Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)

1912-08-04 / 115. (179.) szám

6 délmagyarohhzág 1912. augusztus 4. Nyári laptudósitás. — Szenzáció a Tisza—Maros torkolatánál. — Saját (után nyomás tilos) mindenünnen kiküldött tudósítónk és magán tudósunktól, Szegedtől 4 és fél kilométernyire fekvő Tisza—Maros torkolata mellől, amely delta alakú is lehetne, de nem az. —, Külön riport, irtam én magam. — Miniden folyó folyik. Ez már ,a világ folyásához tartozik. Olyan aranyigazság, amit csak a (bel- ós külviz szabályozó hatóságok és az ármentesitő társ illatok nem akarnak elhinni. De mi következik kérem, igentisztelt lapunk előfizetője, ebből az én általam egyszerűen ós minden korlátolt ember számára érthetően fölállított tézisből? Az, hogy a Tisza is folyó, a Maros is folyó, tehát a Tisza is meg a Maros is folyik. Ezt mások is tudják, sőt még azt is, hogy a Maros a Tiszába folyik. Pedig hát ez nem igaz! Ez nem igy van! Háil' Istemhévbitet eloszlassam és ezen szerény riport keretében bebizonyitsám, hogy Magyarország térképe rosszul van rajzolva, a földrajzikönyvek helytelenül vannak megírva, az ifjúságot butaságra tanítják és végül mindezek kvintensszeneiája: A Tisza ömlik a Marosba ós nem megfordítva. Hajnalban négy óra 6 perckor lehetett, jmikor beültem egy elsőrangú ruganyos, hamisítatlan szegedi konflisba ós elkezdtem döcögni esak kifelé ebből a városból, csák ki a szabadba. A koosi hátsó kereke másodpercenként kétszer fordult meg saját tengelye körül, ami magasabb differenciált — számítás szerint azt jelenti, hogy 10 kilométeres sebességgel haladtam, azaz pardon és apropos! haladtunk, mert aimi nfem /kevéshbé folntos és cisák most, jut az eszembe útitársam is volt, egy bájos nő, ki hozzám tévedt uttalan-utamon és velem együtt rótta a szerény konflisba a tudományos hadjárat göröngyös rögeit. És imár egész világos volt, mikor kiértünk Újszegedre. A bíborban kelő nap hatalmas fényárja felprüszkölt valahol a keleti égbolt" borús alján ós vidáman a szemünkbe koagott. Friss, egészséges levegő jött felénk ,a folyó felől és a hosszú nyárfák az ut mentén rejtelmesen sugtak-bugtak egymással. Mi is elkezdtünk beszélgetni; örültünk, hogy elkerültünk a kávéház fullasztó hőségéből és unott lármájából. Örültünk az életnek, örültünk egymásnak, élveztük és csodáltuk a természet bubáját. A fekete asszony négy szemeiben viflsaacsillámlott a Tisza hatalmas, zajló mélysége, visszatükrözött az égbolt szelíd borúja. A konflis meg haladt monoton neon törődcmiséggel fent a töltés oldalon. Aztán megszólalt egyik lombon laz éneklő-madár halk dallama, csöndes reggeli imája és mi is dalolni kezdtünk. Szomorú magyar nótákat andalgottunk, csak ugy magunkban ós egymásnak; megfogtuk egymás kezét ós szerettünk volna ölelkezni, táncolni iés kiabálni. Később megint némák lettünk és a nagy hallgatásban megértette szivünket a szivünk ás megérezte lelkünket a lelkünk. Rájöttünk hallgatag, hogy egymást szeretjük talán, csak ugy tisztán és cél nélkül és egymásé neon lehetünk sem igy, sem ugy. És ekkor a kocsis megállott és fölkiáltott: — Itt ömlik ia Tisza a Marosba! Én azonnal kiszálltam a kocsiból, nem voltm rest lemászni a meredek parton, figyeltem és szemléltem és fölfedeztem a nagy szenzációt, igenis ennek a föld egyszerű gyermekének, ennek a recsegő kocsiju közönséges kocsisnak igaza van, mert akármit mond Kugotovitz" barátunk és akár hogy okoskodik is Lóczy prfesszpr; a Tisza ömlik a Marosba és nem megforditva. Aki nem hiszi és itt bővebb fejtegetéseket vár, az üljön föl hajnalban egy konflisra, (öt koronáért kivisz és visszahoz) hajtson ki a torkolathoz és ott meggyőződhetik, hogy tudósítónk ezut tal is csak a közérdeket tekinti és a tiszta igazságt irja. Én nem hiszem! Hmuanizmust hoz a ífl! n </• norn. (Saját tudósitónktól.) Egyes ellenzéki lapok napok óta cikkeznek arról, hogy jövőben mindenkit elvisznek katonának, ugy hogy — igy irják — katona ezentúl csak az olyan férfi nem lesz, aki siketnéma, vak és gyógyithatlan elmebeteg. Persze, mindezt komolyan irják. Mért ilyen viccesek vagyunk ebben a kedves kánikulában A hadügyminiszter rendeletét, mely a sorozásokra vonatkozó utasításokat foglalja magában, dr. Tóth János honvédtörzsorvos, a honvédelmi minisztérium egészségügyi osztályának helyettesitője, igy világította meg a Délmagyarország munkatársa előtt: — Csak nagyon csekély az ebérés az ij és a régi rendeletek körül. Nyomorékokat, bénákat, fogyatékosokat most sem scoznak majd be a haaseregbe. Az. olyanokat, akikei eddig a póttarfatlékba