Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)

1912-08-15 / 3. szám

1912 augusztus 15. az oka a rendőrségi folyosó megnövekedett 'forgalmának? Tehát, a hadgyakorlat. Próbaháború. Manőver. Sok közlegény, sok tiszt, ezredes, tábornok. Ebben a nagy nyári melegben unalomból sokan olvasnak újságot, férfiak is, nők is. Némelyek azt is elolvasták, hogy Szeged környékén hadgyakorlatot rendeznek. Istenkém, király gyakorlatot rendeznek. A nagy manőver Mezőhegyes környékén lesz szeptemberben. De addig is történik majd valami. Például Szegeden átvonulnak az ezredek. Nyolc napig vonulnak. A szállókban már előre lefoglaltak kétszáz szobát az idegen tisztek részére. Mindezt pedig sokan elolvasták. sokan, talán harmincan. Na mit írjunk még? Ugyan mit? Tetszik tudni: a téma kissé — pikáns. És esak valljuk be, nem illik katonai titkokat elárulni. Nem, még ha ilyenek is. Pláne a nagygyakorlatak előtt . . . SZÍNHÁZ,_MŰVÉSZET Színházi dolgok. Valami érdekes, aktuális riportot szerettem volna irni; most amikor alig két hét választ már el a szezóntóL Néhány szót az uj darabokról, egy kis jellemzést az uj színészekről, vagy mit tudom én, akármit: csak legyen valami csöpp avatkozása ehez az édes szenzációhoz (számomra még az !) amit színháznak nevezünk. Útnak is indultam, hogy gyűjtök valami anyagot. De hát Almásy igazgató még Pesten nyaral; Ferenczy, a rendező pedig épen most ment Németországba tanulmányútra. Ezektől hát nem tudok meg semmit. Igaz, hogy néhány tag már hazaérkezett. Talán tőlük megtudhatok valamit? A színház még mindig elég gazdag téma; még mindig vannak olyan problémái, amiken érdemes gondolkodni. Tudom jól, hogy most szivesebben vennék, ha hagynám pokolba a problémákat és inkább valami kedves pletykát, holmi apró intimitásokat mesélnék a színházról, a színészekről. De ezt máskorra halasztóm. Most itt az alkalom; néhány dolgot talán sikerül tisztázni. Itt Szegeden erre kétszeresen szükség van. Itt a közönség, meg a sajtó is más-más oldalról nézi a színház problémáját és ennek eredményeként, a színházról való véleményük is homlokegyenest ellenkezik. Egyik oldalról a régi nóta: a színház kultúrintézmény. A másik oldalról, a közönség: én jól mulatok a színházban, tehát eljárok. A közönség tódul a színházba és ha másnap elolvassuk az újságokat, a kritika mégis lesújtó. Hol a darab komisz, hol a színészek játszottak TOSSZUL, de a direktor mindenesetre hibás, mert, amit csinál, az nem „kulturmunka", hanem „üzlet". Az bizonyos, hogy itt valami hiba van. Csak az a kérdés már most, hogy kinek van igaza? A közönségnek, vagy a sajtónak? A harmadik, a szinház, nem számit. Annak mindenesetre igaza van; már t. i. addig, ameddig jövedelmez. A kérdést nem is olyan nehéz eldönteni, csak azzal kell tisztába jönnünk, hogy miről van szó? Színházról vagy irodalomról? Akik a „kultúrintézményt" hangoztatják, azok a színházról beszélnek; de az irodalomra gondolnak. Ezek az emberek tisztára irodalmilag éreznek, irodalmi céljaik vannak. Pedig a színháznak, lényegében nem sok köze van az irodalomhoz. Az bizonyos, hogy irodalom nélkül is igen jól megél. Viszont: az irodalomnak sem sok haszna van a színházból. DÉI2MAGYARORSZÁG Valljuk be őszintén, hogy egy színházi előadás — még a legjobb is! — ugy hat, mint valami rossz illusztráció. És az is marad. Hiába próbálják