Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)

1912-07-09 / 156. szám

2 DELMAQYARORSZAG 1912 julius 9. ... s az embereket nqim szabad szerencsétien helyzetbe hozni". E kijelentés íilantrópikus szellemét szívesen méltányoljuk, meg* annviban ovatos is, amennyiben az ellenzéknek azt tanácsolja, hogy a szankció bírálatával szoritkozzák az országgyűlés falai közé s „ne vigye ki a parlamentből az — ellentállást". De ez utolsó szón fennakadunk. Hogyan? A nemes gróf további ellentállásra gondol az eldöntött kérdésben? parlamenti háborúra szentesitett törvényekkel, a korona alkotmányos tényével szemben? Ez a kijelentés magyarázatra szorul, mert igy fölötte homályos. Tárgyi és dologi okok ezt a gondolatot egyáltalján nem támogatják. Az uj küzdelemnek semmi célja és valamelyes eredményre jutáshoz semmi kilátása nincs. A szentesitett törvényeket revízió alá vonni annál lehetetlenebb, mert ehez a másik állaim hozzájárulása is szükséges, amire Ausztria az ellenzék kedve szerint bizony nem lesz kapható. Sőt a koronától sem remélheti Andrássy gróf, hogy ily revizióhoz hozzájáruljon. Ellene szól a monarchia érdeke, mely nagyhatalmi hivatását nem teljesítheti kellő nyomatékkal a nemzetközi feszültségek mai állapotában), két szomszédi állam háborúja idején, ha a véderő kérdése ujabb eldültéig problematikus marad. Ellene szól a véderő érdeke is, mely az uj törvényekben megadott reformokra égetően rászorult. A monarchia két állama bevett jogszokás szerint tiz évenkint szokta revidiálni a véderőtörvényeket s megadni a katonai intézményeknek a modern igények szerint szükséges átalakításokat. De a közös sereg, a közös haditengerészet s a magyar honvédség ezt a felújítást — szerencsétlen parlamenti viszonyaink miatt -— immár huszonhárom év óta nélkülözi s ezért más hatalmak védereje mögött, a saját harcképességének rovására s a monarchia kárára visszamaradt. Ki vállal felelősséget az ujabb halasztásért, a véderőre háramló balesetekért és a monarchiát érhető veszedelmek; ért? Végre ellenkezik a revizió gondolatával l s a parlamenti ellenállással a hadkötele| sek érdeke, melyhez szoros kapcsolatban l van a nemzet millióinak érdeke. Mert a \ rezisztencia megfosztaná ezeket az uj törvények számos szociális előnyeitől, milyen a kétéves katonai szolgálat s nemzeti előnyöktől, milyen a magyar államnyelv használata a katonai perrendben. Nem, semmi objektiv ok nem hozható fel, mely akár a parlamenten kivüli izgatást, akár a parlamentben való ellenállást e szentesitett törvényekkel szemben megokolná. Az ellenzéket csakis szubjektív szempontok vezetik elvakult és megvakult szándékaiban: a személyes gyűlölködés, a bosszúállás ösztöne, mely eddig is vezette, mikor a parlament falai közt a többséget végletekig provokálta az obstrukciónak a sip- és tülökkoncertig elfajuló eszközeivel. Sajnálni fogjuk, ha ebben Andrássy gróf az ellenzékhez áll. De hogy a nemzet többsége nem tart vele, arról meg vagyunk győződve. A tanyai „tiltakozás". Mikor az összes nagyobb és tekintélyesebb vármegyék óriási szótöbbséggel szavaznak bizalmat a kormánynak, iáikkor természetesen az ellenzék is megragad minden módot arra, hogy „tiliakozhiasson". Szeged-Alsótanyán is volt vasárnap ilyen tiltakozó népgyűlés, inert hát a tanyai ember még hiszékeny, az