Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)
1912-08-22 / 8. szám
Mi TÖRVÉNYKEZÉS Bonyodalom hatszáz láda tojás körül. (Saját tudósítónktól.) Borzalmas bűnügybe,n indított nyomozást a budapesti rendőrség. Molnár Lászlóné püspökladányi tojás•és baromfikereskedő hatszáz láda, negyvennégyezer korona értékű tojással becsapta Bojtor Dániel püspökladányi gazdálkodót. A bűnügyben komplikációt okoz Kiss Mihály községi jegyző szereplése, akinek a hibájából ítörtént a különös csalás. Az ügy története a következő: Ez év márciusában Molnár Lászlóné azzal tanitott l)e Bojtor Dánielhez, hogy vásárdíjaessze hatszáz láda tojást, amelyen Béosbusás 'haszonnal túladhatnak. Az üzlet ^ereszt ül viteléhez huszonháromezer koronát kért az asszony. A gazdálkodó nem idegenkedett az ajánSattól. Mielőtt azonban megkötötte volna az feletet, tanácsot kért Kiss Mihály községi (jegyzőtől. A jegyző fölutazott Budapestre, meggyőződést akart szerezni arról, hogy reális-e Molnárné ezámitá'sa. A pesti ut azzal végződött, hogy a jegyző saját személyében i® felelősséget vállalt «z asszonyért. Erre Bojtor és felesége a Püspökladányi Takarékpénztártól fölvettek huszonháromezer koronát és az összeget átadták a tojáskereskedő<nek. Molnárné a pénzen hatszáz láda tojást vásárolt és azt felszállította a budapesti ekszPort-import részvénytársaság hűtőházába. A gazdálkodó kivánságára ia jegyző előtt firúst állitottak ki, amelyben Molnárné elismerte, hogy az áru Bojtor tulajdonát képezi, Bojtor pedig tudtára adja az Ekszport-Import részvénytársaságnak, hogy az áru az ő nevén szerepel és csak a l>eleegyezésével adtató ki. Az irást a jegyző megerősítette és magára vállalta, hogy azt még aznap rendeltetési helyére juttatja. Az eset után néhány napra Waltner Sámuel tojásnagykereskedő elmondta Bojtor•Dak, hogy Molnárné eladta a tojást bécsi kereskedőknek. A megrémült Bojtor és felesége nyomban a jegyzőhöz ezailadt'ak, elmondták neki a Túrt, de a jegyző hazugságnak nyilvánította Waltner állítását. Bojtor azonban nem nyugodott meg, másnap felutazott Budapestre s [felkereste a beraktározó vállalatot. Itt megtudta, hogy a vállalathoz semmiféle irés nem érkezett Püspökladányból, ellenben Molnárné 44.327 koronáért eladta a tojást bécsi kereskedőknek. . Bojtor hazautazott, elmondta az esetet a •Jegyzőnek, egyszersmind kijelentette, hogy feljelentést tesz Molnárné és a jegyző ellen a Rendőrségnél. Bojtor vallomása szerint a «egyző és Molnárné sírva kérlelték, hogy álljon el a feljelentéstől s a pénzét félév lef°rgása alatt visszafizetik. A félév augusztusban letelt, ám Bojtor Rm kapta meg a pénzt. A megcsalt gazdálkodó ekkor felutazott Budapestre s megbízta Bakonyi Samu drt, hogy tegye meg a felP'Hmtést Molnárné és Kiss elilen. Bakonyi Re&tette a büntető feljelentést, mire a budaPr^ti államrendőrség részéről Püspökladány . utazott Takács rendőr fogalmazó és Kndetektív, akik megindították a nyomo. ^ azonkívül 'házkutatást tartottak Molnáriénál és a jegyzőnél, de sem a 44.000 koat nem találták meg, sem pedig a szóbaníorgo irást. . . R Mihály jegyző azt vallotta, bogy az arast, mihelyt elkészítette, átadta Bojtomák, 1 tt ir ellenben tanukat állított, akik azt vallottak, hogy a jegyző elismerte, hogy elmulasztotta rendeltetési helyére juttatni az irast. Bakonyi Samu dr a jegyző ellen fegyelmi feljelentést, tett Hajdú vármegye álispánjánál, aki elrendelte a fegyelmit. Az ügy a budapesti bíróság előtt, kerül majd . ^tárgyalásra. DELMAQYARORSZÁG § Egy siegedi kereskedő bünfigye. Bányász Artúr szegedi kereskedőnek néhány évvel ezelőtt a KlauzáMéren volt üzlete. Az üzlet néhány hónapi fönnállás