Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)

1912-07-23 / 168. szám

Sí 2 II!. evfotyatn, 168. szám Kedd, julius 23 fcSiponti szerhesztfisés ÉS hiaáéhreatal Szeged, ELŐF'IZETESI AR SZEfijEDÉh 7 SLŐFIZETESÍ AR VIDEREH: TELEI ON-SZAM: k=> Korona-utca 15. szám «= efléS2 fvre n 24._ ÍÉlévre . R i2._ | e9éSz evre , R 28-- félévre . . . R 14"- SzerKesztősn 305 ,adéh.va:af 834 í*á»pesii szerkesztőség és kladóhivaial IV., negyedévre . R 6-— egy hónapra í. 2'— negyedévre. R 7— egy hónapra R 2.40 interurbán tsst Városház-utca 3. szám e=3 Egyes szám ára 10 fillér. i, Egyes szám ára 10 fillér. Budapestiszarkeszttseg teieiim-saSm >28—12 Tisza válasza Andrássynak. Tisza István gróf a választóihoz intézett nyilt levelében eléggé érthetően és világosan mondotta meg a maga véleményét az ellenzék politikájáról és a helyzetről. Leplezetlenül a maga valóságában szinte megfestette a helyzet képét az utókor számára. Persze, — és mi természetesebb ennél, akadtak, akik „bonckés" alá vették Tisza István gróf levélét, helyesebben mindenáron való kötözködésbő! cáfolgatni iparkodtak Tisza István gróf levelét. Ez a törekvés persze egyértelmű a donkisoti szélmalom harccal, mert hiszen Tisza István nem homokra szokta építeni érveinek hatalmasan megkonstruált tömkelegét, hanem a reális, való igazság sziklaszilárd alapzatára. És azok között a szomorú, szegény politikus legények között, akik a biztos, homályos háttérből öltögetik nyelvüket a szigorú, de igazságos férfiú felé, azok között első sorban érdemel megemlítést Andrássy Gyula gróf, az otthon ülő, kényelmes forradalmár, aki lőtávolon kivül, minden veszedelmek kizárásai intézi lázitó beszédét a tömeghez, s aki maga sem tudja, hogy mit akar, és igy annál kevésbé tudhatja a becsületes közvélemény róla, hogy mit is akar ő, a szociálisták esküdt ellensége — a szociálistákkal, és hogy milyen tekintetben veszítette el a beszámithatóság mértékét Andrássy Gyula gróf — a jó izlés — vagy a politikai etika szempontjából ? De megadta neki a feleletet maga Tisza István gróf. Az ugrai kerület községeiből vasárnap délelőtt nagy küldöttség kereste fel Tisza Istvánt Geszten. A küldöttség érzelmeit Makkay Sándor ugrai polgár tolmácsolta és Tisza István válaszában gróf Andrássy Gyulával polemizált. Polémiájában azt mondja Andrássynak, hogy történeti fejtegetésében a tények megállapításánál nem tanúsított mindig kellő óvatosságot. Hangoztatta, hogy minálunk sem a korona szeszélyétől függ a miniszterelnök kinevezése, hanem a közérdek fontos szempontjai irányadók arra nézve, hogy a többség bizalmát élvező egyik vagy másik politikus közül melyiket illesse meg a miniszterelnöki kinevezés., Az a tény, hogy épp Lukács Lászlót nevezték ki miniszterelnöknek, is mutatja, hogy Andrássynak nincs igaza, hiszen a király Lukács Lászlót épp azért nevezte ki, mert róla az á hir volt elterjedve, hogy az obstrukciós kisebbség tetszésének leginkább megfelel. Tiltakozik az ellen, hogy ő többet kivánt volna Khuen kinevezésekor, mint Khuen. Igaz, hogy lett volna neki is módjában akkor miniszterelnökségre vállalkozni, mikor Khuen-Héderváryt kinevezték és hogy nem vállalkozott, annak nem az az oka, mintha ő többet kivánt volna, mint Khuen, hanem az volt az ok, mert ő a miniszterelnökség elvállalására az időt ellérkezettnek még nem tartotta. Látta ugyan azt, hogy a koalíció kormányzata megtermi a maga gyümölcsét, látta azt, hogy napról-napra terjed a nemzet mind szélesebb rétegeiben a kijózanodás, de ezt a proceszszuszt befejezettnek nem tekintette. Azt hitte, hogy még legalább egy fél vagy egy évi koalíciós kormányzatra van szükség arra, hogy a kijózanodás a helyes, egészséges politikai irányt újból feltámassza. Gróf Khuen már akkor elérkezettnek tartotta az időt a kormány vállalására és ő épp azért, mert semmi különbség programmjaik között nem volt, támogatta is Khuent a legnagyobb odaadással és a legnagyobb lelkesültséggel. Angol példákkal igazolja, hogy Galdstone a home-rule törvényjavaslatot is anélkül bocsátotta he, hogy ebben a tekintetben a választóközönséget megkérdezte volna. Tehát tévedés Andrássynak