Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)

1912-08-01 / 112. (176). szám

4 DELMAGYARORSZÁG 1912. augusztus 1. feltétlenül nyilas legyen, a cipő pedig hegyes orrú s szükség esetén könnyen akcióba hoz­ható. Célszerű azonkívül a fűzőnek* mint a könnyű mozgás -akadályának mellőzése,-ille­tőleg a cipőbe való lefokozása. A hajviselet feltétlenül egyszerű, loknis frizura semmieset­re sem ajánlatos, mert az al- és felkar egye­sitett munkája közben a hamis loknik a földre hullanak. ­Hölgyeim: e divat-szabályokhoz méltóztas­sanak alkalmazkodni a pofonok kiosztásánál. — A mindszenti kolera és a aayy­gyakorlatok, Bécsből jelentik : Katonai vezető 'körök-ben nem hagyják figyelmen ki­vül azt a körülményt, hogy Csongrádmegyé­ben kolera megbetegedések történtek és bár a mindszenti kolera nem terjedt, sőt meg­szűntnek tekinthető, mégis külön katonai egészségügyi bizottságot küldenek ki .Cson­grádmegyébe az egészségügyi viszonyokat ta­nulmányozni. A bizottság jelentésétől teszik függővé, hogy a Csongrádmegye területén tervezett őszi nagygyakorlatokat megtart­sák-e. vagy elhalasszák. — Japán uj császárja trónra lépett. Tokióból táviratozzák: Három órával a mi­kádó halála után Josihitó trónörökös elfog­lalta apja trónját. A palotáiban a sintó-vál­lasnaik megfelelően oltárt állitottalk föl aa elhunyt császár tiszteletére 8 az oltárra élel­miszereket helyeztek, hogy az elhunyt szel­leme a túlvilágon se szenvedjen nélkülözést. Egy külön tereimben tartották meg a trónra­lépés ünnepségét. Egy pap megáldotta Josi­hitót, a főudvarmester pedig átadta neki a' japán uralkodók szent kincseit, a kardot, egy drágakövekiből álló nyakláncot és egyéb ékességeket • • , — A pusztaszeri Árpád-ünnep. A puszta­szeri Árpád-ünnep rendezőbizottság: hétfőn üiést tartott Becsey Károly dr. elnöklete aiaU. A rendezőbizottság tárgyalás alá vettp a szepíein­ber 1-én megtartandó ünnepségek programja­lét Az előmunkálatok serényen folynak és ebből következtetve az ünnepség impozáns lesz. * — Kitüntetések. Felner Henriknek és Weisz Fülöpnek, a Pesti Magyar Kereskedelmi Baiifk cégvezetőinek, a közgazdaság terén szerzett érdemei elismeréséül a király a Fe­renc József-rend középkeresztjét a csillaggal adományozta. — A szabadkai üzletvezetőség. Augusztus elsején megkezdi hivatalos működését az újon­nan föíállitott üzletvezetőség. A Szegedi üzlet­vezetőség vonalhálózatából csak a baja-H-zomboirj'T­ujvidéki vonalat csatolták át az uj üzietveze­tőséghez. — Román diákgyülés Krajovában. Szep­tember első. napjaiban a romániai Krajová­ban nagyszabású román diákgyülás lesz, a melyen ia világ minden részéből megjelennak a rámán nemzetiségű egyetemi hallgatók. Az utolsó román diákkongresszus 1909-hen Volt Jászvárosban, ahol á magyar egyetemek ro­mán nemzetiségű hallgatói is megjelenítek, a kulitaiszminiszter tilalma ellenére. A mos­tani gyűlésen a bukaresti és jászvárosi egye­temek hallgatóin kivüil részt vesznek a buko­vinai és macedón románok diákképviselői is, azonkívül niagy számban lesznek ott magyar egyetemek román hallgatói is, akik között már megindult a toborozás. A román lapok­ban naponkint feJhivások jelennek meg, hogy minél számosabban vegyenek részt a gyűlésen, amelyen a román diákmozgalomra nézve ujabb fontos határozatokat hoznak és beszámolnak a jászvárosi kongresszus hatá­rozatainak végrehajtásáról. A gyűlés leg­főbb célja, hogy a román diákok szolidaritá­sált biztosítsa és a közös politikai törekvések érzést ébresze föl bennük. ~ Kfly *obb»H»s — négy súlyos sebesült. Rémes katasztrófa hirét jelentik már isimét Budapestről. Ma délután fél 5 órakor hatal­mas robbanás rázta meg a Bakács-tér 5. szá­mú ház falait — összeomlással fenyegetve az egész épületet. Még nem állapították meg teljes