Délmagyarország, 1912. augusztus (1. évfolyam, 176-16. szám)

1912-08-15 / 3. szám

>912 I. évfolyam, 3. szám Csütörtök, augusztus 15 AGYARORSZÁG Szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, Rorona-utca 15. szám iEz Ndapesti szerkesztőség és kiadóhivatal KI VI., Liszt Ferenc-tér 9. ca ELÓF1ZETESI AR SZEGEDED egész évre . fi 24'— félévre . . . R 12 — negyedévre . R 6'— egy hónapra K 2'— Egyes szám ára 19 fillér. ELűFIZETESi AR VI&ERENs évre , R 28'— félévre . . . R 14'— negyedévre . R 7'— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEr ON-SZAM: Szerkesztősej 305 H Riadóhivatal 836 Interurbán 305 Budapesti szerkesztősig teleíon-száma 21-76. Beszámol a miniszterelnök. A politikai világ országszerte rendkívüli érdeklődéssel várja Lukács László miniszterelnök nagyenyedi beszámolóját, melynek már külsőségei is impozánsnak igerkeznek. Ez természetes is, mert hiszen kitől várhat az ország közvéleménye legszavahihetőbb tájékoztató feleletet mindama nagy kérdőjelekre, melyek az utóbbi időben felmerültek, mint magától a kormány fejétől, aki felelős állásában nemcsak hivatott, de köteles irányitója a nemsokára újra megnyúló parlamenti ülésszak munkaprogramjának. Annál csudálatosabb tehát, hogy az ellenzék kulisszatologatói éppen a miniszterelnök beszámolójának fényét szerették volna valahogyan elhomályosítani azzal a csúnya manőverrel, hogy sajtójukban szuggerálni és beugratni próbálták a nagyenyedi közönség egy részét a miniszterelnök beszámolójának megzavarására. Ez a szándék nem sikerült. A nagyenyedi ellenzéki érzelmű polgároknak szemmel láthatólag jobb ízlésük és több politikai megfontoltságuk van, mint budapesti sugaimazóiknak, m >rt a ravaszdi biztatásnak nem ugrottak be, sőt akiket az ottaniak közül a fővárosi ellenzéki lapok szeretetreméltó ráfogással mint a botránykészitő „mozgalom" vezetőit emlegettek: a nagyenyedi kollégium tanárai siettek a legélénkebben titakozni ez ellen a reájuk nézve sértő és gyanúsító feltevés ellen. A miniszterelnök pedig ügyet sem vetett a madárijesztő mumusok fenyegetőzésére és útszéli kerepelők lármájára, hanem megmaradt föltett szándéka mellett s ehez képest csütörtökön Nagyenyeden az egész országnak beszélve, el fogja mondani nagyjelentőségű nyilatkozatait, melyekről a baloldali pártok budapesti vezetőinek köréből került alattomos kutmérgezők, ugylátszik, előre sejtelték, hogy azok a nyilatkozatok olyan megdönthetetlen igazságokat fognak tartalmazni, amelyek rájuknézve éppen azért lesznek kényelmetlenek, mert igazságok s igy az ő eddigi hazudozásaikra és ámításaikra alapozott számvetéseiket egy csapásra keresztülhúzzák. A nevezetes nagyenyedi beszámolóbeszéd elhangzása után például nem lehet többé elhitető módon beszélniök arról, hogy a parlamenti békének nincs meg a tárgyi alapja, mert hiszen a miniszterelnök szájából legautentikusabb hivatalos formában biztosítva lesz az ország közvéleménye, hogy a választójogi tervezet készen van s októberben a parlament asztalára kerül. Mi kell tehát az ellenzéknek, amely épen a választójogi reform „priuszának" jelszavával rendezte a késélre menő obstrukciós viadalt? íme most már készen a nagy mü tervezete és épen ennek a törvényerőre való emelését akarná meggátolni s ennek a korszakos reformnak megalkotásából akarná magát kivonni az ellenzék, amelyet maga is annyira sürgetően óhajtott? Ha tehát még a nagyenyedi beszéd elhangzása után is az engesztelhetetlenség álláspontját fogja hirdetni az ellenzék, akkor azzal csak azt árulja el, hogy a baloldali pártok vezetőségének köreiben nem az ország és nemzet legfontosabb érdekeit, hanem egyesek hiúságának és személyes érvényesülésének titkos céljait tartják politikai tevékenységük iránymutatójául, amint e felől külömben Polónyi Géza megható naivsággal el is szólta magát a minap, mikor a Justh-párti Kelemen