a színpad reformátorai a színpadi képet tökéletesebbé, a színészi játékot szubtilisebbé, és az egész színházat holmi ideális tisztaságú szimbolizmus magasságába emelni, — tökéletes nem lesz soha. Mert mindig szebb és finomabb marad az a kép, amit a fantáziánk teremt (olvasás közben. Ehez képest nagyon is durva lett a valóság, amely tiranizálja a néző fantáziáját. A közönség nem is az irodalom kedvéért jár a színházba, hisz ehez sokkal könnyebben hozzájuthat a könyvek révén. Más vágy viszi a színházba. Ki akar emelkedni az élet mindennapi küzdelmeiből, meg akar szabadulni egy estére a gondoktól, feledni akarja az emberek gonoszságát egy ideális valóság szemléletén. Valami különös vágy ez, amely az egyik embert a korcsmába, a másikat a templomba, sokat a színházba, némelyeket pedig a tudomány, vagy művészet csendes szentélyébe vezet. A cél, mindig egy: szórakozás. A színháznál ez a dolog, tisztára az idegfiziológia kérdése és nem függ az irodalomtól. Nem is azt kell tehát nézni, hogy a szinház mennyi irodalmat nyújt, hanem azt, hogy jól játszanak-e ott, vagy sem. Itt kezdődik a szinházi kritika tulajdonképeni feladata. Ez már azután roppant bonyolódott dolog, amely nagy komolyságot, gyors Ítéletet és fegyelmezett gondolkodást igényel. Itt lehetetlen szabályokat felállítani. A kritikusnak egyetlen szabálya van: az izlés. Mindez persze roppant egyszerű és nem is uj dolog, amit itt leírtam és talán nem is kellett volna ilyen hosszasan bizonyítani; de már ugy van minden ezen a világon, hogy a legegyszerűbb és legmagátólértetődöbb dolgokat a legnehezebb bizonyítani és ezek azok a dolgok, amiket nem lehet elég sokszor hangoztatni. Szelcerke Lajos dr. * Massenet halála. Az egész világ zeneművészetének nagy gyászára halt meg Massenet Jules, a francia zeneszerzőnek nemcsak koránál, hanem tehetségénél fogva is egyik legnagyobb alakja. Hetven éves volt és jelentős, világraszóló uj alkotással, olyannal, mint, a Laboré királya, Herodias, a Manón és ia Werther, már hosszabb idő óta nem ajándékozta meg a világot. Mégis nevét és müveit semmiféle uj áar.rnlat, semmiféle uj .nagy siker elnyomni, elmosni nem birta. Éltek és hatottak e müvek mindenütt a világon. Nemcsak ott, ahol a gall szellem az irr, hanem kivétel nélkül a zenei műveltségnek minden otthonában. Jelentőségét és nagyságát legjobban az bizonyltja, bogy olyan időben, amikör Európa zenevilágát egy Verdi ós egy Wagner kettős ragyogása világitotta be, mellettük harmadik fényforrásként, bárha némileg gyengébb fényerővel, ő is maga" san a nemzetközi horizont fölé tudott emelkedni. És bárha örökértókben, őserőben, az alkotó erő egyetemességében és monumentalitásában amazokkal nem mérkőzhet, mégis zenetörténeti, zenefejlődéstani szempontból, sok tekintetben versenyre kel velük. A drámai kifejezésben, a hangulatfestésnek finomságában és gazdaságában, a recsitativók és parlandók (beszélve éneklés) merész és drámailag természetes felhasználásában annyi ujitást, annyi egyéni uj vonást s annyi mesterségbeli művészetet honosított meg; összhangrendszerében annyi érdekes, uj ós merész hangfüzést bontott ki (mindig a szépnek határai között, csak a hatásosság végső elemeit is kiaknázva), liogy természetszerűen utmutatója lett egy uj zeneszerzői nemze9 dóknak. A zenetörténelem, ha az utolsó három évtized zenei