Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)

1912-08-31 / 16. szám

1912 augusztus 31. DÉLMAGYARORSZÁG 5 650 méter, szenzációs müfilm ! Senkise felelős (Saját Tudósítónktól.) Kovalik Dénes felmászott tegnap a Ferenc József-hid gombjára, ott egy negyedóráig élvezte, hogy tízezer ember számára ő most szenzáció, anzikc-kártyákat irt alá, ostobaságokat mondott s aztán egy gyönyörű fejessel berúgta magát a Dunába s mindazért az izetlenségért, amit egy atyai pofonnal el lehetett volna intézni, az életével fizetett. De jogunk van-e megbélyegezni az esetben rejlő eget-ostromló butaságot, mikor ez a Kovalik a legszebb és legnagyobb valamivel, a saját életével szentesitette az egészet ? Mit mondjunk: a mozi a bűnös ? Most egyszerre? Harminc ilyen halálugrást tetszett végignézni a moziban és mind a harminc rendben volt, noha mind a harminc végződhetett volna halélosan is. A mozi tehát csak utálatos volt, mint az utóbbi időben képeinek ötven százalékánál utálatos, de semmi olyat nem követett el, amin már eddig is nem lett volna alkalmunk megbotránkozni. A sport a bűnös? Igen az is; de az is csak a rendes méretekben. A sport az ő hétköznapjain sem tesz egyebet, csak azt cselekszi, hogv senkiket, akik futni, vagy úszni, vagy labdát rúgni tudnak, megrészegít a nyilvánosság borával. Ez is undok, de eddigi életszabályaink szerint ez sem büntetendő. Szóval Kovalik Dénes haláláért nem lehet senkit felelősségre vonni, mert mindenki felelős érte. A tömeg, amely filmszenzációkra éhes, a filmes, aki pénzt akar a szenzációból kisanyarni, a sport, amely erre az ugrásra nevelte az ugrót és az ugró, akinek csak annyi esze volt, hogy ugrott. Mit lehet csinálni ? Semmit. Cak a csendes kétségbeesés áll rendelkezésünkre. Ez az, ami legalább nem árt senkinek, ha már használni ugy se tud. Szemtanú voltam. Láttam ezt az idegmarkoló, rémséges mozidrámát, amely azóta százszor végigrohant az idegeimen, filmnél sebesebben és kisérteni fog mindörökkön. S mert ott volt még húszezer ember és görcsösen odaszögezte őket a rémület és hidegrázós kíváncsiság a hid párkányához, a rakpart korlátaihoz, kőlépcsőihez, tehát őket is érdekelte a Kovalik-Kövesdi Dénes halálbamenése, meg szabad írnom, aminél jelen voltam. Nekem egész normálisan kezdődött. Öt órakor Budáról jövet a villamosom megállt a Ferenc József-hid közepén. Ez eddig rendben volt. De a hídon vagy ötven ember állt és tekergette nyakát fölfelé és meresztette a szemét a pesti hídfő jobboldali oszlopa tetejére. A turul felé, amely az oszlop legtetején, sárga rézgömb fölött terpeszti szárnyát. Mi van a turullal ? Fölnézek: a turul boszankodik, ő is a nyakát tekergeti, balra és ijedten fölfelé pislogat, mintha fölszólna valakinek: szállj le. Igen, ott egy mezítelen, napbarnitotta emberláb, combig, nyergelni a turul nyakát. Ember ül a turulon. Ahá, az őrült, az obligát őrült, a szokásos elméjeháborodott. Akit aztán majd leszednek a tűzoltók és cellát keresnek neki valahol a mentők. Ezt én is tudtam, a publikum is tudta, a publikum, amely özönlött le a villamosokról, elállta a hidat, Pest felől hídpénz nélkül betódult és szájról-szájra adta : - Ni, egy őrült! Már megint egy bolond ! Lássuk a bolondot. Egészen normális egy bolond, úszónadrágban van, a feje teteje kendővel párnázva, a kezében egy üveg. Integet lefelé, aztán