyenkint, egyénenkint senkik és semmik, de együttvéve, hatalmas tö­megben, mint egy láthatatlan sereg, magukban hordozzák a tőke erejét. Amig ez a törzslakosság gyűjt és kuporgat és gazdaságilag fejlődik, addig szaporodik is a vagyon, de mindez a sza­porodás túlságosan kicsi és kevés ahoz a szükséglethez, amely ennek a 120,000 lakosságú városnak mai etapejához kell, ahová őstermelésből, az industrializálódás felé való útjában elért. Kicsiben, Szeged az ország, az igazi Magyarország. Ha a külföldi tőke elfordul az or­szágtól, megrendül az egész hitelélet, hanyat-homlok esik a járadék és özönlik vissza az országba a záloglevél, és miré elfordulnak Szegedtől a főváros tőkéi, a saját tőkénk túlon-túl kevés. Kereskedel­münknek hihetetlenül erős ostromokat kell kiállania és minden fejlődés lehető­sége megszűnik, minden forgalom meg­bénul. A törzslakosság szárnyaszegetten nézi a pusztulást és ott, ahol értékek emel­kedését tapasztalhattuk éveken át, most a vételkedv teljes hiányát; az értékek pusztulását látjuk. Ha pedig mind ez igaz, akkor keres­nünk kell a módokat, a közelebbieket, amelyek a mai állapotokat enyhítik és a távolabbiakat, amelyek e város lakossá­gát, kereskedelmét, iparát, gazdaságát a jövőben a mai destrukcióhoz hasonló eseményektől és állapotoktól megkí­mélik. A mai helyzetben csak a racionális önmegtartóztatás segit egyrészről, amely pillanatnyi üzleti eredmények kedvéért, nem kockáztat sokkal nagyobb érdekeket. Viszont az intézeteknek is minden lehetőt el kell követniök, aminthogy eddig is mindent elkövettek, hogy a jogosult igények, változatlan alakban, nyerjenek kielégülést. Ezek a ma feladatai. Határt szab nekik a lehetőség, de nem igy a jövő feladatainak, amelyek abban csúcsosod­nak ki, hogy Szeged város közigazgatá­sának, határozott, közgazdasági politikát kell kifejtenie, hogy Szeged termelő köz­ponttá váljék, ahol nemcsak a semmiből takarékoskodó, hanem a gazdasági érté­keket termelő ipar és kereskedelem is hozzájáruljon a város gazdasági erőssé­gének fejlesztéséhez. Ennek a közgazdasági politikának kontúrjait abban látom és vázolom, hogy Szegedet izoláltságából, amely nem az erőnek, hanem az elhagyottságnak egye­dülléte, végre is ki kell emelni. A legközelebbi jövő városi politikájá­nak feladata, a megye székhely kérdé­sének és Szeged megyének megalkotása legyen, amikor is, a dolog természetéből folyóan, ide települ nemcsak a közigaz­gatás, hanem a közigazgatást alkotó bir­tokosság is. Nem késhet a város ujabb földpoli­tikája sem, amely keresi és megtalálja a módokat arra, hogy a hitbizományi gyürü, agyonfojtó abroncsa helyébe, a kis- és középbirtokosságot gyűjtse körébe. Ha pedig valaki ezt utópiának képzeli, ugy vallom és hiszem, hogy ha üzlet, ugy t

Next

/
Thumbnails
Contents