Délmagyarország, 1912. szeptember (1. évfolyam, 17-41. szám)

1912-09-01 / 17. szám

i Szerkesztőség Kárász-utca 9. • q Telefon 305. a • Előfizetési ár Szegeden egész évre . K24-— félévre.... K 12negyedévre K 6-— egy hónapra K 2"— Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28 — félévre K 14 — negyedévre K 7-— egy hónapra K 2*40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefon 81. o • • • Szeged, 1912. I. évfolyam 17. szám. Vasáriíap, szeptember I. Szeged és a közgazdasági válság. Irta : Szivessy Lehel dr. Az elmúlt napokban azt irták a szegedi lapok, egy budapesti estilap nyomán, hogy a nemzetközi pénzügyi válság országos hullámai legerősebben Szeged kereskedelmét, gazdaságát szántják meg, mig más vidéki centrumokat megkíméltek, Aradról irtak, mint amely város maga is erős, körülbástyázott szigete a pénzbőségnek, amely városnak pénzintézetei nem szorulnak olyan mértékben a nagy fővárosi hitelintézetekre, mint a szegediek, aminek folytán saját kereskedelmüket és mezőgazdaságukat jobban, erőteljesebben tudják pénzzel ellátni, mint más városok pénzforrásai. Ez a kérdés nemcsak általános nemzetgazdasági, hanem speciálisan magyar és elsősorban szegedi vonatkozásban érdemes arra, hogy beható megítélés tárgyává tegyük. Mindenekelőtt hasonlítsuk össze a magyar vidéki városok betétállományát és látni fogjuk, hogy mig 1911 decemberében Aradon a pénzintézeteknél mint egy 86 millió 778 ezer korona volt felhalmozva, addig Szegeden a betétek összege mintegy 43 millió 138 ezer korona volt. Ha most még tekintetbe vesszük, hogy: Debrecen betétösszege ca. K 53,860.000, Kolozsvár „ „ K 37,618.000, Nagyvárad „ „ K 56,300.000, Pozsony „ „ K 75,000.000, Szabadka „ „ K 27,600.000, Temesvár „ „ K 69,200.000, akkor látjuk, hogy Arad első helyen, Pozsony második, Temesvár harmadik, Nagyvárad negyedik, Debrecen ötödik, mig Szeged a hatodik helyen áll betétállományával, holott a szegedi törzslakosság mindezen városok lakosságát messze túlhaladja; kétségtelen tehát, hogy nem teljesen alaptalan az az állítás, hogy más magyar vidéki városok maguk hitelerejéből jobban tudnak táplálkozni, mint Szeged. Ehez vegyük még azt a körülményt, hogy az ország kevés városában vett az építkezés és az ezzel rokonszakmák vállalkozása és igy az ipari lendület olyan arányokat, mint Szegeden, akkor tisztában lehetünk azzal, hogy a város gazdasága meg érzi ezt a nemzetközi bajt, de kétségtelen, hogy a bajok mérvét mindenfelé túlozzák és a valóságnál sokkal nagyobb mérvűnek tüntetik fel — holott a szegedi viszonyok nem mások, mint az általános országos viszonyok. Melyek azonban azok a tényezők, : amelyek Arad, Pozsony, Temesvár lakos- j ságainak vagyonosságát ilyen hatalmas j arányokban fejlesztették, a város hitelin- ! tézeteinek gyüjtőmedencéit megtöltötték és amelyek Szegeddel olyan mostohán bántak. A választ megtaláljuk abban az évtizedes szerencsétlenségünkben, amelyet már más izben is fejtegettem, hogy ez a város az ország szivében, hatalmas, buzakalászt termő nagy rónaságon, szomorú izoláltságban, magára hagyatva, egyedül áll. Arad megyeszékhely, nagy környéke, erős agrikulturája, vidéki birtokossága. Pozsony Nyugatmagyarország központja, hatalmas uradalmaknak gyűjtő medencéje, amellett nyugati arányokban fejlődő ipari gócpont. Temesvár lenyúlik egészen Erdélyig, messze a fővárostól, gazdag, évszázados takarékossághoz, vagyongyűjtéshez szokott, nyugati kereskedő polgárság közepén, ugyanígy