Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)

1912-08-18 / 6. szám

1912 augusztus 18. DÉLMAGYARORSZÁG 3 szóló törvényjavaslat tervezete, mely a házaló kereskedésnek, a vándorolva űzött bevásárlásnak és megrendelésgyüjtésnek részletes szabályozását tartalmazza. Különösen a megrendelésgyüjtés az, amelynek uj és minden részletre kiterjedő szabályozása az iparosok és kereskedők védelme szempontjából — múlhatatlanul szükséges. E törvénytervezeteket a szegedi kamara már a jövő hónapban tárgyalja az érdekelségek bevonásával. Foglalkoztatja majd a kamarát a polgári iskolák reformjának a kérdése is. A polgári iskolát ugyanis tovább kivánják fejleszteni és a fejlődés irányánál a kereskedelmi és ipari szempontokat különösen figyeembe veszik Megindulnak a munkálatok az egységes árstatisztika szervezése iránt is, amely a kamarák bevonásával történnék. Az egységes árstatisztika pontos adathalmazával a drágaság ellen való küzdelemnek erős segítőjévé válnék. Perjéssy László, a szegedi kereskedelmi ós iparbank titkára a kamara ősszi programjáról a következőket mondta a „Délmagyarország" munkatársának: — Legsürgősebb feladataink közé tartozik a Maros folyó hajózhatóvá tétele. Ebben az az ügyben az aradi és a kolozsvári kamarákkal is tárgyalásba bocsátkozunk. A Maros hajózhatósága közgazdasági szempontból igen jelentős érdek. Ezzel kapcsolatban mulaszthatatlan föladat a téli kikötő sürgetése. — Behatóan foglalkozunk majd a vándor és építőipari törvénytervezettel. Sürgős föladatunk a kereskedelmi alkalmazottak ós magántisztviselők, a tisztességtelen verseny és a vasárnapi munkaszünetről való törvények megszüntetése. — Újból életbe léptetjük majd a kisipari gépsegélyeket, amelyek már három éve teljesen szünetelnek. Országos visszhang a miniszterelnök programjára. — A politikai helyzet. — (Saját tudósítónktól.) Most tulajdonképen vitatkozni kellene az ellenzéki visszhanggal, amely a miniszterelnök nagyenyedi beszédére felel. De vájjon lehet vitába szállani a semmivel? Mert a hang, mely az ellenzéki erdőből kiszólal, lármás ugyan és zavaros, de üres. E tulajdonságával legfölebb csak az összevisszasága vetekszik. Szinte mulatság olvasni az ellenzéki bírálatokat és összemérni ellentmondásaikat: az egyiknek ez nem tetszik, a másiknak amaz. Az egyik azt állitja, hogy a miniszterelnök nem mond semmit s a nagyenyedi beszédnek nincs jelentősége; a másik azt, hogy a miniszterelnök túlságosan éles volt és elvágta a béke útját. Az egyik a multak ismertetését kifogásolja, a másik a jövőre vonatkozó nyilatkozatokkal nincs megelégedve. Akik azért zúgolódtak, hogy a miniszterelnök miért nem megy el beszámolni, most kárhoztatják, hogy minek számolt be. Akik azért vádolták, hogy nem nyilatkozák a felelősség kérdésében, most megtámadják, amiért nyilatkozott. Mások mindegyre azt követelték, hogy Lukács László is adlja magyarázatát és megokolását az „erőszaknak"; most, hogy megadta, még pedig klasszikus összefoglaló erővel és dialektikával, gáncsolják, amiért megtette; illetékességi kifogást emelnek >az ő magyarázata ellen. Akik mindig a legélesebb gyűlölséggel támadták egymást, most egyszerre borzasztó részvéttel kenegetik a — másiknak sebeit; a maguk sebét, amit rajtuk ejtett a miniszterelnök dialektikája, eltakarják. Keservüket, dühüket, minden indulatukat a másikért való fájdalom alakjában sírják el. Az ellenzéki tábor teljes kuszasága, szertehuzása nyilatkozik meg ebben a hangzavarban. A miniszterelnök politikai színészeknek nevezte az ellenzéket, akiknek ágálását nem vészi komolyan az ország. Folytatni tehet a hasonlatot: valóban olyanok ők, mint a rossz színészek, mind maguknak játszanak. De bármennyire kusza is az ellenzéki visszhang bármennyire támadják, leszóljak, tagadjak, kicsinylik és ferdítik is a miniszterelnök tény állításait és fejtegetéseit egy vonás mégis valamennyiben megvan' jelentékenyen alább hangon szólnak, mint tették azelőtt, mint tették a beszámolót közvetlenül megelőző pár napon. Aminek két oka van. Elsőben is nem számítottak arra a nagysikerre, amely a miniszterelnök nagyenyedi beszámolójának külsőségeiben is megnyilvánult. Mert bármit híresztelnek is, bensejükben jól tudják, hogy a nagyenyedi nap valóban ünnepség volt, amelyen Erdély egész intelligenciája jelen volt. Az a körülmény