soroztak, most két évi szolgálatra veszik fel és segédszolgáiatra osztják be őket. A segédszoigálat nem jelent egyebet, rmnthogy mesterségét folytatja a katona, vagy pedig raktármunkát, vagy más könnyű munkát végez. Azokat az újoncokat, akik kevésbé erős szervezetnek, nem egyhuzamban képezik ki, hanem megszakítva, rövidebbé hosszabb idő alatt fogják a katonai dolgokat megtanítani. — Ha egymás mellé tesszük a régi és uj utasítást és igy olvassuk, látjuk, hogy csak egész csekélyek a különbségek. Kevéssé fogyatékos ifjúkat ezentúl is besoroznak. Igy például sérveseket, akiknek a sérvük kötővel visszatartható, bevesznek és könnyebb szolgálatra használnak fel. Az uj rendelet sokkal humánusabb a réginél és csak látszólag szigorúbb. Különben most az évben nem is vesztlék be annyi újoncot, mert a felemeit létszámot esak öt év alatt töltik be egészen. Igy huszonöt ezerrel emelik fel a honvédek létszámát, az uj törvény értelmében az idén mégis csak 5 ezerrel lesz több az' újonc, mint a mult évben. Természetes, hogy az emberek megijedtek látszólag szigorú intézkedésektől, amelyek pedíg nem is szigornak. Ez a rendelet ugy készült, hogy a külföldi állarriok sorozási tárvényeit vették alapul. A nyugati államokban, ahol óriási hadsereg létszáma, sokkal szigorúbbak ezek a rendelkezések. Eddig a nyilatkozat. Természetesen a sorozás elé kerülők most is félnek egy kicsit, — amint hogy eddig is így volt és mindig igy lesz. :" xwwwww1* mmmmmmm^r* m tmmammmmmmmm rfcróim-. £$$u«atfy jauiüsla wkkttuemth- ís tmszonNyarafás szegeden és nyaraló szegediek. (Saját tudósitÓTiktóÚ A partfürdőért budapestiek is irigyelnek és csak szegediek szidnak. A jó ég tudja, vagy az ördög, beimé van már ennek a városnak levegőjében, hogy mind a százhúszezer lakossá! csata sorba szeretnék állítani néhányan minden olyanintézmény ellen, amely megelőzte, vagy legalább is nekilendítette lusta fejlődésünket. Rossz nyelvek mondják, hogy Szeged évtizedek óta két történelmi emlékből él. Az egyik, hogy Kossuth Lajos ugy aposztrofálta a város lakosságát, ahogy ma is minden „függetlenségi csatárok". Oh kellemetlen, kínos1 és kényelmetlen bombaszt: „Szeged népe, nemzetem büszkesége". A másik, hogy az árviz elöntötte Szegedet. Mindakettővel annyit és annyiszor visszaéltek, hogy bizony ellehetünk készülve rá, hogyha néhány évtized múlva deresedő fővel mi fogunk mesélni erről a két dologról az uj generációnak, a messziről jött ember igaz mondását akarják majd a fejünkre sütni. Dehát addig uj árviz is lehet és talán igazuk van azoknak, akik azt állítják, hogy ez még segíthetne Szegeden,ahol a nyaralás most olcsó, mint egy világ fürdőben. E tekintetben nyaralásunk van egész évben és homokos, meg napsütéses, mint a tengerparton. Ja, a strandon, a strandon, ahol először kél a hir szárnyára az olyan pletyka, amely nem zörögne, nem fújná a szél. Ma, is amint napsütéses forró homokban sütkérezett két bájos, uri leány, útnak indítottak egy kicsi hirt azoknak, akik Szegeden nyaralnak. Igy: — De szép asszony. — Már elváltak. — Ne mond. Ezek? Hiszen ugy szerették egymást. Hát érdemes szerelmesnek lenni? — Hát érdemes? — De mond, mit tud róluk, komolyan elváltak, már elváltak, ki válta el, ki hagyta ott a másikat, az egyik a másikát, a másik az egyikét. — Kérlek, én nem árulhatok el semmit. A sógorom mesélte az asszony nővéremnek titoktartás mellett. A nővérem csak ugy meisélte el nekem, ha becsület szavamat adtam. — Becsület szavamat adom én is, hogy nem mesélem el senkinek. Es igy sorsára bocsátódik a hir, mert mindenki becsület szavát adja, hogy nem meséli el senkinek és mindenki csak ugy meséli el valakinek, ha becsület szavát adja. hogy nem meséli el senkinek. Es már ma beszé'té! z egész városban, hogy egy közismert iró >>L zargatta a feleségét, mert költekező és untot megcsalta. MIennyi becsület szóba került, mig tele lett a város a legújabb nyári szenzációval, kövér táplálékául a rossz nyelveknek és nem utolsó üdülésül azoknak, akik Sz&geden nyaralnak, a strandon, strandon. A nyaraló Szegediek lassanként visszatérnek és útjára tér az uj és uj turnus. De sokan nyaralnak, Istenem, pedig ma nagy művészet egy rossz váltót elhelyezni, és az ékszerekből hamarabb kifogy az ember, meg szerezni is nehezebb, mint egy váltót. A zálogházak sokat tudnának mesélni és csak igy lehet, hogy egy-egy nyaralás után szereznek nagyon sokan komoly betegséget. De nyaralás után a kúrára nem futja. De ez már nem szegedi betegség, ugv látszik, egy ujabb árviz keveset segítene. ERNŐ APEST &a8elu-utuui. sz. TELEHWI