Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)
1912-08-10 / 184. szám
1912 augusztus 11. DÉLMAGYARORSZÁG 7 hogy a smaragddal és a rubinnal szemben tetemesen olcsóbb lett. A zafírnak ez a lenézettsége azonban most, ugy látszik, véget ért. Londonban ugyanis az ékszerészek azon vannak, hogy a zafírt megint divatba hozzák, ínég .pedig a rubin rovására, amelyről azt mondják, hogy nagy mennyiségben és igen ügyesen hamisítják. A drágakövek közül ugyanis a rubin hamisitható legkönnyebben. A szép zafír ára karátonkint 100 és 240 korona (között ingadozik, jelenleg a szín és csillogás minősége szerint. A legdrágábbak az égszínkék kövek, amelyeknek az utánzása tehetetlen. — A szegény asztalos és üt gyermeke. Igen érdekes eset játszódott le Szolnokon a járásbíróság egyik hivatalos helyiségében. Varjas járásbiró előtt megjelent Szabó János szolnoki asztalosmester öt gyermekével, akik közül a legfiatalabb egy éves és igy szólt a járáshiróhoz: — Nagyságos biró ur! Ma árvereztek nálam. Mindent elárvereztek és elvittek. A gyermekeimről azonban megfeledkeztek. íme, itt vannak, tessék velük valamit csinálni. Köszönt és eltávozott, Varjas járásbiró kétségbevonta ebben az ügyben a járásbíróság illetékességét és az öt gyermeket átadta a közelben posztoló csendőrnek. A csendőr nem tudván mit csinálni a gyermekekkel, felvitte őket Varsányi Jenő rendőrkapitányhoz, aki azután félhivatta magához az apát. A szivéhez beszélt, ugy, hogy Svábé sirva kért bocsánatot. Szereti ő ia fiait, vissza is veszi, pedig tudja, hogy nehéz lesz az élet. — A klasszikus korbeli lóverseny. Tudva" levőleg a stockholmi olymiai játékon ezúttal először szerepelt a modern lovagló művészet is. A lósportnak ezúttal épen olyan fontos szerep jutott, mint valamikor a klasszikus korszak olympiai és más efféle ünnepein. Ebből az alkalomból most fölöttébb érdekes tanulmányban ismerteti egy sporttal is foglalkozó kiváló francia historikus a klasszikus görög és római kor lóversenyeinek és lovas bravúrjainak történetét. A rendszeresen megismétlődő és nyilvános lóversenyeket a görögök hozták divatba, akik ezt a perzsáktól sajátitoták el. A perzsák ugyanis abban az .időben kezdték a hadviselésben a lovascsapatokat hadikocsikon küzdő harcosokkal kicserélni. A kocsikba két vagy három lovat fogtak. Ilyenformán aztán a görögök olypiai sportünnepein is eleinte ilyen hadikocsiba fogott lovakkal rendeztek versenyt, hasonlót a mai ügetőversenyhez. A klasszikus kor e versenyein tulajdonképen a hajtó vitézek keltek versenyre, alacsony, kiskerekü hadikocsikon. Az első ilyen verseny 677-ben volt Krisztus születése előtt. Aztán megcsinálták nyolc olympiáddal később, 645-ben Krisztus születése előtt az első hátaslóversenyt. Mint minden bajvivó, igy hajtó és a lovasvitéz is teljesen meztelenen vonult ki a versenyre s szőrin ülte a lovat. A győztest szinte határtalan hódolattal és lelkesedéssel jutalmazták s különösen a szülővárosában rendeztek tiszteletére nagyszerű ünnepséget. Ott négy lovas hadikocsin polgártársainak örömrivalgása közben vonult be s nyomában a város előkelőségei lépdeltek. Az olympiai játék győztesének meg volt az a joga is, hogy a maga dicsőségére szobrot állíttasson. A klasszikus korban gyakran előfordult, hogy uralkodók i'S részt vettek az olympiai ünnepeken. Igy a 77-ik olympiádon Hieron szirakuzai király győzte le a versenyzőket. Hogy a lósportnak egyébként milyen nagy jelentősége volt Rómában, legjobban bizonyítja az a sok cirkusz, köztük a legnagyszerűbb a Circus Maximus. Ennek a porondján rendszerint négy vitéz futtatott a koszorúért. A kis hadikocsik hajtó vitézei kezükben tartották az ostort s a gyeplő a derekukra volt erősítve. Mellette ott fénylett övükben a