Samu arról cikkezett, hogy a békét meg lehet kötni minden más jelszót félretéve egy liberális és demokratikus választójogi reform alapján. A koalíció nagypecsétőre rögtön sietett a válasszal, mondván, hogy a békéről csak egyedül neki, meg a szövetkezett ellenzék hét más vezértagjának van joga beszélni, abba más bele ne szóljon! Ismerve Polonyi politikai múltját, a békeköjtésről való felfoMiről álmodnak a leányok? Irta: MARCÉL BOULENGER. Lucie Noireterre kisasszony álmodozó teremtés volt. Gyönyörű regényeket ólt át gondolatiban. A legkisebb ünnepség, a legegyszerűbb báli este is kitűnő témát, .adott neki a végtelen ábrándozásra. Mikor [haza jött, mindig azt várta, hogy valami regényhős megtámadja kocsijukat s elrabolja őt, máskor meg ha autón mentek, azt gondolta, hogy valaki a masina elé áll, lelöki a soffőrt helyéről, maga ül oda s vezeti a gépet száz veszedelmen keresztül tovább. A szalonok tele voltak az ő szemében ,a 'legkülönösebb és legrejtélyesebb alakokkal, egy csomó Arzén Lupin•nel, akik ügyesen rejtőztek álruhákba, diplomáciai kémeket sejtett egyikben-másikban s Európának minden udvarából titkos kiküldötteket, jezsuita páteréket, .akik világi öltözetbe bújtak, vagy fontoskodó szabadkőműveseket. Miikor hazatért, mindaz, 'amit aznap hallott, megzavarta, felizgatta. Megkérdezte önmagától: Mért volt annyira kíváncsi az öreg Z.-né arra, hogy váj jon soha se hordok-e karperecet? Mi rejtőzhet e kérdés alatt? Gyanú? Politikai összeesküvés? Vagy egyszerű kaland, aimibe engemet is belekeverték? Máskor meg a szerelem elegyedett a dologba: — Ez az ember nagyon megnézett engemet. Mennyire szeret! Az a másik pedig, aiki felvette legyezőmet, egyszerűen imád. Ki lelie. tett azt találni a módból, amelylyel visszaadta. A nagykövetnek is igen tetszem, ugy vettem észre ós szavamra! A főpincér . . . Ruy Blas! Lucie kisasszony Chantillyba járt vadászni anyjával együtt. Az előirt ruha égszínkék, ami igen jól állt aicocskájálhoz, épp ugy, mint a tollas háromszögletű kalap. Márciusban azonban Noireterrené, aki meg akart gyógyulni makacs náthájából a jó levegőn, leányával együtt Luizarehes nevii kastélyába költözött, amely az erdőben fekszik, Bonnet és Chantilly között. Könnyen elképzelhetik, micsoda emóciókon ment keresztül Lucie kisasszony azon a reggelen, mikor a találkára érve a vadásztársasághoz, megtudta, liogy egy rablóbanda, browningokkal és puskákkal felfegyverkezve, razziát csinált (a Société Général-nál, s .fényes nappal körülbelül száz lövést tett, ami után autóba ugrott s nyomtalanul eltűnt. Oh, micsoda szemérmetlen vakmerőség ez! — gondolta Lucie kisasszony. — Ilyet még .soha se hallott az ember. Ezek az útszéli betyárok, ezek a semmirékelők! Ez rettenetes! Be dacára annak, hogy megvetésreméltónak tartotta a dolgot, mégis imponált az néki s nem egyszer mormogta: — De hiszen ezek őrülték, tisztára meg vannak bolondulva! Az egész társaság természetesen igen izgatottan tárgyalta az eseményeket, — Képzeljétek, hogy Párisból jövet kereszteztük az autójukat! Ugy haladtak, mintha, halni készülnének! — Nem lehetett rájuk lőnni? Ha én ott lettem volna! — Hatan voltaik . . . — Nem, tizenketten! — Mit tettek, hogy megbüntessék őket? — Vájjon elérték-e már Párist? — Talán itt bujdosnak,az erdőiben! Természetesen az utolsó szavakat Lucie kisasszony ejtette ki. A banditák az erdőiben lennének? Ugyan miért ne? Ez a gondolat egyszerre gyökeret vert regényes fejecskéjében, s e perctől fogva a fiatal leány nem hallotta többé, aimit neki mondtak, nem figyelt anyja intő szavaira, aki ma kocsin ki.sérte a lovasokat, sem a Honoré okos tanácsaira, aki piqueur volt, s a kutyák ugatása, .a trombita szava, minden hallatlanul suhant el fölötte. Csak vágtatott, vágtatott, szemével figyelve minden, bokorra, mert ugy érezte, hogy ott rejtőzködnek a banditák. Fél órai