papírdarabokat" dobál le, amit keztyünek néz a tömeg. A ruhája ott hever az j oszlophoz lendülő széles vasiven. Biztosan, I nyugodtan nyergeli a turult, nézegeti a Dunát, a Gellért-hegyet, az egész ragyogó, délutáni panorámát. Egyszer csak meglátja, hogy az egyik rakparti kávéházba beszaladnak telefonálni. Rendőrért, tűzoltóért, mentőért. Elkezd integetni, aztán tölcsért csinál a kezével és torkaszakadtából kiabál : — Halló ! Halló ! Telefona ! Telefona ! Csúfolódik. Bolond. Egészen bolond. Nem is olyan nagy dolog. Látom. Azóta még bolondabb lett. Most már föl is guggol. Aztán lassan föláll. Remegés nélkül. Gyönyörűen odakövtil a turul fölé bronzszobornak. Áll merően a lemenő nap felé, aranybronzszobor. A város fölött. A világ fölött. Húszezer ember verődött a Duna két partjára. Villamosok megálltak, kocsik, autók megálltak, a hid, a rakpartok feketéinek, a Ferenc József-rakparton a bérpaloták ablakai, erkélyei csupa emberfaj. A szájak ujabb verziót adnak tovább : — Persze, egy nagy fogadást tett, biztos, ötezer pengőt kap, ha fölmegy. Valaki kimondja, ami mindnyájunk fejében motoszkál: — De szép lenne moziba! Ah, a mozi! Ott settenkedett már és üvegszcmével rámeredt az egetverő szoborra, az ö tizenhatesztendős prédájára, aki eladta magát gyerekfejjel. Nem ötezer pengőért. Kétszázötven koronéárt. De ezt akkor nem tudtuk. A fiu is huszonkét-huszonhárom esztendősnek látszott. Még mindig állt mozdulatlanul. Egyszer lekiáltott arra evező regattásoknak: — Négyes, vigyázz ! Mi ez? Le akar ugrani a bolond, csakugyan le. Egypáran, a sportőrültek, — a szemükből, a mozdulatukból láttam, — valósággal megnyugodtak: mégis leugrik. Mégis itt kell maradni. És maradtak. A bolond odafönn előbbre lépett a turul szárnyán. Ahogy mozdul, húszezer emberen végigfut a hideg. Ő nem reszket. Egyszer csak elkezd tapsolni és messze integetni, mintha hivogatna. A tűzoltóknak. Azok jöttek tolólétrával, kötéllel, jöttek érte. Invitálta őket. Tessék, tessék. A mentő-autó piros lobogója is megvillant. A tűzoltók fölrobogtak a hidra. Próbálkoztak a tolólétrával. Rövid. Ugy kell fölmenni létra nélkül, mint Kovalik-Kövesdi, az iven. Négy tűzoltó már fölugrott. Csillog a sisakjuk. Kúsznak fölfelé. — Borzasztó! Hát nem családos emberek ezek, hogy ezt merik? — Kár érte. Bolond, bolond. Ugy sem segitenek rajta. A bolond odafönn elkezdi gúnyolni a tűzoltókat. Széttárja két karját s ugy tesz, mint a sas, mikor fölröppen. Ahányat mozdul, annyi ijedelem. A tűzoltók fölkusznak hozzá. Nem, ő nem enged. Egyik tűzoltó már a sárga rézgömb alá ért. Ugylátszik, most már a kezével eléri a bolond lábát. Lenn a pillér körül egy czónak és két skiff evez. Húszezer ember iszonyú halálfélelmet áll ki a mezitelen bolondért. Húszezer ember a szemével, a szivével, az idegeivel fogja Kovalik-Kövesdi Dénest, kötözi a turul szárnyához. Ne mozduljon. Adja meg magát. Akkor Kovalik-Kövesdi Béla mégegyszer végignéz mindenen. A gyönyörű embertömegen, a Dunán, a kinemátográfot simogatja szemével és a gép kattog feléje: — Dicsőség! Dicsőség! Tiz perc múlva te leszel a Napoleon, még a Csipcsalánál is külöub. Nem is nehéz. Ugortak már ekkorát. A kinematográf megnő gigászi úszómesterré és dirigál: — Egy! — Kettő! A tűzoltó már majdnem eléri. Akkor a Turul mintha ellendülne az oszlopról. A szárny végéről ledobja magát egy test és gyönyörű egyenes vonalban zuhan le. Viz ellen. Kiált valamit. Hideg csönd, a derekak meggörnyednek, a lélegzet eláll. Most most .. . A hid párkányával egy vonalban a zuhanó test felfordul: a fiu hármat bukfencezik, nyakszirttel a vízhez csapódik. Többet nem látni, a viz a hid magasságáig fölcsap, aztán — vége. L.