Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)

1912-08-18 / 6. szám

1912 augusztus 18 DÉLMAG YARORSZÁG 11 a vonat kerekei alá került, amelyek mindkét lábát térden felül lemetszették. A szerencsétlen embert beszállították a máramarosszigeti közkórházba. — Népies és előkelő regény. Alcímek is kellenének. Igy: Hozománygőg. Avagy: Lipóték a Hűvösvölgyben. Más: Hogy büntheti Jehova a khérkhedőket? De hadd jöjjön a kis regény... 1. Lipótok, a hasonnevű pesti városrészről elnevezett előkelők, a gazdag és rokonszenvtelen Lipóték, igy nyár idején, a Hűvösvölgyben firle-flancolnak. Lipótvárosból! kiköltöznek a Hüvösvölgybe és ott élnek paradicsomi életet. Ebben a paradicsomi életben történt a következő eset, amelynek ezt a cimet kellene adni: „A hücpe", ami Lipóték ősi magyar nyelvén annyit jelent: A dölyf... 2. A Hűvösvölgyben, örökzöld barches-bokrok és viruló macesz-fák lombjai alatt előkhelő házat vittek a közismert Fuszekli ék. Vendég ki, vendég be, zsúr ki, zsúr be; ez igy ment mindig az öreg Fuszekli előkhelő házában. Persze a vvendégek nem Fuszekli bácsi két szép szeméért mntek oda, hanem a hasonnevű leányáért, aki szép és finom teremtés és olyan gőgös és olyan büszke, mintha sjzi|liefre!tt grófkisasszony lenne egyenest a góíhai almanachból. A szép és büszke Fuszekli kisasszony joggal volt gőgös, mert neki báihr 40 mJilí. Honin hozománya volt. Képzelhetik, hogy maid fölvetette a hücpe. 3. Egyszer Fuszekliékná! garden parti volt, amelyen az összes Lipóték megjelentek és rázták a rongyot. Csak az türnt fel, hogy a Fuszekli kisasszony legjobb barátnője nem volt ott. Miért nem volt ott? Mert nem hívták meg. Miért nem hívták meg? Azt nem lehetett tudni. Súgtak, búgtak, zümmögtek és zummogtak, amint ezt már Lipóték szokták, hogy miért nem hivták meg a Fuszekli kisasszony barátnéját a garden partira. És senki se tudtha. 4. Már rosszat gondoltak és el is kezdték a többi Lipót'hék bojkottálni a szegény Auszkusz ikisaszszonyt — igy hívták a szép Fuszekli barátnőiét — .amikor egyszer végre eszébe jutott valakinek, hogy megkérdezze a gőgös leányt, hogy miért nem hivta meg a garden partira a gyönyörű Auszkusz leányt és miért szakított vele? Erre a gazdag hozományu Fuszekli kisasszony kijelentette, hogy ő nem fogadhat olyan leányt, akinek dili-dal kevesebb hozománya van, mint 40 miit florin. Ebbe neki Lipóték igazat is adtak. 5. Es mit tesz Isten? Az a nagy Isten? A garden parti után egy hétre az öreg Fuszekli bácsi fizetésképtelen lett. Igy bünteti az Isten a dölyf ősöket és khér.khedőket. — Öngyilkosság a belvárosi temetőben. Feltűnést keltő öngyilkosság történt Szegeden. A belvárosi temetőben egy szomorú fűzfán a temetőőír egy felakasztott női holttestet talált. A rendőrség megállapította, hogy az életunt Mayer Ilona 46 éves hajadon, aki Budapestről jött Szegeden lakó szüleinek meglátogatására. A vén leány ma délben ment el hazulról s a belvárosi temetőben felakasztotta magát. Valószínűleg a feletti bánatában lett öngyilkos, mert azt hitte, hogy már -sohasem megy férjhez. A holttestet bevitték a közkórház h-alottasházába. — Tartalékos honvédek szerencsétlensége Gyuláról jelenítik: Tegnap este hat honvédet szállítottak