Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)

1912-08-08 / 182. szám

1912 III. évfolyam, 182 szám Csütörtök, augusztus 8 AGYARORSZÁG Ateponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, k=> Korona-utca 15. szám c=i Budapesti szerkesztSség és kiadóhivatal IV., «a Városház-utca 3. szám o s LÖFIZETESI AR SZEGEDEN évre . K 24— félévre . . . K 12negyedévre . K 6'— egy hónapra K V Egyes szám ára 10 fillér. ELÚFIZETES1 AR VIDÉKÉN: egész évre , R 28-— félévre . . . K 14— negyedévre . R V— egy hónspra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. ¥ TELEr Uft-SZA«. I Szerkesztóseg 305 (íiadéhivatai 839 interurbán 305 i Budapesti szerkesztőse* telefon-száma 128—t i Az ellenzék válságos helyzete. A -maga nemében egyedül álló válságnak szemtanúi most mindazok, akik tárgyilagos képet tudnak maguknak az eseményekből alkotni is kiknek Ítéletét az indulatok és jelszavak lármája meg nem téveszti. Az emberek világszerte megszokták, hogy a politikai híradások kormányoknak vagy uraimon lévő pártoknak válságait jelentik s mélyebbre ható érdeklődést is ily válságok szoktak kelteni. Most nálunk az a ritka eset következett be, hogy az ellenzéki pártok krízise foglalkoztatja a közvéleményt, az ellenzéki pártok jutottak oly nehéz helyzetbe, melyből csak államférfiúi bölcsesség mentheti ki őket. Káröröm és guny nélkül állapítjuk meg a tényt, mert hiszen egy hivatása magaslatán álló, hivatását az állam egészének javára betöltő ellenzék működését mi is kívánatosnak tartanok. Nem is akarjuk -most az előzményeket bővebben firtatni s nem is keressük az ellenzék ama súlyos tévedéseit, amelyek őt a mai kritikus helyzetbe sodlorták. Csak újólag megállapítjuk a tényt, hogy az ellenzéki pártok az egyik csoportnak végleges harca következtében oly helyzetbe sodródtak, melyből egyelőre még semmi irányba kivezető utat nem találnak. Dacára annak, hogy elitélték az obstrukciót, mégis a fejlemények során egy oly szélsőséges s egyben lehetetlen és 'kilátástalan harcba keveredtek, amelyet tovább folytatva csak ujabb és lehetetlenebb helyzetbe juthatnak. Válságos helyzetüknek egyik nevezetes oka, bogy nem a isaját erejükben, hanem csak a túlnyomó munkapárti többség vélt gyengeségébe vetették volt bizalmukat. Akár kimeríthetetlennek hitték a munkapárt türelmét, akár annak belső szakadására számítottak a harc folyamán, megfeledkeztek arról a legfontosabb igazságról, hogy végzetes küzdelembe csak a saját erejének biztos tudatával mehet az, aki győzelmet akar. Természetes tehát, hogy csalódniok kellett. S ép oly természetes, hogy minél erősebb volt csalódásuk, utólag annál hangosabb panaszszal és váddal kellett illetniök a cselekvés terére lépett munkapártot azért, mert az erejével élni akart is, tudott is a törvényhozás működésének s ezzel együtt az állami szuverenitásnak megmentése érdekében. S természetes, hogy csalódásuk tudatában fájdalmas balsikerüket ugy kellett feltüntetniük, mint egy az ország alkotmányosságát ért szerencsétlenséget s tovább kellett haladniok a rájuk annyira nehéz, mondhatnók, tövises uton. Ebből az önmardosó gyöngeségből s keserű szubjektív hangulatból támadt a restitució ín integ/rum reménytelen és céltalan ötlete. Pedig az ellenzéki pártok minden, csak némileg is számbajövő tagja előtt mindjárt kezdetben nyilvánvaló volt, hogy megtörtént tényeket meg nem történtekké tenni nem lehet; erre sem szükség, sem lehetőség, die még komoly szándék sincsen, még kevésbé erő. Mindjárt kezdetben láthatta az ellenzék, hogy az országra annyira fontos, életbevágó és üdvös törvények vissza nem csinálhatok, sem semimi formulával nem gyöngithetők: az állami organizmus eleveni, éltető ható erőivé válnak. Ismét nem a saját erejükben, hanem más tényezők gyengeségében reménykedve folytatták a küzdelmet — még aránytalanul kevesebb kilátással, mint azelőtt. És ezen az uton tovább haladva, elérkeztek mai válságos helyzetükhöz. Bármily figyelemmel olvassuk :is bármily rendű és rangú megnyilatkozásaikat, a kilátástalanság és benső meghasonlottság hang ján kivül mást alig hallhatunk. A iegkomolyabbak nyíltan bevallják, hogy a restitucióról szó sem lehet, -más kivezető ösvényt meg nem tudnak pártjaik számára. Mások még tovább folytatják ugyan az állítólagos harci tüz szitását, de ezek még kevésbé tudnak az llenzéki harcnak utat és célt jelölni s erőt adni. Legfölebb ismét csak a tudnak az ellenzéki harsnak utat és célt jeA boldogság fátyola. Irta ifjabb JESZENSZKY SÁNDOR. Szomorúan