Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)

1912-07-28 / 109. (173.) szám

4 DÉLMAGYARORSZÁG 1912. julius 28 Vakmerő rablótámadás a Zrínyi-utcában. — A bátor leány. — (Saját tudósítónktól.) Szombaton délelőtt vakmerő, rablótámadás történt Szegeden, a Zrinyi-utcában. Glück Józsefné íüszerkereskedésébe beállitott egy suhanc, aki a pénztár átadására akarta kényszeríteni a tulajdonos Jeányát. A rablótámadás azonban a leány bátorságán meghiúsult. A szegedi közbiztonságra minden esetre jellemző, hogy hetipiac idején, déltájban, a város egyik legforgalmasabb utcájában, közel a rendőrőrszemhe^, rablótámadás történhet'. És ami még jellemzőbb — bottal ütik a vakmerő rabló nyomát, Glück Józsefné Zrínyi-utca 11. számú házben levő füszerkereskdésébe fél 11 órakor beállított egy fiatalember. Erős testalkatú, magas, szőke,szürkeruhás 30 év körüli fiatalembr. Az üzletben csak a tulajdonos leánya, Glück Irén tartózkodott. —• Kisasszony — mondta a fiatalember — segítsen meg valamivel, nagy nyomorban vagyok. — Itt van két krajcár. — Ez kevés, többet adjon! A leány meglepődött a váratlan föllépésre. — Nem adhatok többet. — Annyit mondok, hogy nagyon megbánja! — Mégse adok többet, na! A fiatalember még az ajtóban is. visszaszólt: — Ezt ér ágán megfizeti! iAz eset után alig félóra mulya az üzletbe toppant egy 20 év körüli, szürke ruhás, borotvált arou suhanc. — Mit parancsol? — kérdezte a leány. A suhanc válasz nélkül hagyta a kérdést és szétnézett a boltban. Az üzletbe nyilik a tulajdonos szobája, oda is betekintett. Mindez egy szempillantás alatt történt. A suhanc aztán hirtelen a leány felé fordult, amikor egy vásárló fiatalember lépett az üzletbe. — Azonnal kérem, csak előbb ezt az ürat kiszolgálom — mondta a lány a suhancra mutatva. — Óh, kérem, — udvariaskodott a borotvált arcú, szürkeruhás — én várok, nekem diszkrét ügyem van a kisasszonnyal. Glück Irén gyanutlanul teljesítette a kérést. Épen, hogy távozott a fiatalember, az üzletbe lépett egy leány. Megismétlődött az előbbi jelenet. — Nekem magával semmi diszkrét elintézni valóm nem lehet! — mondta energikusan a leány. — De kérem, amit mondani akarok, az épen olyan fontos a kisasszonyra, mint reám. A leány nem tért ki az óhajtás elől. Amikor .aztán a suhanc egyedül maradt, egyik kezét zsebredugta, a másikat pedig ütésre emelte és ráförmedt a leányra: — Adja ide mind a pétízt, ami a tíassztíf)an van, mert baj lesz! Glück Irén az ajtó felé igyekezett, a támadó azonban útját állta. A leány szerencsére nem vesztette el a lélekjelenlétét. — Nem aépm oda a péivzt! — mondta. — Ne kukoricázzon velem, mert ha a zsebemből kiveszem a kezem, nagy baj lesz! Épen ebben a pillanatban lépett a boltba egy kis fiu, Steinitz Ödön. Cukrot akart vásárolni. A rabló nyugodtan leemelte a kezét, várta, hogy kiszolgálják a fiut. A leány azonban ügyesen az ajtóhoz ugrott és rendőrért kiabált. A rabló erre kirohant az üzletből. Alig haladt azonban néhány lépésnyire, amikor látva, hogy senki nem üldözi, visszafordult. Amire azonban az üzlethez ért, a leány magára zárta az üvegajtót. A suhanc dörömbölj) az ajtón, végre aztán a járókelők közeledésére eliramodott. Az eset után a bátor leány jelentette az esetet a Gizella-téri rendőrrőszemnek. Az tovább jelentette a fölebbvalóinak és a nyomozás megindult. Nincs tovább. Betörő ekszhadnagy. — A bűnre csábító szerelem. — Saját tudósítónktól. Az elmúlt héten átlőtt mellel találták Nagyvárad határában Szentpályi Sándor volt cs. és kir. hadnagyot. A szerencsétlen fiatal ember halálosan beleszeretett egy nagyváradi lányba, Reindl Lujzába, de mivel mindketten szegények voltak, Szentpályi mint katonatiszt nem vehette volna el feleségül a leányt s . ezért lemondott rangjáról és Vármezőn segédjegyző lett.. Talán igy már könnyebben beevezhetett ,volna a házasság révébe, de mint utóbb kiderült, bizony a hősszerelmes lovag közönséges betörésre és sik kasztásra vetemedett. Valószínűleg sejtette, hogy nemsokára reájönnek a bűnére és talán a szégyen elől akart a halálba menekülni. Az öngyilkosság nem sikerült. Szentpályi már napok múlva teljesen fel fog épülni, de most már valószínűleg vége annak a reményének, hogy menyasszonyát oltál elé vezethesse. A napfényre került titkot a vármezői csendőrőrs erélyes keze bogozta ki. A csendőri nyomozás szerint Szentpályi Sándor e hó 7-én éjjel a jegyzői irodában felfeszitette az egyik asztal fiókját ós abból 90 koronát ellopott s ez által betöréses lopást követett el. Azonkivül a nála levő 34 korona községi pénzzel sem számolt el. A nagyváradi rendőrség a vármezői csendőrőrs jelentése alapján tovább kezdett nyomozni az ügyben. Először Szentpályi összes ruháit felhozták a rendőrségre nehogy megszökhessen a kórházból. Ma kihallgatták