után csődbe jutott. Az ügyészség hamis bukás miatt vádat emelt Bányász ellen. A vádirat szerint a kereskedő fizetésképtelensége tudatában is rendelt árukat, az üzleti könyveket hamisan vezette és ötezer koronás életbiztosítási kötvényét elrejtette a hitelezői elől. A perbeszédek után a bíróság vétkes bukásért mondta ki bűnösnek és száz korona pénzbüntetésre ítélte. Az Ítéletet ugy az ügyész, mint a védő megfölebbezte. § Halálra rugdosott ember. A napokban egy cigánykülsejü ember érkezett a szentesi vasút állomásra, de alig ment kétszáz lépésnyire a pályaudvartól, összeesett és meghalt. Mint ismeretlent eltemették s mivel külerőszak nyomai is látszottak rajta lefényképezitek s a rendőrség megindította a nyomozást. Tegnap kiderült, liogy az ismeretlen halott Szarka Tógyer biharmegyei munkásember, akit Becse Sándor gádorosi legény szegescsizmájával összerugdalt. .Becsét letartóztatták és beszállították az ügyészség fogházába. A törvényszék pedig elrendelte Szarka bolttestének ekszliumálását és felboncolását. Az ekszhumálás ma meg is történt. A boncolás megállapította, hogy Szarka Tógyer tényleg Beoe brutalitásának áldozata. § Jogos védelem. Kecskemétről jelentik: Közős udvarlójuk volt Papp Imréné és Holló Szabó Jánosné kecskeméti parasztmenyecskék ne k. Még május hónapban történt, hogy a két asszony találkozott egymással a piacon. Pappné dühösen neki ugrott Hollónének, elkezdte a haját tépni és sirva kérdezte: — Miért csábítottad el a Janit! Hollóné védekezett, majd revolvert rántott elő kosarából ós szivén lőtttf riválisát, Pappnét, aki holtan bukott le a földre. A keskeméti törvényszék tegnap tárgyalta ezt a bűnügyet. ás minthogy a jogos védelem esetét látta fenfarogni, Hol'lósnét fölmentette és azonnal szabadlábra helyezte. KÖZGAZDASÁG (—) Glattfelder még nem parcelláztat. Napokkal ezelőtt a magyar sajtót bejárta az a hir, hogy Glattfelder Gyula püspök kopácsi négyezer holdas birtokát parcelláztatja és a tápéi parasztoknak adja el. Rosstocay Gyula a püspöki uradalmak központi igazgatója most egy makói újságíró előtt ugy nyilatkozott, hogy a hir a lapokban közölt formában nem felel meg a valóságnak. A püspöki birtokok eladását hosszadalmas procedúra előzi meg, mert azt a királynak is jóvá kell hagyni. Makó városa ezelőtt két évvel vett meg egy házat a csanádi püspöktől és a hosszadalmas elidegenítési processzus csak a napokban ért véget. Az tény ugyan, hogy a püspököt foglalkoztatta a tápéiak Ínséges helyzete, áde a parcellázás ügye aligha van még tul a tervezés első stádiumán. (—) A temesvári városi takarékpénztár k51cs8ne. A Temesvár-városi takarékpénztár részénytársaság, ez a nágy léptekkel fejlődő intézet, négy és fél évvel ezelőtt öt budapesti nagybank által az állami betétből másfélmillió korona hitelt kapott. A felette válságos pénzviszonyok között ezt az óriási összeget három hónappal ezelőtt felmondták és a városi taka. rékpénztár most minden nehézség nélkül, simán fizette vissza a másfélmillió koronát. Valóban felesleges bővebben fejtegetni, hogy mit jelent az, a mai nehéz és szük pénzviszonyok között ilyen nagy összeget előteremteni és különösen kiemelendő, hogy a városi takarékpénztár öszszeget a saját erejéből anélkül, hogy további hitelt kellett volna igénybe venni, három hónap alatt fizette vissza, ami nemcsak céltudatos, előrelátó vezetésről tesz tanúságot, hanem künnlevőségeik bonitása és mobilitása mellett szól, mert csak ennek tulajdonítható, hogy ilyen rövid időn belül az egymillióötszázezer koronát be tudta hajtani. Amellett az intézet a helyi piacot lehetőleg kímélte, amennyiben Temesvárott csak egyes kivételes esetekben