Nagyvárad, messze le Kolozsvárig, mint birtokos gazdáknak ősi gyűlő helye, magához láncolta a földbirtokos elemet és odavonzotta a gazdasági, ipari fejlődés tényezőit. Szeged szinte nagy léptekkel halad előre, de sajnos, csak a maga utján, — 43 millió kor. betétjét nem uradalmaknak, gazdag öröklött vagyonú tulajdonosai, hanem bérföldes zsellérek, szegény, szürke, kopott hivatalnokok kuporgatták össze. Nem a termelő, pezsgő közgazdasági élet, nem a nagy járadékot hajtó, kastélyos hitbizományok — nem a gyárak és vállalatok, hanem a gazdaságilag gyenge elemek hordták halomba. — Aki ezt nem hiszi, menjen el egy takarékpénztár pénztártermébe és hetivásárkor ott látja azokat az embereket, akiket senki nem ismer, mert egyenkint, egyénenkint senkik és semmik, de együttvéve, hatalmas tömegben, mint egy láthatatlan sereg, magukban hordozzák a tőke erejét. Amig ez a törzslakosság gyűjt és kuporgat és gazdaságilag fejlődik, addig szaporodik is a vagyon, de mindez a szaporodás túlságosan kicsi és kevés ahoz a szükséglethez, amely ennek a 120,000 lakosságú városnak mai etapejához kell, ahová őstermelésből, az industrializálódás felé való útjában elért. Kicsiben, Szeged az ország, az igazi Magyarország. Ha a külföldi tőke elfordul az országtól, megrendül az egész hitelélet, hanyat-homlok esik a járadék és özönlik vissza az országba a záloglevél, és miré elfordulnak Szegedtől a főváros tőkéi, a saját tőkénk túlon-túl kevés. Kereskedelmünknek hihetetlenül erős ostromokat kell kiállania és minden fejlődés lehetősége megszűnik, minden forgalom megbénul. A törzslakosság szárnyaszegetten nézi a pusztulást és ott, ahol értékek emelkedését tapasztalhattuk éveken át, most a vételkedv teljes hiányát; az értékek pusztulását látjuk. Ha pedig mind ez igaz, akkor keresnünk kell a módokat, a közelebbieket, amelyek a mai állapotokat enyhítik és a távolabbiakat, amelyek e város lakosságát, kereskedelmét, iparát, gazdaságát a jövőben a mai destrukcióhoz hasonló eseményektől és állapotoktól megkímélik. A mai helyzetben csak a racionális önmegtartóztatás segit egyrészről, amely pillanatnyi üzleti eredmények kedvéért, nem kockáztat sokkal nagyobb érdekeket. Viszont az intézeteknek is minden lehetőt el kell követniök, aminthogy eddig is mindent elkövettek, hogy a jogosult igények, változatlan alakban, nyerjenek kielégülést. Ezek a ma feladatai. Határt szab nekik a lehetőség, de nem igy a jövő feladatainak, amelyek abban csúcsosodnak ki, hogy Szeged város közigazgatásának, határozott, közgazdasági politikát kell kifejtenie, hogy Szeged termelő központtá váljék, ahol nemcsak a semmiből takarékoskodó, hanem a gazdasági értékeket termelő ipar és kereskedelem is hozzájáruljon a város gazdasági erősségének fejlesztéséhez. Ennek a közgazdasági politikának kontúrjait abban látom és vázolom, hogy Szegedet izoláltságából, amely nem az erőnek, hanem az elhagyottságnak egyedülléte, végre is ki kell emelni. A legközelebbi jövő városi politikájának feladata, a megye székhely kérdésének és Szeged megyének megalkotása legyen, amikor is, a dolog természetéből folyóan, ide települ nemcsak a közigazgatás, hanem a közigazgatást alkotó birtokosság is. Nem késhet a város ujabb földpolitikája sem, amely keresi és megtalálja a módokat arra, hogy a hitbizományi gyürü, agyonfojtó abroncsa helyébe, a kis- és középbirtokosságot gyűjtse körébe. Ha pedig valaki ezt utópiának képzeli, ugy vallom és hiszem, hogy ha üzlet, ugy t