Szentpályit, aki töredelmesen beismerte bünót, de azzal védekezett, hogy szülei teljesen elhagyták és végső kétségbeesésében tért a bün útjára. A rendőrség elrendelte, hogy a kórházban szigorú őrizet alatt tartsák a már majdnem egészen felépült beteget. A teljes gyógyulás után a rendőrség minden részletében tisztázni fogja Szentpályi bünügyét és vizsgálati fogságának megkezdésére átkisóri az ügyészség fogházába. Fölhatalmazás a családi pótlék kiutalására. Már minden minisztérium kiadta alantos hatóságának a családi pótlékra vonatkozó rendeletét, a melynek kapcsán a pótlékok kiutalására fölhatalmazást agtak. A kormány intézkedése folytán azoknak a tisztviselőknek, akik a gyermekeik részére kérték a családi pótlékot, már folyósították is nagyobbára a jutalékot, azonban azok, akik családtagokat tartanak el és ezek után támaszthatnak igényt pótlékra, még nem kapták meg járandóságaikat részben azért, mert a törvény nem állapította meg, mit kell ellátás alatt érteni és a miniszteri rendelet sem emlékezik meg róla, részben pedig azért, mert a családtagok után kiutalványozandó pótlékok elintézését atörvény a miniszterek döntésére bizza. Legközelebb rendeleti uton állapítják meg, hogy a családi pótlók szempontjából mit kell ellátásnak tekinteni ós hogy ily ellátás élvezésének esetében mikor kell a családi pótlékot véglegesen és mikor kell csak ideiglenesen megszüntetni. Halál helyett - vakság. — Látogatás az öngyilkos Jakabffy Tibornál. — Saját tudósítónktól. Tegnap hazavitték aradi lakására Jakabffy Tibort. Hazavitték a kórházból, ahonnan mindössze egy pár négyzetcentimóternyi flastromot hozott magával. Ezt és azt a reményt, illetve azt a boldogító hazugságot, hogy néhány hót múlva, ha a szemidegei megerősödnek, ismét az a vig fiu lesz, aki volt. A flastrom a jobb haléntékán a golyó ütötte ici pici lyukat takarja el, a hazugság pedig az egész világot, mely ennek a jobb sorára érdemes szerencsétlen fiatal embernek ezentúl nem áll egyébből, mint vágyódásból ~ a világosság után. — Csak valamivel több világosságot látnék — mondta kétségbesetteen ma délután, mikor meglátogatta tudósítónk a Széehenyi-uteai legény lakásán, a melyben e hónap első napján egy revolver lövéssel akarta összes számadásait elintézni. Hanyatt az ágyán, a fehér kendő takarja el a szemeit. Borogatás az, amelyet levesz, mikor belépünk a szobába. A hangos köszöntésre felül az ágyon és a szemeit, ezeket a fénytelen, megtört golyókat szinte belefúrja a hang irányába, hogy a vak ember bizonytalanságával, tapogatózásával és a fülével ismerje meg az érkezőt. Mert szegény Jakabffy Tibor vak. A yolyó mindkét szemét tönkretette. Persze ő ezt nem is sejti. — A ballal semmit se látok, a [jobbal veszek észre egy kis világosságot — mondja — de azt hisfeem, nem sokáig tart ez az állapot, a doktor véleménye szerint néhány hét alatt rendbejövök. — Behívtak fegyvergyakorlatra, de én mos* nem tudok bevonulni. Attól félek, hogy a katona orvosok nem hiszik el, hogy nem látok ós betesznek a kórházba. Pedig most nem látok... Én meggyógyulok, szívesen megyek, akár gyakorlatot is elvégzek egyszerre. Most nem szeretném, ha be kellene rukkolnom. Azt mondanák, hogy szimuláns vagyok. Keserű mosoly ül az ajkán. Majd fejéhez kap kezével. — Ugy-e kivették a golyót belőlem?—kérdi az ágya mellett ülő, a fivérén kivül talán az egyetlen hűséges barátjától. A halántékomon már nincs seb, de a fejem szörnyen fáj még akkor is, ha a kezemmel csak hozzá érek. Mindössze ennyi a panasza ennek a szegény ifjúnak, aki bámulatos béketűréssel viseli sorsát, amelynek talán a vakságnál is sötétebb ós fájóbb része a teljes elhagyatottság. És felindultság nélkül, nyugodtan beszél mindezekről a dolgokról. Érzik, hogy nincs harag a szivében. Önmagára sem haragszik. Csak a kezére. — En nem tudom megérteni, hogy miért nem sikerült az a lövés. Pedig oly nyugodtan voltam. Már két hét előtt elhatároztam, hogy öngyilkos leszek junius elsején. Hamarabb nem lehetett, mert nem volt pénzem revolverre. Utolsó éjszaka is egy-egy szép alsós játszma jobban izgatott, mint az, hogy mi lesz másnap. Reggel feivettem a fizetésemet, revolvert vásároltam, megreggeliztem, hazajöttem és levelet irtam. Az ágytakarót a főidre teritettem, hasra feküdtem ós bele néztem a szemközt álló tükörbe. A revolvert nagyon jól beigazítottam a halántékomba, a kezem nem reszketett ós mégsem sikerült. Mikor az első golyót kilőttem, a fegyver kiesett a kezemből. A vér a sze. memből is csurgott, nem láttam ós ezért botorkálva kerestem a földön a revolvert, de nem találtam. Még egyszer akartam lőnni, mert két golyóra töltöttem. Ezután futottam az ablakhoz ós segítségért kiáltottam . . . Azóta nem látok . . . Pedig a szemeimet tudom forgatni . . . Nem érzek fájdalmat . . .