tiltakozik, Ina a „jó ivó" uraik ugy .akarják. De hát jól is nézett ki aZ >a vasárnapi népgyűlés. Az egész népet ötven vasárnapi 'bámészkodó legény képviselte és természetesen ,/egyhangú lelkesedéssel", — tényleg csak egy liangu ivolt ia lelkesedés, aminak a hangja, laiki szónokolt — elfogadták ugyanazt ia határozati javaslatot, amit a szegedi népgyűlésen: tiltakoznak Tisza István gróf és .a kormány politikája ellen, a parlamentiben történt alkotmánysértéseiket pedig elitéliik. Szegedről a függetlenségi és 48-iais Kossutb:pártkör vezetősége részéről aludnék és orromat finom ibatisztlkendővel törölném meg és ha fáznék, magamra venném — bizony isten — mind a szoknyákat. Nagyon csinos ez ia hölgy. Bizonyosan huszonöt éves. Elragadó állán kis gödröoske van, mely olyan bájos lehet, ha nevet. Szeretném, ha nevetne, hogy láthassam. Ez a nyavalyás kocsis milyen boldog lehet, hogy kocsijában viheti. Bizonyosan nagyon szereti az ibolyát. Tudom, meg mernék rá esküdni, hogy a fehérneműje ilyén parfümtől illatos... S az ő csomagjában utazom már órák, napok óta. Kis vaslkot csinálok magamnak a csomag jobbsarkában, az ingek ós egy skatulya között, a skatulya boszomt egy kicsit — négy kalap van benne és egy kis doboz téli levéllel és sok olyan dolog, amit ón nem is akartam látni. A skatulyát a fejein alá tettem vánfkosként és szenderegtem. Megyünk, megyünk. A harisnyák ia jobboldalion vannak, alattam három kosztüm (és a baloldalamon szinte alig ismerek rá iaz ellenálló, kemény (dologiban — két pár kis cipőre. Istenem, milyen jó litt ia vásznak, ruhák között. Hová megyünk? Talán Bourgogne-:ba. Svájcban csinálunk egy túrát, vagy Marseilie-ba utazunk. Jaj, én azt hiszem, ia sziklaodulioz megyünk, a marsé illési sziklaoduboz, ahol <a hullámok meglátogatják. Lent elönti az árt <a Földközi-tenger csodás kéksége. A szhklaodu — kis kabinunk — tetején három fenyő áll. S mi — ő meg ón — mezítláb futunk a sziklákon keresztül, a habokba. Nem félős, ugy látszik. Szereti a szabad levegőt s ugy játszunk, tréfálkozunk, mint két kis csirkefogó. Ha nem tud úszni, majd megtanítom. A csomag nagyot zökken. Ki kell száll nliok . . . Jé, milyen helyes lesz, ha majd kiszáll Marseilles-ben, kinyitja, a málháját s meglát engem. Bizonyosan elosudáilkozik, meg lesz lepődve. Csak össze ne gyűrjem a ruhákat, amiken alszom! — Hogyan, uram, — fogja mondani — ön itt, meg merte tenni? — Minden bizonynyal, asszonyom, — felelem majd — iaz ember mindent mer, csakhogy a fogságból kiszabadulhasson . . . S mindent szépen megmagyaráznék neki s ő megbocsátana. Ah, azt luszem, már meg* is érkeztünk. Már visznek is . . . IV. Istenem, istenem, még mindig esik . és a rózsáskaiapu hölgy egyedüli megy, megy az esőben, nagy csomagjával, hogy valamelyik vidéki, vén nagynénjénél halálra unja magát s dideregjen a hideg, esős tavaszban. Kószó 'István dr pártelnök, Söreghy Mátyás dr párttitkár, Temesváry Lajos dr párt j egyző, az egyes népkörök kiküldöttei jelenteik meg az alsó tanyai népgyűlésen. A szegedi küldöttséghez a Rókus-állomáson vasárnap reggel csatlakozott Kun Bélia, Hódmezővásárhely követe a szövetkezett ellenzék képviseletében. Kamaráserdő fürdőnél pedig Kelemen Béla dr szegedi országgyűlési képviselő. És délben volt társasebód is. Azolympiád hatása a magyarokra (Saját