bizonyossággal a robbanás okát, a melynek 4 súlyosan sebesült áldozata van. A katasztrófa részleteiről a következőket je­lentik: A Bakács-tér 5. számú házban van Halász Mór és Társa letéti társaság irodája, mely alatt a pincében van annak raktára. Átadni készültek az üzlethelyiséget valaki­nek és ezért tisztitották a pincét. Már végére jártak a munkának, mikor ma —valószínű­leg a tisztogatáshoz használt benzin felrob­bant. A robbanás ereje olyain nagy volt hogy az ott dolgozó két munkás eszméletét veszt­ve, rogyott össze. A robbanástól a pincében felhalmozott rongy és papírhulladékok tü­zet fogtak és lángba borították a helyiséget Rémes volt a hatása a robbanásnak. Az üz­let tőszomszédságában levő hentes üzlet pin­icjének közfala bedőlt, és az ott dolgozó két munkásleányra omlott, Ugy a robbanás szín­helyén dolgozó két munkás, mint a két leány életveszélyes .sérüléseket szenvedett. A kór­házba szállították őket A- főzet a IX. kerü­leti tüzőrség eloltotta. — Ötszáz tanítói kinevezés. Az iskolaév végévél kiirt népiskolai tanitók pályázatai végével kiirt népiskolai tanitók pályázatai fölött most döntött Zichy János gróf közok­tatásügyi miniszter. A kultuszminisztérium a kinevezéseket rövidesen publikálni fogja; A kinevezésekről szóló okmányok .elkészíté­sét már munkába vette a, minisztérium ille­tékes ügyosztálya, de azzal csak augusztus 15-én készül el, mert körülbelül öltszáz kine­vezés ós kétszáz áthelyezésről kell intézked­ni. A kinevezett, illetve áthelyezett tanitók ós tanítónők csakis a királyi1 tanifelügyelőtöl kapott értesítés után jelentkezhetnek állásuk elfoglalása végett, — A ©anas-jtyári ' krimim'n. • Bu ''pe*' jelentik: KétezerÖtszázhiatvan munkás előtt zárta bfe a kapuikat a Ganz-féle villamossági gyár és azzal okolja meg a nagyarányú kri­micsaut, hogy a munkások hatalmi kérdés­ben akartak felülkerekedni. A munkások vi­szont azt vitatják, hogy ők kizárólag bérhar­cot folytatnak, hatalmi kérdésről szó sincs, ellenben nein tűrik, hogy a gyárvezetőség legszerényebb bérkérdést is hatalmi kérdéssé fújja föl. Az ellentéteknek ebben a kiélese­désében a Ganz-gyár igazgatósága ma ujabb jelentést adott ki, mélyben kizárólag a mun­kásságra hárítja a súlyos gazdiasági harc ódiumát A gyár vezetősége megállapítja je­lentésében, hogy mindenkor igyekezett üze­mét a nyugati államok gyárainak nívójára emelni, de ebben a törekvésében saját mun­kásai nem támogatták, sőt folyton megujuló, jogosulatila.il követelésekkel el mérgesítették a helyzeitet. Tették .ezt tisztán hatalmi kér­désl>ől. Hogy mennyire jól fizeti a gyár az alkaknazöttait, bizonyítja, hogy például egy esztergályos munkás niapi tiz órai munka .mellett tiz korona 84 fillért, egy napszámos­ból előlépett revolverpadmunkás kilenc ko­rona harmincnégy fillért keres. A munkások ezt nein respektálják, a munkaadó jögait akarják vindikálni magúiknak. Mindig ujabb és ujahb hatalmi követelésekkel állottak elő, sőt legutóbb megtörtént, hogy az esztergá­lyosok fő bizalmi- férfia fenyegetésekikel el­tiltott egy munkást a géptől. A gyár a bi­zalmi férfit erre elbocsátotta, de ez nem akart a gyáriból eltávozni, mire az igazgató­sig rendőri segítséget kért. Az esztergályo­sok és gépmunkások szolidaritást vállaltak a bizalmiférfiuval és kétszázharminoau abba hagyták a munkát, sztrájkba léptek. Mivel az esztergályosok nélkül minden munka le­hetetlenné vált, munkahiány miatt kényte­lenek voltunk valamennyi munkásunkat el­bocsátani. A munkások ezzel szemben állják a harcot s azt vitatják, hogy itt kizárólag bérkérdésről van szó. — Elkoboztak egy millió 250 eter lirít (Saját tudósítónktól.) Tegaap a kikötőbe érke­zett a Citta di Catania olasz gőzös, a mely egy millió 250 ezer lirát hozott angol aranyban. E* a pénz, a