pedig, hogy a budapesti pártközpontokból és a vidéki szervek utján szervezni próbált tüntetés sehol sem következett be, sőt komolyan meg sem kíséreltetett, valósággá] lesújtó képet ad arról' a hatásról, melyet az ellenzék még a saját pártfeleire is gyakorolni képes. Hisz az ő bejelentéseik szerint azt hihette volna a világ s voltak, akik hitték is, hogy az ellenzéki pártok koncentrált erőfeszítéseinek sikerülni fog a kormány fejének és a munkapárt vezérének beszámolóját nagyarányú tüntetésekkel ellensúlyozni. Hogy végig a sok száz kilométernyi útvonalon, mely sok helyütt teljesen ellenzéki vidéken vitt keresztül, sehol nem sikerült ilyesmit elérni — bárha az ellenzék evégből mindent elkövetett és igen erős agitációt fejtett ki, — az legfényesebb igazolása a miniszterelnök azon megállapításának, hogy gileg azonban nem. A szerelem és a házasság kétféle dolog. Valamint a gyermeki szeretet megint más valami. Én nem csallak meg téged azzal, hogy szeretem a szüleimet és a feleségemet sem csalom meg azzal, bogy téged imádlak. Azt merném mondani, hogy a házasság kizárja a szenvedélyt, miként a gyermeki szeretetet is kizárja. A szerelemben a mámort keresi az ember, a házasságban a józanságot. — Bocsáss meg, ón ezt ostobának találom. — A te hibád, kedvesem. Tudnod kellene, bogy minden emberben több lélek lakik. Én nyárspolgár is vagyok, művész is. Nos, a művész minden fantáziája a tied. A vérbeli filiszter ezt soha sem fogja megérteni, neked azonban meg kellene értened. — Neked tehát minden szabad? — Minden, ami nem zavarja meg a feleségem nyugalmát és nem alázza meg önérzetét. . . — Szóval minden, ami titokban marad. És neki mi szabad? A férfi elnevette magát. — Mindenki maga szabja meg életének törvényeit. A feleségemnek más a gondolkozása és a vérmérséklete, mint nekem és azért a cselekedetei is más megitélós alá esnek. Az asszony ajkát gonosz kis mosoly torzította el. — Hátha tévedsz? Az ember rendesen azokat ismeri legkevésbé, akik legközelebb állanak hozzá. A férfi mosolyogva legyintett a kezével és folytatta sétáját a szobában. Az asszony kissé elgondolkozott, azután egyszerre a szomszéd szobába ment. Egy ébenfa-szekrénykével tért vissza. Kinyitotta a szekrényt ós keresgélni kezdett benne. A iférfi derűs kíváncsisággal nézte. — Megvan! Nézd meg ezt! Egy papírlapot adott a kezébe. Afféle keskeny cédula volt, amilyenre a pincérek a számláikat szokták irni. Egyik oldalán egy pezsgős cég hirdetése, a másikon plajbász,írás: Mikor kel föl ma este a hold? V. K. IA férfi elolvasta. Mi ez? — Nem ismered meg a feleséged irását? — Ö irta? — Azt hiszem. — Leket, hogy az ő irása . . . Mit jelent ez? Az asszony kivette kezéből a cédulát. — Mondok neked valamit . . . Két évvel ezelőtt egy fürdőihelyen voltam a feleségeddel. Te akkor külföldön jártál. Volt ott egy iró is, — Te tehát azt hiszed, hogy a feleségem és az iró . . . — Semmit sem hiszek, barátom. Legfölebb azt, hogy flirt volt közöttük, valószimü, bogy egészen ártatlan flirt. — Ez a valószinü azt jelenti, hogy nem vagy benne bizonyos? Az asszony fölpattant a helyéről. Nagy keserűség fojtogatta. — Hagyj már békében! Én magamért sem tudok felelni, hogyan feleljek a feleségedért? A férfi a haragtól remegve ragadta meg az asszony karját, — Most nem rólad van szó, hanem a feleségemről! Nekem tudnom kell, hogy ki az az asszony, aki évek óta viseli a nevemet! — Egy asszony. Se több, se kevesebb. Összenéztek, ellenségesem, gyűlölködve. A férfi aztán gondolt egyét, sarkon fordult ós ar, ajtó felé ment. — Hová mégy? — szólt utána az asszony, — Haza. Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, bogy ennyiben hagyom a dolgot! — Csak nem akarod vallatni? Biztos lehetsz benne, hogy le fogja tagadni a csillagokat az égről. Megint összenéztek. A férfi szemében ott vibrált a tehetetlen rémület, az asszony azonban már megbánta, amit tett. Odaszaladt hozzá ós egy bájosan közvetlen mozdulattal átkarolta. — Ne hagyj magamra! Mi összetartozunk. Nekünk együtt kell kinevetnünk a világot.. Nem is érdemes komolyan venni a nőket,, sem engem, sem mást. A férfi azonban ellökte magától. Nem is szólt többet, elsietett éé becsapta maga után az ajtót. Az asszony jőudéig az ajtót bámulta, aztán megint leült a Sarokba, cigarettára gyújtott és szomorúan oéite a szálló füstöt,