—I. Ki a bűnös? — A dunai halálugrás. — Mint a reggeli lapok megirták, tegnap délután a Ferenc József-hid Turul madaráról a Dunába ugrott egy fiu s odaveszett. A rendőrség vizsgálatot indított s mivel a fiu állítólag egy mozitulajdonos megbízásából ugrott le, tegnap őrizett alá vette Colussi Bélát, a Goumon mozgókép-társaság igazgatóját. A vizsgálat folyamán megállapították azt, hogy sem az igazgatót, sem a társaság többi alkalmazottját, akik a mozgófénykép-fölvételnéi közreműködtek, bünügyi felelősség alá jogi alap hiányában vonni nem lehet. Colussi Bélát ilyenformán azután ma délben a rendőrség elbocsátotta. A nyomozást azonban folytatják, mert még nem állapították meg egész határozottsággal, hogy nem terhel-e mégis valakit felelősség a fiatal Kovalik-Kövesdi halála miatt ? A rendőrség sportférfiakat is ki fog hallgatni és ezeket megkérdezi arra vonatkozóan, hogy egyáltalán lehet-e ilyen nagy magasságból a j a vizbe halálveszedelem nélkül leugrani. Kihallgatta a rendőrség Római Béla tizenhétéves tanulót, aki a hidra való fölmászás előzményéről több vallomást tett, majd Lévai János gépészt, Gábor Dezső hivatalnokot, Méhes Emil joghallgatót, Colussi Béla igazgatót, Adler Miksa mehanikust, s ezeknek a vallomásából kiderül, hogy Kövesdi maga ajánlkozott ennek a halálugrásnak a keresztülvitelére és hogy ezért nem kapott fix összeget s nem is ígértek neki, hanem a filmek értékesítéséből várható jövedelem ötven százalékát biztosították neki. amennyiben a felvétel sikerül. A rendőrségen megjelent a szerencséllenül járt fiu anya is, aki elmondotta, hogy a fiát szerda este óta nem létta. Tegnap kora reggel ment el otthonról azzal, hogy a Svábhegyre megy a napfelkeltét megnézni. Mikor tegnap délután öt óra felé még mindig nem jött haza a fia, ő ösztönszerűleg a Ferenc József-hid felé ment, hogy fiát keresse. Találkozott a házmesterükkel, aki elmondotta, hogy milyen tragikus végett ért a fia. A házmester ugyanis szintén véletlenül volt a hidnál és látta a halálugrást. A rendőrség a nyomozást tovább folytatja. A király Ischlben. Ischlböl jelentik: A király ma kora reggel félóráig sétált a kastély parkjába. Mária Valéria királyi hercegnő gyermekeivel és főudvarmesterével ma visszautazik Wallseeban. A királyi hercegnő szeptember 1-én Hedvig királyi hercegnővel visszajön Ischlbe és szeptember 3-án a királyi család valamennyi tagja el fogja hagyni a várost. A külügyminiszter a királynál. Brechtold gróf külügyminiszter ma reggel hét órakor Kinszky gróf követségi titkár kíséretében Ischlbe érkezett. A külügyminisztert a pályaudvaron Schiessl báró, a kabinetiroda igazgatója fogadta. Brechtold gróf hosszabb sétát tett a városban s azután meglátogatta Heytiold báró külügyminiszter és ideiglenes miniszterelnököt, akinél félóráig maradt. A délelőtt folyamán Szécsen gróf és Mérey ! Kajetán nagykövetek meglátogatták a ; külügyminisztert szállóbeli lakásán, ahol ! a külügyminisztert Szécsen gróffal félóráig tanácskozott. Tizenegy órakor Brechtold