be a 2. honvédgyalogezred kaszárnyájából, a békésmegyei közkórházba. A katonáknak nagy lázuk volt, egyikük pedig eszméletlenül feküdt. A honvédek már napokkal előbb beteget jelentettek és mint gyöngélkedőket kezelte őket Kornska István dr törzsorvos. A diagnózist azp-nbam csak szerdán állapította meg, amikor a skarlát kétségtelen jelei mutatkoztak a betegeken. Nyomban a közkórházba szállították, ahol a fertőző osztályon helyezték el őket. A legsúlyosabb beteg Harvilla Pál csépai illetőségű harminc éves nős póttartalékos pénteken délelőtt a kórházban már meghalt. Kettőnek állapota válságos. — Szülők figyelmébe ajánljuk Röser tanés nevelőintézetét Budapesten (alapíttatott 1853-b-an). E kitűnő hír,névnek örvendő intézet magában foglal 3 osztályú felsőkereskedelmi iskolát, mely teljesen -egyenrangú az áiami, községi és testületi felsőkereskedelmi iskolákkal ós 4 osztályú polgári iskolát. Bizonyítványai áltamérvényesek és az egyéves önkéntességre jogosítanak. Vidéki tanulók az -iskolákkal kapcsolatos nevelő internátusba felvétetnek. Értesítést küld Röser János igazgató, Budapest, VI., Aradiutca 10. NYILTTER. • rovattal) költöttekért nem villái felelősséget «em a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal. Helybeli nagy gyárvállalat kereskedelmi iskolát végzett fiatalembert gyakornokul keres, kezdő fizetéssel. Ajánlatok „Gyakornok 16" jelige alatt e lap kiadóhivatalához intézendök. — Hazajáró lelkek. — Különös esetek. — (Saját tudósítónktól.) Az ember lehet még oly józan, szkeptikus és — hogy ugy mondjuk — természettudományos: épen a tények tisztelete folytán nem állhatja meg, hogy ne találjon valami izgatót azokban a történetekben, melyeket a német okkultisták központi folyóiratában egy Peter József nevű okkultista közöl. Az író a Society for Psychical Research gyűjtéséből veszi az anyagot. Ez a társaság, mely a mult század kilencvenes éveiben alakult ós amelynek az angol tudományos világ sok. kitűnősége mellett Croohes, a világhírű fizikus is tagja volt, a spiritiszta névre elkeresztelt jelenségek pontosan tudőmányos tanulmányozását tűzte céljává. Azzal kezdte, hogy szigorú latolgatással gyűjtötte az idevonatkozó tényeket, köztük azokat is, melyeket, a szavatosságot természetesen,a német róra, vagy inkább az angol társaságra hárítva értük, az alábbiakban ismertetünk. Egy G. D. Boston nevű úriember, aki az eset idejében Sant-Louisban lakott, ahogy egy izben szokása szerint íróasztalánál dolgozott, egyszerre kilenc év előtt meghalt egyetlen nővérének a fantomját pillantotta meg maga előtt. A jelenés — fényes nappal — oly eleven volt, hogy azt hitte, csakugyan ós valóságosan a nővére áll előtte ós megszólította. Feleletet nem kapott, de teljes aprólókossággal szemügyre vehette és észrevette, hogy jobb arcfelón egy égő piros folt van. A látomány annyira megrendítette, hogy a legelső vonattal hazautazott szüleihez és elmondotta nekik, mi történt vele. Az apa agyrémnek mondta az egészet, az anya azonban, mikor a vörös foltról hallott, zokogásban tört ki és a következőket mondta: — Mikor lányom már meghalt, vigyázatlanságból ón sebesítettem meg az arcát. A zuzódást gondosan berizsporoztam, hogy ne lássák meg rajta. Nem