ment az erdő felé. Egyedül, teljesen egyedül. Messze az otthontól, távol minden kedves ismerős arctól. A szülei házra minit egy elmúlt álomra -emlékezett s -tizennyolc -éves szive remegett a félelemtől. •Gyermekikora nagy eseményei -eltörpültek most eliőitte s amit akikor komoly dolognak hitt, ma csak játéknak, tréfának itünt fel. Máskép képzelte -az -életet. Másmilyennek álmodta azt -a percet, ,araikor az életbe kilép. Azt 'bitté, a szabadság boldogság lesz és az tmo-st szerencsétlenné teszi. Milyen büszke volt, miikor erre -a nagy fatelepre -felvették gyakornoknak s liogy -elfogyott a mersz, mikor elérkezett -az ősz s hazulról ide -a messzi nagy hegyek közé kellett jönnie. Milyen ridegek az emberek. A főnöke, a főerdész -s a többiek merni mondták mikor megérkezett, hogy -mennyire megnőtt, hogy megerősödött., uránt otthon szokták az ismerősök. Azok esak hivatalos -dolgokról beszéltek vele, azontúl egy szót -sem. A kis tót faluban nem volt -senki, akivel beszélgethetett volna. Érezte, hogy itt nem szereti senki. Azt hitte, hogy kíméletlen ellenségekkel van körülvéve, akik esak addig kegyelmeznek neki, amig kötelességét pontosan teljesiti. Nagyon félt -és -egész na.p ott ült az erdőszéli Iki-s fakulibában, -ahonnan -a favágókat és fuvarosokat -ellenőrizte. Október vége volt Az erdővel borított hegyeken s -a néma völgyben már minden színpompáját ki-élte az ősz. Az őszi napsugarak búcsúztak a völgytől, mert. tavaszig itt nem -süt a nap. Először fátyol-szerű -köd borul a tájra, imajid mind sűrűbb lesz és márciusig csak derengő fénynyel világit a nap. Kiváncsiain nézte -az er-dő -széléről, mint emelkednek ki a földből, mint. gördülnek le a hegyről a fehér ködfoszlányok & mint egyesülnek berná-s gomolyagba. Már cis-ak egy helyen sütött -a nap, távol -a falutól, egy ódon kastély vörös bádogtetején csillogott. Arra felé nézett -s a kastély felől egy lovas alakot látott -közeledni. Fiatal leány ült egy nagy fekete lovon. A kastélyt is befonta -a köd, -az utoílisó napsugár is -eltűnt s a köd hömpölyögve jött feléje -s előtte vágtatott a szőke nő. E-I dobogott a paripa az erdei uton s ő mélázva nézett utána. Visszament ia kulibájálba, melyet irodának csúfoltak, -meggyújtotta -a piszkos petróleum lámpát, felvette bundáját és leült az asztalhoz, melyen ellenőrző iveik ós egyéb irományoík bevertek szerteszét Sirmi szeretett volna, oly-a-n árvának érezte magát. Másnap is, harmadnap is megállott az erdő szélén és inézte ia napsugártalan ködöt. A kastély már csak fekete pontnak látszott és mindennap közelebb és közelebb pillantotta meg -a 'lovasnőt. Egy nap a kengyelszij kikapcsolódott, A ló -megállt éppen előtte. Ö odaugrott és megigazította. — Köszönöm -szépem — mosolygott -a nyeregből le -egy szép szőke, ugy tizenhat esztendősnek látszó karcsú -leány -s ezzel tovább lovagolt, be az -erdőbe. -Ez az egyszerű „köszönöm -szépen" volt laz első két szó, -amely -barátságosan hangzott feléje, tmióta ebbe -a völgybe érkezett. Nagyon örült és sokáig gondolkozott ezen a két -szón. A leányt még egyszer -sem látta ilyen közelről. Meglepte, -milyen szép; ilyen szép nőt még -sohasem látott. Pár in-ap -múlva ímeg is szólította a leány. Beszélgettek, kiikérdezte, honnan jött,, mikor érkezett s mi a dolga? örömmel besz-élt ós .a ló 'mellett m-env-e messzire elkísérte. N-em mert felnézni, csak -lopva tekintett fél néha uj barátnőjére. N-agy zavarban volt, érezte, hogy az -arca lángol. Egy -alkalommal ia leánynak megmutatta -a fatelepet. A lovat -kantárszáron vezették. A leány minden iránt érdeklődött. A szemle után -felsegítette la lóra. Kis ilába egy pillanatra tenyerében pihent. Mielőtt ellovagolt, megkérdezte, hogy látja-e holnap? Ezután -már várta -az erdőszélen minden nap. A leány leugrott a lóról és beszélgetve mentek tova. Szemüket figyelmüket nem zavarta semmi és senki. A köd beborította őket -s a hatalmas fák is fantasztikus formákban mosódtak el. Egy ma-p lehullott a hó. A köd -azért tartatta magát. Aznap korcsolyázva haladtak együtt a kiöntött erdő alatti réteken. A fiu ik-ezdett magához térni. Már -nem érezte -magát árvának, sőt ha megengedték volna, -hogy hazamenjen, talán el se ment volna. Egy csikorgó 'hideg napon kis karácsonyfával suhant a leány a jégen a találkozóhely felé. A fiu majdnem sirt, ugy meghatotta ez -a gyöngédség. 'Este már nem bántotta az -egyedüllét mikor -a gyertyákat -a fán meggyújtotta. Mintha minden gyertyafényből a leány szeme sugárzott volna.