tudósítónktól.) Mindennek elkövetkezik a maga korszaka, sőt két háromszor is a világegyetem fenállásában, ha mindjárt évszázadok megszakításával is. Mostanában nyilván ismét a sport korszaka érkezett el. Legalább nálunk Magyarországon, csak most jött meg jgazán és feltartóztatliatlanul. Eddig nem lehetett ezt ily precízen megállapítani, mert ha az emberek érdeklődtek is a sport iránt, természetesen nemcsak az atléták, hanem általánosságban az oly emberek, akiknek meg van még az a jó tulajdonsága, liogy érdeklődnek; akkor js ez csak futólagos érdeklődés volt. Legalább is nem lehetett azonnal észrevenni és kontemplálni, liogy az emberek általánosságban manapság jobban érdeklődnek a sport iránt, mint minden más művészeti, fársadalmi, vagy tudományos kérdés jránt. Ezt csak az egyének, nagyon sok egyesemberek érezhették magukban, hogy ők jobban szeretik az egyes testnevelési és testgyakorlási ágakat, szóval magát a sportot, mint akármi egyebet. Csak ezek tudták, liogy az.„ép testben, ép lélek" hatalmas eszméjének inegf el előleg, először is az ép test szükséges, amely oly ritka már a nehéz idegölő munkák sanyarú jdején. És jönni kellett egy nagy sport eáeménynek, az olympiádnak, hogy egyszerre csak kitűnjék, nyilvánosán és örvendetesen, hogy igenis a sport korszakát éljük, annak kell először js figyelemmel adóznunk és azt kell majd kultiválnunk. Egy hét óta ha az emberek összejönnek, utcán, vacsoránál, villamoson, a beszélgetésekből, amelyekkel szórakoztatják egymást, tiz eset közül szinte mind a tízszer kihangzanak, megfordulnak a következő szavak: Stockholm, olympiád, a magyarok, nyerünk, vesztünk, gól, vivás, úszás. Hogy mj ez., magyarázni nem kell, mindenki tudja, hogy fönt, Stockholmban, amit a svédek némi érthető tulzással északi Párisnak neveznek: a testbelj kultura, a majdnem müvészetszámba menő atlétika oly versenye folyik, amelynél az athéni arénák meztelen birkóziónak ünnepe, a középkori lovagok dárdaviVása se lehetett szebb méretre, világot átfogó érdeklődésre pedig okvetlen kevesebb. Minden ország s minden város, amely országot reprezentál, abban az egyben hasonlatos hozzánk, hogy szintén várja a stockholmi távírót, figyel a kopogására, arra, hogy a név, amjt kikopog, az ö nyelvének, grammatikájának betűivel iródik-e. De valamiben mintha elütnénk: a várakozás feszültségében, abban amely fél napot töltet az emberekkel ujságkfrakatok előtt, aminek az újságok, szinte kivétel nélkül, a legszebb oldalaikat adják oda, oly bőven, mi évekkel ezelőtt még szerkesztőségi pazarlás volt. Hogy ennek mi az oka, pontosan bajos az összes motivumajt kikutatni. Tény az, hogy régebben, hasonló alkalomkor, az első vagy második olympiádön, ami visszhang termett valamelyik magyar atléta nevének lekopogása nyomában, legfeljebb egy cikk volt, épen csak a sportjró szigorú tollával. Ma: az összes szerkesztőségek kihegyezett ceruzával várják, hogy vezércikket Írjanak. Ma reggel, a pincér ugy teszi elénk az ujságot, liogy nem is kell keresnünk azt az oldalt, ami Stockholmmal kezdődik, tudja, liogy ugy js azt keressük. S ebben nemcsak az vesz részt, akinek domború melléről, válláról könnyii leolvasni az atléfaszerüséget. Fokozat és árnyalatküIönbségeTv vannak ugyan, de a lényeg az, liogy a maga módja, a maga ráérése szerint