is vette észre senki és nem tudott róla senki a világon, csak én . . . Egy másik eset a következő: H. ezredes írja C. Guneynek a Phamtasms egyik tekintélyes mukatársának: „Fantomokban ép oly kevéssé hiszek, mint ahogy a spiritiszta jelenésekben, vagy a buddhista okkultizmusban. Gyakran volt alkalmam ós kapva-kaptam rajtuk, hogy oly szobában aludjam, amelyben „kísértet jár" Mindent elkövettem, hogy fantomokkal, szellemekkel, vagy ha jobb tetszik: másvilági lényekkel találkozzam, de mint ahogy más dolgokkal is lenni szokott, melyek után az ember nagyon kivánkozik: merőben hiába. Egyszer aztán ép abban a pillanatban, amikor legkevésbbó vártam, oly látogatásban volt részem, mely a kisérő körülmények ós a megfelelő tényekkel való összehangzás folytán oly csodálatos, hogy kötelességemnek tartom el nem hallgatni." A levélíró ezután elmondja, hogy körülbelül huszonhárom év előtt szoros barátságot kötött két társával. Az egyiknek G. P., a másiknak J. S. betűvel jelzi a nevét. Az előbbivel majdnem mindennap találkozott egész az első transzváli háború kitörésóig, amikor is G. P., mint a vezérkar tagja, a harctérre utazott. Közvetlenül az elutazás napja előtt együtt reggelizik a klubban. Mikor a klubból távoztak, elbúcsúztak egymástól. — A viszontlátásra. Mert reménylem, hogy még viszontlátjuk egymást — mondta a levélíró. — Igen. Viszontlátásra — felelt G. P. „Még most is Játom — irja H. ezredes — ahogy elegánsan ós délcegen előttem állt és élénk, nagy fekete szemével rám nézett. Egy kézszorítás és a kocsi, melybe beült, elrobogott. A háború javában folyt. Egy este — miután a klub olvasószobájában töltöttem az időt — meglehetősen későn tértem haza. Még vagy egy óráig ébren voltam, aztán lefeküdtem. Körülbelül három órát alhattam, mikor hirtelen felriadtam. Az ablakon át hajnali derengés szűrődött szobámba és ágyam meg az útitáska között, melyben egyenruhám tartogattam (H. ezredes ekkor már nyugalomban volt) egy férfit pillantottam meg, kiben a szokatlan ruházat és az arcát bekeretező sürü fekete szakái ellenére is rögtön felismertem G. P.-t. Kinai egyenruha volt rajta, mellén keresztbe bőrszíj, melyen egy messzelátó fügött, dereka körül őv, baloldalt karddal, jobboldalt revolvertartóval, a fején parafa sisak. Arca halovány volt, de szeme most is oly élénk fónynyel ragyogott, mint azon a másfél év előtti napon, melyen elbúcsúztam tőle. A meglepetés első pillanatában ugy rémlett, hogy még mindig abbban az írországi kaszárnyában vagyunk, melyben valamikor együtt szolgáltunk és felülve az ágyban gyorsan kérdeztem: — Mi az, P? Megkéstem? P. mereven reám nézett és igy szólt: — Megöltek. — Téged ? — kiáltottam. — Az isten szerelmére 1 Kicsoda, hogyan ? — A tüdőmön át — felelt ós lassan a jobb mellkasfelóre tette a kezét. — Mi törtónt? — A tábornok előre küldött — és jobb kezét, melyet az előbb a mellére tett, a homlokáig emelve, a fejem fölött lévő ablakra mutatott ós eltűnt. Kiugrottam az ágyból és megnéztem az órát. Négy óra tíz perc volt. Izgatott türelmetlenséggel vártam a reggelt és siettem a klubba, hogy megnézzem az újságokat. Barátomra vonatkozólag semmit se találtam bennök. Egész nap csak ez JTjöHprelf £3- isp a iaai Mban