melyet az olaszok a Vörös-tengeren az Izmaüa egyptomi gőzöstől vettek el az Ará­biában lévő tör ik csapatoknak volt szánva. — A tejpancsoló milliomos. Szabadkáról jelentik: A szabadkai rendőrség egy évvel ezelőtt eljárást indított Ualbrohr Adolf több­szörös milliomos ellen, akinek tejgazdaságá­ban, mint a hivatalos vegyi vizsgálat meg­állapította, a tejet fertőzött vizzel keverték és géppel lefölözték. HLbrokrt, aki azzal vé­dekezett, hogy a tej pancsolást nem ő, kané* zse József dr rendőrkapitány husz napi elzá­rásra és 900 korona pénzbüntetésre i tél te. Schaar Sándor nevű ispánja végezte, Kri­Halbrohr az itélet ellen felfolyamodást je­lentett he ós a földmivelésügyi minisztérium állandó (közélelmező felügyelő - tanácsa a rendőrséget uj tárgyalásra utasította. A tár­gyaláson András Ernő dr. kérte Illés Gyula gépésznek, — aki a hamisítás idején a milli­omos alkalmazottja volt, — kihallgatását arra nézve, vájjon Halbrohr a hamisításnál jelen volt-e. Illést a lévai rendőrség hallgat­ta ki és tegnap inegkiildötte a szabadkai rendőrségnek a jegyzőkönyvet. Illés a lévai rendőrség előtt azt vallotta, hogy a hamisí­tás legtöbbször Halbrohr jelenlétében folyt le, sőt ő maga adott részletes utasítást. Száz liter tejbe átlag 30—40 liter vizet töltöttek, kivéve a kórháznak szállított tejet, mert ott megvolt az ellenőrzés. | — PVrrer emlékére. Barcellonából jelentik: A kormány betiltott minden gyülekezést, a i melyet Ferrer ki.vógieztetésének évfordulóján. - akartak rendezni. Tegnap e miatt tiltakozó i gyűlés volt, amelynek több ezer résztvevője i szembe fordult a rendőrséggel: j' — Le a királlyal! Éljen a köztársaság! — kiáltották a tüntetőd és a rendőrség sokait el­í fogott köziilök. — A koholt adósság. Aradról táviratozzák: Nagyszabású bűnügyiben folyik napok óta aa aradi rendőrségen a kihallgatás. Hermann ! Gyula többszörös milliomos első felesége végrendeletében ugy intézkedett, hagy halá­la után vagyonát rokonai: ia Gutzjahr-osa­lad tagjai örököljék, kikötötte azonban, hogy férje haláláig a vagyon haszonélvezeti joga a férjet illeti meg és csak ennek halála után. száll az egész hágyaték az örökösökre. Aa asszony halála után Hermán újra megnősült ós az ingatlanokat időközbeni megterhelte jelzálogkölcsönökkel, hogy aa örökösöket megkárosítsa. Az örökösök Pol­lák Illés dr budapesti ügyvéd utján feljelen­tést tettek Hermaun ellen az aradi ügyész­ségen, mely utasította a rendőrséget, hogy nyomozzon ebben az ügyiben. A nyomozás so­rán az egyik tanú, Steiner Ferenc nagyke­reskedő tegnap elmondotta, hagy Hermann minden adóssága koholt. A tanú ugyanis m agyilk hitelezőt megkérdezte, amikor az meg­terhelte a vagyont, hogy valóban adott-e pénzt Hermannak. A hitelező a leghatározot­tabban kijelentette, hogy egyetlen krajcárt sem adott és hogy a betábláztatás Hermáim kérésére történt — Finálé. Pocsai Péter nagylaki kőműves vállalkozó kellemesen akarta eltölteni a keddi éjszakát. Barátjával Psokolay Gergely as italos­sal fölült a szegedi vonatra és kedden este már az egyik szegedi vendéglőben vacsorázták. A vendéglőben pezsgőztek, Pocsai megmámoroso­dott a gyönygyöző italtól. A vendéglőből egy éjjeli mulatóba mentek, ahol a vállalkozó ezer­száz koronát tartalmazó pénztárcáját útádtk a barátjának megőrzés végett. Közben Sgokolay megelégelte a mnlatozás* és othagyta a barát­ját. A vállalkozó föllármázta a házat, bogy hol a pénze. Amikor pedig a mulató tulajdonosa ki akarta utasítani, detektivnek adta ki magát. A tulajdonos rendőrt hivott, akinek elpanaszolta Pocsai, hogy ellopták ezerszáz koronát tartal­mazó pénztárcáját. Az ügyletes rendőrtiszt in­tézkedésére a Szeged-állomáson előkerítették az asztalost, aki kijelentette, hogy a barátja

Next

/
Thumbnails
Contents