kés, hogy válságos pillanatban esetleg hirtelen elvághassák a gyeplőt. A kis kocsik némelyikébe két-három, a másikba négy vagy öt, sőt olyikba nyolc-tiz lovat is befogtak. Kétségtelen, hogy a klasszikus korban ugy a hivatalos körben, miind pedig az irodalomban nagyon népszerű volt a cirkuszi kocsis és a ló. Igy Martialis, a nagy költő több költeményében ünnepelte a lóversenytér hőseit, de egyúttal nem tudta eltitkolni azon való elkeseredését sem, hogy egy versenyló épen olyan híressé, kedvessé és népszerűvé tud lenni, mint neki, a költőitek egy epigramia. A cirkuszi hajtóiknak nagyon sok szobrot állítottak, amelyeknek alapköveibe bevésték életrajzukat és diadalaik sorozatát. Volt olyan hajtó, ak,i életében több .mint ezer diadalt aratott. Ezeknek tniliarii volt a nevűik s szinte mámoros kedvvei ünnepelték őket. Mindezekből kitűnik, irja a francia historikus, hogy nagy méretű és átalános érdekű volt a római korban a lósport. — Villamos áram, mint eledel. Párisból táviratozzák: A mimesi orvoskongresszus villamos-gyógyászati osztályán Bergeonier bordeauxi orvostanár érdekes előadást tartott larról, hogy azck a .magas feszültségű villamos áramok, aminőket D'Arsonval az érelmeszesedés gyógykezelésénél használ, bizonyos mértékben pótolni képesek a táplálékot olyformán, hogy a különben élelmieiikkekből merített hőmennyiséget juttatják .a testbe. Bergeonier azt állítja, bogy ezzel a módszerrel olyan egyéneknél, .akiknek gyomra és emésztőszervei nincsenek rendben, kedvező eredményeket ért el, amennyiben a hiányzó táplálékot legalább részben helyettesíteni tudta a magas feszültségű áram hőmennyiségével. A kimerült, elgyengült, vagy vérszegény egyéneknél, a tanár állitása szerint, a magas feszültségü áram behatása alatt az klögek. lankadtsága és az emésztési zavarok teljesen .űis/rszüntek. A betegek ereje szemlátomást javult és e mellett a testsúly gyarapodása is észíeí-fefAő volt. Bergeonier korántsem akarja azt álKtSni, bogy a magas feszültségü villamosártamimal 2 táplálkozás teljesen (feleslegessé volna tehető,1\haiie?3~Sáf' igenis hiszi, hogy ezzel a módszerrel az orvostudomány jelentékeny eszközt nyert a gyomor emésztési zavarainak megszüntetésére. — Johnson, mint kávés. A halhatatlan nevü néger, Johnson, aki Jeffries képében legyőzte <*a fehérfait, a 'kávéháztulajdonosok közé 'lépett. Chicagóban nyitotta meg a kávéházát és ez még a fehérek bevallása szerint is árnyékba borit minden eddig létezőt. Pompa, ragyogás, gazdagság mindenfelé, egész halommal, — ezt irja minden amerikai újság. Ám ízlésről nem tesz senki említést egyetlen szóval, a mi lehet nem épen Johnson hibája, hanem az amerikaiaké is egy kicsit. Johnson kijelentése szerint az ő kis „emporiumával" a vlág egyetlen Procolisója, Moulin Rougeja, Paviillon Monottejá, Palais de Danseja se versenyezhet. A kávéház clouja egy hatalmas kép, amely szemébe „szökik" mindén belépőnek. A bokszerkávés ur arcképe ez, ám a keret még érdekesebb. Húszdolláros bankjegyekből készült és hefylyel-közzel jókora brilliánsok csillognak rajta. A plebest nem bocsátják be Johnson ur kávéházába és — óh micsoda guny — a bemenet tilos a niggereknek is. — Bogár a péksüteményben. Tímár Dezső szegedi magánhivatalnok az Ábrahám János műhelyéből kikerült .péksüteményben bogarat talált. Nagyon okosan, visszavitte személyesen a süteményt s követelte, hogy azt tiszta kiflivel cseréljék ki. A pék azonban ahelyett, hogy szó .nélkül telj esitette volna a kívánságát, még gorombáskodni kezdett vele. Timár iföiljelentette Ábrahámot a rendörbir óságnál. Az ügyben pénteken Ítélkezett a rendőrbiróság s Ábrahám Jánost egészségügyi kihágás miatt száz korona pénzbírságra Ítélte. A pékmester talán okulni fog a maga kárán