fejlődését ismertetni, tehetségeit méltatni fogja, meg fogja állapítani, hogy az úgynevezett új-olasz iskola, kezdve különösen Mascagni. Leoncavallón, Dioröano Umberton és végül magán Puccinin, az uj franeia iskola, köztük például C harpentier, a Louise szerzője, belgák, sőt bizonyos vonatkozásban még németek is, igen nagy reszhen, sőt némelyikük teljesen a Massenet hatása alatt alkotott. Legtöbbjük egyenesen követője e nagy franciának, akit nemcsak zenei modorában, hangszerelésében ós összhangolásában követ, hanem utánoz még drámai tárgyainak megválasztásában is. Váratlanul halt meg Massenet. Bement Párisba egrevillei nyaralójából, mert néhány nap előtt meghűlt s nem akarta falura kifárasztani öreg barátját és háziorvosát. Inkább ő tette meg az utat ifalusi kastélyából a fővárosiba. Annyira jól érezte egyébként magát, hogy felesége el sem kisérte. Tegnapelőtt este ért haza a Rue Vaurigard 48. száimu házában levő lákására s mindjárt lefeküdt. Hajnali négy órakor a cselédek csöngetést hallottak gazdájuk hálószobájából, berohantak. Massenet eszméletlenül feküdt ágyában. Mire orvost hivtak —- reggeli hat óra volt — az orvosi tudomány már nem segíthetett. Pénteken lesz a temetés Egrevillében. Massenet ugy kívánta, ihogy kedves falusi kastélyának ciprusai alatt földeljék el. Itt szeretett legjobban tartózkodni. Valahányszor kompoínált, elvonult Párisból, mert azt mondta, ihogy Parisban nem lehet korán felkelni. Az egrevillei kastélyból küldte diadautjukra operáit, maga nemcsak a premieren, de a főpróbán sem jelent meg. * Vásárhelyi bemutató. Hódmezővásárhelyen játszik Szendrey aradi színtársulata. A színkörben eTedeti operettet mutatnak be. Arany Jánosnak, az ismert zeneszerzőnek darabjára készülnek, melynek cime: A kicserélt feleség. Az ottani „Színházi Újság" a következőket irja erről a darabról: A szinházi események középpontját most a pénteki premiér képezi, amikor bemutatója lesz az Arany János operettjének. Ez az esemény a lányos anyáknak is sok 'fejtörést okoz, hogy ugyan elvigyék m a lányaikat ehez a kissé pikánsul oimzett operetthez. Mi, akik a darabot jól ismerjük, azt a tanácsot adhajuk, hogy olyan lányokat, akik még nem voltak színházban, ne vigyenek el az előadásra, de azokat, iakik már végig néztek egy ujabb kori operettet, akár az „Elvált aszszonyt", akár a „Kis grófot", azokat egészen nyugodtan elhozhat jak a leggondosabb mamák is a pénteki premierre. KÖZIGAZGATÁS x A megsértett alispán. Szentesi tudósítónk jelenti: Érdekes esettel foglalkozott tegnap délelőtt a közigazgatási bizottság Cicatricis Lajos dr főispán elnöklete alatt tartott ülésén. A Hódmezővásárhely és Szentes között létesített müutnak mintegy négy kilométer bosszú darabját ugy építették, hogy Kaufer Ede, az ópitést vezető segédmórnök, árkot ásatott iaz ut mellett és kavics hijján abból hányatta a földet az útalapba. Az igy épitett ut nyolc napi esőzés után az első terhes szekér alatt tökéletesen fölfordult és igy ezt a vármegye nem vehette át. Nagy Sándor dr alispán az ut átvételét megtagadta és próbaásatás eszközlését kérte. Ekkor Kaufer Ede segédmérnök durván rátámadt az alispánra és kijelentette, hogy ehez az alispánnak semmi köze. Ezt az ügyet tárgyalta a fl á villamos vasúti jegyekre hirdetéseket jutányos rban fogad el a „Délmagyarország" kiadóhivatala. •^TJ