az az állitása, mintha Angliában nem terjesztettek volna be nagyobb fontosságú javaslatot a választók előzetes megkérdezése nélkül. — Cáfolja Andrássynak azt az állítását is, hogy Angliában időközi választások kedveNyári menetelés. Irta : EDMONDO di AM1C1S. Gyönyörű, meleg augusztusi nap volt. Nem mozdult egy falevél sem. Egy felhő sem látszott az égen. Az országút, melyen a katonaság haladt, egyenes volt és hosszú, a vége nem látszott és finom por takarta be, mely ködként szállt föl, behatolt a szemekbe, fülekbe, a ruha alá, megfehérítette a katonák haját, bajuszát. Ameddig a szem elláthatott, nem volt sem egy tenyérnyi árnyék, sem egy italra való viz. Száraz, csupasz volt a vidék, csak pár házikó látszott, az is mintha üres lenne, lakatlan. Irtóztató volt a meleg. A katonák fáradtan, de jó kedvvel, vidáman marsiroztak. Hangos tréfák röpködtek a levegőben, melyet szűnni nem akaró hahota követett. Két sor katona ment az utca egyik oldalán, két sor a másikon, innen oda kiabáltak, onnan meg vissza. Aközben egész szabályszerűen marsiroztak, sorrendben, szabad lépéssel, a tisztek helyükön, minden pompás rendben volt. Rendben. Mégis türelmetlenkedni kezdett valaki. — Az a katona, az ott az első sorban, vigyázzon. Künn van a sorból. Mi az? Majd én rendet csinálok rögtön. — Csatlakozz! Vigyázz! Nem szabad a rendet zavarni. A kiszemelt áldozat már csatlakozott. De aztán egymásután hangzott a gáncs, a parancs. Mi ez ? Csatlakozz, nem érted ? Ni, hogy mennek ott a végén. Az ördög vinne el benneteket. Előre. Csatlakozni. Lépésben menni. Előre. Sehol egy tenyérnyi árnyék. Sehol egy ital viz. Az ének halkabb lett. A párbeszédek csendesebbek. A sorok nem zárkóznak. A tisztek sincsenek már helyükön. Meglátszik, hogy három nap óta menetelnek. Az ut kezd kanyarodni. Száz lépésnyire sem látni előre. Istenem, milyen nehéz ut ez! Valaki bátorítja őket. — Előre, csak előre, öt perc csupán és célnál leszünk. Ki tudja a fordulón tul nincs-e erdő, liget, tó vagy kut ?! — A remény megkétszerezi erejüket, sietnek, majdnem futnak ... a fordulóhoz érnek ... és nincs sem ház, sem erdő, falu, pihenés, tó, kut, semmi sincsen. Fejük aláhanyatlik, szemük a földet nézi, meggörbült hátukon ezerszeresen érzik a borjú súlyát. A sorok, melyek a sietésben egymás mellé nyomultak, most maglazulnak ismét, a tisztek megint nincsenek helyükön s az utolsó csapat századosát nem látják, hol lehet. Mennek, mennek fáradtan, csüggedten ének nélkül, éle nélkül. Istenem, hiszen négy óra hoszszat mennek már! A nap egyre erősebben tüz, mindjobban szomjasok lesznek már, s nincs mocsár sem, hol szomjúságukat enyhíthetnék. Hallgatagon marsiroznak tovább. A csapatok összegabalyodnak. — Helyre! — kiált egy erősködő hang. — Helyre az isten szerelméért! Igy kell marsirozni. Majd megtanítlak. No mi az. Akár a falnak beszélne az ember. Hallod-e ? Te, mondd, mi lelt? Előre! Bátran, no Előre. — Nem birom tovább, hadnagy ur! — Muszáj! Előre. Nem tart már sokáig. Előre . . . Hasztalan, elaludt már. Először egy, aztán második, harmadik. A negyedik félálmosan beszél: — Nem tart sokáig. Ah igen. Mindig ezzel biztatnak. Aztán a koszt. A mai leves, akár a viz. A zsold sincs kifizetve. És ez a forróság. A leves — a zsold — a hőség . . . Elaludt ez is. Most gyors lódobogás hallatszik, sürü porfelleg, parancsszó . . . Már semmi. Egy magasrangu katonatiszt lovagolt el mellettük. Könnyű nekik a lóról lekiabálni a szegény fáradt gyalogosokhoz. Lenne csak az ő hátukon a borjú. S izzadna hátuk oly fájdalmasan mint nekik. S a nehéz bakancsot is viszonozni kell. Alig birnak már lépni. Az első század kapitánya . . . hol az első század kapitánya ? Ah, már öt óra hosszat gyalogolnak . . . Egyszerre trombitaszó hallatszik, Zűrzavar, tolongás lett, a borjukat ledobták, a puskák estek, a sapkák az árokba gurultak, futottak jobbra, futottak balra. Pár perc alatt eltűnt az ezred. Az árokba, az ut szélére, kiabálnak, verekednek egy csipetnyi árnyékért, egy talpalatnyi fűért. Akik legszomjasabbak azok a réten szaladgálnak, hogy viznek nyomára akadjanak, keresnek, számítgatnak, meg-