s, jövőre jobban felügyel a legényeire, nehogy ezek szemetet is belegyur j anak a vajaskiflibe. — Az abbáziai Rigó Jancsi. Abbáziából jelentik: Az itteni Quarnero-kávéház előtt csúfos kimenetelű incidens történt tegnap. Néhány hét óta a kávéház terraszán hegedül teljes zenékarával váci Kiss Lajos cigányprímás. Egy bécsi gyáros felesége aki tizennyolc éves fiával Abbáziában nyaralt, szemet vetett a cigányra, levelet irt neki és találkára invitálta. A primás felesége tudomást szerzett a dologról és tegnap este megleste őket, amikor a kávéház előtt a tenger partján sétáltak hármasban: a primás, a bécsi gyáros felesége és ennek fia. Hirtelen előttük termett, .majd rákiáltott a német úrnőre, hogy szerezzen magának más gavallért és ezzel rája rohant, letépte a kontyát, összeikarmlota az arcát és fojtogatni kezdte férje csábítóját, A. megtámadott asszony németül kiáltozott segítségért és tiltakozott ama vád ellen, mintha ő volna a cigányprímás csábitója. A dulakodás zajára többen odasiettek ia kávéház előtt ülők közül, akiknek nagy nehezen sikerült a két asszonyt széjjel választani ok, ami különben elsősorban a cigányprímás eryélességének volt. köszönhető. Az eset kinos feltűnést keltett Abbáziában, mire az eset passzív szereplője, a bécsi gyárosné, el is hagyta a fürdőt. — Öt embert sújtott agyon a villám. Sátoraljaújhelyről jelentik: Nagy zivatar és felhőszakadás vonult végig az egész vármegyén. Páoin községben lecsapott a villám és öt embert sújtott le. Két fiatal leány szörnyethalt, három suyos sebesültet behoztak az itteni kórházba. Megmerevedve, élet-halál között vannak. — A nyltrai Fekete Kéz. Tóth Lajos nyitrai polgármester fenyegető levelet kapott „nyitrai fekete kéz" aláírással. A levél írója meginti a polgármestert, hogy változzék meg, mert különben baj lesz. A polgármester a levelet átadta a rendörségnek. A nyomozás eddig nem rét, eredménnyel. A levél árátírásóf'"gyanusitlrak^A . ugyanis fizetésük felemelését kérték a polgármtúí'rTul, miV-°v megtagadott. — Szerencsétlenség a cséplésnél. Kecskeméti Bálint hódmezővásárhelyi tanyáján halálos szerencsétlenség történt a napokban. A cséplésnél foglalatoskodó fiitö Krcska István 18 éves fiatalember ismeretlen módon a kazán tetejére került, ahonnan elkapta a lenditőkerék és a géptől mintegy négy méternyire lecsapta. A szerencsétlen fiatalembert beszállították a békéscsabai közkórházba, aho! sérüléseibe ma belehalt. — Tolvaj cselédleány. Kaposvárról jelentik: Handl Vilma 14 éves cselédleányt felfogadta Wurm Ignác döbrön tő-pusztai bérlő. A leány mindössze egy napig volt helyén és ellopva gazdájának 200 .korona értékű aranyláncát, Pécsre szökött. A lopott holmit azután ott átadta lstokovics Józsefné pécsi asszonynak, hogy zálogosítsa el. Időközben azraban megérkezett a rendőrséghez a lopásról szóló távirati értesítés, mire a rendőrség az aranyláncot idejekorán lefoglalta. A bűnös leány .azonban, ugy látszik, megneszelte, liogy .keresik, inert Pécsről is eltűnt. A körözést elrendelték ellene. NEMENYINE FOGMUVESTERME Kárász>u. 6a. sz. alatt létezik. Készil minderaléle iogmunkákat kaucsukban és aranyban. Vidékiek 24 óra aiatt lesznek kielégitve. • Bármilyen javitás hat óra alatt elkészül. • • Teleion Értesítem a nagyérdemü |ínrficjeV IjWcpf VOPííánííííái (Vár-utca, főpostával szemben) átvettem és azt ujonan át: . közönséget, hogy a volt hürossy jozsei vemegioier lakitya meg„yitottam. - Főtörekvésem lesz a nagyérdemű közönséget jó magyar konyhaval, kituno, tisztankezelt buckái \l><> ííc volt Kőrössv lózsef borokkal kiszolgálni: azigen t. iparos és vidéki urak pártfogását kérem tisztelettel 1131111311 UyUl3 VCflUCglOS * ^ sörcsarnok • 9298 Mindért szerdán és pénteken halpaprikás.