mondott fel hiteleket és az összeget főként helyen kivüli künnlevőségek behajtásával teremtette össze. A hitel visszafizetése maga után vonja, hogy ezentnl az intézet üzletvitelébe a fenti hitelt engedélyező budapesti bankok többé nem folynak be és a városi takarékpénztár egész önállóan, minden külső befolyástól menten fogja üzleteit lebonyolíthatni. (—) Felszámol egy lngosi pénzintézet. A lugosi Concordia pénzintézet, mely több iparvállalatot, többek között a Knott-féle majdani kőbányákat finanszírozta, á jeDnllegi pénzviszonyok nyomasztó hatása alatt iteginap tartott igazgatósági ülésén kimondotta, 'hogy az egybehívandó közgyűlésen indítványozni fogja a pénzintézet felszámolását. Elhatározta még az igazgatóság, hogy a hiItelezők és betevők érdekét, ugy kivánja megvédeni, hogy az eladás alatt álló Knott-féle majdani kőbányákat eladja, mely teljes fedezetet nyújt az érdekelteknek. A felszámolást a lugosi két legnagyobb pénzintézet a Krassói Takarékpénztár vagy a Lugosi Népbank vállalja és e célból most veszik fel a státust. Budapesti gabonatőzsde A határi dőpiacon a buza és a rozs iránya aránylag lényegtelenül változott, a zab azonban, valamint a tengeri iránya szilárd volt. Különösen az ó-tengeri árfolyama javult szinte feltűnő mértékben. Az augusztusi tengeri 42, a szeptemberi pedig 30 fillérrel drágább mint hétfőn. A kantremin, tekintettel arra, hogy ma is csak 7000 mm volt a felmondás, egyik helybeli nagyobb játékos pedig követeli a szállítást, sürgősen hozzálátott kötéseinek visszavásárlásához. Egy órakor a (következők voltaik a záróárfolyamok: fian áprilisra Biu októberre Ross áprilisra Ross októberre Tengeri májasra Tengeri augusztusra Zsb októberre 11.86—11.81 11.46—11.45 9.611— 9.69 9.53— 9.54 7.71— 7.72 9.81— 9.82 9 98— 9.94 A budapesti értéktőzsde Auguztus 21. Albániából még mindig igen baljóslatú hirt közöltek, a külföldi börzék Aegnapi jelentései sem hangzottak kedvezőn, mindazáltal nálunk csak megnyitáskor volt lanyha az üzlet iránya, mert később az itteni spekulánsok az egész vonalán födözték •ís visszavásárolták a papírokat. A nemzetközi piac azonban zá/rlatig gyönge maradt, mert egy nagy bizományos nagy tételben áruba bocsátotta a papírokat. A helyi piacon a rimamurányi részvény bécsi vásárlás nyomán 4—5 koronával javult. A készárupiacán a k őszén i parrészvényt ma is tartott •áron szívesen vásárolták. A zárlat nyugodt volt. Kötöttek: Osstrák hitel Magyar hitel 0. m. államv. Jelzálogbank Lessámitolóbank Rimamurányi Kósnti villamos Városi villamos Hasai bank Magyar bank 646.85—547.25 851.50—853.—• 712.20—714 50 481. 489.50 552. 784.—786.— 778. 778.50 408.75—409.50 903. 804.— •61.50 .Viktória Pannónia Weitier Beocsini Salgótarjáni Alt. kóssón Újlaki tt ins vasöntó Magyar villám. Atlantika 780-.—784 — 795. 1103. 484. 813. 7»7.— 1112.50-486.114.A déli tőzsde iránya nyugodt maratd. Kötöttek: Osstrák hitel 647.25—C48.— Magyar bank 661.50—<61.50 Magyar hitel 852.50—S54.— Keresk. bank —. . Jelsálogbank 461.50—462.— Beocsini —. .— Lessámitolóbank 551.50 .— Assfalt Rimamurányi 784. 784.50 Salgótarjáni 809 811.— Kiinti villamos 717.50—773.— Gans vasöntó —. .— Díj istositás -. Osstrák hitelréesvényból holnapra I—4 kor nyolc napra 6—8 kor., szeptember végére 22—21 korona. A bécsi bftrae. 4 mai elótóssdén a kötéeek a kSvvtkesók s Osstrák hitel 646.75 .Magyar hitel 852. .Anglo-bank 834. Bankverem 586.50 ,ünio-bank 616.25 .Laaderbank 533. .Osstr. államv. Déli vasnt Rimamnrányi Márka kéesp. Ultimóra Skoda 712.50 101.75 .— 785.60 .— 117.82—UT.83 117.67 .— 766. Felelős szerkesztő Pásztor József Nyomta Ligeti Jenő ós Társai könyvnyomdája.